2017. október 12., csütörtök

Nikola Tesla, az elektromosság atyja Pestről indította karrierjét



A történelmi Magyarország területén született, és beszélt is magyarul a zseniális Nikola Tesla, akit az elektromosság korának atyjaként tisztelhetünk, mégpedig Edison helyett. Tesla igazi, humánus geek volt, míg Edison üzletember, aki sok feltaláló helyett aratta le a babérokat. Az egyik volt Tesla is, de amikor őt is átverte az addig istenített példakép, otthagyta és a nulláról újrakezdve bizonyította, hogy meghaladta Edison tudását. De nem ő volt az egyetlen, akivel küzdenie kellett, Marconi még Nobel-díjat is kapott Tesla találmányáért, a rádióért, míg végül a bíróság igazságot nem szolgáltatott.


1884-ben a mindössze 28 éves Nikola Tesla élete nagy lehetősége előtt állt a new yorki kikötőben. Épp felvette Thomas Alva Edison, az általa istenített példakép, és megkapta beugró munkáját: a világ akkor leggyorsabb utasszállító hajója ott vesztegelt, mert elromlott mindkét áramfejlesztője és nem volt rajta világítás. Tesla petróleumlámpánál állt neki késő este javítani, hiába kérték, hogy várja meg a reggelt. Egész éjjel fent volt, de hajnalra kész lett, a hajó pedig pontban tízkor kifuthatott a kikötőből, jelentős kötbér kifizetését spórolva meg Edisonnak.

Így került a Menlo Parkba, az Edison által alapított tudományos-ipari komplexumba, ahonnan Európából, pontosabban Párizsból és Budapestről érkezett, zsebében mások mellett Puskás Tivadar ajánlólevelével. Egyre komolyabb feladatokat kapott Edisontól, mint legszorgalmasabb beosztottja. Annyira, hogy egy megbízásnál 50 ezer dollárt (kb. 14 millió Ft-ot, a 19. században) helyezett kilátásba, ha Tesla elvégzi a munkát. A gyakran meghibásodó motorok és generátorok feltérképezésével biztosítania kellett az Edison nevéhez fűződő egyenáramú elektromos hálózat zavarmentes üzemeltetését. Tíz hónapig dolgozott, saját tervei alapján kijavította a hibákat és stabilizálta a rendszert. Amúgy is vékony teste még tíz kilót fogyott a munka miatt, és betegen, de elkészült.

1886-ban kérte a megígért pénzt Edisontól, aki csak ennyit mondott: „Tesla, te nem érted a mi amerikai humorunkat”. Egy fillért sem fizetett neki prémiumként, Tesla pedig felmondott, és otthagyta a céget. Mivel amúgy sem volt túl jó fizetése, nem volt félretett pénze sem. Elölről kellett kezdenie mindent, fizikai munkát végzett, és alig volt mit ennie, 30 éves korában. Így vett néhány centjéből papírt és tollat, és tervezni kezdte élete nagy találmányát, amely már régóta a fejében volt.

Nikola Tesla horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus Horvátországban született 1856-ban, szerb családban, a terület pedig akkoriban a Magyar Királysághoz tartozott. Apja a szerb kisebbség papja volt, anyja pedig egy pópa lánya. A legenda szerint születésekor nagy vihar volt, és folyamatosan villámlott, ezért a dajka babonásan azt mondta, hogy a sötétség gyermeke lesz. Azonban anyja nem hagyta magát, és rávágta, hogy „Nem, a világosság gyermeke”. Kézenfekvő volt, hogy belőle is pap lesz, de már nagyon korán érdeklődni kezdett a mérnöki tudományok iránt. Anyja kisebb szerkezeteket készített neki, amelyeknek ő rögtön elkészítette a továbbfejlesztett változatát. Apja azonban tántoríthatatlan maradt, és ragaszkodott a papi hivatáshoz.

Még kicsi volt, amikor bátyja a szeme láttára leesett egy lóról, és meghalt. Innentől kezdődtek azon fóbiái és képzelgései, amelyek egész életében elkísérték. Nem sokkal később elkapta a kolerát, és úgy tűnt, nem lehet megmenteni. Az orvos azt ajánlotta, találjon valamit az apa, amiért élni akar Nikola, különben fel fogja adni. Az apa ekkor mondta neki, hogy ha annyira szeretné, lehet mérnök, nem kell papnak mennie. Ennek a hatását persze nem lehet igazolni, de tény, hogy pár nap múlva jobban lett, majd hamarosan már az iskolában vethette rá magát a fizikára.

Grazban és Prágában járt műszaki egyetemre, bár nem tudta ezeket befejezni anyagi és családi okokból, majd kapott egy ajánlatot, méghozzá Puskás Tivadartól, aki Budapesten működtette telefonközpontját. Ez volt élete első komoly munkahelye, és ő nagyon igyekezett: alig aludt, rengeteget dolgozott, és feltalálta az első hangszórót a telefonok kihangosításához. De Puskás mégsem fizetett jól. Anyagi gondjai támadtak, új lehetőségre volt szüksége: ezt kapta meg egy párizsi munka formájában, a Continental Edison Company kötelékében, ahol Európában utazgató szerviz mérnök lett, és az egyenáramú erőművek működési rendellenességeit kellett javítania. Thomas Alva Edisont már akkor istenítette, aki „innovációs” központot működtetett az USA-ban, a Menlo Parkban, és a nevéhez fűződött az egyenáram alkalmazása, amely valóban szenzációnak számított. Azért Puskás Tivadar is komoly ajánlást írt neki.


Tesla Budapesten még egyszer járt később. Nemcsak jó emlékei voltak innen, a munka miatti hajszoltság itt hozta elő régi fóbiáit, és ez súlyosbodott tisztaságmániává, annyira, hogy kezet sem volt hajlandó fogni senkivel. Ezen végül barátja, Szigeti Antal enyhített azzal, hogy rávette a rendszeres futásra. Saját bevallása szerint egy ilyen alkalommal a Városligetben jutott eszébe hirtelen a váltóáram rendszerének megvalósítási módja, amelyet a homokba rajzolt le gyorsan. (Bár ennek nem volt jelentősége, mivel fotografikus volt a memóriája: mindent inkább megjegyzett, ezért komplett találmányai után nem maradt fenn leírás). Egyébként magyarul is beszélt, 7 másik nyelv mellett.

Régóta foglalkoztatta a probléma, hogy az egyenáram hátrányait hogy lehetne kiküszöbölni: ugyanis azt nagy távolságra már nem lehetett eljuttatni, azaz lakótömbönként lett volna szükség egy erőműre, ami képtelenség. Ugyanígy érdekes, hogy a liftek egyenárammal csak kb. a 40 emeletig jutnának el. Az első változatot találmányából már 1883-ban megépítette egy strasbourgi kiküldetésen, azonban még jó pár évet kellet várnia, hogy a nyilvánosság elé tárhassa, és ezután sem volt egyszerű dolga. 1884-ben európai lehetőségeinek beszűkülése után akart Tesla Edisonnak dolgozni, és így is lett: felvették a Menlo Parkba. Innen került aztán olyan szerencsétlen helyzetbe az Edisonnal történtek miatt, hogy egy ideig alkalmi munkákkal tartotta fent magát.

A szerencse George Westinghouse képében érkezett meg végül, aki már korábban is felfigyelt rá, de csak most tudta meg, hogy otthagyta Edisont. Szerződést ajánlott neki, és közösen kezdtek dolgozni. Most már havi 2000 dollárért és egyéb, valóban kifizetett jutalmakért tökéletesíthette tovább a váltóáramos rendszert. És ezzel vette kezdetét a harc, amelyet az „Áramok háborújának” neveztek el, és amelyben főleg Edison vetett be mindent abból, amit a félig utcán, korán munkával töltött gyermekkorától sajátított el, azért, hogy mindig mindenből ő kerüljön ki győztesen, és az övé legyen a legnagyobb haszon.

Hogy az egyenáram népszerűsége töretlen maradjon, a váltóáramról gyakran szponzorált negatív cikkeket, főleg halálos kimenetelű baleseteknél, de odáig is elment, hogy több állatot ellopatott, majd az árammal agyonütött kedvenceket visszajuttatta a gazdáiknak azzal, hogy ezért nem szabad otthon váltóáramot használni. Végül még egy elefántot is, nagy közönség előtt árammal ütött agyon, hogy a váltóáram „veszélyeire” hívja fel a figyelmet. Elrettentése olyan jól működött, hogy a ’60-as évekig tartott, mire az egyenáramot mindenhol lecserélték váltóáramra.

A zseniális Tesla 1. videó


Nem ez volt az egyetlen ütközésük: Tesla találta fel a radart is, amelyet hivatalosan Robert A. Watson Watt nevéhez kötnek, aki 1935-ben szabadalmaztatta. Csakhogy Tesla 1917-ben, 18 évvel Watt előtt már megkereste az USA haditengerészetét az ötlettel, ami különösen aktuális volt a német tengeralattjárók miatt. És ki volt akkor a haditengerészet kutatás-fejlesztési döntőbizottságának tagja? Thomas Edison. Aki mindenkit meggyőzött, hogy nem praktikus most a háborúban támogatni ezt.

Edison és Tesla azonban inkább üzleti ellenfelek voltak, bár Tesla keserűen jött el Edisontól, mégsem gyűlölték egymást, ezt fontos leszögezni. 1889-ben Tesla minden váltóárammal kapcsolatos szabadalmi jogáról lemondott Westinghouse javára, amelyért 220 ezer dollárt kapott (kb. 60 millió forintot akkoriban). Innentől elvonult Colorado Springsbe, hogy minden más tervével foglalkozhasson. Ez pedig számtalan, az akkor élők számára elképesztő találmányt jelentett, amelyet időnként látványosan mutatott be a közönségnek. 1899-ben kísérleteket folytatott a drótnélküli energiaátvitellel (mint a Tökéletes trükkben, de olyan szerkezetet nem épített, mint ott). Kísérleti berendezéseivel több százezer volt elektromos feszültséget hozott létre, amellyel képes volt mesterséges villámok előállítására is. Rájött, hogy a villámlás mellékjelenségeként rendkívül alacsony frekvenciájú rádióhullámok kerülnek kisugárzásra, amelyek gyakorlatilag akadálytalanul képesek behatolni a földfelszínbe is. Ezzel a felfedezésével megtalálta azt a frekvenciát, amellyel a Föld elektromágnesesen rezonál. 40 kilométer távolságból, vezeték nélkül működtetett 200 villanyizzót, és 40 m hosszú mesterséges villámokat keltett, felhasználva az ionoszféra energiáját.

A zseniális Tesla 2. videó


Ő találta fel a vízzel hajtott erőművet, amellyel 1896-ban a Niagara segítségével oldották meg Buffalo (New York állam) áramellátását. Laboratóriumában gömbvillámot is előállított, ami azóta sem sikerült senkinek. Egy interjúban a vezeték nélküli kommunikációról is beszélt, már 1908-ban: „Kísérleteimre támaszkodva ki merem jelenteni, hogy nincs messze az az idő, amikor egy new yorki üzletember a berendezésem birtokában lediktálja utasításait Londonban tartózkodó titkárnőjének. Egy nagyon egyszerű és olcsó, mindenki számára hozzáférhető szerkezet segítségével zenét vagy politikai beszédeket hallgathat, esetleg egy másik kontinensen tartózkodó pap prédikációját. Ugyanezzel a berendezéssel bármilyen kép, rajz, írott vagy nyomtatott szöveg is továbbítható lesz, akárhová a Földön, másodperceken belül.” Persze nem hittek neki, de az interjúkban jól mutatott csodabogár természete, ezért gyakran keresték az újságírók.

Volt egy ötlete egy fegyverről. Azt állította, hogy "olyan hatalmas energiával rendelkezik, hogy a védekező ország határától 200 mérföldre is képes elpusztítani 10 ezer ellenséges repülőt, és a hadseregeket." Még katonai teszteket is végeztek, majd Tesla jegyzetei hirtelen eltűntek. 1923-tól már nem adott be több szabadalmat. Megint kezdett elszegényedni, beköltözött egy panzióba, és ott maradt haláláig: 86 évesen, szívrohamban halt meg. Hogy feladta, annak is köszönhető, hogy ötleteivel hiába bombázta a hadsereget, leveleit válaszra sem méltatták. Mégis, két nappal a halála után Edgar J. Hoover, az FBI alapítója és első igazgatója lefoglaltatta mindenét, amit nála találtak. Márpedig ez sem volt kevés, még ha nem is jegyzetelt le mindent: több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozóáramú motor, az energia vezeték nélküli továbbítása, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a napenergia-erőmű és más megújuló energiaforrással működő berendezések, és még a rádió feltalálása is.

A zseniális Tesla 3. videó



A rádiót a világ sokáig Marconinak, Tesla korábbi asszisztensének tulajdonította, aki 1909-ben még fizikai Nobel-díjat is kapott ezért. Tesla beperelte, és végül bizonyítást nyert, hogy a rádiót Tesla találta fel. Amikor Marconi világhírű lett azzal, hogy elküldte az első transzatlanti jelet, Tesla így reagált: „Marconi jó kolléga. Hadd folytassa. 17 szabadalmamat használja.” 1943-ban, már halála után az USA Legfelsőbb Bírósága döntötte el, hogy megvonja Marconitól a rádió feltalálásához fűződő jogokat.

2013-ban az Indiegogo-n indult kampányban 1,37 millió dollárt gyűjtöttek össze Tesla tornyának megmentésére, amelyet így helyre tudnak állítani. Szintén egy kampányban gyűlt össze pénz a szobrára Palo Altoban. Tesla fogalmazta meg a WiFi technológia működési elvét is, amelyet később Hedy Lamarr amerikai színésznő és feltalálótársa az ő elvei alapján valósított meg.

(forrás: http://monsooninfo.blog.hu)

A zseniális Tesla 4. videó