2016. január 22., péntek

Létezik a dimenziók közötti átjárás?



Nagyon sokan szkeptikusak a dimenziók közötti átjárást illetően, viszont még ezek a szkeptikusok is elismerik, hogy némely esetre ezen kívül nem tudnak logikus magyarázatot adni. Ezeket a megmagyarázhatatlan történéseket pedig igyekeztek hatalommal bíró emberek eltussolni, viszont nem mindet sikerült. A cikkünkben olvashatsz a különös esetekről!




Zöld testvérpár a középkorból

A középkorban feljegyeztek egy egészen különös esetet, mégpedig egy zöld testvérpárról. A Woolpit nevű faluba érkezett egy nap két gyermek, akiket korábban senki sem látott. A beszámolók szerint a testvérpár legnagyobb különlegessége a bőrük zöldes színe volt. 
Önmagában már ez egy elég meghökkentő jelenség, de még ezen felül nem is a korhoz illő ruhát viseltek és egy senki által nem ismert nyelvet beszéltek. A falusiak távol is tartották magukat tőlük, hiszen nem tudtak, hogy kivel vagy mivel van dolguk, jobb a békesség, mondhatnánk. 
Még az is elterjedt, hogy ez fertőző betegséget szenvednek. A szájbeszéd alapján a különös idegenek nem voltak hajlandóak enni, minden élelmiszert visszautasítottak. Egy nap aztán felfedezett a zöld testvérpár egy tárnát és elkezdték fogyasztani a nyers és száraz babszemeket. 
Később a testvérpár fiatalabbik fiú tagja megbetegedett és el is hunyt, a lány viszont szépen lassan felgyógyult. A történetben megint következik egy csavar, mégpedig az, hogy a lány bőrének zöldes színe teljesen megváltozott, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy elmúlt. Miután az emberéhez hasonló bőrszíne lett, meg is tanult angolul. 
Nem telt el sok idő és már el is kezdett kommunikálni a helyiekkel. A szóbeszédek szerint azt mondta, hogy nem e világi helyről jött és ahonnan jött soha nem sütött a nap, ezért az ott élőknek fura, zöldes színük van. 
Nem emlékezett viszont arra, hogyan keveredett erre a világra, csak arra, hogy a testvérével egy nagy robajt hallottak, erős fényeket tapasztaltak és megszakad a kép. 
Soha, senki nem jött rá, hogy mi történhetett, egy örök rejtély maradt a történelemben. Sokan viszont egyetértettek abban, hogy talán egy másik dimenzióból keveredtek valahogy ide, de voltak olyan elméletek is, hogy a lány a jövőből jött, pontosabban 2025-ből. Ezzel kapcsolatban pedig arra következtettek, hogy azért az évszám, mert valószínűleg ekkor fogják feltalálni az időutazást, mégpedig azért, hogy megmentsék a Földet. Úgy gondolták ugyanis, hogy 2025-re már akkora széndioxid felhő lesz a Földön, amely nem engedi át még a napfényt sem.




Utas a nem létező országból

A tokiói Haneda repülőtéren 1954-ben egy kaukázusi férfira figyeltek fel, mivel olyan útlevéllel utazott, amelyet azelőtt még senki sem látott. A papírok és az állítása szerint olyan országból jött, ami lényegében még ma sem létezik. Az országot Taurednek nevezte és elképesztően ledöbbent, amikor meglátta, hogy a térképen az országa helyén Andorra található. A nála lévő üzleti dokumentumokat hamisnak nyilvánították, viszont az útlevelet eredetinek minősítették. Ja és a legmeghökkentőbb az, hogy már több mint 5 évnyi pecsétet tartalmazott a tokiói reptértől. A dolog pikantériája viszont az, hogy a légitársaság csak 1952-ben kezdte meg működését, tehát csak 2 éves volt. Nyilvánvalóan feltűnt a férfi a hatóságoknak, aki egyébként több nyelven is folyékonyan beszélt és rengeteg európai pénzvaluta volt nála. Ki szerették volna, hallgatni, be is kísérték egy szobába, onnan viszont nyomtalanul eltűnt a kihallgatás előtt. Többet soha nem hallottak róla.




A különös japán nő esete

Hitachiban az emberek arra lettek figyelmesek, hogy a tengerben egy japán nő sodródik, mégpedig eszméletlenül. Mindez még 1803-ban történt, a leírások alapján pedig a nő feltűnően csinos volt és egy fémes szerkezetű tákolmányban tartózkodott. Ezen a szerkezeten lyukak voltak és egy kristályos, üvegszerű anyag borított. Ha valamihez hasonlítani akarjuk, akkor nagyjából úgy nézett ki, mint korunkbeli motorcsónak. Az akkori korba viszont egyáltalán nem illett bele a fura szerkezet. A hófehér bőrű nőnek világos vörös haja volt és olyan nyelvet beszélt, amelyet a helyiek nem értettek. Továbbá volt nála egy fémes kocka is, amelynek időnként felnyitotta a tetejét és ekkor nagyon erős fény áradt belőle. Afféle kincsként őrizte ugyanis ezt soha senkinek nem adta oda és nagyon agresszív lett, ha erre bárki is rákérdezett. A nőt nem tartották fogva, így tovább folytatta az útját a tengeren. Természetesen soha nem hallottak már felőle.




Jophar Vorin

A következő bizarr történet a British Journalhoz köthető, mégpedig az 1851 április 5-i számához. Ekkor ugyanis egy olyan férfiról írtak, akire csak úgy említettek, hogy Jophar Vorin. Egy németországi, Frankfurt melletti faluban találtak rá, zavart állapotban. Gyakorlatilag fogalma sem volt arról, hogy jelenleg hol van és hogy hova érkezett meg. Az állítása szerint még azt sem tudta, hogy mivel érkezett meg. Olyan volt, mint aki teljesen elvesztette az emlékezetét. Szerencsére, úgy ahogy törte a németet, így valamennyire tudtak vele kommunikálni. Mindemellett viszont beszélt még két másik nyelvet is, de azokat senki sem ismerte meg. Állítása szerint az egyik Laxáriai nyelv, a másik pedig Ábrámi nyelv volt. Elmondása szerint Laxáriából jött, viszont természetesen ilyen ország nem volt és jelenleg sincs. Megkérdezték tőle, hogy hol található az országa a térképen, ekkor ő az Indiai Sakria területére mutatott rá. Azért kezdett el utazni, hogy megtalálja a régen elvesztett testvérét, viszont ebben nem járt sikerrel és valahogyan ide keveredett. Senki sem tudja, hogy előtte mi történt a férfival, több részlet pedig nem derült ki. Később ő is nyomtalanul eltűnt és senki sem talált rá.

Ezek a történetek viszont csak töredéke azoknak, amelyek még megtörténtek a világban. Gyakorlatilag senki sem tudott magyarázattal szolgálni a történtekre, így sokakban felmerült, hogy időutazás vagy dimenzióátjárás történhetett. Igazából kerüljük az összeesküvés elméleteket, de ezek valóban bizarr esetek. Te mit gondolsz? Léteznek még párhuzamos dimenziók? A jövőben képesek leszünk utazni az időben?
(forrás: frisshirek.hu)