2017. július 9., vasárnap

Peller Mariann - Utazás a lelked körül - Mesél egy szellemmel való találkozásáról



Miért születtünk erre a Földre? Mi dolgunk itt? Mi a sorsfeladatunk? Mihez vagy kihez fordulunk, amikor mélypontra kerül az életünk? Miben hiszünk és miben nem? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mindenkiben felmerülnek időről időre. Ezekre a kérdésekre keressük közösen a választ ismert és elismert vendégekkel Peller Mariann új műsorában.


Minden műsornak egy-egy ismert és elismert művész, sportoló, előadó személyiség a főszereplője. Mariann velük beszélget hitről, lélekről, sorsról, megmagyarázhatatlannak tűnő tapasztalásokról. Olyan dolgokról, melyek sokunkkal megesnek, csak éppen valamiért félünk elmesélni ezeket, nehogy bolondnak tartsanak bennünket. Majd a beszélgetésük egy pontján csatlakozik hozzájuk egy asztrológus vagy sorselemző.
(forrás: http://www.lifetvmedia.hu)

video


Peller Mariann egy szellemmel való találkozásáról mesélt

Papadimitriu Athina elmesélte az Utazás a lelked körül című műsoromban, hogy 25 éves volt, amikor egy autóbalesetben elveszítette imádott öccsét. A testvére lelke azonban azóta sem hagyta el őt, sőt gyakran jelez neki a maga módján bizonyítva, hogy a halál után is van élet.

Mindig is volt bennem vágy, hogy egyszer saját szememmel megleshessek egy szellemlényt, kódorgó lelket vagy entitást. Azonban sajnos - nővérkémmel ellentétben -, nekem nincs ilyen képességem. Bár erre is azt mondják, hogy fejleszthető... Ugyanakkor ez a gondolat félelemmel is eltöltött, azt hiszem, ez a jellemző legtöbbünkre. Vágyunk valamire, amitől valójában félünk – ez egyébként, sok mindenre igaz az életemben.

Másodéves voltam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, egy vizsgafilm forgatására készültem. Másnap korán reggel indultunk vidékre. Mindent előkészítettem, és gondoltam, időben le is fekszem, hogy kipihenten kezdjek majd a másnapi forgatásnak. Aznap a szobatársam (Erdélyi Tímea) nem aludt a kollégiumban, a szerelménél töltötte az éjszakát. Úgyhogy beállítottam a régi, pici tévét, hogy 15 perc múlva kapcsoljon ki, én pedig szépen ez idő alatt elaludtam. Volna. Mert éppen, hogy kikapcsolt a készülék, álom és ébrenlét határán lebegtem, amikor halk kopogtatást hallottam. Felriadtam. Hopp, kipattantam az ágyból, felvettem a szemüvegem, és már nyitottam is az ajtót. De az előtér üres volt. Visszakucorodtam hát az ágyikómba.

Újra beállítottam a tévét szundi üzemmódba, és pár perc alatt ismét álomba merültem. Még érzékeltem félálomban, hogy kikapcsolt, amikor halk, de határozott kopogást hallottam. Az ajtó felé fordultam, felnéztem, és akkor megláttam egy halvány, fehéres-szürkés női alakot. Állt az ágy lábánál, a jobb oldalon, és lassan, nagyon lassan elindult felém.

,,Az ajtó felé fordultam, felnéztem, és akkor megláttam egy halvány, fehéres-szürkés női alakot"

Gyorsan felkapcsoltam a kislámpát. Eltűnt. Utoljára állítottam be a kistévét. De ahogy kikapcsolt, és én megint alfa-szerű állapotba kerültem, újra kopogtak halkan, és én odafordultam az ágy vége felé. Megint ott állt a nőalak. Most egy kicsit kivártam (nem is értem, honnan vettem a bátorságot). Lassan közeledni kezdett, és ahogy jött, a mellkasom tájékát elöntötte valami biztonságot adó, nyugtató érzés, hogy nem akar bántani. Melegséget éreztem, nem volt fenyegető. Szemüveg nélkül sajnos elég rosszul látok (mínusz 8-as a szemem, rövidlátó vagyok születésem óta), hát odanyúltam érte az éjjeliszekrényre, amikor mint a legrosszabb horrorfilmekben vagy thrillerekben, a hirtelen mozdulattal, véletlenül lelöktem a sarokba a szemüvegemet. Akkor visszafordultam az alak felé, még egy pillanatra láttam, majd amikor felért a fejemhez, eltűnt, és csak azt hallottam, hogy a Timi által a falra erősített műanyag fürt szőlő szemei összekocogtak. Néztem még egy fél pillanatig, de nem láttam többet, és ebben a pillanatban ismét eluralkodott rajtam a félelem, úgyhogy gyorsan felkapcsoltam a lámpát. Kibányásztam a szemüvegem a szekrény mögül, és megnéztem közelebbről a műanyag szőlőfürtöt. Meg is fogdostam. A fürt mellé fel volt tűzve egy kép Timikéről és a szerelméről. Hát, ezek után, mondanom sem kell, kislámpával aludtam – nem túl sokat.

Másnap reggel, még indulás előtt megérkezett Timi. Elmondtam neki, milyen furcsán félelmetes élményem volt az éjjel. Elállt a lélegzete. Elmesélte, hogy a szerelme anyukája két napja elhunyt, és utolsó beszélgetésükkor többek között azt mondta a fiának, bár láthatná, hogy hol lakik, hol él most a fia kedvese, Timi. Azóta meggyőződésünk, hogy ez a lélek ő volt, és megnézte, hol és hogyan él most. A műanyag fürtöt egyébként a párja adta Timinek, egy szép, szerelmes vacsorához kötődik az emléke.
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyen határozottan láttam és éreztem egy különös jelenlétet. Azóta sem volt ilyen erős élményem. Ez a lélek pedig rettentő ügyesen járt el, ha fel akarta venni velem a kapcsolatot. Tény, hogy sokkal fogékonyabbak vagyunk, amikor alfaállapotban van az elménk (amit az agykontroll is használ). Ebben az állapotban könnyebben kapcsolatba léphetünk a saját szellemi vezetőnkkel is – inkább vele, mint egy kódorgó entitással...

Alfaállapotban az elménk sokkal fogékonyabb a földöntúli történésekre

Akkoriban még nem tudtam, de ma a következő néhány sorral kérnék segítséget:

Kegyelem Angyala a Fényből, téged hívlak! Kérlek, mutasd meg az utat ennek a léleknek/lénynek/entitásnak a Fénybe. Kapja meg a szükséges tisztítást, gyógyítást, és kerüljön az Isteni Fény Rendje szerinti helyére! Köszönöm! Ámen!

Aztán pedig:

„Kérem a szívenergiámat a védelemre!"

Mert nem árt ezután a védelemről is gondoskodni egy nyugodt éjszaka érdekében.

Azt hiszem, médiumnak lenni egyáltalán nem lehet könnyű, főleg, mert sokszor nem is tudod irányítani, hogy ki mikor jelenik meg neked. Talán jobb, ha nem látunk mindent, ami körülvesz bennünket egy másik dimenzióban. Még nem készültünk fel rá. Én legalábbis biztosan nem.
(forrás:life.hu)

video