2016. január 9., szombat

Dr. Polcz Alaine pszichológus, tanatológus (1922 - 2007)


„Az a valami, amit halálnak nevezünk, átlépés egy másik minőségű és     
formájú életbe, egy materiális, fizikai létből egy szellemibe.  
Csakhogy az utolsó órák és percek nagyon fontosak.  
Eldönthetik, meghatározhatják az örök élet helyét
és  minőségét.”  
(Dr. Polcz Alaine)  

Dr. Polcz Alaine


Halál, haldoklás, halálfélelem

Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől…). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken…
Itt, a fantáziaképeknél szokták megemlíteni a „pokol tüzét”, mint a rettegés okának egy szimbólumát. Azonban, ugyanúgy, mint a „lelkiismeretfurdalás” szavunk, ez is csak kép. Hiszen a tűz ugyan éget, a lélek nem anyag, amit furdalni lehetne…

 Polcz Alaine tanatológus: Halál, gyász, gyászfeldolgozás (2006)  

3 részes videó



A katolikus és a protestáns vallás tiltja a halottakkal való kapcsolat fenntartását. Valószínű, hogy mindez a démonok miatt számít elitélendőnek. Viszont rögtön egy ellenpéldával találkozunk: Szt. Antal az elvesztett dolgok visszaszerzésében segít, és hozzá lehet imádkozni és beszélni… A legtöbb gyászoló hallja és látja az elvesztett szerettét. Ez olyan, mint a hallucináció. Ez a szó a köztudatban annyit jelent, hogy elmebaj. A gyászolónál azonban teljesen elfogadjuk, és fel sem merül bennünk, hogy az illető őrült lenne…
Perzsa halottaskönyv szerint mindenkinek át kell jutnia a könnyek folyóján. Sírásunkkal azonban odaköthetjük az elhunytat… Régen a siratás természetes volt. Így gyorsan levethették a gyászukat, fájdalmukat, és elkezdhették az új életüket… Azonban mostanra tabu lett a gyász, és ezáltal akár patológiás tünetek léphetnek fel. A gyász szó viszont nem csak a halotti gyászra értendő. Lehet gyászolni szerelmet, háborút, bármit… Előbb el kell merülni a gyászba, hogy utána kiemelkedhessünk…




Fontos megjegyezni, hogy a sírkövek eredeti rendeltetési célja az volt, hogy meggátolja a szellem kijövetelét a testből.

Hipokrates-i eskü: az orvosok mindig erre az esküre hivatkoznak. A gépek eközben élőhalottakat tartanak„életben”, így a lélek nem tud a testből eltávozni. Itt kell azonban feltétlenül beszélnünk a fájdalomcsillapításról is: nem jellemző, hogy ezt úgy is meglehetne oldani, hogy a tudat éber maradjon. Viszont a beteg megfeledkezik az állapotáról, ha olyan ember ül az ágya szélén, akit szeret…
Mi történik azonban a halál után a testtel? Először is elindul a lebomlás folyamata. A nedvek beszívódnak a földbe, a fa felszívja, megeszi a tehén a leveleket, majd mi megisszuk a tehén tejét… Tehát a testünk sem vész el, csak átalakul: más formába kerül.

A tudattalan nem érzékeli a halált!

A gyász

A gyermekeinket, mint az özönvíz önti el a halál, és nem tudnak úszni…

Az agresszív filmek nem mutatnak be természetes halált, csak erőszakosat. A gyász úgyszintén kimarad általában minden film forgatókönyvéből. Régebben a hit, a rítusok, a család, a társadalom is segítette a gyász„kultúráját”, míg ma a gyerekeknek fogalmuk sincs arról, hogy e szó mit is takar. Érdekes statisztika: a gyászolók csoportjában sokkal kevesebb a megbetegedés, esetleg a halálozás, mint azon emberek körében, akik nem élik meg teljes valójában a szerettük elvesztését… Nagyon sokan menekülnek a gyász elől. Az embernek teljes személyiségét kell a gyászba vinnie. Ha több gyász épül egymásra, az bizonyos fokú tehetetlenséget eredményez. A gyászolóknak segítenünk kell, de hogy ez hogyan lehetséges, azt meg kell tanulnunk. A gyász maga, egy külön fejezet, anyag, amit tanulnunk kell, ismernünk kell.


A gyász fázisai

  1. sokkos állapot
  2. összeszedettség állapota
  3. nehéz időszak (kaotikus állapot)
    • Ezekben az állapotokban az ember lehet agresszív, türelmetlen, kritikus. Előfordulhatnak sírásrohamok, kialvatlanság, kétségbeesés… Ezeket el kell fogadni, és tudatosítani, hogy ez így természetes.
  4. szembenézés a veszteséggel
Ezzel az ember szembekerül minden születésnapkor, karácsonykor… E fázisban a gyászoló hallja, látja szerettét, de ezt senkinek sem tudja elmondani (jogosan tartva attól, hogy örültnek tartanák… ). És jönnek a tipikus kérdések: „Mit tettem? Mit rontottam el?” Ez a vádlások kivetítése - megkönnyebbülést jelent. Később a hozzátartozó rá fog jönni arra, hogy a szerettének is voltak hibái, mint ahogy magának is…
A szerettünk nem tud eltávozni, ha látja szenvedésünket, mert sajnálni kezd minket. Ha segítünk neki, akkor ő is, és mi is megszabadulunk… (Ez történhet ima, vagy épp meditáció által).
A gyászt minden ember másképp éli meg. Mindenkinek foglalkoznia kell vele. A veszteségeket el kell fogadni! Meg kell tanulni veszteni! Sajnos nagyon sok család esik szét a gyászban, ennek is a gyász különbféle megélési módozatai az okozói, valamint az, hogy a sok régebbi probléma is a felszínre kerül. Például, mikor az anya nem érti, hogy a férje miért dolgozik többet (munkába menekülés), a gyerek nem érti, miért nem foglalkoznak vele többet… Már a 6 hónapos gyerek is megéli a gyászt…
Egy adat:
Gyermeköngyilkosságban az első helyen áll Magyarország!
Sok veszteség érte őket… Ezeket mi okoztuk…

Dr. Polcz Alaine élete:

Polcz Alaine 1922. október 7-én született Kolozsváron. Özvegy, férje Mészöly Miklós író (1949-től 2001-ig).

Visszahozták a halálból

 

19 évesen, a háború alatt súlyos sérüléseket szerzett, kórházban kellett újjáéleszteni. Közben intenzív halálközeli élményeket szerzett, melyek megváltoztatták addigi világlátását. Ezek hatására kezdett pszichológiával, a halál és a gyász kutatásával (thanatológiával) foglalkozni. A második világháború szörnyűségeiből szabadulva pszichológia szakra iratkozik. Polcz Alaine az ELTE bölcsészkarán szerez pszichológusdiplomát 1949-ben.

Az utolsó percek meghatározzák az öröklétet

 

Polcz Alaine pályájának kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki. Több mint ötven éve foglalkozik haldokló gyerekekkel és felnőttekkel.
Polcz Alaine a SOTE II. Számú Gyermekklinikáján a beteg, haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusa. Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Mindent megtett azért, hogy a kicsik végstádiumukban hazakerülhessenek, és otthonukban, szüleik és játékaik között lehessenek.

Könnyebb volt így meghalniuk.

Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása az ő nevéhez fűződik, a Magyar Hospice Alapítvány elnöke.
A pszichológusnő több mint ötven éve foglalkozik haldokló gyerekekkel és felnőttekkel, az utolsó napjaikat, óráikat próbálja könnyebbé tenni.
Thanatológiai munkássága nyomán az utolsó percek tanújának is nevezik.  

Polcz Alaine számtalan haláleset tapasztalása után állítja: Az élet nem a halállal végződik.  


Az a valami, amit halálnak nevezünk, átlépés egy másik minőségű és formájú életbe, egy materiális, fizikai létből egy szellemibe. Csakhogy az utolsó órák és percek nagyon fontosak. Eldönthetik, meghatározhatják az örök élet helyét és minőségét. - nyilatkozta.

Polcz Alaine alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak



Főbb művei:
  • Bábjáték és pszichológia (1966)
  • Aktív játékdiagnosztika és játékterápia (1974)
  • A rend és a rendetlenség az emberi cselekvésben (1987)
  • A halál iskolája (1989)
  • Asszony a fronton, dokumentumregény (1991)
  • Meghalok én is? A halál és a gyermek (1993)
  • Macskaregény (1995)
  • Éjjeli lámpa (1996)
  • Ideje a meghalásnak (1998)
  • Főzzünk örömmel! (1998)
  • Világjáték (1999)
  • Az életed, Bíró Berta (2000)
  • Leányregény (2000)
  • Gyászban lenni (2000)
  • Élet és halál titkai (2001)
  • (forrás: mindenamiember.hu)
  •