2016. november 1., kedd

Tengeri nomád gyerekek, akik úgy látnak, mint a delfinek



A legtöbb emberrel ellentétben a gyerekek egy thaiföldi törzsben teljesen tisztán látnak a hullámok alatt - hogyan csinálják, és vajon a tehetségük megtanulható?


"Amikor jött a dagály, ezek a gyerekek úszni kezdtek. De nem úgy, ahogy korábban láttam. Többet voltak a víz alatt, mint a víz felett, tágra nyílt szemekkel - olyanok voltak, mint a kis delfinek."

Mélyen az Andamán-tenger szigetvilágában és Thaiföld nyugati partja mentén apró törzsek élnek, az úgynevezett Moken emberek, más néven tengeri nomádok. Gyermekeik napjuk nagy részét a tengeren töltik, ahol élelemért merülnek alá a vízbe. Egyedi módon alkalmazkodtak ehhez a munkához, mivel látnak a víz alatt. És kiderült, hogy egy kis gyakorlattal az egyedi látásuk bármely fiatal számára elérhetővé válik.

1999-ben Anna Gislen a Lund Egyetemen, Svédországban a látás különböző aspektusait vizsgálta, amikor egy kollégája azt javasolta, hogy talán érdekelheti a Moken törzs egyedi jellemzőinek kutatása. "Már három hónapja ültem egy sötét laboratóriumban, így azt gondoltam, 'igen, miért is ne menjek inkább Ázsiába'," - mondja Gislen.

Gislen hatéves kislányával Thaiföldre utazott, és elvegyültek a Moken közösségekben, főleg ott, ahol cölöpökön álló házakban éltek. Amikor jött a dagály, a Moken gyerekek alámerültek a vízben, hogy élelmet hozzanak fel, ami több méterrel mélyebben volt, mint amit Gislen vagy a lánya még láttak. "Tágra nyílt szemekkel halásztak kagylókat és tengeri uborkákat minden gond nélkül," - mondja.

Gislen létrehozott egy kísérletet, hogy tesztelje, milyen jó a gyerekek víz alatti látása valójában. A gyerekek izgatottan csatlakoztak, mondja Gislen, "azt hitték, hogy csak egy jó játék."


A gyerekek lemerültek a víz alá, és a fejükre egy panelt helyezett. Azon egy kártyát láthattak függőleges vagy vízszintes vonalakkal. Miután megnézték a víz alatt a kártyát, visszajöttek a felszínre, hogy elmondják, milyen irányban álltak a vonalak. Minden alkalommal, amikor lemerültek, a vonalak egyre vékonyabbak lettek, így a feladat nehezebbé vált. Kiderült, hogy a Moken gyerekek kétszer olyan jól látnak, mint az európai gyerekek, akikkel egy későbbi időpontban ugyanezt a kísérletet végezte el.

Mi folyik itt? Hogy tisztán lássunk, képesnek kell lennünk megtörni a fényt, amely belép a szembe a retinára. A retina a szem hátsó részében található, és olyan speciális sejteket tartalmaz, melyek a fényjeleket elektromos jelekké alakítják át, hogy az agy képként értelmezhesse.

A fény megtörik, amikor belép az emberi szembe, mert a külső szaruhártya vizet tartalmaz, ami azt kissé sűrűbbé teszi a szemen kívül levegőnél. Egy belső lencse még tovább töri a fényt.


Amikor a szem vízbe kerül, amely mintegy azonos sűrűségű mint a szaruhártya, elveszítjük a szaruhártya fénytörő képességét, ezért a kép súlyosan homályossá válik.

Gislen rájött, hogy ahhoz, hogy a Moken gyerekek tisztán lássanak a víz alatt, néhány adaptációnak kell történnie, ami alapjában változtatja meg a szemük működését, vagy megtanulták a szemüket másként használni a víz alatt.

Úgy gondolta, hogy az első elmélet valószínűtlen, mert egy alapvető változás a szemben valószínűleg azt jelentené, hogy a gyerekek nem látnának jól a víz felett. Egy egyszerű szemvizsgálat bizonyította ezt az igazságot - a Moken gyerekek ugyanúgy látnak a víz felett, mint a hasonló korú európai gyerekek.

Így történnie kell valamiféle manipulációnak magával a szemmel, gondolta Gislen. Kétféle mód van, mellyel elméletileg javítani lehet a látást a víz alatt. Meg lehet változtatni a szemlencse alakját - ami az úgynevezett akkomodáció - vagy kisebbre lehet venni a pupillát, ezáltal növelve a mélységélességet.


A pupillájuk méretét könnyű volt megmérni, és kiderült, hogy képesek összehúzni a pupillájukat a olyan maximális mértékben, amire még az emberi teljesítőképesség lehetőséget ad. De ez még önmagában nem magyarázza meg teljesen, hogy miért javult ilyen mértékben a látásuk. Ez vezette Gislent arra a meggyőződésre, hogy a lencse alkalmazkodása is részt vesz benne.

"Egy matematikai számítást kellett végeznünk, hogy meghatározzuk, mennyire kell a lencséknek alkalmazkodniuk ahhoz, hogy olyan messzire lássanak, amennyire ők képesek," - mondja Gislen. Ez azt mutatta, hogy a gyerekek szemének sokkal nagyobb mértékben kell alkalmazkodniuk a víz alatti látáshoz, mint azt várnánk.

"Normális esetben amikor a víz alá merülünk, minden annyira homályos, hogy a szem meg sem próbál alkalmazkodni, ez nem egy normális reflex," - mondja Gislen. "De a Moken gyerekek képesek mindkettőre - kisebbre tudják szűkíteni a pupillájukat, és meg tudják változtatni a lencse alakját. A fókák és a delfinek hasonlóan alkalmazkodnak."

Gislen néhány Moken felnőttet hasonló módon tudott tesztelni. Ők nem mutattak szokatlan víz alatti látást vagy alkalmazkodást - talán ez magyarázza, hogy a törzs felnőtt tagjai miért halásznak dárdával a felszín felett. "Ahogy öregszünk, a lencse már kevésbé rugalmas, ezért így már van értelme, hogy a felnőttek miért veszítik el a víz alatti alkalmazkodás képességét," - mondja Gislein.


Gislen azon töprengett, hogy a Moken gyerekek valamiféle genetikai rendellenességnek köszönhetik-e a képességüket, hogy jól látnak a víz alatt, vagy a gyakorlással van összefüggésben. Ahhoz, hogy ezt megtudja, Thaiföldön nyaraló európai gyerekek egy csoportját, illetve egy csapat gyereket kért meg Svédországban, hogy vegyenek részt egy képzésen, amelyben lemerülnek a víz alá, és megpróbálják megfigyelni, hogy milyen irányban állnak a vonalak a kártyán. Az egy hónapon át tartó gyakorlás után 11 alkalmat követően mindkét csoport ugyanolyan eredményt ért el a víz alatti látásélességben, mint a Moken gyerekek.

"Minden gyermek számára más volt, de egy bizonyos ponton a látásuk hirtelen megjavult," - mondja Gislen. "Megkérdeztem tőlük, hogy mit csináltak másképp, és azt mondták, hogy 'Semmit, csak most jobban látok'."

Azt azonban megfigyelte, hogy az európai gyerekeknek vörös lett a szeme, irritálta a sós víz, míg a Moken gyerekeknek úgy tűnt, hogy nincs ilyen problémájuk. "Így talán mégis van valamiféle adaptáció, amely lehetővé teszi, hogy harmincszor mélyebbre merüljenek le irritáció nélkül," - mondja.


Gislen nemrég tért vissza Thaiföldre, hogy meglátogassa a Moken törzseket, de a dolgok drasztikusan megváltoztak. 2004-ben egy hatalmas földrengés okozta cunami az Indiai-óceánon elpusztította a Mokenek lakóhelyét. Azóta a thai kormány keményen dolgozott, hogy a szárazföldre költöztesse őket, hogy házakat építsenek számukra az ország belsejében, és hogy a törzs tagjait egy nemzeti parkban foglalkoztassák. "Nehéz," - mondja Gislen. "Azt akarod, hogy biztonságban legyenek az emberek, és a modern kultúra legjobb részeit adod nekik, de így elveszítik a saját kultúrájukat."

Egy kiadatlan munkájában Gislen ugyanazokat a gyerekeket tesztelte, akik az eredeti kísérletben részt vettek. A Moken gyerekek, akik most már késő tizenévesek, még mindig képesek tisztán látni a víz alatt. Nem volt alkalma több felnőttet tesztelni, mert túl félénkek, de biztos abban, hogy elveszítik a víz alatti látás képességét, ahogy idősebbek lesznek. "A felnőtt szem egyszerűen nem képes már erre az alkalmazkodásra," - mondja.

Sajnos a Gislen kísérletében résztvevő gyerekek a törzs utolsó tagjai, akik rendelkeznek azzal a képességgel, hogy ilyen tisztán lássanak a víz alatt. "Egyszerűen nem töltenek annyi időt már a tengeren," - mondja, "így kétlem, hogy azok a gyerekek, akik most nőnek fel a törzsben, rendkívüli látással rendelkeznének."

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)

video