2015. december 19., szombat

90 perc szívdobbanás nélkül - Don Piper igaz története


Egy hideg januári reggelen a lelkész éppen egy acélhíd felé tartott.
Erős szél és záporeső csapdosta a szélvédőt. A háromgyermekes édesapa gondolatai a következő vasárnapi prédikációja körül jártak, melynek a témája:" Hiszek a hatalmas Istenben.


 Don Piper


Nem is sejtette, hogy a következő másodpercek döntően más dimenziót adnak majd ennek a prédikációnak. Egy teherautó hirtelen kifarolt a hídon, nekicsapódott a lelkész kis piros autójának, odanyomta a híd korlátjához, azután átgördült a tetején. 11óra 45perc volt.
Az egyik helyszínre érkezett mentős próbálta kitapintani a lelkész pulzusát. De semmi életjel.
"valószínűleg azonnal meghalt" - szólt oda a társának. Még néhány tapasztalt mentős kolléga is ellenőrizte az összeroncsolódott kocsiban fekvő lelkész pulzusát, de ők is ugyanazt állapították meg. Ponyvát húztak a kocsi fölé és arra a speciális vágóra vártak, amivel az áldozatot kiszabadíthatják a roncsok közül. Teljes 90 percig feküdt ott, amíg egy másik lelkész odament, és imádkozni kezdett érte...

SZEMPILLANTÁS ALATT A MENNYBEN

"Ahogy megtörtént az ütközés, nem egy sötét alagútba kerültem, amiről már sokan beszéltek -
számol be később Don Piper nem mindennapi útjáról. - Ahogy az utolsó képeket - a hidat és a sűrű esőt- láttam, hirtelen minden képzeletet felülmúló, ragyogó fény vett körül. Csak ennyi volt. Következő éber pillanatomban már a mennyben álltam. Öröm áradt szét bennem, ahogy körbenéztem."

Az örökkévalóságba nyert bepillantás örökre beleégett a lelkész emlékezetébe. Arra emlékszik, barátok és rokonok csoportja fogadta. "Néhányan átöleltek, vagy megpuszilták az arcomat, kezet fogtak velem. Még soha nem éreztem, hogy mások ennyire szeretnek engem. Teljesen mindegy volt, hogy ki, hogyan került ide. Csak a megérkezés öröme számított, és ez az öröm fölöslegessé tett minden egyéb kérdést. Az időnek sem volt már semmi jelentősége. Meleg, ragyogó fény vett körül. Ahogy széjjelnéztem, alig tudtam befogadni a gyönyörű élő színeket. Minden árnyalat, minden tónus szebb és elevenebb volt, mint amit valaha láttam.

Minden rossz emlék is elhalványult, már nem foglalkoztatott, hogy mit hagytam magam mögött. Nem szomorított el, hogy a családomtól és az anyagi javaimtól meg kellett válnom.
Egyszerűen mintha Isten minden negatívumot, minden gondot kitörölt volna a tudatomból.
A körülöttem lévő emberek olyan tökéletesnek látszottak, nevetésük átragadt rám is.
Éreztem, hogy szeretnek, hogy jobban szeretnek, mint amit valaha is átéltem. Amikor rám néztek, tudtam, mit ért a Biblia tökéletes szeretet alatt.

Otthon éreztem magam, ott voltam, ahová mindig is tartoztam. Ez volt az a hely, ahol élni akartam, sokkal jobban, mint bárhol máshol a földön. Megállt az idő, én egyszerűen csak ott voltam a mennyben. Megszűnt számomra minden szorongás, minden félelem. Semmi nem hiányzott, tökéletesnek éreztem az egészet. Mennyei zenét hallottam, és éreztem Isten jelenlétét. De nem láttam Jézust színről- színre. Nem láttam fényalakot, csak néztem a kapun befelé, és arra vágytam, hogy lássam, mi várna ott rám."
Vajon miért nem látta Istent? "Csak úgy tudom megmagyarázni, hogy ha valóban megláttam volna Istent, akkor soha nem akartam volna visszajönni - mondja Don Piper. - Arra gondolok, ha egyszer meglátjuk Istent, akkor soha többé nem akarunk visszatérni a Földre, mert hozzá képest minden üres és értelmetlen.

Don Piper a betegágyban


ÚJRA A FÖLDÖN

Mialatt a balesetet szenvedett lelkész a menny kapuja előtt állt, rendőrök és tűzoltók próbálták letakarítani a hídról a balesetben szétszóródott roncsdarabokat. Rövid idő alatt hatalmas dugó keletkezett.
13 óra 15 perckor egy másik mentőscsapat még egyszer megvizsgálta Don Piper pulzusát. Semmi. A holttestet látva nem is számítottak másra. Mindent elborított a vér és az üvegszilánkok. A halott szemén, fülén és száján is erős vérzés nyomai látszottak. Lábai beszorultak az armatúrába, a kormány a mellkasát odapréselte az ülés támlájához. -" Elvérzett"- jegyezte meg az egyik mentős.

A hosszú dugóban várakozók között ott állt egy másik lelkész - Rick Onerecker és felesége is. Egyszer csak úgy gondolták, előre mennek a baleset helyszínére. -"Lelkész vagyok, segíthetek, esetleg imádkozhatok valakiért?" A rendőr megrázta a fejét. A piros autós férfi halott.
"Ekkor Isten szólt hozzám." -mesélte később Onerecker lelkész. - Imádkozz a piros autóban lévő férfiért!" Ez a gondolat sokkolta a konzervatív keresztény embert. Halottakért imádkozni, ez teljesen ellentétes a teológiai felfogásával. Mégis erősen érezte,hogy imádkoznia kell azért az emberért. "-Szeretnék imádkozni a piros autóban ülő férfiért" - mondta végül a rendőrnek. -"Már mondtam, az a férfi halott!" - válaszolt a rendőr.
"-Tudom, hogy furcsán hangzik, de mégis szeretnék imádkozni érte."
A rendőr hosszan nézett rá, végül ezt mondta: -"Ha ezt akarja, hát tegye, de figyelmeztetem, iszonyú látvány."
Odament a lelkész, biztonság kedvéért megtapintotta a nyaki ütőeret, de semmit nem érzett. Majd rátette a kezét Don jobb vállára és imádkozni kezdett. Nem ismerte ezt a férfit, csak azt tudta, Isten azt akarja, hogy imádkozzon érte. Teljes szívvel imádkozott, még a könnyei is eleredtek.Az volt az érzése, hogy elsősorban a belső sérülésekért kell imádkoznia és gyógyulást kérnie, aztán azt is, hogy a férfi megszabaduljon az agykárosodástól, belső vérzésektől és szervi károsodásoktól.

A HALOTT ÉNEKELNI KEZD

Kívülről szemlélve a helyzet elképesztően hatott. Rick is furcsán érezte magát. Tudta, hogy a férfi halott, mégis imádkozik érte, nem is akárhogy, talán életében most a legbuzgóbban.
Már egy ideje imádkozott és énekelt, aztán egy újabb énekbe kezdett: "Ó, mily hű barátunk Jézus..." És ekkor hihetetlen dolog történt. A halott ember halkan bekapcsolódott az éneklésbe. Ricknek elakadt a lélegzete. Azonnal a legközelebb lévő mentőshöz rohant:-"A férfi él, nem halt meg, él!" De ki hiszi ezt el neki? Mindenki úgy nézett rá, mintha meghibbant volna. "Tényleg? - kérdezte az egyik mentős.- Nézze, mi tapasztalt mentősök vagyunk, pontosan tudjuk mikor halott valaki. És az az ember annyira halott, hogy halottabb már nem is lehetne.

Rick az egyik mentőautó sofőrjéhez rohant. "-Kérem, nézze meg azt a férfit! Él!"- a sofőr úgy nézett rá, mintha nem lenne normális. "Figyeljen, mi nem az első alkalommal csináljuk ezt végig. Ez az ember..."
"Maga figyeljen ide! - szakította félbe őt Rick. -Lefekszem ide az autója elé. Ha nem megy oda a piros autóhoz, akkor át kell gázolnia rajtam! De kérem, jöjjön oda velem! Csak még egyszer tapintsa meg a férfi pulzusát!"
A mentős végül engedett, odamentek Donhoz, megtapintotta a pulzusát - és lüktetett! Hirtelen mindenki akcióba lendült. Végre megérkezett a speciális vágó, hogy a férfit ki tudják szabadítani a roncsból.
Don alig érzett valamit. "A testem sokkos állapotban volt. Nem éreztem fájdalmat, akkor még nem. A fájdalom később jelentkezett. Nem tudtam mozdítani a fejemet. Az emberek nagyon halkan beszéltek körülöttem. Arra gondoltam, valami iszonyú dolog történhetett és azt hiszem, velem."
Don nem tudja megmagyarázni, miért nem maradhatott a mennyben, de a bizonyosság, hogy egy napon újra odamehet, békével tölti el.

Az orvosok nem nagyon reménykedtek felépülésében, de mégis életben maradt. Sokszor meg kellett operálni és számtalan kezelést kellett kibírnia. A mai napig testi fájdalmak között él, mégis sok embernek nyújt bátorítást történetével: betegeknek, haldoklóknak és gyászolóknak. Az üzenete így hangzik: a keresztény embereknek nem kell félniük a haláltól - a menny egy csodálatos hely.

Don Piper lelkész csak most írta le részletesen az 1989-ben Texasban átélt balesetnek és következményeinek a történetét. Rick Onerecker lelkész azóta végleg a mennybe költözött.

(forrás: http://blog.xfree.hu)

90 perc a mennyországban teljes film:

 http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/90-perc-a-mennyorszagban-2015-RKlQeg1jPGD57XR6

Élet a síron túl Don Piper 90 perc a Mennyben - videó

video