Kommunikálhatunk azokkal, akik a Túlvilágon tartózkodnak...

"Az Írás azt mondja, hogy kommunikálhatunk azokkal, akik a Túlvilágon tartózkodnak; -Az áll benne, hogy ha követjük a szinkronicitást, akkor képesek leszünk közvetlenül is tanulni azoktól, akik már a mennyország lakói, és ez a következő tudati szintre emel bennünket.

 James Redfield

Bólintottam, hogy folytassa. - Beszéltem neked az anyámról - kezdte -, de nem mondtam el végig. Gyűlöltem őt, mert hatalmaskodó karaktert csinált belőlem, és mardosott a bűntudat, amikor meghalt, mielőtt beszélhettem volna vele. Később, talán azért, mert sokat gondolkodtam azon, hogy mit mondtam volna neki, észrevettem, hogy mindenféle, egy irányba mutató apróságok történnek velem.

Bementem cipőt venni, és láttam egy pontosan olyan cipőt, amilyet ő hordott. Vagy elmentem egy illatszerüzlet előtt, és megcsapta az orromat annak a szappannak az illata, amit ő használt. Néha meg a régi kedvenc dalait hallottam valahol. Aztán egy napon, anélkül, hogy bármi erre utalt volna, egyszerűen elhatároztam, hogy elmondom neki, mit érzek, fennhangon, mintha ott lenne.

És azonnal megtalált az intuíció, megéreztem, hogy mit válaszolna nekem, és ez a legtöbbször nem olyasmi volt, amit magamtól képes lettem volna kitalálni. Ekkor jöttem rá, hogy valódi kommunikáció van közöttünk.

Ez a túlvilággal való társalgás - folytatta Rachel - kezdetben olyan furcsa volt, hogy egy időre abba is hagytam, de az élmény emléke annyira mélyen bennem volt, és annyi energiát adott, hogy fokozatosan visszaszoktam, és egyre gyakrabban beszélgetek vele. Végül már azt is elmondta, mennyire sajnálja, hogy ilyen gondolatokat nevelt belém a férfiakkal kapcsolatban.

Azt mondta: ez nagy hiba volt, és nagyon megszenvedte, de most már az Agapéban létezik, és az igazság szól belőle. Bárcsak előbb megismerte volna, mert akkor engem is erre nevelhetett volna!

Elképedve bámultam. Nem érted? -kérdezte Rachel.

Az Írás azt mondja, hogy kommunikálhatunk azokkal, akik a Túlvilágon tartózkodnak, tisztázhatunk velük minden ügyet, feloldhatunk minden neheztelést. 

Csak annyit kell tennünk, hogy több energiát fektetünk a ráhangolódásba és a beszélgetésbe. Sohasem késő. És rengeteg minden van, amit szeretnének a tudomásunkra hozni.

Az anyám mondta, hogy odaátról éppen most, a történelemnek ezen a fordulópontján nagyon akarnak beszélni velünk. Ők ismerik az emberi világ igazi Tervét, és itt az ideje, hogy megértsük mi is, akik ezen az oldalon tartózkodunk. Fölemelte a tekintetét, és valahova a hátam mögé nézett.

Megfordultam, de semmit sem vettem észre. Rachel közelebb húzódott, amit én úgy éltem át, mintha megölelt volna, pedig több méter választott el bennünket egymástól.

-Emlékszel, mit mond a Kilencedik Integráció? - kérdezte. - Biztos vagyok benne, hogy Tommy elmondta. A környezetünkben minden dolognak érzelmi identitása van, valami hozzájuk kapcsolódó érzet, amelyet mi, emberek érzékelünk. Ez persze az emberekre is igaz. Mindenkinek van érzelmi identitása, amit érzelmi szinten fogunk fel.

Bólintottam, értettem a magyarázatot. -Ez az oka annak - folytatta Rachel hogy ha meghal valaki, aki közel állt hozzánk, ez gyakran összetör bennünket, még akkor is, ha azt hittük, hogy felkészültünk rá.

Amit elveszítünk, az az érzés, ami őt jelenti: amit mindig is éreztünk, és természetesnek vettük, hogy van. Ezért van az, hogy amikor meghal valaki, akit szeretünk, az ember gyakran úgy érzi, belőle halt meg egy rész. Gyászoljuk annak az érzelmi állandónak az elvesztését, amely nincs többé.

Megint elhallgatott, elnézett mellettem - és abban a pillanatban tudtam, hogy valamiképpen átjutottunk a fátyol túlsó oldalára.

A Túlvilágon vagyunk. -Valaki beszélni akar veled itt - mosolygott Rachel. - Rá tudsz hangolódni az ismerős érzésre?

Tudtam, hogy ki az, még mielőtt a kérdés elhangzott. Éreztem a cigaretta illatát az inge zsebében, mintha újra kisgyerek lennék, és az ölében ülnék. Éreztem az erejét, éreztem a beszédmódját, a gyerekes nevetését, amikor valami ugratási eszelt ki. Mindez része volt annak az egyedülálló érzésnek, ami számomra őt jelentette.

Ugyanakkor azt is éreztem, hogy valami megváltozott benne - nyoma sem volt az idegességnek, a dühnek, a frusztrációnak, amit fiatalkoromban minden áldott reggel megtapasztaltam. Mindenkinek lábujjhegyen kellett közlekednie a jelenlétében, vagy szembenézhetett az elkerülhetetlen robbanással.

És nyoma sem maradt a kellemetlenkedő rosszallásnak, ami belém ültette az emberektől való félelmet és bizalmatlanságot. Minden elpárolgott belőle. -Apád az - mondta Rachel. Megfordultam, és apám ott állt: sugárzóan fiatalon. Gondolati benyomások jutottak el hozzám; tudtam, hogy csak tőle származhatnak.

Elmondta, mi volt viselkedésének az oka - a saját gyerekkori családi súrlódásai és a gyanakvás -, ám mind feloldódtak a Túlvilágon a szüleivel. Már csak egy dolog maradt tisztázatlan: el kellett simítania a neheztelést, amelyet énbennem hagyott. -Az emberek elől való elzárkózás - szólt a közlés - a családban öröklődő hajlam, ugyanolyan, mint a szemünk színe.

De ha ismerjük a probléma történetét, és igazságként elismerjük, akkor megszabadulhatunk tőle. Most pedig - folytatta - a Túlvilág is változóban van. Nem kell többé vámunk arra, hogy újra találkozzunk. Most már elég közel vagytok hozzánk ahhoz, hogy eléljetek, úgyhogy mindent azonnal megoldhatunk, Ha majd az akadályok mind elhárultak, ti is érteni fogtok mindent, amit mi tudunk.

Tudtam, hogy régi sérelmeim egy pillanat alatt semmivé foszlanak. Néha még visszacsúszhatok a zárkózottságba, merő megszokásból, de ilyenkor egyre gyakrabban észre is veszem. A régi próféciából tudtam, hogy ha egyszer tudatossá válik, milyen drámát játszunk voltaképpen, az ereje egyre csökken.

Ilyen gondolatok voltak bennem, apám pedig egyre halványult, és nem láttam többé. -Várj - mondtam ki hangosan még sok mindent meg akarok kérdezni. Ettől kezdve már nem éreztem a jelenlétét, és majdnem ugyanaz a pánik fogott el, mint amikor meghalt. Rachelre néztem: a tekintete ráhangolódást ajánlott.

Visszaidéztem az emlékét annak, hogy milyen érzéseket keltett a jelenléte, és abban a pillanatban megint megjelent, habár most már csak úgy, mint csekély mértékű torzulás a térben, mint amikor a forró országút fölött remeg a levegő. De ezt nem bántam, mert az érzelmi identitása ott volt, és nekem csak ez számított.

- Azt mondtad, hogy többet is megérthetünk - szólítottam meg. – Mire gondoltál?

Ennyi érkezett válaszul: -Csak figyelj!

Miután eltávozott, hirtelen észrevettem, hogy hajnalodik, és a nap fénye egyre több szépséget lobbant fel az égbolton és a környező sziklákon. Rachelre néztem, és összerezzentem: sok ember nyüzsgött körülötte. Rájöttem, hogy a hozzá legközelebb álló nő az anyja, és azonnal tudtam azt is, hogy kettejük között is végbement a katarzis, hasonló ahhoz, amit én éltem át apámmal.

Tudtam valami mást is: oka van annak, hogy ezt most megtapasztalom. Akárcsak az én apám, Rachel anyja is képtelen volt másra figyelni, annyira ráirányult a Rachellel való konfliktus feloldására. Később, miután a lányával közösen kitakarították a múltat, kommunikálni tudtak így is, hogy Rachel a földi síkon tartózkodott, anyja pedig a Túlvilágon.

Ez a kommunikáció meg a többi hasonló járatlan utakat nyit meg. Gyógyulnak a két dimenzió közötti sérelmek, fájdalmak. Ennek az volt a jelentősége, hogy a megbékélés során a létezés két dimenziója egyaránt felszabadul és kitisztul, és így a tudatosság magasabb szintjein tud rezonálni egymással.

Ráhangolódtam apámra, és elsöprő erejű megerősítés volt a válasza.

A Túlvilágon is sokan ugyanúgy vágyakoztak a felhalmozott sérelmek, kimondatlan igazságok, elmulasztott gesztusok megoldására, mint a földiek.

Most pedig, ahogy az Integrációk magasabb szintre emelik a tudatunkat, elég közel körülünk egymáshoz, s így a dimenziókon keresztül is kommunikálhatunk egymással. Ennek eredményeként az ég és a föld egyaránt energiát nyer, és magasabb szintre emelkedik.

Eszembe jutott a Biblia világvége-jövendölése a Jelenések Könyvéből: "Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala..."Most már tudtam, hogy ez a jóslat valóra válik."

(Idézet James Redfield: Tizenkettedik Felismerés c. könyvéből - Az ég tudja fejezet)

A 12. felismerés, a döntés órája” – interjú James Redfield bestseller íróval - videó