"Mandala:mágikus kör, a mélyén (ősmagunk) szimbóluma. Magában foglalja a tudatot és a tudattalant: középpontja ennek a totalitásnak. A modern mandalában az istenség helyét az emberi teljesség foglalta el."
(C.G.Jung)
C.G.Jung svájci pszichológus munkásságában kiemelkedő szerepet játszottak a mandalák, amik a Self teljességét képviselik és amiken keresztül az univerzum energiája mutatja meg magát a léleknek.
Carl Gustav Jung (1875 – 1961) jelentősége a pszichológia atyjával, Sigmund Freudéval vetekszik. Olyan, ma már köznapivá vált fogalmakat vezetett be, mint az archetípusok, kollektív tudattalan, extra- és introverzió, szinkronicitás, komplexus. Elméleti konstruktumainak befolyása a pszichológián túl ma már átterjedt és kibogozhatatlan mélységben beleivódott a pszichiátria, filozófia, irodalom, antropológia tudományának szövetébe.
Individuáció
Jung egyik fontos koncepciója volt az individuáció – az a folyamat, amelyben az egyén önmagává válik, felfedezi valódi belső self-jét, integrálja önmaga ellentétes kvalitásait a tudatos és tudattalan tartalmainak felfedezése által.
Az individuáció első lépcsője Jung szerint az archetipikus árnyékkal, saját magunk sötét oldalával való megbarátkozás – Jung úgy is hívta, hogy “A Bátorság Első Tette”. Az individuáció második lépcsője a kollektív tudattalan anima és animusz témájával, az egyén maszkulin és feminin aspektusaival foglalkozik. Az anima a férfi psziché feminin aspektusa, mint például a szelídség, türelem, törődés, természetközelség, megbocsátás. Az animus a női psziché férfi aspektusa, például harc, felelősség, vezetés, kontroll formájában. Az individuáció összes lépcsőjének megmászása után a transzcendencia, vagyis a Self-fel való egyesülés következhet be.
„Ez az első mandala, amit 1916-ban készítettem, teljesen tudatában annak, hogy mit jelent”
(C. G. Jung)
Mandalák
Mandalákat évezredek óta használnak sok ősi kultúrában, köztük a buddhizmusban, hinduizmusban, indiánok és ausztrál őslakosok szertartásaiban az univerzum és az egység ábrázolására. A mandala lehet kör vagy négyzet alakú absztrakt kép, amelyeket általában a figyelem fókuszálására, a végtelennel való kapcsolatunk emlékeztetőjeként alkalmaztak.
Jung a keleti vallások tanulmányozása útján jutott el a mandalák használatáig pszichológiai praxisában, s terjesztette el a mandalákat a nyugati gondolkodásban. Úgy tekintette a mandalákat, mint az egyén egység felé törekvésének, növekedésének, fejlődésének szimbólumát. A mandalákat az emberi psziché felfedezésére alkalmas eszköznek vélte és a Self teljességének pszichológiai kifejeződéseként tekintett rájuk.
Mandalák és Jung - videó
Jung és a mandalák
Jung szerint a mandala segít kiegyensúlyozni a psziché rendellenességeit azáltal, hogy az egyszerű és szabályos minták a mandala központjához vezetnek, amihez minden kapcsolódik. Szerinte ez a természet öngyógyító erejének megnyilvánulása, ami nem a tudatos tartományból, hanem az intuícióból, belső impulzusokból származik. Ezért is lehet jelen a mandala annyi kultúrában – a kollektív tudattalanból származik, magyarázta Jung. Ebben a középponti állapotban minden ellentét és dualitás feloldódott, a kozmosz és a személy eggyé vált.
Jung pácienseit, akiknek fogalmuk sem volt arról mi lehet az, mandala rajzolására kérte fel. A rajzok alapján volt képes beazonosítani bizonyos érzelmi rendellenességeket, majd a teljesség felé vezető úton dolgozni. A nyugtató és fókuszáló hatás mellett Jung észrevette, hogy a fejlődés útján páciensei nagyon hasonló mandalákat alkotnak.
A mandala szerinte olyan, mint egy sablon az elme számára, egy minta a rendre és a békére, ami a problémák, félelmek, szenvedélyek és egyéb pszichés elemek káoszából, mint egy változatlan középpont, kiemelkedik. Ezt a középpontot a hindu hagyományban bindunak is nevezik.
A mandala úgy tekinthető, mint lenyomata a mindannyiunkban ott élő alapvető struktúrának. Felismerjük általa a kozmoszban elfoglalt helyünket, ahonnan egyszerűen csak elkóboroltunk. A mandala segítségével visszatérhetünk hozzá. A szemet Jung a mandala prototípusának tekintette: a látást és a fényt szimbolizálja, a nyílást, amelyen keresztül az univerzum energiája megmutatja magát a léleknek. A szem mandalája az egyén és a kozmosz egyesülése.
(forrás:jogapszichologia.hu)
„Csak amikor a mandalák festéséhez hozzáláttam, akkor ébredtem rá, hogy minden út, amelyet megjártam és minden lépés, amelyet megtettem, erre az egy pontra, nevezetesen a középponthoz vezetett vissza. Egyre világosabbá vált előttem: a mandala a centrum. Ez a kifejeződése minden útnak. Út a középponthoz, az egyénné váláshoz.”
„Nem tudom már, hány mandalát rajzoltam akkoriban. De nagyon sokat. Mialatt rajtuk dolgoztam, szüntelenül ott motozott bennem a kérdés: Hová vezet vajon a folyamat, amibe belebonyolódtam? Hol a célja? Tulajdon tapasztalatomból tudtam, hogy magamból kiindulva nem választhatnék semmiféle olyan célt, amit megbízhatónak találnék. Megéltem, hogy az én fölérendeltségét teljesen föl kellett adnom.”
„Csak amikor a mandalák festéséhez hozzáláttam, akkor ébredtem rá, hogy minden út, amelyet megjártam és minden lépés, amelyet megtettem, erre az egy pontra, nevezetesen a középponthoz vezetett vissza. Egyre világosabbá vált előttem: a mandala a centrum. Ez a kifejeződése minden útnak. Út a középponthoz, az egyénné váláshoz.”
„Nem tudom már, hány mandalát rajzoltam akkoriban. De nagyon sokat. Mialatt rajtuk dolgoztam, szüntelenül ott motozott bennem a kérdés: Hová vezet vajon a folyamat, amibe belebonyolódtam? Hol a célja? Tulajdon tapasztalatomból tudtam, hogy magamból kiindulva nem választhatnék semmiféle olyan célt, amit megbízhatónak találnék. Megéltem, hogy az én fölérendeltségét teljesen föl kellett adnom.”
(C.G. Jung: Emlékek, álmok, gondolatok)
Carl Gustav Jung - Bollingen - videó
Jung 1923-ben elkezdte a Torony építését Bollingenben. Legbensőbb gondolatait és tudását kőben akarta kifejezni. Olyan lakóhelyet akart építeni, amely megfelelt az ember ősi érzéseinek. Így jött létre először egy kör alakú ház, amelyben nem kaptak helyet a technikai fejlődés utóbbi vívmányai, mint például elektromos hálózat vagy vízvezeték-rendszer.1927-ben tovább építette a bollingeni házat, amely kiegészült a középszárnnyal, egy toronyszerű toldalékkal.1931-ben házán a toronyszerű toldalékot átépítette igazi toronnyá és itt egy helyiséget kizárólag magának tartott fönn.1947-ben nyugalomba vonult. Ettől kezdve idejének jelentős részét a Bollingeni Toronyban töltötte.
1955 júliusában, 80. születésnapján a Zürichi Műszaki Főiskola díszdoktorává avatta. Ebben az évben meghalt felesége, Emma Jung. Ezt követően emeletet épített a bollingeni ház két tornya közötti középső házrész fölé, mintegy saját énjének kiemelését szimbolizálva.
Jung egész életében hitt a spritizmusban, az asztrológiában, a telekinézisben, valamint az emberiség kollektív tudatalattijában.
forrás:http://ekultura.hu
