2024. március 2., szombat

Hamvas 125. - Egy este Müller Péterrel az " Életről" Székesfehérváron a Szent István Király Múzeum Díszudvarán


Müller Péter személyes élményeit osztotta meg Hamvas Béláról. 
"Tolnay Klári által ismertem meg Hamvas Bélát. Együtt dolgoztunk a Madách Színházban. A Klárika volt az, aki begépelte nekem éjszakánként a Hamvas kéziratokat és tőle kaptam meg kenyérpapíron." - idézte fel Müller Péter.


A beszélgetésen elhangzott, hogy Hamvas egy kimagasló géniusz volt, akinek a tájékozottsága univerzális volt, és a legősibb, legmélyebb szövegeket is ismerte, sőt volt hogy még a nyelvet is megtanulta hozzá. Hamvasnál ott az igazság, a valódiság, amit egész életével igazolt az író. Nehéz felnőni ahhoz a fajta tartáshoz, tisztességhez, bátorsághoz, amit Hamvas felvállalt.


Az élet minden területét érintette Müller Péter. A boldogság, a közösség, a szeretet, a hit vagy éppen a fejlődés és a világ jelenségei is középpontba kerültek. 

"Az ember aszerint derűs és vidám, hogy a mulandóságot mennyire képes elfogadni, illetve attól, hogy megérti-e azt, hogy nincs halál. Elmúlás van. Úgy is megfogalmazhatom, hogy egy szerep befejeződik, mint a színházban. Ha vége az előadásnak, a színész leveszi a maszkját, a parókáját, és annak a darabnak vége." - mondta Müller Péter. "Szabadok vagyunk, miénk a világ és a túlvilág! A föld és az ég." - fogalmazott az író.

- forrás:szekesfehervar.hu -

- - - - - - 

Hamvas Béla 125 programsorozat - Müller Péter író - Embernek lenni nehéz? 1. rész - videó
forrás:Értékmentők by Igenerációért Egyesület
Egy csapat fehérvári fiatal.
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!” Mi ebben hiszünk.


Hamvas Béla 125 programsorozat - Müller Péter író - Embernek lenni nehéz? 2. rész - videó
forrás:Értékmentők by Igenerációért Egyesület
Egy csapat fehérvári fiatal.
„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!” Mi ebben hiszünk.