2017. október 14., szombat

Valódi poltergeist jelenséget rögzített a kamera egy történelmi ír iskolában



Úgy tűnik, hogy természetfeletti erők léptek működésbe egy ír középiskolában, ahol órákon át tartó, megmagyarázhatatlan kísérteties tevékenységek folytak.


Az 1828-ban alapított Deerpark CBS középiskola az egyik legrégebbi Cork városában.

Az iskolában történt furcsa és hátborzongató jelenségeket az iskola egyik biztonsági kamerája segítségével sikerült rögzíteni.

A felvételen az látszik, ahogy az iskolai folyosó végén kivágódik egy nagy ajtó, majd a diákok szekrényei rázkódnak, majd az egyik szekrény ajtaja kicsapódik és füzetek repülnek ki belőle. Ezután pedig a padlóra helyezett figyelmeztető tábla csinál egy szaltót a levegőben és zuhan le nagy csattanással.

A felvételt kommentálva - amely nagyjából szemmagasságban készült az intézmény folyosóján - az iskola szóvivője azzal viccelődött, hogy "Olyan jó iskola vagyunk, hogy még a túlvilágról is ide járnak."

A felvétel persze nem bizonyítja, hogy kísértetek jártak az iskolában, sőt egyesek megrendezettnek tartják, de állítólag az iskola igazgatóhelyettese azt mondta, hogy a videón látható jelenségek valóban megtörténtek.

(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)