2013. november 14., csütörtök

A teremtés három szintje




A teremtés szintjei: a gondolat, a szó és a tett.  
Minden teremtés a gondolattal kezdődik („Az Atyától ered”).
Azután minden teremtést a szó mozgat meg.
„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek!” (Mt. 7.7).
Minden teremtés a tettben teljesül ki. „S az Ige testté lett,…” (Jn 1.14).






Amit elgondolsz, de soha nem mondasz ki, az egyetlen szinten teremt.
Amit elgondolsz, és amiről beszélsz is, az a teremtés másik szintje.
Amit elgondolsz, elmondasz és megteszel, az nyilvánul meg a valóságodban.
 
A gondolat a teremtés első szintje. A gondolattal indul a teremtés folyamata - egy ötlet, egy fogalom, egy elképzelés. Az elképzelés összegyűlt energia. Minden, amit látsz, valamikor, valakinek a gondolata volt. Semmi sem létezik a világban, ami ne színtiszta gondolatként létezett volna azelőtt.
Ez természetesen a Mindenségre is igaz. 
Ezután következik a szó. A szó a teremtés második szintje. A szó a gondolat kifejezése. Minden, amit kimondasz, egy-egy gondolat kifejezése. A szavak erőteljesebbek, mint a gondolat, mert a szavak másik rezgésszintet jelentenek. Nagyobb hatással rendezik az Univerzumot (változtatják, módosítják, hatnak rá). 
Aztán következik a tett.
A tettek végső soron mozgásba lendült szavak.


Mindannyian teremtők vagyunk.

 
A gondolat erejével, a képi megformálás segítségével nem csupán használati tárgyakat tudunk létrehívni, hanem élethelyzeteket, lelkiállapotokat is elő tudunk idézni. 
Az életedért nem valaki más, hanem Te vagy a felelős. Ha irányítani szeretnéd életedet, ha meg szeretnéd változtatni, ha többet, jobbat, mást szeretnél, megvan rá a lehetőséged.
De csak akkor, ha felismered, hogy Te vagy az egyetlen ember, aki a jelenlegi helyzetedért felelős vagy. Csak akkor tudod tudatosan a saját kezedbe venni a sorsodat.
Ha ezt a felelősséget nem ismered fel, ha nem fogadod el, saját sorsodat akkor is Te irányítod, csak nagyon rosszul. Panaszkodásod, elégedetlenkedésed, amiknek folyamatosan hangot adsz, hatalmas erővel dolgoznak a jövőd alakításán.
Az lesz a jövöd, amit ma gondolsz! Még akkor is, ha nem hiszed. Gondolataidnak akkor is teremtő erejük van, ha ennek nem vagy tudatában.
Panaszkodásod, elégedetlenséged, borúlátásod eredménye az lesz, hogy megállapítod: „lám, lám, pontosan az történt, amitől féltem.”
Valóban akarod, hogy meglóduljon az életed? Akkor változtasd meg a róla alkotott elképzelésedet. A magadról alkotott elképzelésedet.
Gondolkodj, beszélj és cselekedj, mint az Isten képmása.
Alkoss önmagadról magasztos gondolatokat. Képzeld el, milyen lennél, ha ennek megfelelően élnél. Képzeld el, mit gondolnál, mondanál és tennél, és hogyan válaszolnál arra, amit mások tesznek és mondanak.
A hatékony, eredményes emberi élet feltétele a teremtés e három szintjének következetes végig vitele.
(Forrás: szeretet.info.hu)