2016. november 27., vasárnap

Az élet nem ér véget a halállal - Igaz történetek elhunytakról, akik visszatértek


Bár soha nem felejtjük el azt, akit szeretünk, és még évekkel a halála után is gondolunk rá, vannak olyanok, akiknek sokkal több jutott, mint egy szimpla emlék. A Daily Mail kutatást végzett, és arra jutott, hogy 10 emberből 6 azután is látta, hallotta vagy találkozott a szerettével, miután az meghalt. A legjobb, legmeghatóbb történeteket gyűjtöttük össze az internetes oldal válogatásából.


Az apám segített

Életem egyik legsúlyosabb betegsége alatt történt, hogy az apám, aki nemrég hunyt el, öt egymást követő éjszakán is megjelent álmomban. Minden egyes alkalommal együtt nevettünk, és hihetetlenül jól éreztük magunkat. Ezután csodával határos módon meggyógyultam, és sokan azt mondják, hogy miatta lettem túl a betegségen. (Peter)

Megvárták az édesanyámat

2005-ben én gondoskodtam a haldokló édesanyámról. Rákos volt, és már csak pár hete maradt hátra. Nem hitt a szellemekben, se a túlvilági életben, és még csak vallásos sem volt. Két nappal a halála előtt azonban érdekes dolog történt: nagyon nagy fájdalmai voltak, és morfiummal kellett csillapítani. Néha öntudatánál volt, néha pedig nem – mellette ültem, amikor azt mondta: „Joe!” Így hívták az apámat, aki 12 évvel ezelőtt meghalt. „Mi az, anya?” - kérdeztem tőle, mire ő az felelte: „Itt van, és vár rám. Látom őt.” Nagyon boldogan mondta ezt, és bár arra gondoltam, hogy biztosan a gyógyszer hatása, azért nem voltam erről teljesen meggyőződve. (Mrs.J.J.M.)

A szomszéd visszajött elköszönni

Egyik éjszaka éppen kinéztem az ablakon, amikor megláttam az egyik kedves szomszédomat, egy öreg hölgyet, akiről tudtam, hogy nagyon beteg. A háza előtt, a járdán állt, és az én otthonom felé nézett hatalmas mosollyal az arcán. Emlékszem, hogy arra gondoltam, milyen boldog és milyen mosolygós. Pár nappal később találkoztam a lányával, aki azt mondta, hogy az anyja meghalt a kórházban, mielőtt én láttam volna az utcán. De én láttam – nem tudom, hogyan, de láttam. (Brunosmum)

A férj jelez

51 év házasság után veszítettem el a férjem tavaly februárban. Nagyon rosszul viseltem, állandóan beszéltem hozzá, hogy üzenjen, ha jól van, ha minden rendben vele. Üzent: két hosszú, elnyújtott lélegzetet éreztem a nyakamon. Megköszöntem neki. (Isabelle Porter)

Furcsa látomás

Nagyon rövid időn belül elveszítettem az apámat és a nővéremet is. Egyik éjjel, amikor a nővérem már nagyon beteg volt, a férje virrasztott mellette. Épp kijött a kórházi szobából, amikor meglátta az apámat a folyosón. Az apámnak nagyon jellegzetes járása volt, könnyen fel lehetett ismerni. A sógorom teljesen megdöbbent, és próbálta utolérni az alakot, de nem sikerült. Azóta sem tudjuk, hogy mit gondoljunk. (Jake7)

Dühös hang a sírból

A férjem húsz évvel ezelőtt halt meg, a helyi templom mellett temettük el. Rendszeresen jártam hozzá, gondoztam, tisztogattam a sírt, vittem neki virágot. Emlékszem, míg élt, nagyon utálta a rendőrséget, a rendőröket, pedig soha nem keveredett bajba. Tavaly éppen a sírját rendeztem, amikor egy nyugalmazott rendőr és a felesége odajöttek hozzám beszélgetni. Egyszerre meghallottam a férjem hangját: ”Vidd innen!” Rögtön a sír felé fordultam, nem tudom, mire számítottam, de persze semmit sem láttam. A rendőrre néztem, akinek az arckifejezése nem árult el meglepettséget, tehát nem hallott semmit. Furcsa az élet, igaz? Sok mindent nem értünk meg. (Pat Lawton)

Egy pillanatnyi találkozás

Láttam az elhunyt apámat otthon, a lépcső tetején; csak pár pillanat volt az egész, de azonnal felismertem. Oldalra néztem, és mire visszafordultam, már a legidősebb lányom állt ott. Az apám 10 évvel ezelőtt halt meg, és soha nem járt abban a házban, ahol most élek. (Chocaholic)

Az a bizonyos dal

Az édesanyám mindig egy bizonyos dalt énekelt nekem, amikor kicsi voltam: a You Are The Sunshine Of My Life című számot. A születésnapomon, öt évvel azután, hogy meghalt, azt mondtam: „Szeretlek, anya.” És ekkor a rádióban elkezdett menni ez a szám Stevie Wondertől. Bármilyen másik dalt leadhattak volna, mégis ezt játszották. Hihetetlen volt. (Wishful-thinking)

Szerencsés autóbaleset

Nemrégiben volt egy autóbalesetem, amit csoda, hogy túléltem. Emlékszem, hogy az ütközés előtt láttam a hallott nagymamámat, amint az én kocsim meg a másik jármű között áll. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, csak azt tudtam, hogy abban a pillanatban hihetetlen nyugalom öntötte el a testem, és nem féltem semmitől. (Nothingtoseehere)

Nagypapa nélkül nincs karácsony

Az apámat akkor temettük el, amikor a lányom két és fél éves volt. Az első nélküle töltött karácsonyon a lányom bejött a szobába, és azt mondta: „Nagypapa itt van.” Megfogta a kezem, és a kanapéhoz vezetett, majd odamutatott: „Látod, itt ül.” Olyan vidám volt, hogy hinnem kellett neki, bár én semmit sem láttam. (Grannytotwins)

Üzenet a katonának

A bátyám katonaként éppen a Közel-Keleten állomásozott, amikor hirtelen meglátta az úton az apánkat. Nem sokkal később kapott egy üzenetet, hogy az apánk meghalt. (Karen Dunlop)

Egy elvesztett barát

Egyik éjszaka pánikban ébredtem egy barátom miatt, akit nagyon szerettem, de már régen nem találkoztunk. Sokat gondoltam rá mindig, de sohasem voltam ilyen pánikban, ha eszembe jutott. Gyorsan a számítógéphez szaladtam, és mivel ismert ember volt, rögtön láttam a hírt, hogy aznap éjjel meghalt. (Katymay)

Az ismerős aftershave

A nővérem szülte az első unokát a családnak. Miután már eléggé megerősödött, és a pici is készen állt, hazavittük őket. A nővérem körbevitte a lakáson a gyereket, ám hirtelen megbotlott, és úgy tűnt, a babával a karjában fog elesni. A férje elég közel állt hozzá, így odanyúlt, hogy elkapja, de mielőtt elérte volna, a nővérem csodával határos módon visszanyerte az egyensúlyát. Mindenki sokkban volt, és a nővérem azt mondta, hogy abban a pillanatban, amikor megingott, a nagypapája aftershave-jét érezte, és ebből tudta, hogy ő mentette meg. (Rwestillhuman)
(forrás: femcafe.hu)

Kovács - Magyar András - Megjelent a nagymama szelleme - videó