2016. november 13., vasárnap

Louis Antonio Gasparetto A festő médium



Louis Gasparetto brazil klinikai pszichológus a kreatív médiumitás egyik legjelentősebb gyakorlója. Gasparetto festő médiumként szinte egyedülálló módon készít képeket, a legkülönfélébb stílusokban „idézve meg” elhunyt festőművészeket.

 Louis Antonio Gasparetto (1949-2018)

Ezek az alkotások transzállapotban születnek, ilyenkor Gasparetto szeme többnyire csukva van, a festményeket pedig festékbe mártott ujjal gyakorlatilag vakon hozza létre. Szintén példanélküli jelenség az is, hogy egyszerre nemcsak két kézzel, de esetenként mindkét kezével és mindkét lábával is képes egyidejűleg különböző képeket festeni, amit eddig csak nála figyeltek meg.

Képei rendkívüli gyorsasággal készülnek el, átlagosan pár perc alatt, de előfordult, hogy egy komoly kivitelű festménye ötven másodperc alatt született meg. Ez a képtelennek tűnő sebesség a kreatív médiumoknál a legkülönfélébb műfajokban is jellemzőnek nevezhető, például az író médiumok pár óra alatt terjedelmes regényeket is képesek lejegyezni. Gasparetto-nál – a róla készült dokumentum felvételeken is jól láthatóan – a transzállapot rángásszerűen gyors végtagmozgásokat eredményez, ezek azonban teljes mértékben koordináltak, dacára, hogy említett módon, az eredményességet szemmel nem kontrollálja.

A festő médium: Louis Antonio Gasparetto - videó
Louis Gasparetto, aki ezen a módon eddig kb. tízezer képet készített, szkeptikusok jelenlétében is rendszeresen tart nyilvános bemutatókat, a művek sajátos elkészítési módjával kapcsolatosan így semmiféle csalásra utaló gyanú nem merülhet fel. Függetlenül a festmények túlvilági eredetének kérdésétől, az alkotás ilyen módja pszichológiailag és fiziológiailag is nehezen magyarázható, a tudatműködések extrém jellege emellett a paranormális képességek közreműködését is felveti.


Gasparetto képeinek másik megdöbbentő vonása, hogy ismert – már nem élő – festők stílusában készülnek, gyakran a művészek aláírásával egyetemben. Gasparetto szerint Picasso, Tolouse Lautrec, Modligliani és más festők egész egyszerűen rajta keresztül nyilvánulnak meg, ilyenkor a teste a túlvilági lelkek számára pusztán eszközül szolgál. Noha ez a felfogás a spirituális és ezoterikus körökben magától értetődőnek számít, egyértelmű tudományos bizonyíték nem található rá, így mint általában a túlvilághitek, inkább szemléleti kérdéssé tehető.

Louis Gasparetto-hoz hasonló képességű festő médiumként sokat vizsgálták az angol Matthew Manning-ot, zenei médiumként például – az ebben a sorozatban is szereplő – Rosemary Brown-t, de író médiumként ide sorolhatjuk akár a „Seth Könyvek” lejegyzőjét, Jane Roberts-et is. E sorozat utolsó előtti részében tematikailag a „hőskorhoz” kanyarodtunk vissza, a parapszichológiai kutatások ugyanis százötven évvel ezelőtt éppen a médiumi vizsgálatokkal vették kezdetüket. Ennek az időszaknak a médiumitáson és a túlvilág teóriákon jóval túlmutató eredményeket köszönhetünk, így az érzékszerveken túli észlelések és a pszichokinézis paranormális képességeinek feltérképezését, valamint a tudatállapotok és a pszi jelenségek összefüggéseinek mélyebb megértését. A Gasparetto-hoz hasonló médiumok azonban újra és újra elgondolkodásra késztetik a szkeptikusabb pszi kutatókat is arról, hogy tudatműködéseink egy nagyobb, testen túli dimenzióban is értelmezhetők.
(forrás: parapszichologia.hu)

Gasparetto a festő médium- videó