2015. január 18., vasárnap

Thom Hartmann : Hogyan vesztettük el kapcsolatunkat a szellemvilággal



Julian Jaynes, a Kolumbia Egyetem pszichológiaprofesszora az egyik könyvében azzal az elképzeléssel lepte meg a nagyérdeműt, hogy a történelem előtti időkben, tehát több mint hétezer évvel ezelőtt, az emberek a valóságban is hallották az istenek hangját.




Mialatt a természetet járták, tündéreket, manókat, szellemeket és más lényeket láttak. Jaynes szerint ez azért lehetett így, mert abban az időben az emberi agy két féltekéje még szorosabb kapcsolatban állt egymással, tehát a bal félteke hallásért felelős területei közeli összeköttetésben álltak a jobb félteke hallucinációért felelős részeivel (ezek a Wernicke és Broca területek). Ilyen szoros kapcsolat korunk emberében csak alvás közben vagy skizofréniában szenvedők esetében figyelhető meg. Mivel fennállt egy ilyen közvetlen kapcsolat, régen a mindennapi élet természetes velejárói voltak azok a jelenségek, amelyeket ma hallucinációnak hívunk – veti fel Jaynes.

Az emberi agy két féltekéje közötti szoros összeköttetés felbomlásáért Jaynes szerint a mezopotámiai városállam-birodalom feltűnése és az írás elterjedése tehető felelőssé. Mára szinte mindnyájan elvesztettük ezt az ősi képességet, ez alól csak a misztikus és skizofrén társaink képeznek ritka kivételt. Jaynes érvei igen meggyőzőek, mert nemcsak történelmi emlékeken, hanem a modern ideggyógyászaton is alapulnak. Ha Jaynes nézőpontja helyes, akkor biztosra vehetjük, hogy ha a ma embere is rendelkezne őseink képességeivel, modern világunk szellemekkel, hangokkal és természetfeletti erőkkel lenne tele. Amikor az embert kiragadják ebből a különleges világból és “civilizálják”, tehát megtanítják írni és olvasni, akkor nagyon hamar (egy generáció, esetleg néhány évtizeden belül) elveszti a kapcsolatot azzal a másik világgal.

Egy másik érdekes felvetésről olvashatunk Terence McKenna Az istenek eledele című könyvében. McKenna szerint az agy két féltekéjének újrakapcsolódását mind az ősi, mind a modern kultúrákban az emberek bizonyos növények elfogyasztása révén érték el. Számos kultúránál bevett szokás hallucinogén növények használata ahhoz, hogy az istenek világára nyíló ajtókat kitárják – írja McKenna. Fejtegetéseiben odáig megy, hogy megállapítja, hogy a modern élet azért oly rideg, fájdalmas és steril, mert elvesztettünk a kapcsolatot ezekkel a világokkal, mivel az egykor szabadon termő hallucinogén növényekhez ma államilag szabályozzák és korlátozzák a hozzáférést. McKenna azt is felveti, hogy e segédanyagok használata elősegítette az emberi tudat megszületését a korai főemlősökben. Ez cserében megsarkantyúzta a gondolkodás és a misztikus ideák fejlődését.

Az igénybe vett technikától és módszertől függetlenül, sok kutató egyetért abban, hogy az ősi és modern “primitív népek” képesek valami olyasmit látni és hallani és érezni, amelyet mi, a modern nyugati civilizációban élők általában nem érzékelünk.
Amikor egy soson indián elindult ennivalót keresni, meghallotta mit mond neki a föld, és figyelt a növények, állatok hangjára. Ők pedig elmondták és megmutatták neki, hol találja az aznapi betevőt, és tudomására hozták azt is, milyen ceremóniák lennének a helyénvalóak, melyekkel fejezheti ki háláját a világnak ezért az ajándékért.

Ha szembeállítjuk ezzel azt, ahogyan az európai királyok éltek a középkorban, láthatjuk, hogy a korszak uralkodó dominanciát hangsúlyozó világszemlélete egy ironikusan tudatlan, álinformációs korba vezetett minket. Talán ez az, amit Daniel Quinn és az ausztráliai őslakó nép a “nagy felejtés”-nek nevez.


(Forrás: www.o-ws.hu-Thom Hartmann - Az ősi napfény utolsó órái)