Az
emberek ősidők óta próbálták megfejteni s értelmezni az Univerzumot.
Feltekintettek az éjszakai ég csodaszép Menny-kárpitjára s elkezdték
tanulmányozni a látottakat, kémlelni a változásait, rezzenéseit.
Találkoztak
a Világegyetem elsődleges elemi erőivel, formáival, amelyekre a Kozmosz
fundamentumai épülnek s megpróbálták visszatükrözni e Mindenség örök titkait a
csillagain keresztül, akikben Isteneket láttak, ők pedig az idők kezdete óta
hirdetik a létezést. Bennük ragyog az elmúlt évmilliók, évmilliárdok üzenete,
az egységes ősértelem, mely önmagára döbbent, majd szüntelen spontán
teremtéslázának szikráiban kiformálta a halandó, ám mégis állandóan megújuló
anyagot, ennek a csúcsalkotása lett az ember, mely ereiben Isten vére lüktet.
Hamar reájöttünk tehát, hogy létezik egy emberfeletti isteni erő, mely az egész
Világegyetemet, egybeöleli a legapróbb zugáig, ahol minden mindennel összefügg,
ahol semmi s senki nem idegen. E kozmikus szuperélőlénynek egységes öntudata
van, ami mindent irányít, vezérel, tehát érez, gondolkozik, növekszik s
fejlődik, ez az univerzális evolúció minden létező részére reávetül -- legyen
az a legapróbb szubatomi récsecske vagy a leghatalmasabb csillagóriás -- azaz
részei vagyunk egy jóval hatalmasabb, szélesebb rendű organizmusnak, mint a
bolygónknak. Az ember, mint magasabb szerveződés s lény, olyan a sejtjeink
számára, mint a csillagos égbolt az ember számára: körülvesz, tartalmaz, átölel
s egybefog. Az ember makrokozmosz -- sejtjei mikrokozmosza számára. Amidőn
saját sejtjeink világába tekintünk az olyan, mint midőn egy kozmikus hegytető
széléről nézünk le, ahogyan a Teremtő pillant alá a csillagokra: a hegycsúcs
szédítő zuhanást idéz fel bennünk, egy eltemetett, más világ emlékét. S valóban
érdemes összevetni: szervezetünk kb. 50 billió (50X10^13-on) sejtet tartalmaz,
a Tejútrendszer -- a mi galaxisunk -- pedig megközelítőleg ötszázmilliárd
(50X10^10-en) csillagot rejt magában. Szervezetünk tehát ezerszer annyi sejt
szerveződése, mint ahány csillagból tevődik össze a Tejútrendszer! Kozmikus
távlatok tárulnak fel előttünk, ha belelátunk a sejtjeink világba. Az ember
szinte olyan önmaga sejtjei számára, mint az élő, egységes Univerzum. Az Isten
az ember számára a legmagasabb szerveződés, az életszövetség uralkodó lénye,
sejtjeink számára tehát istenek, magasabb szerveződésű s fokú lények vagyunk!
Hogy mi a tanulság ebből? Amidőn az ősi kor emberei az eget fürkészték
csodálattól átitatott kíváncsisággal, helyesen ítélték meg, hogy a csillagok
istenek s az egész hatalmas Világegyetemet egy főisten uralja, aki mindent
irányít s részei vagyunk, sőt minden létező dolog egy vele. Akárcsak a
sejtjeink velünk. Ennek pedig óriási jelentősége van. Bármit teszünk, akármit
cselekszünk az hatással van az egész Univerzumra, még ha csak aprócska változást
is idéz elő. Ki tudja... talán a kicsinyke folyamat teljes kozmikus
láncreakcióhoz fog vezetni. A képességed megvan hozzá.
(Koncz
Hunkürthy Attila)
