Az élet minden formája „sugárzó” energia. Egész világegyetemünk egy nagy kozmikus energiamező, egy láthatóvá vált energiakoncentráció. Minden rendszer, minden bolygó és test, legyen akár nagy, akár kicsi, az áramló energiák fogadója és küldője egyben. Semmi sincs a nagy mágneses áramláson kívül. Hisz az energia más szóval élet, akár éterként áramlik, akár egy formán keresztül sugárzik, mindig mozgásban és kölcsönhatásban van.
Tehát minden lény, legyen az akár egy sugárzó nap, egy bolygó, egy ember, egy állat vagy egy növény, sugároz és fogad energiákat a saját – fejlődésének megfelelően kialakult – módján. Az élet minden formája a már elért minőségének megfelelően ragyog, és „úton van”, hogy „belenőjön” az új képességébe.
Én-ünk hármassága – a fizikai, az érzelmi és a mentális Én – az
évezredek alatt, számtalan inkarnáción keresztül tanulja az Én-ek
összehangolását és egyesítését, melynek eredményeként erősödik a személyiség.
Ám mindaddig, amíg legfőbb érdekeink kizárólag személyiségünk sikeréhez és
kudarcához kapcsolódnak, energiáink is csak ennek a helyzetnek megfelelő
energiákkal tudnak egyensúlyban lenni.
Már sokat tanultunk a lélek és a személyiség közötti küzdelemről, ám mindig
vallásos megfogalmazásban, ahol minden vagy „jóként” vagy „rosszként”
értékelődött. Ez még inkább kiélezte az ellentéteket bennünk, és egyre nagyobb
megosztottságba és válságba vezetett minket.
Az idő változásával azonban az igazságok is változnak. Minden új korszakban, az új ismeretek alapján, újra és újra átértékelődnek az igazságok, annak megfelelően, hogy az adott kor emberei milyen módon tudják a kor igazságait megérteni. Így ahogy múlik az idő, és ahogy bennünk is nő a „fény”, úgy kell egyet-egyet elhagyni az „igazságinkból”. Mert lépésről lépésre, lépcsőről lépcsőre, igazságtól igazsághoz bontakozik ki bennünk az ébredő fény.
A változás időszakai egyúttal a rendetlenség, kétség és ellenkezés idejét is magukkal hozzák. A változás ideje a káosz ideje, amikor elsőként azok az igazságok dőlnek meg, melyek már régen el is vesztették érvényességüket. Hiszen a megváltozott nézőpontunkon keresztül már a nagyobb összefüggéseket is fel tudjuk ismerni és meg tudjuk érteni.
Az emberiség mindig is könnyen zárkózott el szokásainak megváltoztatásától, és félelemmel reagált, amikor még minden idegen volt számára. Később, amikor az érzéseink felébredtek, mindent, amit szerettünk, felemeltük és imádtuk, de ugyanezzel az erővel tudtuk az újat lenézni is, vagy harcolni ellene. Ismertük a nagy szeretet iránti hatalmas vágyat, de a mások iránti könyörtelen megvetést is. Időnként úgy éreztük magunkat, mint az Atya szerető gyermeke, máskor pedig, mint az Ő végrehajtója. Ezek az ellentétes érzelmek idézték elő korunkban a háború és a béke hullámait.
Minden változás viharhoz is hasonlít. Úgy tűnik, mintha a látóhatár elsötétülne, mintha viszály lenne világszerte. De ne felejtsük el, hogy a természetben is az „elektromos vihar” egyidejűleg a légkört is megtisztítja, hogy lehetővé tegyen egy új korszakot számunkra.
Tehát ha felhőket, robajló mennydörgést, heves viharokat, szelet és esőt élünk meg, az csak azoknak a reményét pusztítja el, akik örök napfényt kívánnak maguknak. De azok, akik megőrzik belső nyugalmukat és biztonságukat, akik már nem helyezik előtérbe személyiségüket és saját sikerüket, felismerik, hogy minden káosz és minden pusztítás, az átalakítás és újjáépítés lehetőségét hordozza magában.
Fény és sötétség kíséri útjainkat, hogy a sötétség tapasztalatain keresztül a fény egy új szintjére vezessen bennünket. Utunk – a tudatosság egy új szintjén – teszteken és megpróbáltatásokon vezet minket keresztül, hogy határt szabjon következetlenségeinknek, érzékenységünknek és türelmetlenségünknek is.
Amikor aztán elkezdjük megérteni, amit az új akar adni nekünk, elkezdődik az új idő. Új identitást érünk el, mihelyt mindkét „fényünk” – a lélek és az anyag fénye – készen áll arra, hogy együttműködjenek. Növekedésünk a nyugalom és aktivitás egyensúlyához, az adás és elfogadás tudatos kezeléséhez, és a világgal való újfajta kapcsolathoz vezet minket.
Tanulunk a „sötétben” menni, ami új útra, egy világosabb fény felé vezet.
forrás: Eva Gostoni spirituális tanító és írónő
