2018. március 24., szombat

7 éve­sen lát­tam elő­ször an­gyalt, azóta tudom: in­digó gye­rek va­gyok



Kü­lön­le­ges ké­pes­ségű gye­re­kek: oko­sab­bak, mint a töb­biek, és érzik a kö­rü­löt­tük lévő ener­gi­á­kat. De fel­is­merni, hogy kü­lön­le­ge­sek, nem mind­egyi­kük­nek volt könnyű. Erről me­sél­tek egy netes fó­ru­mon.


Biztosan hallottál már az indigó gyerekekről: különleges képességekkel születtek, ezoterikusok úgy tartják, hogy indigókék az aurájuk. Nagyon érzékenyek az energiákra, és átlagon felüli kreatív képességeik vannak. Sokan úgy tartják, hogy öreg lelkek, akik azzal a feladattal születtek, hogy segítsék az emberiség spirituális felemelkedését. Mások szerint egyenesen földre szállt angyalok, akik képesek érintéssel gyógyítani. Az biztos, hogy a többi gyerekhez képest különcnek számítanak - és nincs ez másképp felnőtt korban sem. 
Egy internetes fórumon arról meséltek, mit éreztek, amikor rájöttek, hogy mások, mint a többiek.

1. Hét éves voltam, amikor megláttam egy angyalt a szobában: egy akkora fénygömb volt, mint az öklöm. Mindenhova követett, aztán szétoszlott a levegőben. Később tudtam meg, hogy az egy angyal volt, ahogy azt is, hogy ilyet csak az indigó gyerekek látnak.

2. Olvastam róluk egy cikket, és rájöttem: minden stimmel, amit írtak róluk. Én is az vagyok. Néha szinte varázslat, amit művelek, ahogy megérzem a dolgokat, bevonzom a helyzeteket. De fogalmam sincs, mit kellene ezzel kezdenem.

3. Rájöttem, miért vagyok más, miért nem illek sehova. Mert sokkal magasabb hullámhosszon rezgek, mint a legtöbb ember.

4. Indigó gyerek és empata vagyok. És néha rettenetesen félek ettől a felelősségtől.

5. Némelyik indigó gyerek látja és hallja a szellemeket. Én közéjük tartozom. Mindig suttognak nekem, és akinek erről mesélek, azt hiszi, őrült vagyok.

5. Tizennyolc évesen döbbentem rá, hogy az vagyok. És arra is rájöttem, hogy anyám mindvégig tudta, és igyekezett mindenáron elnyomni a képességeimet.

6. Szokott lenni testen kívüli élményem: olyan, mintha az energiákkal szállnék át a szobán.

7. Senki nem hisz nekem, amikor azt mondom, hogy látom az energiákat. Mindenki őrültnek hisz, pedig nem vagyok az. Az élet nagyon nehéz indigó gyerekként…

8. Egy öreg lélek vagyok, magányos farkas. Kíváncsi vagyok, milyenek voltak az előző életeim, vagy milyenek lesznek a továbbiak, ha még egyáltalán le kell születnem a Földre.

9. Segítem az embereket a spirituális elakadásaikban: beszélgetek velük, érzem az érzéseiket…

10. Egész életemben sokkal okosabb voltam, mint mások; nem értettem, miért hagyom le őket mindenben. Hamarabb kezdtem beszélni, olvasni, számolni, mint a többi gyerek.

11. Az indigó gyerekek földre szállt angyalok. Képesek vagyunk gyógyítani, tudatosak vagyunk önmagunkra, és számunkra valóban létezik a hatodik érzék.

12. Mindig is tudtam, hogy valami nem stimmel velem: úgy olvasok az emberek érzéseiben, mint egy nyitott könyvben. Most már tudom, miért.

(forrás: ripost.hu)

Indigo (Teljes film) - videó

Film az indigó gyermekekről és hogy miképpen hatnak a "felnőttek világára" és hogyan járulnak hozzá a "nagy változáshoz" ami az emberiséggel történik. A film érdekessége, hogy az egyik főszereplőt maga Neale Donald Walsch alakítja.