2018. március 3., szombat

Ki tud lépni a tudat a testből! Agyfelvételek bizonyíthatják azt, amiről korábban azt gondolták, lehetetlen



Betekintést nyerhetünk egy meg nem értett paranormális jelenség előszobájába. Tényleg van élet a testen kívül?


Áttörés küszöbén

Óriási dologra derülhet fény hamarosan. Mégpedig arra, hogy képes-e a tudat kilépni a testből, és hogy valóban létezik-e a túlvilág.

Egyes friss agyi felvételek elemzése ugyanis azt sugallja, hogy talán valóban képesek vagyunk elhagyni földi porhüvelyünket, és megszabadulni húsbörtönünktől.

A legtöbben a testen kívüli élményt akkor élik át, amikor halál közelbe kerülnek. Gyakran percekig kell valakinek klinikai halál állapotában lennie ahhoz, hogy megélje azt, amiről oly sok visszatérő beszél.

A szemlélő ilyenkor igen gyakran látja kívülről saját magát, és a kórtermet, vagy az adott baleset helyszínét, ahol életveszélybe került.

Nagyon gyakran számolnak be isteni jelenlétéről is, és arról, hogy mérhetetlen nyugalom kerítette őket hatalmába.

fMRI felvételek bizonyítják: létezik a testből való kilépés

Korábban már több kísérletet tettek arra vonatkozóan, hogy az agyat valahogyan megfigyeljék aközben, miközben ezek az élmények lezajlanak.

Ez ugyanis egyedülálló áttörés lenne, hiszen választ kaphatnának a kutatók arra hogy valójában csak egy illúzióról van szó, vagy valóban képes a tudatunk elhagynia testet.


Az elmúlt években többször is készítettek fMRI szkenneléseket, normális, majd feltételezhetően testen kívüli állapotban is. Az eredmények döbbenetesek voltak.

A kutatók ugyanis összehasonlították ezeket a felvételeket azokkal a felvételekkel, amiket egyszerűen csak simán képzelődő emberek agyáról készítettek, és abszolút nem voltak összhangban.


Vagyis a testen kívüli élmények során az emberi agy nem képzelődik, hanem valószínűbb, hogy ténylegesen megtörténik, amiről később ezek az emberek beszámolnak.

Létezik a halál utáni élet

Megfigyelték azt, hogy az agyban pont azok a régiók aktivizálódtak ezekben az esetekben, melyek a konkrét, és megélt események során aktivizálódnak.

Vagyis a betegek, és halál közelben lévő emberek nem képzelték, hanem átélték a dolgokat. Az elméjük valamilyen módon - egy eddig ismeretlen folyamat során - képes volt kilépni a testükből.


Azt egyelőre nem tudják, hogy ez milyen folyamatok lévén válik lehetségessé, de ez éppen elég bizonyítóerejű felfedezés lehet a halál utáni életre is.

Ugyanis a tudomány most egyértelmű utalásokat talált arra, hogy az elme, az emberi tudat képes elhagyni a testet, és nem semmisül meg a test "halálával" sem.

(forrás:paranormal.hu)

Spirituális valóság- videó