2024. március 19., kedd

Anna és Ramóna igaz története - A túlvilágról tértek vissza


Anna 16 évesen tért vissza a túlvilágról:
"Azt mondta egy hang, most meghalok, mire hihetetlen békesség öntött el"

Kis híján életét vesztette kamaszként egy nő: az akkor átéltek azóta is hatással vannak rá.

Mi lehet a túlvilágon: van egyáltalán élet a halál után? Mi vár ránk akkor, ha a földi pályafutásunk már véget ért? Időről időre hallani lehet olyan emberek beszámolóit, akik olyannyira közel kerültek a halálhoz: ha csak rövid időre is, de betekintést nyertek a másik oldalra. Egy nő, Anna Stromquist arról mesélt, ahogy a kamaszkorában átélt túlvilági élmény után már bánta, amiért utána vissza kellett térnie az életbe.

Anna 16 évesen ismerte meg a túlvilág titkát Fotó: TikTok

Anna még 16 éves volt, amikor egy nyaralás során Hawaiion, nem törődve a vízimentők figyelmeztetésével, jó messzire beúszott az óceánba. A nő – elmondása szerint – nem volt különösebben gyakorlott úszó, és ennek hamar meg is lett az eredménye: egyre nehezebben tudott megbirkózni az erős hullámokkal, a fejét sem bírta már a felszínen tartani. Végül egyszerűen feladta. Ekkor hallotta meg, amint egy hang szól hozzá legbelül.

Azt mondta nekem, most meghalok, mire hihetetlen békesség öntött el. Olyan volt, mintha egy másik helyre kerültem volna. Kapcsolatba kerültem mindenkivel, aki már korábban eltávozott és megismertem az univerzum titkát. Tudtam már, hogy a halál természetes és egyszer eljön mindannyiunkért

– idézte fel emlékeit Anna a Mirror beszámolója szerint. Amikor nem sokkal később kimentették és magához tért, kimondottan csalódottnak érezte magát, amiért ismét vissza kellett térnie az életbe.

Nem akartam visszajönni, és sírtam, amikor mégis vissza kellett térnem

– tette hozzá a ma már 43 éves nő, aki időközben spirituális tanácsadó lett Atlantában. TikTok oldalán – ahol a témával kapcsolatban tesz közzé videókat – pedig már több, mint 70 ezer követője van.

- forrás:borsonline.hu/- 

- - - - - - 

RAMÓNA  A TÚLVILÁGRÓL TÉRT VISSZA: „KISZÁLLTAM A TESTEMBŐL, ÉS OTT ÁLLTAM ANYÁÉK MELLETT - LÁTTAM ISTENT”


Ramóna élete két évvel ezelőtt változott meg, amikor 2021 novemberében a nővérével beszélgetni indult két, falubeli fiúhoz.

Brutális támadás áldozatává vált

A fiatal lányt brutálisan megtámadta egy kutya, s súlyos, maradandó sérüléseket szenvedett és ekkor tapasztalt valami olyat, amit azóta sem tudnak mivel magyarázni az orvosok és tudósok sem.

Ramóna jól emlékszik arra a szörnyű napra: állítása szerint amikor odaértek, a fiúk édesapja figyelmeztette őket, hogy ne engedjék be a lányokat, mert a kutya megharapja őket.

Ezután el is zárta az állatot. Ám később mégis kiengedték az állatot, amely először nyugodtan viselkedett Ramóna mellett, ám amikor az közel hajolt hozzá, morogni kezdett, majd hirtelen rátámadt.

Azt éreztem, ahogy marcangolja az orromat, de fájdalmat nem éreztem a sokktól.

– emlékezett vissza a lány az RTL Fókusz című műsorában, hozzátéve: a mellette álló fiú elfutott, ahelyett, hogy segített volna neki. Ramóna nővére viszont átlátta a helyzet súlyosságát, ő értesítette a szüleiket, akik rögtön a helyszínre siettek.

Azt a látványt nem kívánom egyetlen szülőnek sem, ami ott fogadott minket

– mondta István, Ramóna édesapja, aki azt is elmesélte:

Bár megtalálták Ramóna orrát a fűben, s jégbe is rakták, hamar elindult a sejtek pusztulása.

Visszavarrták ugyan, de napok után sem indult meg a vérkeringés az orrában, ezért az orvosok kijelentették, hogy amputálni kell a szervet.

Ramóna testen kívüli élménye

Végül egy plasztikai sebész segített rajta a Semmelweis Egyetem Fül-, Orr-, Gégészeti Klinikáján.
Ramónának rossz előérzete volt a műtéttel kapcsolatban, úgy érezte, nem ébred majd fel.
A félelem aztán be is igazolódott: baktérium került a szervezetébe, vérmérgezést kapott.
A szíve is leállt, így újra kellett éleszteni, emellett több szerve is károsodott:
A veséi, a mája és a tüdeje is.
Noha orvosok csupán 10 százalék esélyt adtak neki a túlélésre, Ramóna erősen küzdött, végül rohamosan kezdett javulni az állapota.

„Sokan nem hiszik el. Én találkoztam angyalokkal is, érzékeltem anyáékat… kiszálltam a testemből, és ott álltam anyáék mellett„

– mondta, hozzátéve:

Istennel is találkozott.

A baleset óta igencsak kimerültek a család anyagi keretei, ugyanis rengetegszer kellett megjárniuk a több száz kilométeres távot Budapest és az otthonuk között, valamint Ramóna is elvesztette a bevételét, mivel a heti három dialízis miatt nem tud dolgozni, a leszázalékolását pedig elutasították.

Testen kívüli élménye azonban sokaknak lehet remény arra, hogy valóban van odaát valami.

- forrás:titkokszigete.hu -

- - - - - - 

Csodálatos gyógyulás - videó
forrás:toMiki2009