2018. január 23., kedd

Zsigray András: Tudatok vagyunk



Azért az ember a bolygó irányítója, mert képes a gondolkodásra. Az agyunk fejlettebb, mint az állatvilágé. De ez nem jelenti azt, hogy tudatában vagyunk annak, hogy gondolkodunk. Ösztönösen tesszük. Mi elhisszük hogy a testünk vagyunk, hogy az elménk vagyunk, de ez nem így van. Mi a tudat vagyunk, picike csillag, aki a test halála után tovább létezik. Azért kapunk testeket, mert a testeken keresztül növekedhetünk, mint csillag.


Keress rá az interneten az orb kifejezésre, azok vagyunk mi. Templomokban, temetőkben sokat lehet fényképezni. Szépen lehet látni ahogy mozognak. Akkor lettem ebben teljesen biztos, amikor a szellem videókon a szobában először megjelenik az orb. Rengeteg szellem videó van, amióta az emberek éjjel látó kamerákkal felszerelték szobáikat. Azt lehet látni, hogy mozog egy orb, majd egy láthatatlan erő elkezdi lehúzni a takarót, vagy emelni kezdi az alvó ember lábait. Ezek új információk az emberiség számára, félelmetesek lehetnek, körülbelül annyira, mint egy kisgyermeknek aki megijed a saját árnyékától. Találhatsz ilyen videót, egy éves totyogók el kezdnek menekülni a saját árnyékuk elől. Aranyosak. Itt is ez a helyzet, saját magunktól félünk, lényünk mélyétől, attól akik valójában vagyunk. Tudatok vagyunk.


Testünk csak egy avatar, egy bábtest, egy kozmikus jármű amellyel tapasztalatokhoz jutunk. A test egy energiaátalakító, a test képes etetni a tudatot energiával. A mindenségnek olyan dimenziójában vagyunk, ahol korlátlan a negatív energia, amelyet a megbocsájtással magunkba fogadunk. Ezért a szenvedés tudatemelés, tudatnövelés. A szenvedés által negatív energiát dolgozunk fel, alakítunk át. Ha megbántnak vagy kiadod hanggal, vagy megérted miért történt veled a nehéz helyzet, és feldolgozod, megbocsájtás, megértés, elfogadás által befogadod lényedbe az energiát, amely által növekedsz. Kapsz negatív energiát, majd megnyitod a szívedet és kiegyenlíted pozitív energiával, a kettő tudattá olvad össze, tudássá olvad össze, fényesebb csillaggá válsz. Az emberi test, és főként az emberi agy attól függően működik, hogy mekkora csillag van benne. A tudat, a csillag olyan mint egy energiaforrás, a test olyan mint egy csúcsszuper kozmikus jármű. Csak a csillagon múlik, hogy mire képes a test. A mozikban a szuperlények már nagy csillaggal rendelkeznek. De nem kell szuper képességekig futni, kezdetben az is megteszi, hogy képessé válsz megfigyelni önmagad. Felébredsz a testben, a kis csillag, a tudat felébred, tudatraébred. A tudomány szerint az agyunk 6-8%-át használjuk. Azért használunk ennyit, mert ennyire van tudatenergia a testünkben. Ennyire vagyunk tudatosak. Ha a csillag növekedni kezd, akkor a százalék is növekedni kezd.

Az agy olyan, mint egy aktiválásra váró szuperszámítógép. 92%-ka alvó sejtekből áll, amelyek elkezdnek felébredni ha megjelent a testben a szükséges energiaszint. Nem csak a szenvedés által növekedhet a csillagfénye az emberben. Guruk, mesterek is képesek megtanítani az embert, hogyan irányítsa az elméjét, hogy elérje a szükséges energiaszintet. Ha egy embert a szenvedés felébresztett, megnövekedett a tudata, agyának több százalékát kezdte el használni, akkor képessé vált az önmegfigyelésre. Természetes, hétköznapi folyamat lett, hogy figyelme egy része folyamatosan figyeli a gondolatai áramlását, érzelmei áramlását, légzését. Több év megfigyelés után észre veszi az összefüggéseket, ekkor képessé váll a tanításra. Képessé lesz megtanítani az embereket, hogyan használják mesteri szinten az elméjüket, agyukat. Az embernek fogalma sincs, hogy lehetséges az agyat tudatosan megtanulni irányítani. A guru felismeri, hogy az agy is csak egy szerv a testben, ugyanúgy ahogy a tüdő, vizeletelzáró izom, szem, orr, és a többi. A tudat beleköltözik a testbe, és feltölti tudati energiával, tudással. Az emberi figyelem a fókuszpont, a célkereszt, hogy hova áramoljon a tudati energia. Kiskorunkban a vizeletelzáró izomra kell irányítani, amíg fel nem töltődik annyi tudati energiával, hogy automatikusan is képes legyen működni. A lábainkra kell irányítani, amíg meg nem tanulunk járni. Az egész test egy lehetőség, amely fejleszthető tudati energiával, a figyelmünk által. Amennyi tudati energiád van, annyi tudást tudsz felhalmozni. Megtanulhatsz gyorsírni, ha türelmesen figyelmedet az ujjaidra irányítod. Megtanulhatod fejleszteni az egyensúly érzékelő szerved, kötélen sétálhatsz ha figyelmed oda irányítod. Megtanulhatod mesteri szinten használni a hangképző szervedet, ha figyelmedet odairányítod. Az ember bármit megtanulhat, ha van elég elérhető tudati energiája.

És megtanulhatod a saját agyadat is tovább fejleszteni, ha képes vagy a gondolataidra irányítani a figyelmedet. Erre képesek megtanítani a guruk. Ha mesteri szinten vagy képes használni az agyadat, akkor bármit megtanulhatsz azután, mert az agyadon múlik az elérhető tudati energia. Gyerekkorodban nagyon gyorsan tanultál, mert korlátlan tudati energia állt rendelkezésedre. Ha felnőtt korban lebénul a lábad, az annyit jelent, hogy kitörlődött az a tudati energia az agyból, amely tartalmazta a megtanul mozgásmintákat. Vannak lebénult emberek akik újra megtanultak járni, ekkor azt mondjuk, hogy csoda történt. Nem történt csoda, csak képes volt koncentrálni a figyelmét a lábmozgására, türelmesen figyelme által odafolyatta a tudati energiát. Hogy lehet az, hogy gyerekkorban képesek vagyunk megtanulni testünket mozgatni, nyelveket megtanulni pár év alatt. Így, hogy akkor korlátlan az energiaforrás. Erre tud megtanítani a Guru, hogyan nyisd meg újra az energiaforrást. Ha türelmesen figyelmedet az agyadra, gondolatáramlásra irányítod huzamosabb ideig, akkor sok alvó sejtet aktiválsz. Már nem csak az agyad 6-8%-át fogod használni, hanem 15-20-at is. És így tovább. A meditáció, imádkozás nem más, mint figyelmünk befelé fordítása, figyelmünk elménk felé fordítása. Egy kaliforniai egyetem bebizonyította, hogy rendszeres meditációval, fejleszthető az agy. Öreg emberek agya jobban kezdett működni, mint középkorú embereké.

Nézzük meg mi folyik itt, hogy lehet az, hogy gyerekkorunkban sokkal nagyobb a csillag bennünk, mint felnőtt korunkban. Még egyszer, a csillag a tudat bennünk, amely vagy fénylik, vagy elhalványul. Ha fénylik akkor sok tudati energiánk van, amellyel könnyen koncentráljuk a figyelmünket, gyorsan tanulunk. A másik előnye, hogy nem vagyunk fáradékonyak, a csillag fénye, a tudati energia látja el energiával az izmainkat is, ha bőségesen áll rendelkezésre, akkor egész nap mozgékonyak vagyunk, mint a gyerekek. Próbáljuk meg elképzelni a figyelmünket, hogy több megértéshez juthassunk. Az indiaiak a homlokuk közepére egy pöttyöt szoktak festeni. Ott van a harmadik szemünk. Most képzeljük el, hogy abból a pontból sugárzik ki a figyelmünk. A gyermek, és a felnőtt között az a különbség, hogy a gyermeknek egy vastag fénylő sugara van, a felnőttnek egy halvány vékony sugárkája. Miért van ez?

Vannak felnőttek akiknek a sugár újra megvastagodik, őket hívjuk megvilágosodottaknak. Ők újra életerősek, boldogok, mozgékonyak, szeretetteljesek lesznek. Általában több törést követően, egy nagyobb törés következik be az életükben, ami után megadják magukat, feladják a terveiket, vágyaikat. belekerülnek egy elfogadó, ítéletmentes állapotba, és nem akarnak csinálni semmit. Nem is gondolkodnak semmin. A guru ugyanerre tanít meg, hogyan érd el azt az állapotot ahol nem gondolkozol semmin. Ahol vágy nélkülivé válsz. Ha megjelenik a csend az elmében, akkor a tudat növekedni kezd, a csillag fényesedni kezd.

A légzéssel szívod magadba a tudati energiát, a légzéssel töltöd fel a csillagodat. A következő sorok három éves tapasztalataim eredménye, azóta képes vagyok az önmegfigyelésre. Mi abszolút nem tudjuk használni az elménket, fogalmunk sincs, hogy mikor gondolkodunk, vagy mikor vagyunk kikapcsolt állapotban. Nem tudjuk értelmezni a meditációs csend fogalmát. Reggel felkelünk, és gondolkodni kezdünk. A tudatlattink tele van megtanult mintákkal. A tudatalattink olyan az agyunknak, mint egy titkárnő, egy határidő napló, amely automatikusan működésbe lép, lejátssza a megtanult folyamatokat. A tudatalattid figyeli az életedet, elemezi a viselkedési mintáid, és amelyeket gyakran teszed, azokat megtanulja, időpontokhoz és helyszínekhez köti. Mint egy titkárnő, egy szellem, állandóan kísér, ha felismeri az élethelyzetet, akkor betölti a gondolatokat az elmédbe. Eteti az elmédet a gondolatokkal, te észre sem veszed hogy gondolkodni kezdtél. A tudatalattid is te vagy, te hoztad létre annak érdekében, hogy leegyszerűsítsd az életedet, hogy ne keljen folyton kigondolnod, hogy milyen élethelyzetekben hogyan kell reagálnod, min kell gondolkodnod. Bármit teszel, a tudatalattid eléri az elmédet, és betölti a megszokott gondolatképeket. A félelmeink végett agyon biztosítjuk magunkat az elménkben is. Percenként több száz gondolatot futtatunk a háttérben, hogy nehogy valamit elhibázzunk, állandóan képben legyünk. Ezeket a felszínen nem tudatosítjuk, ezért a neve tudatalatti. Az utcán sétálsz, tudod hogyan kell viselkedni, kinek hogyan kell köszönni, tudod hogy van időd az üzletig, olyankor átgondolod a főzést. Mindig a recepten gondolkodsz az üzlet felé, ha a munkába mész akkor a feladatokon gondolkodsz, lefekvéskor a másnapi terveken. Be vagy programozva, hogy mikor min gondolkodsz. Állandóan gondolkodunk tudatalatt. Ennek az az eredménye, hogy a titkárnő egy hatalmas tudati energia igényű szellem lesz. Ha úgy képzeled el magad mint egy akkumulátort, akkor a tudatalattid működése naponta felemészti az energiád 70%-át. A maradék 30%-ék jut a testednek, és a tudatos figyelmednek, amivel tanulni vagy képes. A bizonyos sugár a homlokunkból, amely elvékonyodott. Mivel naponta új félelmeink alakulnak ki, újra elővesszük a tudatalatti jegyzettömböt, és feljegyezzük, hogy ezentúl az x,y utcában az ugatós kutyára is jelezzen, ezért öregkorunkig csak bővítjük a listát. A megvilágosodott ember egyszerűen kihajítja a listát. Többé nem érdekli az sem ha meghal, kitöröli az össze félelmet, ezzel kitöröli a megtanult tudatalatti programok nagy részét.

Nem csak az a gond, hogy rengeted életenergiát fogyaszt egy nagyra nőtt tudatalatti szörny, hanem az is, hogy az állandó magas energiaigény, feszülté teszi a testet. Figyeld meg a telefonodon, vagy a számítógépeden, hogy ha sok program van egyszerre nyitva, akkor felmelegedik, lelassul, és gyorsan fogyassza az akkumulátort. Minél több a gondod, minél több félelmed van, annál több tudatalatti program van megnyitva benned. Egyre jobban felmelegedik a tested, egyre jobban befeszülsz, egyre kevesebb tudati energia pótlódik a légzéssel, és végül lefagysz, mint egy számítógép. Túl sok program lett futtatva tudatalatt, tudatosan hiába próbáltál megoldást találni, fókuszálni a gondolatokra, csak összezavarodtál, majd kivert a víz, pánik tört rád. Legkevesebb életenergia akkor van benned, amikor elönt a halálfélelem, és leblokkolsz. A legtöbb akkor van benned, ha legyőzted az összes félelmed, felszabadítottad a tudatalattidat. A gyermekben azért van még rengeteg életenergia, mert még csak éppen elkezdte írni a tudatalattiját. Még nem tanulta meg, hogy mikor, hol , mitől kell félni, mikor, hol, hogyan kell viselkedni, mikor, hol, milyen károk érhetik.

Nézzünk meg élethelyzeteket, amelyek ezeket az emberi folyamatokat bizonyítékokkal támasztják alá. Sokszor tapasztaltam, hogy ha kirándulásból hazajöttem, akkor figyelmes lettem a bútorokra. A kirándulások alatt kikapcsol a tudatalatti, mert nem ismeri a területet, nem tud mihez kapcsolódni, nem tölti be az élethelyzetekhez kötött viselkedési mintákat. Pár napig ellazulsz, mélyen lélegzel, és megnövekedik a csillag benned. Ennek eredményeként több figyelmed lesz kint, látni fogsz. Több információ fogja elérni a tudatodat. Éjjel feltöltődik a csillagod, reggel még nagyobb a figyelmed. Meditációval teljesen kikapcsolhatod a tudatalattid, 10 perc után felfrissülhetsz szellemileg és testileg is.

Nagyon fontos megérteni, hogy a légzés által töltődünk tudati energiával. A légzést a tudatalatti határozza meg. A tudatalattit a tudatos elménk hozza létre az életünk folyamán kialakult élettapasztalatokból. Minden egyes fontosnak tartott élettapasztalat, amely felkerült a tudatalatti jegyzetkönyvbe rendelkezik egy energiaszinttel. A világegyetemet két energia építi fel, a félelem és a szeretet. Minél több olyan emlékünk van elmentve ahol félünk, annál nagyobb lesz a félelem energiaszintje a tudatalattinknak. Így a tudatalattinknak van egy rezgése, egy frekvenciája, amelyet érzékel az univerzum. vannak rajtunk csakrák, energiakapuk, amelyek közül mindíg az az aktív, az van megnyitódva, amely rezgése legjobban harmóniában van a tudatalattinkkal. Az emlékeink, gondolataink nem a fejünkben vannak elmentve, hanem ezeken a kapukon keresztül vannak elmentve tudatmezőkön. Nem tudom pontosan mennyi szint van, talán hét vagy kilenc. A legalsó mezők a leggonoszabbak, a legnagyobb félelem energiával rendelkezők. A legfelsők a legszeretet-teljesebbek.
Minden embernek megvan, hogy melyik csakrakapu az aktív, de ez mellett naponta egy-egy pillanatra megnyithat alsóbb, vagy felsőbb kapukat is. Amikor elönt a düh, és démonian őrjöngsz, olyankor sikerült megnyitnod a legalsóbb kaput. Lényedbe engedted a mély rezgésű energiát, amely meghatározza a következő napjaidat. Minden mezőnél változik a viselkedés, a szokás, az étvágy, minden. A tudatalatti egy alap program bennünk, amely meghatározza a szokásainkat, automatikus viselkedési mintáinkat. A mennyországból érkezünk, gyerekkorban a felső mezők kapui aktívak. Majd egyre több félelmet szedünk össze, egyre jobban csökkentjük a tudatalattink rezgésszintjét. Beindul az elménk, és képessé válunk az emlékezésre, képessé válunk a tudatalatti felülírására. Teljesen felülírjuk, rajtunk múlik hogy halálunkig milyen mélyre megyünk le. Ha teljesen megtelünk félelemmel, akkor a pokol szintű tudatalatti mezőkön fogja elhagyni a tudatunk a testünk. A mélyből fog kelleni visszajutni a felsőbb mezőkig, ahol az angyalok újra testbe ölthetnek minket.

Ezért fontos még életünkben felismerni ezeket a folyamatokat, még életünkben feljutni a felsőbb mezőkig, akkor halálunk után rögtön a menybe jutunk vissza. Ha az ember képes életében elérni a legfelsőbb mezőket, csakrakapukat akkor testtel együtt emelkedik fel, amely a valódi megvilágosodás. Ez minden tudat célja, ez a reinkarnációk célja. Ezért fontos meditálni, meditációval elérhetjük a tudatalattit és kitisztíthatjuk tudatosan. Egy-egy pillanatra megtapasztalja minden ember, milyen az amikor megnyílik a legfelső kapu. Amikor gyereked születik, amikor szerelmes vagy. Amikor pár pillanatra elveszted az összes félelmed. Nagyon sok gyakorlatot tanítnak a guruk, amelyekkel felülírható a tudatalatti. Felismerhessük, hogy a tudatalatti nem más mint a lélek. A gondolatainkon múlik, hogy milyen lélek van bennünk. Démon van bennünk, vagy angyal.

Változtasd meg az életedet, tanuld meg tudatosan irányítani az elmédet. Ez az első lépés, hogy képessé legyél belépni az elmédbe tudatosan. Szüntesd meg a tudatalatti automatikus irányítását, írd felül, hogy egy magasabb lélek legyen benned. Akkor már újra hagyhatod automatán. Ne a félelem legyél, hanem a szeretet. rajtad múlik, hogy melyik energia fogja irányítani a testedet. Ez a két energia tudatos, amelyiket befogadod, annak a viselkedési mintáit fogod tükrözni. Ha teletöltődsz félelemenergiával, tudatalattid a legalsó mezőre lesz bekötve, akkor senkiben nem fogsz bízni, mindenkiben ellenséget fogsz látni. A nagyon gazdag emberek akik sok gazság árán érték el vagyonukat jól mutatják ezeket a viselkedési mintákat. Tele vannak félelemmel, félnek a bosszútól, félnek a vagyonuk elvesztésétől. Szeretetet, boldogságot, magas rezgésű lélekenergiát nem tapasztalnak, így csak az anyagi, testi örömök maradnak nekik, az ételek, drogok, italok. Ez a földi pokol. Ha csordultig telsz szeretet energiával, akkor te leszel a megtestesült szeretet. Mindenkit szeretni fogsz, végtelen békét, elégedettséget fogsz érezni. Lehet, hogy nem marad anyagi kincsed, de a halál után rögtön a menyekbe kerülsz és magasabb világokba születsz újra, ahol már hosszabb az élet, és béke, szeretet van az emberek között. Vagy ha eléred a szükséges rezgésszintet, akkor testtel együtt világosodsz meg.

Tudom mit írok, mert megtapasztaltam tudatosan ezeknek a kapuknak a megnyitódását. A mantrák, megerősítések erősen hatnak a tudatalattira. ha félórán keresztül szenvedélyesen, hittel sorolni kezded hogy nem félek semmitől, én vagyok a szeretet, akkor nagyon megfogsz lepődni. legyen minél több olyan cselekedeted amelyben szeretet van. Minden olyan tetted, amely szeretetteljes volt, azt üzeni a tudatalattidnak, hogy te már a szeretet vagy. Minél többször szeretsz, annál többször írod felül a tudatalattidat. Most már csak azt kell megtanulnod, hogyan kell szeretni. Önzetlenül kell cselekedned. Másokért kell élned. Feltétel nélkül, akkor is ha nem viszonozzák. Te azzal ne törődj, majd legközelebb egy olyan helyre születsz, ahol már mindenki másokért fog élni. Akkor neked is sokan sok jót fognak adni. Nem utolsósorban a Föld most változik és nem sokára felsőbb mezős élettér lesz belőle, nem biztos hogy el kell menned, hogy veled is ugyanúgy szeretettel viselkedjenek. Legyél nyitott embertársaid felé, szeresd minden embertársadat, bőrszíntől, nemzetiségtől, anyagi szinttől függetlenül. Szeresd az állatokat, a növényeket. Mindig legyen fontosabb mások öröme, mint a te Földi örömeid. Örömforrásod legyen mások öröme. Minél többször leszel a szeretet, annál kevesebbszer leszel a félelem. Az egyik energia győzni fog, rajtad áll melyik.
Már nem emlékszel milyen volt szeretet energiában élni, milyen volt az élet gyermekkorodban. Aki egyszer legyőzi az összes félelmét, és megvilágosodik, az újra átéli. Ha nem lenne fantasztikus érzés, akkor nem éreznék ekkora késztetést, hogy a tudást tovább adjam.

Figyeld a légzésedet, az mutatni fogja melyik lélekszinten, tudatalatti szinten vagy. Mutatni fogja, hogy mennyi félelem van a mélyben. Minél rövidebbek a lélegzetek, annál több benned a félelem, minél hosszabbak, annál több benned a szeretet. Figyeld meg ha valaki horkol, milyen hosszúak a ki és belégzések. Figyeld meg hogyan váltasz egy magasabb tudatmezőre, amikor a természetben sétálsz, majd hirtelen veszel egy mély levegőt és kijelented, milyen szép ez a hely. A mély levegő vételé után megváltozik a ritmus, eggyel magasabb szintre kerültél, hosszabbak lesznek a ki-be légzések. Meditációnál akkor haladsz az alfa, delta agyhullámok felé, ahol már elérheted a tudatalattid, amikor észreveszed, hogy egyre lassul a légzésed, egyre hosszabbak a ki és belégzések. Amikor megmasszíroznak, vagy beleülsz a forróvízbe, akkor is ezt tapasztalod, mert elernyednek az izmaid, megszűnik a tested feszültsége, és mélyebben kezdesz lélegezni. Azonnal változik az energiaáramlásod, azonnal, növekedni, töltődni kezd a csillagod fénye is.

Reggel keljél fel fél órával korábban. Csak feküdj az ágyban, és ne csinálj semmit. Az agyad megfog próbálni bekapcsolni, a tudatalattid küldeni fogja a napi ritmust. Tereld el az érkező gondolatokat, tudatosan adj választ az összesre, most fél órát nem érdekel semmi. Azt fogod észre venni, hogy látni kezded a plafont, nem csak nézni. Az jó jel lesz. Észre veszed a repedés formáját, vagy a pókot , bármit. Ekkor figyeld meg a légzésedet. Szépen lelassult. Ha reggel elmész szemetet szedni, tudatosan hálagyakorlatokat végzel, szeretetet teljes gondolatokat áramoltatsz, megerősítéseket végzel, akkor megtapasztalhatsz nagyon magas rezgésszinteket, csakrakapu megnyitódásokat. A legmagasabbaknál már olyan lassú a légzésed, hogy alig bírsz megszólalni, a lépteid teljesen lelassulnak. Egy-egy légzéssel akkora energiát szívsz fel, amelytől órákra mosoly marad az arcodon, és legszívesebben mindenkit megölelnél. Élve bekerülsz a Földi mennyországba.

Mindenkinek sok energiát, szeretetet, boldogságot, felemelkedést kívánok. Szeretlek benneteket!
(Zsigray András)

Tudatemelő rezgések - videó