2017. augusztus 19., szombat

Van élet a halál után: egy férfi halálakor kozmikus utazásra indult. Elmondta, az igazságot a reinkarnációról!



A férfi hihetetlen dolgokat állít az úgynevezett túlvilágról.

Egy férfi, aki 5 évesen egy balesetet követően képes volt a halálközeli élményen át kilépni a saját testéből, most meggyőző történettel állt elő arról a bizonyos élményről. Elmondta, hogy minden emberi lény képes arra, hogy elhagyja a testét.


És egy napon, mikor eljön a halál pillanata, a lélek tovább él, és csak annyi történik, hogy elszakad a test a lélektől. Egy asztrál test képződik, mely maga a lélek, melyben tudatunk is helyet foglal.

A tudatunkkal pedig képesek vagyunk dimenziók és terek között utazni.

Vagyis minden fizikai valóságban egyszerre létezhetünk. Egyszerre vagyunk itt is és ott is. Ugyanúgy, mint ahogyan a kvantum korreláció, azaz kvantum összefonódás rejtélye is megfigyelhető a fizikában, amikor két részecske látszólag távol van, nincs köztük fizikai kapcsolat, mégis kihatnak valahogyan egymásra.


Ennek okát és miértjét a mai napig nem fejtették még meg a tudósok.

Az elmúlt években egyre több energiát és kutatást ölnek bele a témába neve szakemberek. Azt mondják, hogy hihetetlen mértékben bővült a tudásunk a biológiai halál pillanatáról, és arról, hogy mi jön azután. A testben megmagyarázhatatlan fiziológiai folyamatok játszódnak le.

Dr. Jim Tuccker szerint a reinkarnáció maga a valóság. A lélek ugyanis képes testek között utazni, és mikor egy fizikai porhüvely között végleg megszűnik a kapcsolat, akkor a lélek és a tudat új testbe költözik: ez a lélekvándorlás.

Todd Acamesis elmondása alapján 5 évesen majdnem meghalt. Kilépett a testéből, és párhuzamos dimenziókba került át.


Olyan dolgokat látott, amiket nem tud szavakkal leírni, vagy elmagyarázni. Egészen elképesztő, mennyire összetett és komplex a világ, arról nem beszélve, hogy a kvantumfizika szintjén milyen új távlatok nyílnak meg az elme számára.

Az asztráltest ugyanis felszabadult tudattal rendelkezik, míg a test egyfajta húsbörtön, mely elnyomja a tudat természetfeletti képességeit.

A paranormális tehát odaát vár ránk. Az még nem tiszta, hogy egyesek miért rendelkeznek élő emberként is felszabadult tudattal, de ennek rengeteg mindenhez köze lehet.

Végső soron az elkövetkező évek nagy felfedezései közelebb juttathatnak majd minket a megoldáshoz, hogy egy nap a tudomány is érthetően tudja kezelni az effajta élményeket, jelenségeket.
(forrás: http://avilagtitkai.com)