2023. június 6., kedd

„Piramisban éltem”: emlékszik az előző életére a magyar kisfiú

Dominik viselkedését sokáig furcsának tartották, de ma már az édesanyja is úgy gondolja, hogy fia a korábbi életéről mesélhet neki.

Megdöbbentő és egyben érdekes dolgok történnek egy Komárom-Esztergom vármegyei településen élő családnál. Az anyuka szerint a hároméves Dominik naponta többször is az előző életéről mesél a szüleinek, akiket először felzaklatott a dolog, ám most már az ügy végére szeretnének járni. Kollégánk ellátogatott a család otthonába. Dominik és az édesanyja is elképesztő dolgokról számoltak be.

„Vigyetek az igazi szüleimhez”

"Körülbelül öt héttel ezelőtt kezdte el mondogatni Dominik, hogy nem én vagyok az igazi anyukája"

– kezdte a neve elhallgatását kérő anyuka, aki ahhoz hozzájárult, hogy az arcukat kitakaró fotókat tegyünk közzé róluk.

"Az egyik reggel felébredt és azt mondta, hogy álmodott az igazi anyukájával és apukájával. Elmondta, hogy mennyire jó volt velük. Azóta követeli, hogy vigyem el őt hozzájuk. Másodszorra pedig azt mondta, hogy ő nem szeret engem, mert ő a másik anyukáját szereti, mert ő sosem vitte oviba..."

Dominik a kollégánknak is azt állította, hogy van egy másik édesanyja is, aki nagyon messze lakik tőlük.

 
Senki sem tudja, hogy a kisfiú honnan tud a zöld piramisokról. Fotó: Jarretera


„Zöld piramisokban éltünk”

"Zöld piramisokban laktam, egy régi házban, kunyhóban"

– mondta kollégánk kérdéseire a kisfiú.

"Én rákerestem a zöld piramisokra, és kiderült, hogy tényleg létezik ilyen Hollandiában. Még én sem tudtam róla, fogalmam sincs, hogy a fiam honnan tud ezekről…" - mesélte az édesanya.

Kollégánk megkérdezte Dominikot, hogy mesél-e a „másik” édesanyjáról, mire azt a választ kapja: „Persze, ő is a piramisokban lakott, de már meghalt.”

"Én sosem tudtam konkrét dolgot kiszedni belőle, nem szoktam faggatni" – folytatta az anya.

"Kérdeztem tőle, hogy hol lakott a másik anyukája, arra ő mindig azt mondja, hogy „messze, messze.” Mindig mondja, hogy mennyire hiányzik neki...De nem csak velem, az apjának és a mamának is mondta már ezeket. Akkor is kiderült, hogy nem a két mama közül az egyiket akarja látni, hanem egy harmadikat, egy számunkra idegent."

 
A haláláról is beszélt a kisfiú. Fotó: Vaskó Tamás


A hároméves Dominik nem úgy beszél, mint a korosztálya szokott

"A fiam pontosan tudja, hogy hány éves, de amikor ezekről a furcsa dolgokról beszél, azt mondta, hogy idősebb."

„10 voltam. Most 9 vagyok.”

- mondta édesanyja kérdésére a fiú.

"Előfordult, hogy arról beszélt nekem, hogy 3 évesen halt meg, egy másik alkalommal pedig már azt mondta, hogy öreg bácsiként halt meg. Én csak arra tudok gondolni, hogy a korábbi életei kavarodtak össze benne, más magyarázatot nem látok."

Az édesanya szeretné, ha kiderülne az igazság, de nem sok esélyt lát rá.

"A későbbiekben, amikor erről fog nekem beszélni, akkor megpróbálok több információt kiszedni belőle, hátha idővel közelebb leszünk a megoldáshoz…."

A magyar kisfiú beszámolóját a videónkban tekinthetik meg:

forrás:Ripost Online

Indiában egy kislány beszélt az állítólagos korábbi életéről

Indiában szintén egy 3 éves gyermekről gondolta azt a környezete, hogy emlékszik az előző életére. Még 2022 decemberében írta meg a Mirror brit lap, miszerint egy indiai családban egy kislány furcsa dolgokról kezdett beszélni. A szülők először biztosak voltak benne, hogy a gyermeküknek csak élénk a fantáziája, ám aztán már úgy gondolták, hogy ennél sokkal többről van szó. Az egyik alkalommal, amikor a kis Swarnlata Mishra szüleivel Észak-Indiában autózott, akkor a lány megkérte a sofőrt, hogy álljon meg „az ő házánál”. A szülők zavartan reagáltak, majd jó ideig nem is jutott eszükbe a dolog. Ám ezt követően a lány olyan nyelven kezdett el beszélni, amelyt senki más nem ismert a környezetében és olyan hagyományos táncokat adott elő, amelyeket hazájában senki sem ismert. Mishra édesapja végül úgy döntött, hogy szakember segítségét kéri, hogy kiderítse, hogy mi történik a kislányával. A szakember meghallgatta a gyermeket, majd az elmondottak alapján sikerült találnia egy családot, amelyikre ráillett a leírás. Szerinte Mishra folyamatosan Biyah Pathakról beszélt, egy 40 éves nőről, aki kilenc évvel a lány születése előtt halt meg.

Amikor a kislány betöltötte a 11-et, úgy döntött a két család, találkoznak!

Az elhunyt nő rokonai először szkeptikusak voltak, de hamar rájöttek, hogy Mishra mindannyiukat ismeri. A lány olyan dolgokat is el tudott mondani a családnak a 40 éves nő életéről, amit még a rokonok is alig tudtak - például, hogy tömések vannak a fogaiban, és hogy a férje egyszer pénzt lopott tőle. Ezek mellett a lánynak voltak olyan emlékei is, amik nem feleltek meg a valóságnak. A gyermek például néhány nevet elírt, és Pathak halálának okát is helytelenül nevezte meg. Mindenesetre Pathak családja biztos benne, hogy Mishra az elhunyt nő reinkarnációja. Ráadásul kiderült az is, hogy a fiatal lány nem csak az erre az egyetlen múltbéli életre emlékszik. Azt állította, élénken él az emlékezetében, amikor 9 éves korában meghalt. Most azt gyanítja mindenki, ez az az 9 év, ami a 40 éves nő halála és a kislány születése közt telt el. Vagy lehet, hogy a kettő közt egy harmadik testben élt egy rövid életet – vélik...

A tibetiek hite szerint reinkarnálódott utódból lesz az új Dalai Láma

A Dalai Láma a tibeti buddhizmus minden követőjének szellemi mentorja és vezetője. Amikor meghal, utódját a halálától 49 nap és két év között született tibeti fiúk között keresik.

Az utód kiválasztása bonyolult eljárás. Olyan fiúkat keresnek, akik a dalai láma halála idején születtek, megmutatják neki az elhunyt dalai láma személyes tárgyait és megfigyelik a reagálását, a dalai láma által hagyott utasítások vagy rajzok alapján.

Ezután a gyermek kölcsönhatásba lép az emberekkel és a korábbi Dalai Láma életéből származó dolgokkal, és ha ezeket megtanulja, hivatalos utódjának nyilvánítják. A kiválasztott Dalai Láma Tibet fővárosába, Lhasába megy, ahol láma, azaz vallási tanárok, irányítása alatt tanul és meditál.

- forrás:ripost.hu -

- - - - - - - - 

Kapcsolódó írás

A dalai láma születése (1935. július 6) 

https://dszilvia.blogspot.com/2019/09/a-dalai-lama-szuletese-1935-julius-6.html 

 - - - - - - - - -

Az emlékek meditációval is felszínre hozhatóak

A kisgyerekek gyakran emlékeznek az előző életükre, bár ritkaság, hogy olyan részletességgel emlékezzenek rá és számoljanak be, mint Dominik. Ahogy azonban felnőtté válunk, ezek az előző életes emlékek a tudatalattiba szorulnak vissza.

Jó hír azonban, hogy előző életes utaztatással, vezetett meditációval ezek az emlékek is visszanyerhetőek. A reinkarnációs utazás során nem hipnotizál a meditációt vezető, ez nem egy transzállapot, végig a tudatunknál vagyunk. A mély meditáció talán az álomba zuhanás előtti pillanatokhoz hasonlítható. Bár sokan tartanak attól, nehogy rossz benyomások érjék őket a meditáció során, a félelmük alaptalan. A tudatalatti kíméletes hozzánk, csak olyan emlékek jönnek elő, amelyekkel meg is tudunk birkózni.

- forrás:astronet.hu -