2017. július 5., szerda

Egy új kutatás szerint a növényeknek is van “agya”



A növények sokkal bonyolultabb élőlények, mint elsőre gondolnánk. Egy új kutatás most azt fedte fel, hogy a magokban van egy sejtcsoportosulás, amely képes szabályozni a csírázást.


A Birmingham Egyetem új kutatása szerint a növényeknek egyfajta “agya” is van. Ez az “agy” természetesen nem olyan, mint az állatoké: valójában sejtek szerveződése, amely parancsnoki központként viselkedik.

A szakértők szerint ezek a sejtek a növények életciklusát szabályozzák. Az “agy” a csírázást irányítja, melyet tökéletesen kell időzítenie a magnak, ha nem akar a kora tavaszi hideg, vagy a nyári hőség áldozatául esni.

A Proceedings of the National Academy of Sciences-ben megjelent tanulmányukban a szerzők leírják, miként lokalizálták a meghatározó sejtcsoportosulást egy virágos növényben, a lúdfűben (Arabidopsis thaliana). A központ két sejttípusból épül fel: az egyik a magokat nyugalmi állapotban tartja, a másik pedig a csírázást indítja meg.

A sejtek hormonokkal kommunikálnak, nagyjából úgy, mint egy valódi agy neuronjai. A sejtek először felmérik a környezetet, majd annak eldöntéséhez, hogy mely időpont a legalkalmasabb a fejlődés megindításához, felveszik egymással a kapcsolatot.

Mivel a folyamatot nehéz valós időben nyomon követni, a csapat a bioinformatikához fordult. Az interdiszciplináris tudomány a biológiai problémák informatikai vizsgálatával foglalkozik.

Az elemzés végén a kutatók arra jutottak, hogy a hormonális változások a csírázást szabályozzák. A csapat ezután a lúdfű egy genetikailag módosított változatával is kísérletezett, hogy felmérje, tényleg jelentős volt-e a sejtek kapcsolata. A hormonok ekkor fedték fel, hogy valójában a sejtek közti kommunikációt szolgálják.

Munkánk alapvető elkülönülést fedett fel a növény döntéshozó központján belüli összetevők közt

– állapította meg George Bassel, a tanulmány vezető szerzője.

A csapat úgy véli, hogy a két különböző típusú sejtre azért van szükség, mert másként értékelik a környezeti viszonyokat. A csírázás csak akkor kezdődhet meg, amikor a központ elemei egyességre jutottak.

Iain Johnston, a vizsgálatban résztvevő biomatematikus szerint az egész olyan, mintha egy film megnézése előtt egy kritikát négyszer olvasnánk el, vagy négy különböző szerző véleményét olvasnánk el egyszer-egyszer.

A különböző értékelések ütköztetése tehát mindenképp segíti a növényeket abban, hogy a lehető legjobbkor kezdjenek el fejlődni.

(forrás:http://24.hu)

 Dr. George Bassel, 60 másodperc alatt írja le kutatását a növénynövekedésről - videó