2017. július 8., szombat

Élők és holtak lelkét látja



Misztikus találkozásban volt részem 2015. február 13-án, pénteken. Már maga a dátum, péntek 13-a megadta a várakozással teli nap különleges hangulatát. ...aztán elérkezett az idő: délután fél 5. Ahogy közeledtem az ajtóhoz, szinte minden lépéssel erősödött bennem a kíváncsiság és a feszültség egyaránt. Nem csoda, hiszen az ajtó mögött olyan valaki várt, akiről már bizonyára sokan hallhattak, olvashattak a különböző média felületeken - köztük portálunkon is. Ő pedig nem más, mint a Vácott élő boldogságkutató, léleklátó Diamond, aki már számtalan esetben tett tanúbizonyságot arról, hogy az élők és a holtak lelkét is látja.



Mindig is nyitott voltam ezekre a dolgokra, így nem szkeptikusként érkeztem, de persze meg volt bennem az, ami minden emberi lényben: az agyam próbált időnként magyarázatot találni arra, ami megmagyarázhatatlan, de a próbálkozások kudarcba fulladtak. Már belépve Diamond szentélyébe valami olyan, mérhetetlen nyugodtsággal teli, misztikus légkör veszi körbe az embert, amely egy pillanat alatt kiragad a szürke hétköznapokból, beszűkült, sablonos gondolatmeneteinkből. Hirtelen minden kérdésemet el is felejtettem, leblokkoltam. Diamond ezt gyorsan oldotta azzal, hogy in medias res elém tárta kártyáit, melyek közül magam választottam ki a múltamra, a jelenemre és a jövőmre vonatkozó paramétereket tartalmazó lapokat. A múlt kártyái mindent úgy mutattak, ahogyan az volt, szépen, sorban. Noha hittem és bíztam benne, mégis ámultam azon, amik elhangzottak.
Mintha az életem egy nagy, nyitott könyv lett volna, amelyből Diamond egyszerűen csak úgy felolvas. A jövőm pedig... Az maradjon az én titkom. Inkább lépjünk most tovább a Diamonddal készült riportra, az sokkal érdekesebb lesz az olvasó számára:

Diamond a léleklátó 1. rész- videó


Huszár Károly: Bizonyára sokan kérdezték már, de engem nagyon foglalkoztat, így most elsőre azt kérdezném, hogy szerinted honnan ered ez a megmagyarázhatatlan képesség, ami benned rejlik? Te magad tudsz erre magyarázatot?

Diamond: Konkrét, pontos magyarázat nincsen, de én magam onnantól datálom ezt a dolgot, amikor 7 esztendős koromban megrázott az áram. Azóta vagyok érzékenyebb ezekre a dolgokra. Azután a tavalyi esztendőben ismét ért egy áramütés, amikor a konyhában épp süteményt készítettem. Akkor azt hittem, meghalok, de túléltem, és azóta egyértelműen erősebb lett bennem ez a képesség.

Huszár Károly: Párommal szinte minden részét megnézzük a mostanában az egyik tévé csatornán futó "Médium" című filmnek, akinek főszereplője is hasonló tulajdonságokkal bír, mint Te a való életben. Hogy kell ezt elképzelnünk, az elhunyt emberek lelkeit Te idézed meg, vagy ezek a dolgok jönnek maguktól?

Diamond: Nem én választom ki őket, hanem ők találnak meg engem. Ez nagyon fontos. Tehát, ha valaki úgy keres meg engem, hogy idézzek meg neki valakit, abban nem biztos, hogy tudok neki segíteni.
Ez leginkább úgy működik, hogy látom a környezetemben lévő emberek lelkét, továbbá azokat az elhunyt lelkeket akik felkeresnek engem.

Huszár Károly: Tehát nem te választod őket. Akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy ők a nap bármely szakában beléphetnek hozzád? Megint csak a filmet tudom idézni, ahol a látó hölgynek álmában is látomásai voltak.

Diamond: Igen, ez mindentől független - napszaktól és attól is, hogy én éppen mit csinálok. Van, hogy naponta ketten-hárman is felkeresnek, de van hogy két hétig semmi. Volt például egy fiú, aki sokáig csak megjelent nekem, de nem szólt hozzám, és akadt olyan is, hogy aki megjelent, az segítséget kért tőlem. Úgy, mint például az a fiatal srác, akinek a holttestét a segítségemmel találták meg a Duna-parton. Talán erre, a médiában is sok helyütt megjelent esetre emlékeznek a legtöbben velem kapcsolatban. Aztán akadt olyan is aki akkor jelent meg nekem, amikor épp egy baráti társaságban beszélgettünk. Szóval sem a személyt, sem az időt, sem a helyet nem én választom.

Huszár Károly: Bevallom, kicsit libabőrös lettem. De szerintem ezzel nagyon sokan így lehetnek, akik itt jártak nálad. Jut eszembe: a téged meglátogató emberek közül sokan szkeptikusként érkeznek?

Diamond: Eleinte sokan voltak, akik nem hittek ebben a dologban, de ma már több, mint 15 éve, hogy foglalkozom ezzel a dologgal, és java részt csak azok jönnek már, akik hisznek bennem. Persze akadnak időnként kételkedők, akik aztán ámulva és csodálkozva néznek, amikor a kártyák a múltjukra jellemzőket mutatják, vagy éppen például egy mellettük megjelenő közeli hozzátartozójukról mondok el olyan sajátosságokat, amelyeket csak ők tudhatnak.


Diamond, a boldogságkutató, léleklátó,
aki élők és holtak lelkét látja

Huszár Károly: Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem az ide felé tartó úton, de bevallom, én is hatása alatt vagyok annak, amik elhangzottak itt velem és a privát kérdésemmel kapcsolatban, így most valahogy teljesen kiürült a fejem, de biztos vagyok benne, hogy egy következő riport kapcsán lesz még miről beszélgetnünk. Úgy érzem, a téma kimeríthetetlen. Még egy kérdés így a végére, ami most eszembe jutott - így kívülállóként azt mondom, talán a legnehezebb kérdés: Átok, vagy áldás ez a képesség, Te hogy látod ezt?

Diamond: Mindenképpen áldás, csak meg kell tanulni bánni vele.

Huszár Károly: Értem. Köszönöm szépen a lehetőséget, az interjút, és ahogy a riporton kívül is beszéltük, van még miről beszélni, tehát nagy valószínűséggel fognak még veled találkozni az olvasók a jövőben is a VácOnline.hu hasábjain.

Diamond: Igen, bőven van miről beszélni. Szeretném, ha minél több emberhez eljutnának a történeteim, és bízom benne, hogy sok embernek tudok segíteni ezentúl is, hogy megtalálja a boldogságot az életében.
(forrás: vaconline.hu)

Diamond a léleklátó 2. rész - videó