2013. december 9., hétfő

Dr. Grandpierre Attila - A lélek halhatatlansága 2.




Lélekvándorlás a mennyországba

De hogyan képzeljük el életünket halálunk után? Egy figyelemre méltó gondolatmenet szerint követhetjük a földi életünkhöz kötődő szálat. Mivel pedig ez a szál fényünkkel együtt röpül az űrbe, az égbe, ezért lelkünk - nem tehet mást - röpül az űrbe, az égbe, a mennybe! Nincs tehát pokol, nem röpül senki lelke se a Föld gyomrába, se a vulkánok mélyébe, hiszen ezek elnyelik a fényt, mielőtt leérhetnének a mélybe.







Másrészt, mivel halálunk bekövetkeztével megsokszorozódunk, el nem nyelt fényünk részben az ionoszférában köt ki, más részünk a csillagvilágban utazik tovább. Ha fenn akarjuk tartani a folytonosságot földi életünkkel, akkor bizony röpülnünk kell a csillagok felé! Egy másik lehetőség, hogy e folytonosság fenntartása mellett körül is nézünk új otthonunkban, az űrben. Az életelv éppúgy betölti az egész Világegyetemet, ahogy a fizika törvényeitől is elvárjuk, hogy ne csak abban a kerületben legyenek érvényesek, ahol lakunk. Ez az életelv mint egy vezérfonál lehetőséget ad szabadon röpülő fényünknek, hogy a lényegi folytonosságot tartsa életünkkel, élő, érző mivoltunkban folytatódjunk ebben az új világban, a csillagok világában.

Felismeréseink segítségével váratlanul kirajzolódik egy megoldási lehetőség az emberiség egyik legősibb alapvető kérdésére. Érzéseink, gondolataink egységes szerveződésüket megőrizhetik földi életünk után is. Sőt, ez nemcsak lehetőség, hanem inkább törvény! Igaz, mi itt a lélek fogalmát újszerű módon közelítettük meg, hiszen az életelvvel azonosítottuk. Vizsgáljuk meg még közelebbről, mit is jelent ez! A lélek mint végső elv, elvontan hangzik. Sokkal közvetlenebbül felfoghatóvá válik azonban, ha meggondoljuk, hogy a lélek elsődleges megnyilatkozásai az érzések. Az életnek éppen azért az érzékenység, az érzőképesség a lényege, mert érzések, érzékenység, érzőképesség nélkül az élet üres maradna, érzéstelen, jelentéstelen, nem jelenthetne érezhető, átélhető, élményszerű életet számunkra. Ez újabb alapot ad a lélek és az életelv azonosítására, mert a lélek nem más, mint érzésvilágunk egységes szervezettsége. Ha pedig a lélek az érzések világát jelenti, akkor a lélek és az életelv azonossága miatt egész érzésvilágunk fennmarad halálunk után! Érzésvilágunk minden rezzenése egy-egy parányi eleme a lélek teremtő munkájának, és nemcsak az információk, de maguk az érzések is túlélik a halált, sejtjeink elektromágneses sugárzása révén átkelnek új otthonukba, az ionoszférába, a csillagok világába. Így pedig eljutunk a lélekvándorlás egy teljesen újszerű, mégis ősi változatához. Lelkünk halálunk után nem növénybe, állatba költözik, ahogy azt a lélekvándorlás modern babonái hirdetik, hanem az ionoszférába és a csillagvilágba. De ha minden lélek egy-egy érzésvilág, és a csillagvilág a lelkek közös otthona, akkor egyben az érzésvilágok közössége is! Ez a közös érzésvilág egységes szerveződést alkot, mert a Világegyetem egy. Ez pedig azt jelenti, hogy azok az érzéseink tudnak elsősorban fennmaradni, amelyek közvetlen összhangban állnak a Világegyetem, a Természet egységes érzésvilágával. Azok a gondolataink maradnak fenn elsősorban, elevenen, amelyek összhangban állnak a Természet, a Világegyetem rendeltetésével, meghatározó szellemi irányultságával. Kozmikus érzelmi-értelmi rend ítél érzésvilágunk fölött, nem elvontan erkölcsi, hanem tényszerű (tényszerűen erkölcsi!) alapon. Azok az érzések, amelyek nem illenek a Világegyetem fejlődésének irányához, egyszerűen nem tudnak megvalósulási terepet találni, és így lassan elhalnak, a különváltan élő fizikai folyamatokra váró kérlelhetetlen entrópia-növekedés törvénye szerint. Azok az érzések viszont, amelyek összekapcsolódnak a Világegyetem élettevékenységével, nemeslelkűségével, lenyűgöző szépségével, tisztaságával, azok lényegi átalakulás nélkül otthonukra találnak a Világegyetemben. Az ionoszférában fennmaradó bioelektromágneses hullámaink a földfelszínre vissza-visszaverődésükkor egy-egy hangulattá válnak, a táj érzésbeli többletet kap, s ha mi ezt a hangulatot képesek vagyunk megérezni, bennünk új életet kaphatnak a rég elköltözött lelkek élményei.

A haldoklás: átköltözés

Ha érzésvilágunk szempontjából tényszerűen végigkövetjük a haldoklás folyamatát, ráeszmélhetünk, hogy rendkívül viharos érzelmi jelensége érzésvilágunk alapvető átalakulásának szükségszerűsége miatt lép fel. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy halálunk után érzésvilágunk tovább éljen, ha a lélek halhatatlan. Érzésvilágunk azonban nem élhet tovább a megszokott, testünkhöz kötődő létmódban, mert testünk nemsokára hasznavehetetlenné válik. Ha érzésvilágunknak nem lenne elsődleges valósága, akkor a haldoklás során fokozatosan lebomolhatna, összeeshetne, sima, fokozatos, szelíd átalakulás során. Mégis, maga a tény, hogy a haldoklás rendszerint viharos jelenség, arra utal, hogy a lélek az elsődleges valóság, és a haldoklás viharos természete csak a lélek költözése, létmódjának alapvető, ugrásszerű változása miatt alakul ki. A haldoklás azért szükségszerű, mert szükségszerű, hogy érzésvilágunkat átmentsük a testhez kötött üzemmódból a csillagvilághoz kötött üzemmódba! Érzésvilágunk ilyenkor viharosan fölelevenedik, és elemi erejűvé válik, s mint óriási zsilipről zúdul át a csillagvilágba. Hogy képet alkothassunk a halál energiai viszonyairól, gondoljuk meg, hogy minden élő sejt energia-többlettel bír a halott sejthez képest. Egy gramm élő anyagnál ez a többlet 10 kalória, egy 70 kg súlyú embernél ez a többlet 700 kilokalória. Bauer Ervin kimutatta, hogy ez az energia jórészt elektromágneses sugárzássá alakul. Ha ez az energia 10 perc alatt szabadul fel, az megfelel 50 darab 100 wattos izzólámpa fényének, jórészt az agyhullámok láthatatlan, a falakon is könnyen áthatoló tartományában! Mivel szervezetünk átlagosan 100 wattos teljesítményt nyújt, a haldoklás mintegy 50-szeres energia-kisugárzással jár. Élő sejtjeink óriási energia-csomagok, amik a halálkor az égbe röpülnek. És ha a halál csak visszatérés, ha ugyanonnan jöttünk, ahová megyünk, akkor sejtjeink energia-csomagjaiban ott zakatolnak az összes fényévek.

Mindezt fontos kiegészítenünk azzal, hogy szervezetünk létének végső fizikai alapját az elő-valóság alkotja (lásd erről az IPM 2002/szeptemberi számában az ,,Idő és Örökkévalóság" c. írást). Ez az átfogó, nagy áttekintő-képességű elő-valóság építi fel például az elő-villámokat, a villámok útját előkészítő elő-kisüléseket. Az elektromágneses rezgéseket a nulla nyugalmi tömegű fotonok hordozzák. Spinje, perdülete azonban még a fotonnak is van. Még egyszerűbb elemi részecskék azok, amelyeknek nemcsak nyugalmi tömegük, de spinjük, perdületük sincs. Ez pedig azért fontos most a számunkra, mert az ilyen elemi részecskék még nagyobb áthatolóképességűek, terjedésük még akadálytalanabb. Ezek az ún. skalár-hullámok játszhatnak szerepet a gondolatátvitelben is. A sejtjeink lebomlásakor felszabaduló skalár-hullámok közvetlenül a valóság alapját alkotó elő-valóságba sugárzódnak ki - más szóval, egyszerre mindenhová.

Életünk a csillagokból ered

Belső lényegünk születésünkkor váltott át a csillagokhoz kötött érzékelésmódból a földi testhez kötött érzékelési módba. Lassan hozzá is szokunk földi testünk használatához. Eleinte nehezen megy, újra meg újra nekimegyünk az ajtónak, amíg megtanuljuk, hogy testünk mekkora, és hogyan kormányozzuk. Felnőtt korunkra azonban legtöbben annyira hozzászokunk testünkhöz, hogy sokan el is felejtjük az eredeti, belső érzékelés fontosságát. Pedig életfontosságú, hogy észben tartsuk: belső érzékelésünk nemcsak gondolataink forrása, hanem érzéseink bölcsője is, sőt, itt alszik legősibb, csillagkorunkból eredő, őseredeti érzékelő-képességünk is: a világérzékelés. Csillagvilághoz kötött érzékelésmódunkban ugyanis az egész világot érzékelni tudtuk, az egész természeti világgal összhangban álltunk. Így tehát mindannyian már születésünk előtt ismertük az egész világot, a Világegyetem minden titkát, mégpedig személyesen, valósággal szemtanúi voltunk - hiszen ebben az érzékelésmódban belső érzékelésünk volt legerősebb érzékszervünk, erősebb, mint a földi életmódban is csak külső érzékszervi érzékelésmód, a szemmel történő érzékelés. Emiatt nem is lehet másképp, mint úgy, hogy megszületésünkkor minden tudunk, velünk születik az igazság a Földre, a mindentudás képessége, a belső igazságérzékelés képessége. Nem vagyunk tehát olyan tudatlan páriák, akikkel bármit meg lehet tenni - legalábbis nem ilyen életre születtünk!

Újabb bepillantást ad életünk végső otthonába, ha elgondolkodunk, honnan is ered életünk. Tudományos tény, hogy szervezetünk a fogantatáskor alakul ki, szüleink ivarsejtjeinek találkozásából születik meg szervezetünk első sejtje. De hogyan? Hogyan fordulhat elő, hogy két élő sejtből egy lényegesen új alapelvű, harmadik élőlény jöjjön létre? Ehhez fel kell bomlania a két élő sejt alap-szerveződésének, és létre kell jönnie egy új szerveződésnek! Hogyan lehetséges ez? Tény, hogy a fogantatás során szüleink ivarsejtjeinek kromoszómái szétválnak, és az új sejt kromoszómáit ezekből a Természet szervező erői állítják össze , tehát nem is eredhet máshonnan az élet, mint a Természet, a Kozmosz világából.


(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)


Vágtázó csodaszarvas - ének Grandpierre Attila

video