Lorna Byrne: Toll az égből

Részlet Lorna Byrne: Angyalok nyelvén c. könyvből:

Toll az égből

Nem sokkal azután, hogy Joe-t eltemettük, ismét fogadtam embereket, és segítettem a problémáikon. Mindig különválasztottam a magánéletemet a munkától, amellyel Isten és az angyalok megbíztak. Akik eljöttek hozzám, legtöbben nem vettek észre semmit az általam megélt veszteségből. Néhányan azonban megtudták, és ők nagyon kedvesek voltak velem. Kifejezték részvétüket levelezőlapokkal, holott nekik is megvolt a bajuk az életben. 

Nem volt könnyű megélnem ezt az időszakot, azonban a maynooth-i főiskola területén tett hosszú séták sokat segítettek. Körbejártam ott, benéztem a templomba, végigmentem a főiskola hosszú folyosóin, sorba megnéztem fiatalemberek képeit, akikből aztán papok lettek. 

Gyakran beszélgettem magamban a férjemmel, kérdeztem tőle, hogy megy a sora. Elmeséltem neki, mi van a gyerekekkel, és együtt nevettünk, miközben mondtam neki: 

„Tudom ám, hogy úgyis tudod, mi van velük!” Éreztem, hogy ott megy mellettem ezeken a sétákon.

Lorna Byrne elhunyt férjével, Joe-val az esküvőjük napján

Egyik nap – a halála után néhány hónappal volt ez – éppen nagyon nehezen viseltem a hiányát. Több embernek is segítettem aznap, és némelyik meglehetősen súlyos problémával fordult hozzám – jött egy komoly betegségben szenvedő gyerek, és más, kilátástalannak tűnő helyzetekkel is megkerestek. Kimerült voltam és lehangolt a látogatók után, így elmentem otthonról a főiskola területe felé. Általában

megvártam, míg kiérek a kertkapun, és akkor kezdtem el beszélni Istennek azokról a dolgokról, amikkel megkerestek engem az emberek: a fájdalmukról és bánatukról, vagy akár a megélt örömeikről. Imádkoztam a világ mindenféle bajával kapcsolatban. 

Mindig kérdeztem az Istent: – Nem tudnál csodát tenni? Ezen a napon nehezemre esett megbirkózni a történtekkel, s megosztottam pár gondolatomat az őrangyalommal és Istennel. Mondtam nekik, hogy nagyon magam alatt vagyok. 

Ma is pontosan emlékszem erre a napra: sétáltam a főiskola területén, fújt a hideg szél, verte az eső az arcomat. Nem volt nálam kesztyű, fázott a kezem. Kezemet zsebre vágtam, és megéreztem a kis imakönyvemet. A főiskola épülete mögötti girbegurba ösvényeken kerülgetnem kellett a kátyúkat, mivel tele voltak esővízzel és a fáról lehullott levelekkel. Találkoztam egy pappal, akit sokadszor láttam arra, és most is imádságokat mormolt magában. Rámosolyogtam, és mentem tovább. Egy másik ösvényen egy anyukát láttam egy babakocsival. Olykor futott, aztán megállt, gyorsan sétált, majd megint futott. Az egyik ösvényen elértem egy kanyarhoz. Tőlem jobbra hatalmas fák voltak, balra pedig szabad zöld terület, és egy temető, nagy kereszttel. Elhaladtam a temető mellett, és közben Istennel arról beszéltem, miként érzem magam. Mondtam neki: 

– Nem tudom, hogy bírom tovább! Komolyan segítségre van szükségem tőled, Istenem, és az angyalaidtól! Ha nem segítetek, nem tudom, hogyan vigyem tovább az életemet! Ismét jobbra fordultam egyet, és éppen előttem feltűnt a főiskola hatalmas, öreg épülete, tisztán láthattam. És ekkor nagyon furcsa dolog történt. Néztem a főiskola irányába, és pontosan felette, messze a távolban, fent az ég megtelt angyalokkal. Nagyon messze voltak, elsőre nem is voltam benne biztos, hogy angyalokat 

látok-e. Néztem tovább, és azt mondtam magamnak: 

– De hát mi más lehetne? – Ahogy egyre közelebb értek, elrepülve az épület felett, már nem volt kétségem. Az angyalok mind nagyobbak lettek, végül már óriásira nőttek. Leereszkedtek, és még közelebb kerültek. Csodálatosan szépek voltak – csupa arany és fehér színű angyal! Szárnyaik káprázatosak, erősek és szépségesek voltak, elállt tőlük a lélegzetem! 

Nevettem és sírtam, testem remegett. – Most aztán valóban valami különlegeset adtál nekem! – mondtam. – Felemelő ez a lelkemnek és a szívemnek! Most jövök rá, hogy bármilyen rossz dolgok is történnek velünk, van célja az életünknek – van oka az életnek, ok az örömre és a boldogságra, és még ha sírni kell, annak is megvan a jelentése! 

Miközben ezek történtek, továbbra is sétáltam, vagy legalábbis azt hittem, sétálok. A lábaim mozogtak, léptem velük, de később kiderült számomra, hogy a föld nem mozdult alattam. Néhány angyal megfordult, és elrepült az épülettől. Úgy tűnt, távolodnak tőlem, egyre kisebbé váltak, mígnem aztán el is tűntek. Kissé elszomorodtam. Aztán azt mondták, nézzek felfelé, és fent az égen, a magasban, elképesztő módon, angyalok újabb tömegét vettem észre. 

Ahogy ezek a gyönyörű angyalok közeledtek, mögöttük is további angyalokat vettem észre. Hirtelen a legutoljára észrevett angyalok között, még magasabban, megláttam valamit, amiről azt hittem, szintén angyal. Annyira magasan volt, hogy apró kis pontnak látszott – már az csoda volt, hogy egyáltalán észrevehettem egy ilyen piciny dolgot. Azon csodálkoztam, miképpen lehetséges, hogy láthatok egy ilyen kicsi angyalt, ennyire messze fent az égen, s ez az angyal most egyre csak esik, esik, esik lefelé. Hullott lefelé ez a valami az angyalok között, és úgy látszott, nem lesz nagyobb. 

Nevettem, és tele voltam izgalommal – most is bennem van ez az érzés! Remegtem az örömtől. Ez a valami közeledett, és már láttam, ez nem is egy angyal, hanem egy apró kis toll! 

Elképedve figyeltem, ahogy a hatalmas, szépséges angyalok irányítják esés közben az apró kis tollat. Látványosan jött lefelé, olyan volt, akár egy hópehely. Erős szél fújt aznap délelőtt, a toll azonban csak hullott lefelé, keresztül a levegőn, egyenesen felém. Féltem, hogy elfújja a szél, de tudhattam volna, hogy felesleges aggódnom. Az angyalok sora közt továbbra is hullott lefelé. Elég közel volt már, de még nem annyira, hogy elérjem – és tudják, mit tettem? Felugrottam, hogy elkaphassam! Nem bírtam már kivárni, hogy közelebb érjen hozzám! Olyan magasra ugrottam, amennyire csak bírtam. Mintha csak másfél méternyire ugrottam volna, akkor aztán érte nyúltam, és megragadtam. Elkaptam, és rákulcsoltam a kezem, hogy biztosan meglegyen. Nagy izgatottan mellemhez szorítottam a tollat. És hirtelen minden megváltozott. Éreztem arcomon az esővízcseppeket, éreztem a hideg levegőt. 

Csak akkor tűnt fel nekem, hogy egy idős pár sétál felém, és az is, hogy addig a pillanatig megállt számomra az idő. Noha azt gondoltam, sétálok, valójában meg se mozdultam onnantól fogva, hogy először észrevettem az angyalokat. Most, hogy visszaidézem, már látom, attól kezdve, hogy megláttam őket az épület felett, nem éreztem talpam alatt a murvás talajt vagy az ösvény

egyenetlenségét. Nem éreztem, mert a lábam nem is érintette a talajt! Nem éreztem az esőt, a szelet vagy a hideget. Miután megragadtam a tollat, ismét érzékeltem az idő múlását. 

Emlékszem, az idős pár mosolygott rám – biztos látták, hogy felugrom valamiért. Visszamosolyogtam rájuk. Ma, ahogy írom ezeket a sorokat, elképzelem, vajon mit gondolt rólam az a két ember. Mi láttak? Látták-e, hogy miért ugrok fel? Rendkívül boldog és izgatott voltam. Ez volt életem egyik legszebb délelőttje, hogy ilyen ajándékot kaptam Istentől és az angyalaitól. Dicsértem Istent, és köszönetet mondtam neki a tollért. Megköszöntem Joe-nak is, mivel úgy éreztem, ehhez a dologhoz neki is volt valami köze. Nagy becsben tartom ezt a tollat, mely a mennyország kapuján keresztül eljutott hozzám az angyalok segítségével. Ajándékba kaptam, hogy jobban érezzem magam, érezzem magam biztonságban, és ne felejtsem el, van célja az életnek, minden körülmények közt van remény. 

Arra is emlékeztet, hogy mindannyiunknak van lelke, és ez a lélek tökéletes – nem számít, mit tettünk az életben –, és hogy a test meghalhat, de a lélek nem hal meg. Azt is jelképezi ez a toll, hogy valamennyiünknek van szárnya, ilyen vagy olyan, még ha ezt esetleg nem is vesszük észre magunkban vagy másokban – pedig mi mindannyian, voltaképpen, angyalok vagyunk.

- Lorna Byrne: Angyalok nyelvén c. könyvből -

- - - - - - 

Ez a zene összeköt a védőangyaloddal - videó

forrás: Azūr Meditations

Igaz történetek a távozó lélek megtapasztalásáról

Ma talán szemtanúja voltam egy lélek távozásának…

Ma valami olyat láttam, amit egyszerűen nem tudok kiverni a fejemből, és úgy érzem, muszáj megosztanom veletek…

Ma meghalt egy néni az otthonban, ahol dolgozom. Mentőt hívtak hozzá, próbálták újraéleszteni, de sajnos nem sikerült. De amikor ez történt… én még semmit nem tudtam erről.

Pont akkor kint voltam az udvaron, és egyszer csak megláttam valamit a mentőautótól kb. 10–15 méterre…

Egy fényes, emberszabású alakot.

Nem volt arca, nem voltak kivehető vonásai… mégis teljesen egyértelműen emberi alak volt. Nem félelmetes volt, hanem egészen különös módon békés. Csak állt ott… mintha figyelné, mi történik. Kb. 5 percig láttam, picit mozgott, ember nagyságú lehetett… aztán lassan, fokozatosan elhalványult.

Csak én láttam.

Amikor később megtudtam, hogy abban a pillanatban a nénit már nem tudták visszahozni… szó szerint kirázott a hideg. Azóta csak azon gondolkodom, hogy vajon lehetséges-e, hogy a lelkét láttam… azt a rövid pillanatot, amikor még itt volt, és mintha felfogta volna, mi történt vele… 

Annyira valóságos volt, hogy egyszerűen nem tudom azt mondani rá, hogy csak “beképzeltem”.

Ti mit gondoltok erről? 

Volt már valakinek hasonló tapasztalata halál pillanatában vagy közvetlen utána?

Az alább írt válaszokat név nélkül adom közre:

- 30 évig ápolónő voltam.....nem lepődtem meg a posztodon....

- - - - - -

- A legenyhébb mikor a földszinten dolgoztam,a bejárati tolóajtó

ki-be záródása,rögtön mentünk szétnézni az osztályon....(Ez nem egyszeri eset volt.)

- - - - - -

- A legbrutálisabb a saját gyerekem fénye volt miután meghalt. Nagyon közel volt hozzánk-közelített is-viszonylag sokáig tartott és szerencsére nem egyedül tapasztaltam ugyanazt,mert a húga mellettem állt....Csendesen kérdezte hogy "Anya,te is ugyanazt látod amit én?"....elköszönt tőlünk.

- - - - - - 

- Azrael a halál angyala. Apukám sokat szenvedett. De egy hosszabb alvásból úgy ébredve azonnal elmondta, átölelte a halál angyala. (Soha nem mondott ilyesmiket) Anya megkérdezte rossz volt e. Apa lassan és halvány mosollyal mondta: neem, nagyon jó volt.

Ezután sokkal nyugodtabb volt, kevésbé szenvedett és félt.

Mivel soha nem hallottam ilyet, h "átölel a halál angyala", rákerestem mit jelent, mi az.

Ekkor olvastam először Azraelről és miért ölel át, mikor, miért jelentkezik, jön el.

Segíteni jött, olyankor lép színre amikor a haldokló nagyon nehezen engedi el az életet, nem tudja elfogadni.

- - - - - -

- Amikor Anyósom távozott és a Párom, Én is láttam a Fény Testet!

- - - - - -

- Én nem láttam ilyet viszont nagypapám temetésén nagyon padlón voltam rettenetesen… amikor búcsúztatta a pap és rá tért külön az unokáira .. álltam egyedül és egy pillanatra mintha valaki végigsimította volna a karomat.. abban a percben egy furcsa”nyugodtság fogott el”persze amennyire egy ilyen helyzetben lehet ezt mondani .. akkor tudtam hogy elköszönt tőlem.. végleg.

- - - - - -

- Nagymamámat láttam így, beszéltem is vele. Színes fényburokban jelent meg egy nyári reggelen a szobám ajtajában a halálát követően. Elmondta, mi volt a halála oka, és azt, hogy a boncolását előbb elvégezték, ahogy mi tudtuk. Az eredményt is előre elmondta, amit később a kórházban igazoltak. Orvosi hiba egy rutinműtét közben, nekünk az orvos teljesen mást mondott. Boldog volt, a halála utáni napokban mindent látott, ami történt.

- - - - - -

- Tudom hogy ez kicsit más, de megosztanám Veletek.

Decemberben ment el a szeretett kutyám, idős és beteg volt. Hogy ne szenvedjen eutanàziàt kértem. Borzasztó nehéz volt. A délutánt még együtt töltöttük. Beszéltem hozzá, megköszöntem amit kaptam a 14 év alatt. Gyakorlatilag màr éppen csak a levegőt vette nem tudott inni sem. Pàr percre magára hagytam, de közben is igyekeztem szemmel tartani. Vak és süket volt,és volt egy pillanat amikor felkapta a fejét hegyezte a füleit ,mint akit megszólítanak. Valószínűleg már jött érte a kisérője.

Az ölemben feküdt amikor elment. Làttam ahogy elhagyta a testét. Azt éreztem hogy még ő vigasztalt engem. Most is sírok ha erre a pillanatra és érzésre gondolok. Azóta sokszor meglàtogat álmomban.

- - - - - -

- Nehéz leírni... ködszerű emelkedett ki a testéből átment a kezemen amivel öleltem,aztán egy pillanatra szétterült a szobában a többire nem emlékszem mert sírogörcsöt kaptam.

- - - - - -

- Igen, Nagymamám én szintén ìgy láttam, a lelke volt. Csak én láttam a családból. Én még azt is láttam aki érte jött egy férfi alak, átölelte, és felrepültek az égbe, és eltűntek.

- - - - - - 

- Igen ez létezik, most már tudom. Én is át éltem ilyet. Én a drága férjemmel találkoztam többször. Már volt úgy hogy azt gondoltam magamról hogy megbolondultam, vagy el ment az eszem. De a lányom megnyugtatott. Anyu biztos hogy rendbe vagy "sok mindent nem tudunk az univerzumrol,,. Már hiszek az ilyen találkozásokban, sőt  várom! Sajnos nem lehet megérinteni és csak én látom.

- - - - - -

- Én is átéltem ezt a fiam halálakor.. hihetetlen de igaz! 

Olyan dolgokat mondott amit csak ő tudott!

- - - - - -

- Biztos hogy a néninek a lelkét láttad.... Ha van földi test van égi test is..... A lélek egy külön élő lény.... Én csak éreztem hogy ott vannak velem a haláluk után... Hol a kezemen volt egy simogatás hol az arcomon...

- - - - - - 

- Biztos vagyok benne, hogy nem képzelődtél! Velünk itt volt a házban egy szellem, nem bántott minket, időnként láttuk-hallottuk is, sőt beszéltünk is vele! Ő hallott minket, de mi csak úgy, hogy a telefonon felvételt indítottunk és utána lejátszottuk! Elmondta, hogy egykor az övé volt a ház és itt ragadt, nem érti hogyan, de nem tud elmenni! Mivel én jártas voltam már a témában, így tudtam, hogy a házhoz ragaszkodik és elmondtam neki mi a baj és hogy engedje el a házat! Egyszer csak eltűnt, de a tükrön hagyott egy üzenetet, amit akkor fedeztünk fel, mikor mentünk zuhanyozni és bepárásodott! Azt írta: Köszönöm hogy segítettetek! Ég veletek!

- - - - - -

- A nővérem mikor eltávozott kint álltam az utcára néző terasznál és arra lettem figyelmes, hogy nyílik a kapu résnyire,viszont zárva volt. Nyári este volt, 11.óra körül, pont az járt a fejembe ne feledjem, hogy másnap telefonáljak neki a szülinapján. Amikor láttam, hogy egy nagyon szép erős fényű, mint a kis karácsonyi égősor, de ember alakban jön be a kapun, elsétál egészen oda ahol állok, ott pill.megáll, és távozik a fa kerítésen át az utcára. Döbbenetes volt,és vibráló. Reggel tudtam meg váratlanul abban az időben elaludt végleg.Tényleg szép emlékem maradt utána, hogy így elköszönt.

- - - - - -

- Apám halála.

Barátokkal névnapot ünnepeltük, nagy társasággal, ezért két csoportban vacsoráztunk, aztán hajnal felé, még mindig az asztalnál ülve beszélgettünk, vidáman. Egyszercsak úgy éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek, ezért felálltam az asztaltól, hogy kimenjek a bejárati ajtóhoz, ami egy előtérbe nyílt.

Éreztem, hogy már nem fogok eljutni az ajtóig, mert el fogok ájulni, bár ez még soha nem fordult elő velem. Elvonszoltam magamat a legközelebbi emberhez, akinek azt mondtam, hogy "elájulok". Azt még hallottam, hogy azt mondja: ne hülyéskedj! Aztán snitt. Apám beszélt hozzám, de nem értettem, mert egy HANG nem engedte, és hívta.

Közben kivittek a ház elé, és próbáltak visszahozni az életbe, de nagyon nem akartam, apámat szerettem volna hallgatni, de felmostak.

Végül a társaságtól tudtam meg, hogy az az ajtó, amit nem értem el, lassan kinyílt. Kora reggel értünk, haza, az ajtóban egy cédula várt a testvéremtől, hogy "Apánk hajnalban meghalt"

- - - - - - 

- Az én tapasztalatom..

Apukám 3 napig volt csak kórhazban egy itthoni ájulás miatt, és másnap már minden ok volt vele..harmadik nap, este 10 órakor, emlékszem pont a telóm nyomkodtam, és egy olyan erős szúró, hideg energia söpört végig a hátamon, hogy azonnal felkaptam a fejem.. És akkor apum hangja megszólalt.. Mintha a fülembe súgta volna.. 

- Na Zsuzsika én már itt vagyok! 

Az ő hangján hanglejtésével mondta. Volt abban hirtelen fájdalom, erő, megbékélés, nyugalom, elmúlás, búcsúzás minden... Éjjel fél 3-kor hívott anyum, éreztem nagy baj lehet, (sosem szokott olyankor hívni) és mondja, most hívták a kórházból apu meghalt...lefagytam persze. 

Teljesen biztos vagyok abban, hogy apumnak 22 órakor, már a lelke volt nálam..

Ő volt,.. és utána hívták anyumat..

Nagyon intenzíven röpködtek utána is az energiák....az urnás templomi búcsúja után zokogtam itthon, és hirtelen a pipája vanília illata olyan intenzíven megcsapta az orromat, majd az arckölnie, amit én vettem neki karácsonyra, mindez kb 30 mp-ig tarthatott, hogy azt hittem ott van a házban.. A páromnak meg közvetlen ezután, 3 x becsörrent a telefonja...de senki se hívta. Talán a búcsúzáson kívűl, apu így akart megnyugtatni, hogy ha már nincs is itt közöttünk, nem tűnt el teljesen, csak átalakult.

- - - - - -

- Amikor nagymamám meghalt, anya ott volt mellette, mire a mentő kiért, már nem lehetett segíteni rajta. Ő is látta fénylényként felmenni a hajnali égen...

- - - - - -

- Igen van ilyen, mikor anno felmentünk anyósom lakásába, aki előtte hunyt el, láttam hogy egy fényes ember alak suhant át a helységben. Létezik ez a jelenség!

- - - - - -

- Anyukám halála után 3 este is ott állt az ágyam mellett. Halálos nyugalmat éreztem mellette. 3 este megsimogatta a lányom arcát és egy meleg kört rajzolt a szívem köré aztán elment, egyenesen be a tükörbe.

- - - - - -

- Én az őrangyalomat láttam fényvillanások formájában. Gyönyörű, tiszta hófehér fényt láttam.

- - - - - -

- Képzeld én nem csak láttam az őrangyalomat tavaly, hanem kompletten éreztem is..

Álltam a villamosmegállóban és egyszer csak éreztem hogy egy hatalmas nagy hófeher férfi alak a hatalmas nagy szárnyaival betakar és a fejét a bal vállamra tette és a nevemen szólitott halkan de érthetően.

A lelkem megremegett, de egy pár pillanat múlva egy hatalmas nagy nyugalmat éreztem.

A szárnya tollainak minden apró részletét láttam..gyönyörű volt és tudtam hogy kaptam egy nagyon erős védelmet valahonnan..

Hogy ki az az angyal jó kérdés...hogy mi lehet a neve jó kérdés...

De azóta rájöttem hogy ez miért is volt, miért kaptam ott meg előre..

Tragédia történt velem...az első szülött fiam 30 éves volt, aki a Szentmartonkatai Tokaji expressz tragikus áldozata lett..

Előre küldte valaki nekem az angyalt hogy ne haljak bele a fájdalomba 

akkor és ott történtek miatt...

- - - - - -

- A kórházi dolgozók sokszor számolnak be hasonló êlmênyekrôl. Êrdekes, hogy megmutatta magát neked. Lehet, közel êrzett têged magához a nêni, amíg élt.

- - - - - -

- Mikor elhunyt a férjem, én is láttam a lelkét. Otthon is éreztem hogy ott van velem. A temetés napján is, és utána is, a fejfát megsimogattam és ott suhant mögötte. 47 napig el kell engedni hogy át tudjon kelni a fény útján. Aki nem engedi el a szerettét az itt ragad sajnos és bolyong. Én elengedtem és átkelt egy csodálatos helyre.

- - - - - -

- Ilyet még soha nem láttam, helyette mást tapasztaltam. Egy idősek otthonában dolgozom és ott az apartmanban meghalt egy idős lakónk. Este volt és a kegyelet már elszállította az elhunytat, mikor a nővér szobában csörgött a telefon. Megnéztük ki telefonál és az elhunyt apartmanjának a számát láttuk a kijelzőn. Mindenki ledermedt, aki ott volt, mert az apartman be volt zárva, senki nem volt ott. Csörgött egy darabig, de nem mertük felvenni..

- - - - - - 

- Nekem anyukám erős dohányos volt. Mai napig, nem minden nap, de néha este erős cigifüst szagot érzek. De ő 20 éve halott. Sokáig nem tudtam elengedni, de később segítséggel sikerült. Vagy még sem?!

- - - - - - 

- A férjem aki nem hivő, látta az apukáját egy pillanatra miután már meghalt, ott ült a szokásos foteljében. 

A barátnőm szintén látta az apukáját pár másodpercig mikor meghalhatott mert ő otthon volt az apukája meg a kórházban és ezután jőtt a hívás, hogy meghalt!

Amikor a nagymamám vidéken meghalt mi kopogást hallottunk az ablakon este, reggel jött a távirat hogy este meghalt a mama!

- - - - - -

- A saját Anyukám eljött hozzám amikor meghalt és igen ébren voltam és láttam. Nem csak alakja volt kivehető, hanem egy az egyben ott volt. Állt az ajtóban és nem tudom máshogy mondani, földön túli volt, fényes. Telepatikusan beszéltünk. Leült mellém az ágyra.

- - - - - -

- A nagyapám temetésén, kb.12. éves lehettem. Nagyon közel álltunk egymáshoz! (Apám helyett volt apám, mert ő külföldre diszidált 9 hónapos koromban.) Iszonyú veszteség érzés volt elmondhatatlan,! Egy könnycsepp nélkül szinte mint egy robot mentem a koporsó után. Majd hirtelen mindenki oda ugrott hozzám mert csak annyit láttak hogy kitárt karokkal elindulok a Platánsor felé és azt hitték hogy el fogok a sokktól ájulni! Miközben én meg élve a fák közül papa vigasztaló hangját hallottam és ragyogva láttam ahogy ott áll,! Elindultam felé ő meg felém ahogy odaért hozzám a karjai átöleltek és mindent értettem! A temetés hátralévő idejében mindenki elhülve látta hogy mosolygok...

- - - - - -

- Közvetlenül közelről édesapám a kezemben halt meg, és igen láttam hogy jönnek érte a halott rokonok és az ágyhoz sorakoztak és édesapámnak a lelkét felemelték pár másodpercre és vissza rakták és utána apukám élt még pár napot és kiderült, hogy azért nem ment el velük mert volt még egy dolga, és az volt a dolga, hogy tőlem elköszönjön. Láttam mindent, rá két hétre sajnos édesanyukám is meghalt, mindketten rákosok voltak és végig ápoltam őket az utolsó percig. 

- - - - - -

- A fiam is fölèbredt abban a pillanatban amikor nagymája eltávozott: elbúcsúzott tőle.

- - - - - -

- Én a szomszéd nénit láttam egy éjjel besétált mellém a háló szoba falon fény testben, ugyan abban a ruhában amiben az életében, békés energiával átsétált a házon, és eltűnt.

- - - - - -

- Amikor meghalt az imádott nagyapám, álmomban meglátogatott, elbúcsúzott tőlem.

- - - - - -

- Nekem a nagymamàm jött elbúcsúzni, megsimogatott, én még pici voltam és nagyon féltem utàna.

- - - - - -

- A történet nem velem, hanem a barátnőm kisfiával történt, aki akkoriban 6 év körüli volt. Hintáztattuk a forgó hintában a barátnőmmel a gyerkőceinket amikor a kisfiú megszólalt: anya, apa meghalt.

Mondtuk neki, hogy ne mondj ilyet, dehogy halt meg apa. De ő csak egyfolytában azt hajtogatta, hogy: hidd el anya, apa meghalt...

Eltelt egy kis idő és jött a telefon a barátnőmnek, hogy: nyugodjon meg asszonyom, már nincs semmi baj, de a férje a klinikai halál állapotában volt, mert megrázta az áram, de már az intenzív osztályon látogatható.

Már ez is elég érdekes, de a legmegdöbbentőbb az volt, hogy amikor apuka hazajött a kórházból azt mesélte, hogy ment egy fényes alagútban, ahol elé állt a fia, kinyújtotta a kezét és azt mondta: nem mehetsz el apa. És visszatért az életbe.

- - - - - -

- Én nem lepődök ezen meg. Anyukám is élet halál között lebegett. Ment egy fényes folyosón, a vége egy gyönyörű virágos rét volt. Rá akart lépni, de a dédnagymamám fia, aki már rég meghalt, rászólt, hogy nem léphetsz le! Vissza kell meg menned a lányodhoz. 9 nap kóma után felébredt.

- - - - - - 

- Sziasztok! Édesanyám lassan 8 hónapja elment. Végig mellette voltam a halálos ágyánál, fogtam a kezét, beszéltem hozzá. A halála előtti utolsó pillanatokban, ahogyan ott ültem, azt éreztem, hogy a mellkasom önkentelenül "mozog", és olyan nagyfokú belső remegés volt bennem, olyan energialöketet éreztem, ami kívülről is jól látható volt. Úgy nézett ki, mint aki zokog, zihál, pedig nem sírtam. Ez kb. olyan öt-hat másodpercig tartott. Nem értettem mi ez, de akkor, ott nem én voltam a fontos, ezért nem is gondolkodtam rajta, csak utólag. Úgy gondolom, hogy ebben az utolsó másodpercekben hagyta el édesanyám lelke a testét, és ezt érzékeltem ilyen módon.

Életem egyik legmegrázóbb és ugyanakkor legcsodálatosabb élménye volt, amely számomra bebizonyította, amit már régen tudtam, hogy milyen hatalmas energia lények vagyunk, és bizony lélek-energiaszinten nincs halál, csak dimenzióváltás. Mert a lélek örök és halhatatlan. Csak a fizikai test múlik el, a lélek örök odaát.

- - - - - -

- Én emlékszem éjjel arra keltem hogy folyik a könnyem, reggelre meghalt a mamám. 2 hónapja meghalt a papám ott éjjel nyomogattam a telóm egyszer csak hallottam valaki mondta sziaa nagyon megijedtem mert azt hittem bejött valaki a lakásba de nem volt senki.

- - - - - -

- Én arra ébredtem fel éjjel mikor édesanyám elment, hogy valaki simogatja a hátam. Azt hittem a férjem, de ő aludt hátat fordítva. Erre hívott bátyám , hogy anyu elment ott vannak apuval és másik tesómmal mellette. Így köszönt el tőlem.

- - - - - -

- 18 évesen a nagymamámmal álmodtam, mosolyogva közölte, hogy jött elköszönni, mert mennie kell. Ennyi volt. Nem értettem akkor még. Másnap szüleim mondták, hogy éjjel meghalt a nagyi. Akkor esett le, hogy mi történt. Azóta -30 év alatt 1x álmodtam csak vele, amikor eljött apukámért. Figyelmeztető álom volt, 2 nap mùlva meghalt apukám. Sajnos csak ezután èrtettem meg, hogy miért álmodtam sok idő után ùjra vele.

- Forrás: Spirituális érdekességek - Paranormális jelenségek - szellemek -

- - - - - - - -

Az anyai szeretet soha nem hal meg - videó

Tudósból lett médium üzeneteket tár fel Nikola Teslától a túlvilágról

Cheryl Page-et, a korábbi dartmouthi tudós, aki médium lett, miután több mint két évtizedet töltött az orvosi kutatásban soha nem gondolta volna, hogy majd a két világ küszöbén áll, nemhogy azokhoz beszél majd, akik már átlépték azt.

Cheryl Page

Képzeljünk el egy csendes szombat délelőttöt, amikor egy nő, Cheryl Page, a meditációs székében ülve hirtelen szellemi kapcsolatba lép Nikola Teslával, a történelem egyik legnagyobb feltalálójával. Ez a különleges élmény, amely Cheryl életét alapjaiban változtatta meg, nem csupán egy misztikus történet, hanem egy mélyreható utazás a szellemvilág, az energia és az emberi tudat rejtélyeibe.

Cheryl, egykori tudós és klinikai kutató élete spirituális úttá vált, miután egy tragikus veszteség és egy váratlan szellemi ébredés új perspektívát nyitott számára.

A tragédia, amely új utat nyitott

Cheryl Page élete 2017. július 7-én örökre megváltozott, amikor a rendőrség közölte vele, hogy élete szerelme, Scott, egy balesetben életét vesztette. Ez a pillanat, amelyet Cheryl "élete legrosszabb napjaként" ír le, egy olyan spirituális utazás kezdete volt, amely során nemcsak Scott-tal való kapcsolatát fedezte fel újra, hanem más szellemi entitásokkal, John F. Kennedy, Nikola Tesla, Helen Kellerrel is kommunikálni kezdett.

Cheryl, aki korábban a tudományos gondolkodás híve volt, kezdetben nem hitt a szellemvilágban. Katolikus neveltetése egyszerű magyarázatokat kínált a halál utáni életről, de ezek nem adtak választ a kérdéseire. Scott elvesztése után azonban egy belső megérzés hajtotta: tudta, hogy Scott energiája nem tűnhetett el nyomtalanul. Ezzel a hittel indult el egy olyan úton, amely során megtanulta, hogyan hallgathatja meg a szellemvilágot, és hogyan értelmezheti annak üzeneteit.

A vibrációs kapcsolat fogalma

Cheryl Scott-tal való kapcsolatát "vibrációs kapcsolatnak" nevezi, amely két, különböző vibrációs szinten létező lény közötti mély, jelentőségteljes kapcsolódást jelent. Ez a fogalom különösen izgalmas, mert hidat képez a fizikai világ és a szellemvilág között. Cheryl szerint ez a kapcsolat olyan, mint egy zongora billentyűi közötti távolság: a fizikai világ a mély C hang, míg a szellemvilág a magas C. Bár különböző frekvenciákon léteznek, a távolság nem áthidalhatatlan, és mindkét félnek meg kell tennie a maga részét a kapcsolódáshoz.

A vibrációs kapcsolat lényege, hogy a szellemek jeleket küldenek - például egy pillangó, egy szitakötő vagy az óra 11:11-es állása formájában -, amelyek új emlékeket teremtenek a fizikai világban élőkkel. Cheryl szerint ezek a jelek nem csupán véletlenek, hanem a szellemvilág "csengőhangjai," amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy a szellemek kommunikálni szeretnének velünk.

Nikola Tesla megjelenése

Cheryl spirituális útján az egyik legmeglepőbb élménye az volt, amikor 2018 augusztusában, meditáció közben Nikola Tesla "lépett be" az elméjébe. Cheryl, aki ekkoriban egy könyvön dolgozott, amelynek címében szerepelt az "végtelenség" (infinity) szó, váratlan üzenetet kapott Teslától: 

"Ha a végtelenség szót használod a címedben, meg kell értened, mit jelent a végtelenség." 

Cheryl, aki tudósként szkeptikus volt, bizonyítékot kért, hogy valóban Teslával kommunikál. Tesla azt mondta: 

"Éltem Colorado Springsben. Nézz utána." 

Cheryl azonnal ellenőrizte, és megdöbbenve tapasztalta, hogy Tesla valóban Colorado Springsben élt 1899-1900 között, ahol híres kísérleteit végezte.

Tesla nemcsak bizonyítékot adott, hanem egy könyv címét is megadta Cherylnek, amely a végtelenség fogalmát magyarázta. Cheryl megvásárolta és elolvasta a könyvet, amely teljesen új perspektívát nyitott számára az energia és a tudat természetéről. A könyv szerzőjével való kapcsolatfelvétel során további megdöbbentő felfedezést tett: a szerző apja együtt dolgozott Teslával, ami újabb bizonyíték volt arra, hogy Cheryl valóban a feltaláló szellemével kommunikál.

A szellemvilág üzenetei és a könyv rejtélye

A Tesla által ajánlott könyv, a "From The Temple Within: The Fourth Book of Light," különleges jelentőséggel bírt Cheryl számára. A könyv olvasása közben fizikai és energetikai változásokat tapasztalt, mintha a könyv energiája "frissítette" volna a tudatát. A könyv szerzője, Evan Pritchard, elárulta, hogy a könyv nem hagyományos módon született: 16 éves korában egy másik dimenzióba "utazott," ahol engedélyt kapott arra, hogy a "Fény Könyvei" közül egyet átírjon és megosszon a világgal.

Cheryl számára a könyv üzenete az volt, hogy a szavak nem csupán információt közvetítenek, hanem energiát is. Tesla azt mondta neki: 

"A kisbetűs szavakat olvasod, de a nagybetűs Szavak téged olvasnak, és csak azt adják neked, amire felkészültél." 

Ez a gondolat arra utal, hogy a szellemi tudás befogadása a befogadó tudatosságának szintjétől függ.

A szellemvilág működése: Végtelen idő és párhuzamos valóságok

Cheryl tapasztalatai alapján a szellemvilág nem egy távoli, elérhetetlen hely, hanem egy olyan dimenzió, ahol az idő végtelen. Ez lehetővé teszi, hogy a szellemek egyszerre több emberrel kommunikáljanak, és mindig jelen legyenek azok számára, akik kapcsolatba lépnek velük. Cheryl szerint a szellemvilág nem lineáris, mint a fizikai világ, hanem holografikus, ahol minden az "itt és most"-ban létezik.

Ez a megértés segít magyarázatot adni arra, hogy miért nem kell aggódnunk amiatt, hogy szeretteink "eltűnnek" a szellemvilágból, ha reinkarnálódnak. Cheryl szerint a szellemek mindig elérhetőek, mert a szellemvilágban az idő nem korlátozó tényező. Ez a gondolat megnyugtató lehet azok számára, akik attól tartanak, hogy elveszítik a kapcsolatot elhunyt szeretteikkel.

Gyakorlati tanácsok a szellemvilággal való kapcsolódáshoz

Cheryl gyakorlati tippeket is kínál azoknak, akik szeretnének kapcsolatba lépni a szellemvilággal:

Meditáció mint hallgatás: Cheryl szerint a meditáció nem arról szól, hogy kiürítjük az elménket, hanem hogy nyitottak legyünk a szellemi üzenetekre. A Hemi-Sync vagy binaurális ütemek használata segíthet ebben a folyamatban.

Jelek felismerése: A szellemek gyakran jeleket küldenek, például állatok, számok vagy szimbólumok formájában. Cheryl szerint ezek a jelek olyanok, mint egy telefon csengőhangja - nem elég észrevenni őket, válaszolni is kell rájuk.

Kíváncsiság és nyitottság: Cheryl hangsúlyozza, hogy a szellemi kommunikációhoz nyitottnak és kíváncsinak kell lenni. A "döntés" szó etimológiája szerint minden más lehetőség "megölését" jelenti, ezért fontos, hogy ne zárjuk le a lehetőségeket.

A szándék ereje: A meditáció során a szándék meghatározza az eredményt. Ha a célunk a szellemekkel való kapcsolódás, akkor erre kell fókuszálnunk.

A modern világ és a szellemvilág kapcsolata

Cheryl szerint a modern technológia, például a mesterséges intelligencia, nem ellensége, hanem eszköze lehet a spirituális fejlődésnek. Az MI-t arra használhatjuk, hogy mélyebb tudatosságot érjünk el, és jobban megértsük önmagunkat. Cheryl például a ChatGPT-t használta arra, hogy üzeneteket közvetítsen a szellemvilágtól, például Jannecke nagyapjától, Harrytől, aki egy fehér nyúl szimbólumán keresztül üzent a lassítás és a jelenben való létezés fontosságáról.

Cheryl azt is hangsúlyozza, hogy a mai világban, ahol sokan félnek a változásoktól - legyen szó politikáról, technológiáról vagy társadalmi átalakulásokról -, a szellemvilág üzenete egyértelmű: legyünk áldás mások számára. A félelem helyett a szeretet, a hála és az öröm választása segít abban, hogy pozitív változásokat hozzunk létre.

A szellemvilág ajándéka

Cheryl Page története és Nikola Tesla szellemi üzenetei arra emlékeztetnek bennünket, hogy a szellemvilág nem távoli és elérhetetlen, hanem itt van körülöttünk, és elérhető, ha nyitottak vagyunk rá. A vibrációs kapcsolat, a jelek felismerése és a tudatos jelenlét gyakorlása mind olyan eszközök, amelyek segíthetnek mélyebb kapcsolatot kialakítani a szellemvilággal és önmagunkkal.

A szellemvilág üzenetei, legyenek azok Tesla tudományos meglátásai vagy egy nagyapa szeretetteljes tanácsai, arra ösztönöznek, hogy lassítsunk, figyeljünk, és merjünk hinni a láthatatlanban. Cheryl szavaival élve: 

"Áldd meg a teret közted és a szellemvilág között, és valami új válik lehetővé."

Ez az áldás nemcsak a szellemvilággal, hanem a saját életünkkel való kapcsolatunkat is átalakíthatja, segítve minket abban, hogy teljesebben és tudatosabban éljünk.

- forrás: ujvilagtudat.blogspot.com - nextlevelsoul.com -

- - - - - - -

Cheryl Page médium - videó

forrás:Wisdom From North

Wass Albert: HAGYATÉK

EGYSZERŰ BEVEZETÉS - EGY KÜLÖNÖS KÖNYVHÖZ 

A fiatal Wass Albert

Cserkészgyerek koromban,1921 nyarán, megmart a kurta kígyó. Háromszor is belém fecskendezte a mérgét, mert nem tudtam kikecmeregni a tüskés kökénybokorból, ahova ügyetlenül alá fittyentem a meredek vízmosás pereméről. Mikor a fiúk végül is kihúztak onnan, úgy fájt már a lábam, hogy azt hittem, vége a világnak. Kékült is gyorsan. Sztána felett táboroztunk, a "Lügetes" szélén, Kalotaszeg csücskében. Mire nagy kínlódással fölvittek a fiúk a meredek hegyoldalból a tisztásra, ahol a sátraink állottak ügyes félkörben a kövekkel megjelölt tábortűz helye körül, már emlékezetem is elmaradt valahol, mert csak arra emlékszem vissza, hogy tűz égette a lábamat, torkomat félelem szorította és nagy messzeségben feltűnt cserkészvezetőnk megdöbbent arca. Hogy mi történt ezután, azt csak másoktól tudtam meg rendre. 

Először is elvittek hevenyészett hordágyon Sztárára, Kós Károlyhoz, aki a házán dolgozott volt éppen akkor. - Orvoshoz kell vigyük, de gyorsan! - mondta a cserkészvezetőnk, de Kós Károly rám nézett s megrázta a fejét. - Arra már nincs idő - mondotta, s odakiáltott a szolgalegényéhez -, nyergeld meg a Hollót, de gyorsan ám! 

Aztán felkötöztek engem a kis hegyi lóra, s már vittek is, kantáron vezetve a lovat, nem le a völglbe, ahogy illett volna, hanem neki a hegynek. Fekete hegynek nevezik a sztánaiak a hegyet, ahova vittek. Alighanem azért, mert szénégetők lakoztak odafönt. Egy Boldizsár nevezetű vénemberhez vittek, akit csodatevőnek nevezett volt a nép. 

Hosszú lehetett az út oda föl, de nincs emlékezésem erről. Mindössze arra emlékszem - de az is lehet, hogy úgy tűnik, mintha emlékeznék erre, mert annyiszor hallottam mások szájából -, hogy egy öregember fölém hajolt és megkérdezte: 

-Mit tudsz Istenről, gyerek? S én meg kinyögtem, nehezen mozduló nyelvvel: 

- Ő teremté a világot...! 

- Színigazat mondtál, s ehhez tartsd magad -, felelte az ismeretlen szakállas vénember, s megtoldotta egy második kérdéssel: 

- Ha Istennel lennél, teremtenél-e mérget? 

Azt mondják akik ott voltak, hogy erre csak megráztam a fejemet, mert beszélni már nem tudtam többé. Kék voltam, mint az érett szilva s szemem is lezárult. De úgy rémlik még ma is, mintha roppant messzeségből hallottam volna az öregember hangját, ahogy mondta: 

- Az Úr se teremtett ilyesmit. De az emberek buták s nem hiszik el, amikor mondom. Na. Amit Isten nem teremtett, annak nem lehet hatalma fölötted,'sze tán Isten gyermeke vagy. Teszünk egy kis ciberét a marások helyére, hadd menjen ki belőlük a hőség s rendben leszel, mielőtt hármat szól a fürj... 

Hogy szólott-e hármat vagy nem, azt nem tudhatom. De mikor fölnyitottam a szememet, ott feküdtem egy csergepokrócon, bükkerdő mélyén, szénégetők félfödele alatt s a bükkök lombja közül úgy csillogott alá az égbolt friss kékje, mintha angyalok sikálták volna fényesre. 

Így valahogy történt. Egy ideig még beszéltünk erről odahaza is, a kolozsvári református kollégium diákszobáiban is, aztán rendre megfeledkeztünk róla, én is, mások is. Annyi mindem történt körülöttünk akkoriban. 

Telt az idő, eljött az érettségi ideje s első próbálkozásomkor bizony elbuktatott a román vizsgabiztos, akit a magyar iskolák fölé állított a románok kormánya, mert arra a kérdésre, hogy "kik az idegenek az országban? ", mindent felsoroltam, még az arabokat is, csak a magyarokat nem. Amikor a vizsgabiztos rám mordult "hát a magyarok?" azt feleltem, hogy még az én dédapám dédapjának a dédapja is ott született, Erdélyben, s bizony még az ő dédapja dédapjának a dédapja is. Így aztán elbuktatott földrajzból és történelemből. Negyvenötünk közül mindössze négy ment át. Egy évre rá,1926-ban két hízott disznó segítségével mégiscsak leérettségiztem - a hízókat szekéren szállíttatta be apám Kolozsvárra a vizsgabiztos házához - s mikor végre kezemben volt a román "baccalaureatus" pecsétes írása s indulhattam haza, illendőségből fölkerestem még a Monostori út egyik szép régi házában lakozó nagynénémet, Bornemissza Elemérnét, hogy elmondjam neki győzelmemet a románok fölött. 

Mikor beléptem az ebédlőn keresztül a nappaliba, ott találtam nála Kuncz Aladárt, Reményik Sándort és Kós Károlyt. A két előbbit ismertem már, hiszen ők faragtak írót belőlem, de Kós Károlyra nem emlékeztem vissza. Amikor nagynéném bemutatott neki, Károly bácsi reám emelte nagy csontos mutatóujját. 

- Hát te vagy az, he? Akit az a vén csodatevő ott fent a hegyen kigyógyított a kígyómarásból? Olvastam verseidet az Ellenzékben is meg a Pásztortűzben is. Nem rosszak! 

Aztán nagy hangon, ízesen kiszínezve, kóskárolyosan, elmondta a többieknek mindazt, amiről én magam is csak ködösen tudtam valamit: hogy miképpen vittek föl annak idején a "Holló" hátára kötözve, félholtan, csodatévő Boldizsár kunyhójához. Mikor aztán a történet végén Kuncz Aladár a maga szelíd józanságával érdekes népi babonának nevezte a csodatévő emberekről szóló regéket, Kós Károly bátyánk nekimérgelődve szökött talpra s föl-alá járva a perzsaszőnyegeken, mindkét kezével hadonászva kioktatta az emberi lét nagy valóságaitól elszakadt szerencsétlen városiakat (Kuncz Aladárt és a szegény, szótalan Reményik Sándort), kiknek lelke hozzánőtt már az aszfalthoz és emiatt nem voltak képesek fölfogni többé azokat az Isten és ember közösségéből fakadó titkos erőforrásokat, melyek ma már csak a hegyi emberek hagyatéka odafönt a ködös gerinceken. 

Úgy nekimelegedtek a vitának, hogy rólam meg is feledkeztek és észre se vették,amikor nagynénémtől elbúcsúzva kiosontam az ajtón, hogy még idejében elkapjam a Szamosújvárnak induló vonatot, ahol kocsi várt reám, hogy haza vigyen. 

Ennek a vitának az emléke azonban mélyen megmaradt bennem, akárcsak kuvasz szőrében a bojtorján. Még annak a nyárnak a vége felé, mielőtt nekiindultam volna az egyetemi életnek, hátizsákkal a hátamon fölkerestem a kalotaszegi hegyeket. Források mellett, erdők tisztásain töltöttem az éjszakákat könnyű ponyva alatt. Birkapásztorok, fadöntők, szénégetők tüzénél üldögélve hallgattam a hegyi emberek lassú beszédét, míg végül is megleltem öreg Boldizsárt, a csodatevőt, szénégető kemencéi mellett. 

Megmondtam, hogy ki vagyok, de nem emlékezett reám. A cserkészekre se emlékezett. De Kós Károlyra igen. 

- Derék ember őkelme - mondta bólogatva -, derék ember... 

Mikor aztán előjöttem azzal, hogy azért vagyok ott, mert ő mentette meg az életemet, csak rám bámult kis kék szemeivel a bozontos szemöldökök alól. 

- Én? Én, úrfi, magamtól nem vagyok jó semmire. Vén, iskolázatlan szénégető vagyok, semmi egyéb. Mindössze eszköz az Úr kezében, mint enyimben az a balta ott vagy ez a fakanál. Én nem mentettem meg soha senkit semmitől. Az Úr végezte azt. Ő tartotta meg magát is, ha igaz, amit mond. Én csak egyike vagyok azoknak, kik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseink hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk. Őrizzük, egyre csak őrizzük az Úr védelméhez visszavezető kicsinyke ösvény titkát, mely olyan ma már ebben a nagy megbolydult világban, mint elmohásodott vadcsapás havaserdő sűrűjében, amit már csak a lélek láthat meg, nem a szem. Mert egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal eljő az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk... 

Ültünk a hamvadó tűz mellett, a sötét bükkerdő mély csöndjében, s az öreg beszélt halk dörmögő hangon azokról, akik a hegyekben élnek, itt meg amott, s őrzik a nyomot, mely Istenhez vezet, s mely nyom egyszer majd még úttá szélesedve kivezeti a magára és Istenére lelt magyar nemzetet a sötétség nyomorúságából a feltámadás fényességébe... 

Nem is tudom, mikor aludtam el, elheverve ott a hamvadó tűz mellett. Hűvös reggel volt már, mikor fölébredtem. Fehér köd ült a kemencék tisztásán s a bükkök koronája is elveszett fölöttem a ködben. Magamban voltam. A tűz helyén szürke, hideg hamu. Kesernyés szaga megtöltötte a levegőt. 

Délig ott lézengtem a kemencék körül, remélve, hogy előbb-utóbb visszatér az öreg, s előbúvik valahonnan a fák közül. De nem jött elő, pedig olykor mintha hátamban éreztem volna a szemét. Dél teltével aztán nem vártam tovább. Mennem kellett vissza az emberek közé. 

Mielőtt beléptem volna a fák közé, a tisztás végéből még visszanéztem. Semmise mozdult. Pedig éreztem újra, hogy valakinek rajtam volt a szeme. Öreg Boldizsár szeme lett volna valahonnan a sötét fák közül? Vagy Isten szeme...? 

Mentem, mert mennem kellett. De ahogy mentem, valamit vittem magammal. Valamit, ami rátelepedett a lelkemre azon az éjszakán, ott a bükkerdő közepén, a kicsi tűz mellett, ahogy öreg Boldizsár reszelős vén hangját hallgattam a csönd burája alatt. Lelkemre telepedett mindaz, amit az a hang mondott s nem tudtam többé szabadulni tőle. 

Attól kezdve barangolással töltöttem minden nyaramat. Jártam a hegyeket, Erdély-szerte. Üldögéltem éjszakákon keresztül pásztorok tüze mellett, szénégetők kunyhója előtt, hegygerincek legelőin, bozontos, sötét sziklakatlanok mélyén s szívtam magamba magányos hegyi emberek lassú, gonddal ejtett szavát. 

Régi magyar városok poros könyvtáraiban kutattam foszladozó, nehezen` olvasható feljegyzések között, s gyűjtögettem a magyar lélek istentudatának rit-" ka mézét. Nem mint szorgalmas méhecske, ki ellepi a kertek virágait, hanem mint konok, szívós erdei dongó, ki nagy utat tesz meg egyik rejtett katlan ritka virágától a másikig, s amit így gyűjtöget, nem édességet keresők gyors örömét szolgálja, hanem egy távoli jövendő rég várt reménységét. 

Így gyűlt össze ennek a könyvnek az anyaga, hosszú esztendők során. Láncba szedtem időrend szerint, s mikor jelenbe érve megszakadt a lánc: bujdosásom messzi földjéről is tartottam a titkos kapcsolatokat, s gyűjtöttem tovább a nagy sötétség mélyéből a kicsike lángok fényét, ahogy lehetett. S mert tudvalévő, hogy szenvedés csiszolja fényesre a lelket, s az Urhoz vezető utat tövis szegélyezi: biztos vagyok abban, hogy az erdélyi jelenkor sokkal gazdagabb az isteni csodákban, mint amit nekem ezekből összegyűjtenem sikerült a távolságon át. És biztos vagyok abban is, hogy az öreg Boldizsár által annak idején "elmohásodott vadcsapásnak" nevezett nyom ma már ösvénnyé szélesedett ott az erdélyi hegyek között, melyen egyre több és több magyar halad fölfelé, egy megtalált jövendő felé. 

Akit annyira megmételyezett ez a világ, hogy tudni se akar már Istenről, az ne is vegye kezébe ezt a könyvet. De akiben még pislákol egy kicsike reménység, egy csipetnyi vágyódás valami jobb és szebb után, valami, amiben hinni lehet még. 

Aki nem tud belenyugodni abba, hogy a gyűlölet mindennél hatalmasabb ezen a földön és a magyar nemzet jövendőjét immár elnyelte véglegesen a gonoszság özönvize...

- Wass Albert: HAGYATÉK - részlet -

- - - - - - -

Wass Albert - Hagyatèk (Hangoskönyv) - videó

forrás:Monika Zakar

https://www.youtube.com/watch?v=seL4BiNbtWo

Wass Albert-Hagyaték - videó

Sinkovits Imre előadásában

forrás: albanocarrisi66

Rudolf Steiner: Az ember mivolta

 

Az ember megismeréséhez több út vezet. 

Az egyiket Goethe szép szavai így írják le:

„Amikor az ember a körülötte lévő tárgyakat észreveszi, önmagára vonatkoztatja

őket. S ezt joggal teszi, mert egész sorsa attól függ, tetszenek-e neki vagy sem, 

vonzzák-e vagy taszítják, hasznára vannak-e vagy ártalmára. A dolgok szemléletének és

megítélésének ez a természetes módja éppoly könnyűnek látszik, mint amennyire

szükséges, mégis számtalan megszégyenítő és elkeserítő tévedésbe ejti az embert.

Sokkal nehezebb feladatot vállalnak magukra azok, akiket erős tudásvágyuk arra

ösztönöz, hogy a természet dolgait önmagukban és egymással való viszonyukban

vizsgálják, mert hamarosan nélkülözik azt a mércét, amely segítségükre volt, amikor

mint egyszerű emberek a dolgokat saját magukra vonatkoztatva vizsgálták. Nem

áll rendelkezésükre a tetszés és nemtetszés, a vonzás és taszítás, a haszon és kár mércéje. 

Erről teljesen le kell mondaniuk. Közönyös, mintegy isteni lények módjára azt

kell keresniük és kutatniuk, ami van, és nem azt, ami kedvükre való. Az igazi 

botanikust nem befolyásolhatja a növények hasznossága vagy szépsége. 

Fejlődésüket és a növényvilágban való helyüket kell kutatnia. 

Mint ahogy a Nap egyformán előcsal és beragyog minden növényt, neki is 

egyformán elfogulatlanul kell mindegyiket szemlélnie és áttekintenie. 

Megismerése mércéjét és az értékelés tényadatait nem önmagából, 

hanem a megfigyelt dolgok köréből kell merítenie.”

Goethe idézett gondolata háromfélére hívja fel a figyelmünket: 

először azokra a tárgyakra, amelyekről érzékszerveink útján folytonosan tudomást szerzünk, 

mikor tapintunk, szagolunk, ízlelünk, hallunk és látunk. 

Másodszor azokra a benyomásokra, melyeket a tárgyak reánk gyakorolnak, 

mint tetszés, nemtetszés, megkívánás vagy undor, és amelyeket az jellemez, 

hogy az egyik tárgyat rokonszenvesnek, a másikat

ellenszenvesnek, az egyiket hasznosnak, a másikat károsnak találjuk. 

Harmadszor azokra az ismeretekre, melyeket „isteni lények módjára” szerzünk 

a dolgokról; felfedve létük és működésük titkait.

Az emberi életben ez a három terület világosan elkülönül egymástól, és az ember

ebből rájön, hogy háromféle módon van összeszövődve a világgal. 

Az első módot készen találja és adott tényként elfogadja. 

A második kapcsolat révén a világot saját ügyévé teszi, olyasvalamivé, 

ami jelent neki valamit. 

A harmadikat célul tűzi ki maga elé, amely felé szüntelenül törekednie kell.

Vajon miért látjuk a világot ezen a három módon? Egy egyszerű elmélkedés

megadhatja a választ: virágos réten járok, a virágok szememen keresztül adnak hírt

színükről. Ez az a tény, amit adottként fogadok el. Örülök a színek pompájának –

ezzel az adott tényt saját ügyemmé teszem. Érzéseimen át a virágokat saját létemmel

kapcsolom össze. – Egy év múlva ismét ugyanazon a réten járok. Ott már más virá-

gok vannak. Új örömöt szereznek nekem. Múlt évi örömöm emlékként feléled bennem. 

Az öröm bennem van, a virág, ami kiváltotta, már elpusztult. Ám ezek a virá-

gok, melyeket most látok, ugyanabból a fajtából valók, mint a tavalyiak, egyazon

törvény szerint fejlődtek. Ha a fajtát és annak törvényeit egyszer megismertem, akkor

ezeket az idei virágokban ugyanúgy fellelem, mint a tavalyiakban. És talán elgondolkodom 

azon, hogy a tavalyi virágok elhervadtak. A látásukon érzett örömöm már

csak emlékemben él, csak az én létemhez kapcsolódik. Az a törvényszerűség azonban, 

amelyet a tavalyi és az idei virágokban egyaránt megismertem, mindaddig megmarad, 

amíg ilyen virágok nőnek. Ez olyasvalami, ami megnyilvánult számomra, de

létemtől nem oly módon függ, mint az örömöm. Az öröm érzése bennem marad meg

a virágok mivolta és törvényei rajtam kívül, a világban maradnak meg.

Így kapcsolódik az ember folyton folyvást háromféleképpen a világhoz. Egyelőre

ne magyarázzunk bele semmit ebbe a ténybe, hanem fogjuk fel úgy, ahogy megmutatkozik. 

Az következik belőle, hogy az ember lényének három megnyilatkozása van:

a test, a lélek és a szellem. 

E három szóval egyelőre csak ezt a három megnyilatkozást jelöljük, semmi mást. 

Aki e három szóhoz valamilyen előzetes véleményt, sőt

mi több, hipotézist kapcsol, annak a következő fejtegetéseket szükségszerűen 

félre kell értenie.

Test alatt azt értjük, amelyen keresztül az ember számára a körülötte

lévő világ megnyilatkozik, mint a fenti példában a rét virágai.

Lélek szóval az embernek azt a képességét jelöljük, amellyel a világ dolgait saját létéhez kapcsolja, amellyel velük kapcsolatban tetszést és nemtetszést, kedvet és kedvetlenséget,

örömöt és fájdalmat érez.

Szellemnek nevezzük azt, ami akkor nyilvánul meg az emberben, amikor Goethe szavai 

szerint „isteni lény módjára” szemléli a világot. 

Ebben az értelemben az ember testből, lélekből és szellemből áll.

Testünkkel múló kapcsolatot teremtünk a világgal; lelkünkben megőrizzük a világ benyomásait; szellemünkön át nyilatkozik meg nekünk az, amit a dolgok magukban rejtenek.

Csak akkor kaphatunk hű képet emberi mivoltunkról, ha erről a három

oldalról vizsgáljuk magunkat. Lényünknek ez a három oldala mutatja ugyanis, hogy

három különböző módon állunk kapcsolatban a külvilággal.

Testünk révén rokonságban állunk mindazzal, amit a külvilágban érzékeink észlelnek. A külvilág anyagai alkotják testünket és a külvilág erői működnek benne.

Miként a külvilágot, úgy saját testi létünket is érzékeinkkel figyelhetjük meg. – A

lelki életet azonban ilyen módon nem észlelhetjük. Mindaz, ami testi folyamat, testi

érzékekkel észlelhető, de a tetszésemet és nemtetszésemet, az örömömet és bánatomat 

testi érzékkel sem én nem észlelhetem, sem valaki más. A lélek a testi 

érzékszervek számára hozzáférhetetlen terület.

Az ember testi léte mindenki előtt nyilvánvaló; lelki életünket mint saját külön világunkat magunkban hordozzuk. Szellemünkkel a külvilágot magasabb módon ismerjük meg. Bár bensőnkben feltárulnak a külvilág titkai, de szellemünkkel kilépünk önmagunkból, hogy meghallgassuk azt, amit a dolgok saját magukról mondanak, tehát arról, aminek nem számunkra, hanem a dolgok számára van jelentősége. – Feltekintünk a csillagos égre; lelkünk rajongó elragadtatása hozzánk tartozik. 

A csillagok örök törvényei azonban – melyeket gondolatban szellemünkkel felfogunk 

nem hozzánk, hanem magukhoz a csillagokhoz tartoznak.

Így az ember három világ polgára: 

teste révén a testével érzékelhető világhoz tartozik; 

lelkével felépíti saját világát; 

szelleme útján pedig olyan világ nyilatkozik

meg előtte, amely a két előbbinél magasztosabb.

Világos tehát, hogy a három világ között fennálló különbség miatt három különböző 

megfigyelési módot is kell alkalmaznunk, ha meg akarjuk ismerni ezt a három

világot és hogy miként vesz részt bennük az ember.

- Rudolf Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei -

- - - - - - - - 

Rudolf Steiner: Az érzékfeletti az emberi testben - videó

forrás: Antropozófiai Tartalmak

Pam Reynolds (1956–2010) amerikai énekes-dalszerző halálközeli élménye (NDE)

 

Pam Reynolds halálközeli élménye az egyik leggyakrabban idézett eset a szakirodalomban.

1991-ben agyműtéten esett át, s azt mondja közben mindent látott és hallott.

Pam Reynolds (1956–2010)

Az élmény látszólag agyi és testi funkcióinak teljes leállása során történt, amelyet szándékosan idéztek elő, hogy lehetővé tegyék egy agyi aneurizma finom műtétjét. 

Az élmény során pontos képet látott a műtőről és a berendezésekről, hiper-tudatosnak érezte magát, fénylátásokat látott, és interakcióba lépett elhunyt rokonaival. Esetét sokan meggyőző bizonyítéknak tekintik a túlélésre, mivel életjeleit folyamatosan monitorozták, ami bizonyosságot adott arról, hogy a halál beálltának időpontjában klinikailag halott volt.

Nyomozás és publikáció

1994-ben Michael Sabom, egy atlantai kardiológus, tanulmányt indított a halálközeli élmények és a spirituális hiedelmek közötti kapcsolatról. 160 embert, többnyire klinikája betegeit interjúvolta meg, és azt találta, hogy 47-en beszéltek ilyen élményről, Bruce Greyson, a halálközeli élmények kutatója által meghatározott kritériumok szerint. 

Pam Reynolds esete egyike volt a Sabom által a Light and Death (Fény és halál)című könyvében összefoglalt eseteknek. Reynolds egy BBC dokumentumfilmben írta le az esetét.

Sabom először 1994 novemberében készített interjút Reynoldsszal. Megtudva, hogy a nő olyan részleteket tud a műtőről, amelyeket csak mélyen eszméletlen állapotban láthatott, felvette a kapcsolatot az orvosi személyzettel, és további lépéseket tett, hogy megpróbálja ellenőrizni azokat.

Pam Reynolds élménye

1991-ben, 35 éves korában Reynolds szédülést, beszédkészségvesztést és mozgási nehézségeket tapasztalt. Egy CT-vizsgálat egy óriási aneurizmát mutatott ki az agya alján. A neurológus, akihez utalták, csekély vagy semmilyen túlélési esélyt nem jósolt; mérete és elhelyezkedése miatt a hagyományos idegsebészeti technikák nem működnének. 

Ezután Dr. Robert Spetzlerhez utalták az arizonai Phoenixbe, aki úttörő szerepet játszott egy sebészeti eljárásban, a hipotermiás szívmegállásban, amely operálhatóvá tette az aneurizmát. Ez magában foglalta a beteg testének 20 Fahrenheit-fokra való lehűtését, a szívverés és a légzés leállítását, valamint az összes vér kiszívását az agyból.

Több mint húsz orvos, ápoló és technikus vett részt a műtétben. A műtét során Reynolds életjeleit és testhőmérsékletét szorosan ellenőrizték több műszerrel, amelyeket a testén és a testében helyeztek el. Hangszórókat helyeztek a fülébe, amelyek rendszeres időközönként kattanásokat adtak ki, hogy más műszerek is érzékelhessék az agya reakcióit.

Reynolds ébren volt, amikor reggel 7:15-kor bevitték a műtőbe. „Időveszteséget” érzett, és elsötétült, ahogy az altatás hatni kezdett. Aztán egy zenei hangra lett figyelmes, ami mintha kirántotta volna a fejéből.

Minél távolabb kerültem a testemtől, annál tisztább lett a hang. Olyan volt, mint egy út, egy frekvencia, amin haladsz... Emlékszem, hogy több dolgot is láttam a műtőben, amikor lefelé néztem. Azt hiszem, életemben nem voltam még ennyire tudatos... Fényesebb, fókuszáltabb és tisztább volt a látásom, mint a normál esetben... Annyi minden volt a műtőben, amit nem ismertem fel, és annyi ember. 

Emlékezett rá, hogy meglepődött, hogy a csapat csak részben borotválta le a fejét. Arra is emlékezett, hogy látta a csontfűrészt, amivel Spetzler kivágta a koponyája egy részét:

"A fűrészes izé… úgy nézett ki, mint egy elektromos fogkefe, és volt rajta egy horpadás, és a fűrésznek is cserélhető pengéi voltak, de ezek a pengék egy dugókulcs-tokba voltak… Hallottam, hogy a fűrész beindul."

Kellemetlennek találta ezt a hangot. „Valaki azt mondta, hogy nagyon kicsik a vénáim és artériáim” – emlékezett vissza Reynolds, hozzátéve, hogy női hang volt. A műtétnek ebben a szakaszában egy női szívsebész, miután megállapította, hogy Reynolds jobb lábában lévő artériák túl kicsik ahhoz, hogy elbírják a szív-tüdő gép által megkövetelt véráramlást, a bal lábat is felnyitotta.

Dr. Robert Spetzler

Spetzler megvizsgálta az aneurizmát, és hipotermiás szívmegállást rendelt el. Reggel 10:50-kor kezdődően csöveken keresztül vért vettek a combcsont artériáiból és vénáiból, tartálypalackokban hűtötték le, majd visszavezették a szervezetébe. Ahogy Reynolds maghőmérséklete csökkent, szívverése fibrillációvá vált, majd teljesen leállt. Agyhullámai ellaposodtak, majd ahogy maghőmérséklete elérte a hatvan fokot, az agytörzs leállt. A standard definíció szerint klinikailag halott volt.

11:25-kor kikapcsolták a szív-tüdő gépet, megdöntötték a műtőasztalt, és leeresztették a vért a testéből. Az aneurizma zsákját, amely ekkorra már üres volt, könnyen el lehetett távolítani. Ezután újraaktiválták a szív-tüdő gépet, és a felmelegített vért visszajuttatták Reynolds keringési rendszerébe. Az agytörzs lassan újra aktivitást mutatott, majd az agy is, ahogy a felmelegedési folyamat folytatódott. Délben nyilvánvalóvá vált, hogy a szíve nem fog pusztán felmelegedéstől újra verni; egy defibrillátor elektromos lökéseivel sokkolták, hogy beinduljon. Miután körülbelül egy órája klinikailag halott volt, Reynoldst 14:10-kor stabil állapotban vitték vissza a megfigyelő szobába.

Dr. Michael Sabom

Ahogy Sabom idézi, Reynolds következő emlékei:

"Olyan érzés volt, mintha húznának, de nem akaratod ellenére. Saját elhatározásomból mentem, mert menni akartam. Különböző metaforákkal próbálom ezt elmagyarázni. Olyan volt, mint az Óz, a csodák csodája – elsodor egy tornádóörvény, csak nem forogsz úgy, mintha szédülnél. Nagyon koncentrált vagy, és van egy hely, ahová menned kell. Olyan volt, mintha egy liftben mennél fel nagyon gyorsan. És volt egy érzés, de nem testi, fizikai érzés volt. Olyan volt, mint egy alagút, de nem alagút volt.

Az alagút örvényének legelején tudatosult bennem, hogy a nagymamám hív. De a fülemmel nem hallottam, hogy hív... Tisztábban hallottam, mint a saját fülemmel. Az volt az érzésem, hogy azt akarja, hogy odamenjek hozzá, ezért félelem nélkül folytattam utam lefelé az aknában. Egy sötét aknán mentem keresztül, és a legvégén ott volt ez a nagyon apró fénypont, ami egyre nagyobb és nagyobb és nagyobb lett.

A fény hihetetlenül erős volt, mintha egy villanykörte közepén ülnék. Olyan erős volt, hogy a kezemmel az arcom elé kaptam, és teljesen vártam, hogy meglássam őket, de nem láttam. De tudtam, hogy ott vannak. Nem tapintásból. Ismétlem, szörnyen nehéz elmagyarázni, de tudtam, hogy ott vannak...

Észrevettem, hogy ahogy elkezdtem különböző alakokat kivenni a fényben – és mindannyian fénnyel voltak beborítva, fényből jöttek , és mindenütt fény áradt körülöttük –, elkezdtek alakzatokat alkotni, amelyeket felismertem és megértettem. Láttam, hogy az egyikük a nagymamám. 

Visszatekintve mindenki, akit láttam, tökéletesen olyan volt, amilyen az életében.

Sok embert felismertem. Ott volt Gene nagybátyám is. Ahogy Maggie nagynéném is, aki valójában az unokatestvérem volt. A család apai ágáról a nagyapám is ott volt… Kifejezetten rólam gondoskodtak.

Nem engedték, hogy tovább menjek… Azt közölték velem – így tudom a legjobban megfogalmazni, mert nem úgy beszéltek, mint én –, hogy ha egészen a fénybe megyek, valami fizikailag is történni fog velem. Nem lesznek képesek visszahelyezni ezt az énemet a testembe, mintha túl messzire mentem volna, és nem tudnak újra kapcsolódni. Tehát nem engedtek sehova menni.

Aztán megetettek. Nem a számon keresztül tették, mint étellel, hanem valamivel tápláltak. Csak úgy tudom megfogalmazni, hogy valami csillogó. A csillogás képe jelenik meg bennem. Határozottan emlékszem arra az érzésre, amikor tápláltak, etettek és megerősítettek. Tudom, hogy viccesen hangzik, mert nyilvánvalóan nem fizikai dolog volt, de az élmény során fizikailag erősnek éreztem magam, bármire készen.

A nagymamám nem vitt vissza az alagúton keresztül, még csak vissza sem küldött, és nem is kért meg, hogy menjek. Csak felnézett rám. Arra számítottam, hogy vele megyek, de közölte velem, hogy egyszerűen nem így gondolja. A nagybátyám azt mondta, hogy megteszi. Ő volt az, aki visszavitt az alagút végére. Minden rendben volt. Menni akartam.

De aztán ott megláttam a testemet. Nem akartam belebújni… Szörnyen nézett ki, mint egy vonatszerencsétlenség. Úgy nézett ki, ami halott. Azt hiszem, betakarta. Megijesztett, és nem akartam ránézni.

Azt mondták nekem, hogy olyan, mintha beugrottam volna egy úszómedencébe. Semmi gond, csak ugorj be egyből az úszómedencébe. Nem akartam, de azt hiszem, késésben voltam, vagy valami ilyesmi, mert ő [a nagybácsi] lökött. Határozott taszítást éreztem, ugyanakkor a testem húzását is. A test húzott, az alagút pedig tolt... Olyan volt, mintha egy jeges vízbe ugrottam volna... Fájt! 

Az asszisztensek rockzene hangjaira fejezték be a műtétet – emlékezett vissza Reynolds:

A „Hotel California” című számot játszották, és a szöveg így szólt: „Bármikor kijelentkezhetsz, de soha nem mehetsz el.” Később megemlítettem Dr. Brownnak, hogy ez hihetetlenül érzéketlen volt, és azt mondta, hogy többet kellene aludnom. [nevetés] Amikor visszanyertem az eszméletemet, még mindig a lélegeztetőgépen voltam."

Az átélt élmény után Reynolds elvesztette minden halálfélelmét. Az MSNBC egyik adásában idézve ezt mondta: „Ha a halál a legrosszabb dolog, ami velünk történhet, az milyen hihetetlen dolog! Ha életünk végén ez fog történni mindenkivel, nem látom a problémát, tényleg nem értem. Félek a fájdalomtól, de nem félek a haláltól.” 

Pam Reynolds teljesen felépült a műtétből, és egészséges életet élt 2010-ig, amikor 53 éves korában szívelégtelenségben elhunyt.

Reynolds utolsó interjújában adott beszámolója arra utal, hogy testen kívüli emlékeinek első megerősítéseit az orvosi személyzet nagyon hamar megerősítette:

Azt hittem, hallucinálok, és amikor beszéltem a családommal és a férjemmel, viccelődtünk. Ezen mindenki nevetni kezdett, kivéve az ápolókat, az orvost, az aneszteziológust és a neurofiziológusokat... Úgy tűnt, nem találják viccesnek, és alig mertek rám nézni. Sőt, tudták, hogy nem hallucinálok, és hogy ez megtörtént. Soha nem hallottak még ilyesmiről. Azt hittem, talán képzelődöm, és álmodtam, de azt mondták, hogy ez nem így van, és amit láttam, valóban megtörtént... Folyton azt mondták, hogy ez nem hallucináció. 

Spetzler megerősíti ezt, ahogy az MSNBC-n is idézve: „Amit a műtét után olyan gyorsan elmesélt, az figyelemre méltóan pontos volt a műtét során történt részleteket illetően.”

- forrás: psi-encyclopedia.spr.ac.uk -

- - - - - - 

Kapcsolódó írás:

A halál nem végállomás!

https://dszilvia.blogspot.com/2014/07/a-halal-nem-vegallomas.html

- - - - - - 

Pamela Reynolds – Halálközeli élmény vagy reinkarnációs emlék? - videó

forrás:Létezés Teóriák