2019. január 13., vasárnap

Holtak lelkét látja



Bár lassan már száz esztendeje nincsen az élők sorában Mészáros Mihály, a csépaiak mind a mai napig tisztelettel beszélnek róla. Léleklátó Miska bácsiról született már novella, tanulmány és számtalan mítosz, melyet a helyiek mostanság is élvezettel osztanak meg a községbe betérőkkel.

Mészáros Mihály sírja a csépai temetőben

– Erre jöjjenek, itt van a sír valahol – Csetényiné Amálka nénivel a csépai temetőben kutatunk, hogy megtaláljuk Mészáros Mihály sírját. A férfit 1927-ben temették el, de a helyiek közül alig akad olyan, aki ne hallott volna Miska bácsiról, a léleklátóról.

– Itt is van! A felirat egy kicsit megkopott már…

Amálka néni megtörli a keresztet.
– Itt a községben él Mihály ükunokája, őt rendszeresen látom, hogy kijön ide a sírhoz. Hiába… Halottlátó Mihály Csépa leghíresebb alakja a mai napig – teszi hozzá Amálka néni, aki helytörténeti kutatásai során „közelebbről” is megismerkedett Miska bácsi történetével. Ennek ellenére arra biztat, keressük fel inkább a léleklátó leszármazottját, ő biztosan többet tud majd mesélni róla.
– Üknagyapám különös képességű ember volt, akihez még határon túlról is érkeztek kíváncsiskodók, segítségre szorulók – meséli az ükunoka, Pintér Lászlóné Mészáros Mária.

Miska bácsi ugyanis látta a holtak lelkét!

Marika elmeséli, felmenőjét egy villámcsapás érte fiatal korában, amitől tetszhalott állapotba került egy hétig. Sokan azt hitték, valóban kiszállt belőle a lélek. De mivel egy pihét tartottak az orra elé, kiderült, a férfi lélegzik, tehát nem halott. Mikor feleszmélt, e páratlan képesség birtokában volt.
– Híre hamar eljutott az ország minden részébe, sőt, határon túlra is. Rengetegen felkeresték, hogy megtudakolják, mi történhetett ezzel vagy azzal a rokonnal. A környékbeli fuvarosok abból éltek, hogy elvitték a vendégeket üknagyapámhoz. Pont itt, ezen a helyen álltak a szekerek a háza előtt – mutatja az asszony, aki hozzáteszi, az egyébként roppantul szegény, „kapásként” dolgozó Miska bácsi soha, senkitől nem fogadott el pénzt információiért.
Ezt a kunszentmártoni születésű Barna Gábor, a Szegedi Tudományegyetem néprajzi és kulturális tanszékének vezetője is megerősíti, aki ugyancsak elmélyedt a csépai halottlátó munkásságában.


Amálka nénivel sokáig keresgéltünk
Fotó: Csabai István

– Értelmiségiek is meglátogatták Miska bácsit, például Tömörkény István és felesége, akiknek legalább húsz elhunytjukat sorolta fel a férfi. Az író kétkedve hallgatta a neveket, hiszen olyan közeli barátot is említett a halottlátó, aki Tömörkény tudomása szerint élt. Pár nap múlva derült csak ki, hogy a férfi öngyilkos lett, Miska bácsinak igaza volt. Mindezt egy novellájában is megörökítette – fűzi hozzá Barna Gábor.
Kíváncsiak voltunk, vajon a helyiek közül találunk-e valakit, akinek személyes élménye is volt Hegedűs Mihállyal kapcsolatban.
– Emlékszem, egyszer nagymamám elment a léleklátóhoz – meséli a helybéli Csetényi Mihály. – Az volt a kérdése, él-e, hal-e nagyapám, hazatér-e még valaha a háborúból? Miska bácsi így felelt: „Ne búsulj Rozi, hazajön a férjed, mert nem látom a holtak között!” Nagyapám valóban hazatért…

Hisszük-e vagy sem a „Csépai Szent Ember” különös képességeit, Barna Gábor és az ükunoka szerint lényegtelen.
– Tény, hogy „valamit” tudhatott, ha több százan fordultak hozzá segítségért. Miska bácsi sok mindenkinek adott „mankót” a gyász elfogadásához, amolyan korabeli pszichiáter lehetett – vélekedik az egyetemi tanár.
– Mindennap figyelem magam, hátha egyszer megjelenik nálam is üknagyapám különös képessége. Sajnos eddig még nem tapasztaltam. De hátha holnap…!

(forrás: szoljon.hu - Joó Zsuzsa - Szathmáry István)

Godáné Nagy Katalin látó - videó
forrás:gyongyostv