2016. február 21., vasárnap

Hangok és képek a túlvilágról?



A kutatókat régóta foglalkoztatja a gondolat: lehet, hogy az agy hullámai, a képzelet ereje hatást gyakorolnak evilági létező tárgyakra? Azokon át a már nem élő emberek még mindig közvetíthetik gondolataikat, netán egykorvolt önmagukat is?


Eleinte csak a hangok "jöttek át", mondják azok a tudósok, akik nem félve a hivatalos tudomány megrovásától, átmerészkedtek ezekre a labilis kutatási területekre. Megesett, hogy valaki bekapcsolva felejtett egy magnót, és az felvett valamiféle túlvilági hangokat. Egy idő után a kitartóak elhunyt családtagjaik hangját, rövid mondatait hallották a szalagról, amit a halottakat valaha szintén ismerő barátok is megerősítettek. Aztán a múlt század vége felé valakinek eszébe jutott: mi lenne, ha beindítana egy videokamerát? Lehet, hogy órákkal később egyszer csak megláthat valakit a szalagon?

Klaus Schreiber német amatőr kutató rég elveszítette a családját. Nyugdíjasként hallott először a "túlvilágról érkező" hangokról. Sokáig ő is kísérletezett ezzel, és néhány szót közvetítettek is neki rég elhunyt hozzátartozói. Aztán egyszer mintha a "tükör" szót hallotta volna a szalagról. Akkor kezdett videóval kísérletezni, mégpedig úgy, hogy a kamerát szembeállította egy tükörrel, beindította, és magára hagyta. A felvett filmen órákon át - ameddig a videoszalag tartott - a tükröt látta, amelyben visszatükröződött a kamera. A készülék a tükörben önmagát "látta", majd önmaga megsokszorozódását, a végtelenségig.

Később egy másik német, immár igazi egyetemi professzor, dr. Ernst Senkowski folytatta e kísérleteket, ő nevezte el az efféle tükör-videokamera együttest "instrumentális transzkommunikációnak", másképpen "önmagát felfaló videorendszernek".
Több kutató állítja ma már, hogy ezen a módon be lehet hatolni egy másik világba. Hasonlóképpen, mint amikor egy kis tükörrel a kezünkben állunk egy nagy tükör elé. Végtelen mennyiségben sokasodik meg a látvány. Lehet, ez valóban egy kommunikációs csatorna a más világok felé? Oda is, ahol halottaink most élnek?

1985. szeptember 30-án Schreiber videoszalagján végre megjelent egy halvány alak - a jóval korábban, tizennyolc éves korában elhunyt lánya. Úgy nézett ki, mint amikor meghalt. Később sikerült még két másik kedves halottját is filmre vennie. Aztán megjelentek elhunyt filmszínészek, feltalálók és néhány történelmi alak, főleg a tizenkilencedik századból. Ami érdekes: a halottak nem mindig a saját korukban divatos vagy szokásos ruhát viselték.
Nagyon sokan kezdték utánozni az időközben elhunyt Schreiber kísérleteit. Olyannyira, hogy mára Luxemburgban létre is hozták a CETL rövidítésű intézményt (Telekommunikációs Kutatóközpont, Luxemburg), és ott jelenleg is zajlanak vizsgálatok a régi módszerrel. Közben persze újakkal is kísérleteznek, már csak azért is, mert hisznek abban, hogy létezik csatorna a két világ között.

Ha már megvan a hangok csatornája, kell lennie képek, látványok csatornájának is. Egyelőre csak állóképek formájában jelennek meg az elhunyt ismert és ismeretlen személyek, persze nem tömegesen. Ami eleinte megdöbbentette a luxemburgi kutatókat: pár évvel a halála után már maga Schreiber is fel-feltűnik a filmeken. Mintha csak jelezni akarná, hogy a "másik oldalról" talán tudatosan is lehet kezdeményezni a kapcsolatot - igaz, egyelőre csak ilyen egyszerű formában.
(Nemere István)
Szellemek - videó
video