A magas rezgésű emberek Carl Jung tanításai alapján

”Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy fényalakokat képzel maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget.”

- Carl Gustav Jung -

11 dolog, amit csak a magas rezgésű emberek tapasztalnak meg | Carl Jung 

Érezted már, hogy amint belépsz egy helyiségbe, mindenki észrevesz — még csendben is? 

Vagy hogy gyerekek és állatok maguktól odamennek hozzád? 

Ezek nem véletlenek. Ezek a magas rezgésű energia valódi jelei — egy mély tudatállapot és belső koherencia, amely hatást gyakorol a környezetre. 

A lenti videóban felfedezed azt a 11 dolgot, amit csak a magas rezgésű emberek tapasztalnak. 

Carl Jung tanításai alapján megvizsgáljuk, hogyan hoznak létre valós, szimbolikus és pszichológiai hatásokat az árnyék integrációja, az Önmagunkkal való összhang és az autentikus jelenlét.

- forrás: A rejtett szinkronicitás -

Kapcsolódó írás:

Jung elme modellje

https://dszilvia.blogspot.com/2021/09/jung-elme-modellje.html

- - - - - - - -

11 dolog, amit csak a magas rezgésű emberek tapasztalnak meg - videó

- Carl Jung -

forrás:A rejtett szinkronicitás

Élet az élet előtt – igaz történetek a mennyországból

Világszerte számos történet kering reinkarnációra emlékező gyerekekről. Még sok felnőtt is azt állítja, hogy megtapasztalta előző életeinek emlékeit. Valójában olyan sokan vannak, hogy azt mondani, hogy ezek mind csak kitalált történetek, már túlzásnak hangzik.

Annyi információ van az élet utáni élményekről, de ha van élet az eltávozás után, akkor rá kell jönnünk, hogy valójában már a születésünk előtt is kellett lennie életnek.

Hol voltunk, mielőtt a lelkünk ide költözött, hogy a jelenlegi testünkben éljen?

A születés előtti élményt átélők úgy tűnik, hogy emlékeznek a létezés azon síkjára, amelyen közvetlenül a születésük előtt voltak. Ez hasonló a halálközeli élményekhez.

A halálközeli állapotban lévő ember úgy érzi, hogy egy másik birodalomba „csúszik át”.

Néha látják a barátokat vagy rokonokat, akik előttük mentek el. Mások azonban valóban érzékelnek vagy látnak egy helyet, amely a Szellemi világ, és ténylegesen választhatnak, hogy újjászületett gyermekként visszatérnek-e a Földre.

Gondolkodtál már azon, hogy mit éreznek az emberek, mielőtt megszületnek? Amikor az emberek visszaemlékeznek erre a pillanatra, arról beszélnek, hogy „valahol”, egy békés helyen vannak.

Egy Desmond nevű fiú azt állítja, hogy korábban egy szép helyen élt, ahol mezők voltak, és ahol a barátaival játszhatott. Ez most úgy hangozhat, mintha gyermekmesék lennének. De valami egészen furcsát mondott amikor megkérdezték mit csinált a mezőn.

Azt mondta, hogy; “virágokat készítettünk úgy, hogy szakaszonként kellett kitalálnunk őket, aztán megjelentek”.

Egy másik fiú, Daniel, amikor először látogatott el az óceánhoz, az édesanyjához fordult, és azt mondta: „Szeretem a vizet, mert a folyóba kellett mennünk, hogy megszülessünk”.

Egy Lorna nevű kislány azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretett Jézussal találkozni. Amikor az apja megkérdezte, hogy mire gondol, azt mondta, hogy „Amikor utoljára elhagytam a világunkat, amikor kicsi voltam, láttam Jézust. Mindig eljött meglátogatni minket”.

A Mail online újság 2010 áprilisi címlapján ez állt:

Hároméves kisfiú meséli, hogyan látta a nagymamát a mennyországban, miután beleesett egy tóba.

Paul Eicke klinikai halott volt, miután beleesett egy tóba. Három óra elteltével a mentősök újraindították a szívét, és a fiú teljesen felépült. Az eset furcsasága, hogy azt állítja, a mennyben látta nagymamáját, miközben ő „halott” volt.

Percekig volt a tóban, mire a nagyapja meglátta és kihúzta. Dühös édesapjának sikerült szívmasszázst adni neki, amíg a légi mentő kiérkezésére várt.

Miután több mint három órán át próbálkoztak, és már majdnem feladták, a mentősök találtak egy szívdobbanást, és a kisfiút újraélesztették. Amikor felébredt, a kisfiú elmondta, hogy látta dédnagymamáját, Emmi-t a túlvilágon, és beszélt vele.

Paul így mesélte el tapasztalatait: „Lebegtem, és rengeteg fény volt körülöttem. Egy kapuhoz értem, és megláttam a nagymamámat a másik oldalon. Megkérdezte tőlem, hogy mit csinálsz itt? Ő azt mondta hogy vissza kell menned, apukád és anyukád várni fog rád. Tudtam, hogy ez a Mennyország, de nagymama azt mondta, hogy haza kell mennem, méghozzá gyorsan, a Mennyország nagyon szépnek tűnt, de örülök, hogy most már itthon vagyok”.

Paul már otthon van a családjával, és szerencsére nincs semmilyen baja.

Az anyajegyek az előző életed jelei?

2005-ben Jim B. Tucker könyvet írt „A gyermekek előző életekre vonatkozó emlékeinek tudományos vizsgálata” címmel, amelyben a Virginia Egyetemen végzett több mint 40 éves reinkarnációs tanulmányt mutatja be.

Jim arra figyelt fel, hogy az anyajegyeknek fontos kapcsolata lehet az előző életbeli emlékekkel.

És nem csak születési nyomokról volt szó. Voltak olyan emberek is, akik születési rendellenességekkel jelentkeztek. Ezek azt állították, hogy a születési rendellenességet a másik életükben, vagy életeikben történt probléma okozta.

Mi köze van tehát az anyajegyeknek bármihez is? Nos, úgy tűnik, hogy azok a gyerekek, akik azt állították, hogy például „dédnagymamák” voltak, valójában ugyanazokkal az anyajegyekkel rendelkeztek, mint a dédnagymamájuk, amikor még élt.

Platón tanulmányai

A legelső írott élményt Platón jegyezte fel, aki Platón A köztársaság című könyvében írja le a mítoszát. Tehát a reinkarnációs történetek már a középkor előtti időkben is gyakoriak voltak.

Platón egy katona halálközeli élményéről szóló elbeszélését írta le. Az érintett személynek békeérzete lesz, és általában egy fehér fényt lát, amely magához vonzza.

Miután átutazott a fényen, láthatja a családját, akik már nincsenek köztünk, és sokan beszélnek egy csodálatos földről, virágokkal, fákkal és növényekkel. A levegő üdítően tiszta, és nincs pánikérzet, csak nyugalom.

A történet úgy kezdődik, hogy a férfi, Er elesik a csatában. De amikor hosszabb idő után az elesetteket összegyűjtik, Er-t bomlatlanul látják.

Két nappal később a máglyán revansot vesz, és felidézi halálközeli élményét, miközben angyali birodalmakról, reinkarnációról és mennyei szférákról beszél.

Ebben a számításban a Mítosz szó jelentése beszámoló, szó vagy beszéd. Úgy tűnik tehát, hogy a reinkarnáció eszméje vagy valósága több ezer éves.

Eben Alexander

Valóságos-e a mennyország? Egy idegsebész igaz története, aki emlékszik a túlvilágra.

Eben Alexander gyakorló sebész, aki azt hitte, mindent tud az emberi agyról. Soha nem gondolt a túlvilági életre, és ha mégis, akkor azt feltételezte, hogy azt az okozza, hogy trauma esetén valami történik az agyban lévő vegyi anyagokkal.

Valójában annyira meg volt erről győződve, hogy megpróbálta megcáfolni, valahányszor szóba került. Mindaddig, amíg saját maga meg nem tapasztalta. 2008-ban egy baleset következményeként egy hetet kómában töltött.

Amikor felébredt, azt mondta a kollégáinak, hogy amit átélt, az meghaladja a tudományos magyarázatot. Majd Alexander így folytatta…

A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy megpróbáljuk megőrizni az objektív elménket. Ha ez lehetséges. Megdöbbentett ez a Birodalom, és azon tűnődtem, hogy mit jelenthet. Természetesen a többiek azt feltételezték, hogy azért, mert nem voltam magamnál, ezért hallucináltam. De ez túlságosan is valóságos volt ahhoz, hogy álom legyen. A sebész szemszögéből nézve azt mondta: Az adatokat megnézve rájöttem hogy az agyam neo kérge nem működött. Sérült volt. Más szóval, az agyamnak az a része, amely hallucinációkat vagy álmokat okozna, valójában nem is volt aktiválva.

„Amikor beléptem a Birodalomba, madártávlatból láttam. Nem emlékeztem, hogy ki vagyok. Aztán lekerültek a szemellenzők, hogy úgy mondjam, és megláttam azt a hatalmas kaput, aztán gyönyörű virágokat és pillangókat. Angyalokkal és Lelkekkel táncoltak körülöttem. A színek túl voltak a szivárványon, néhányat még soha nem láttam korábban.

Amikor megkérdezték, hogy milyen a Mennyország, és milyen érzés volt, azt mondta:

Szeretetteljes, simogató és vigasztaló volt. Nem volt mitől félni. Éreztem a családom imáit az ágyam körül, de akkor még nem tudtam, hogy kik ők. És akkor azt mondták, hogy választhatok, hogy visszajövök-e’

Amikor megkérdezték tőle, hogy mostanra megtalálta-e a vallást, kijelentette, hogy most már mindig templomba jár. És rájött, hogy minden vallás a helyes úton jár. De amikor valaki arról beszél, hogy az ő vallása az egyetlen, azt mondja, hogy most már tudja, hogy ez nem igaz. Minden vallásnak megvan a helye, amíg a szeretet és a megbecsülés megvan.

A szkeptikusokról kérdezték. Azt válaszolta, hogy a tudósok soha nem fognak a közelébe jutni annak, hogy megértsék annak valódi értelmét, ami odakint van. Akár Mennyországnak nevezzük, akár csak hisszük.Még mindig a legnagyobb rejtély, hogy hogyan történik.

Ami a szkeptikusokat illeti, ők mindig így fognak érezni, hacsak nem történik meg velük.

A múltbeli életről dióhéjban.

Tehát akár hiszünk az élet előtti életben, a reinkarnációban, a mennybe kerülő, majd elképesztő történetekkel visszatérő gyerekekben, vagy bármi másban, el kell ismernünk, hogy ezek az események világszerte előfordulnak. Nem csak az élénk fantáziával rendelkező felnőttek. Hanem a gyerekek is. És igen, egyetértek, mielőtt kimondanád. A gyerekeknek élénk a képzeletük. De kényszer hatására?

Egy gyerek tényleg látná a mennyországot, találkozna egy rokonával vagy látná Jézust? És mi van, ha találkozik egy elveszett testvérrel, akiről nem is tudta, hogy van? Hogy működne ez?

Hogy őszinte legyek, kétlem, hogy bárki is megtudná ezt tenni valaha is. Legalábbis amíg mi itt vagyunk a földön. És mégis, miután olvastam és kutattam ezeket a történeteket, a szívemet boldoggá teszi a tudat, hogy talán valahol odafent van egy hely, amit mi Mennyországnak hívunk.

- forrás:facts.hu -

- - - - - - - - 

Kapcsolódó írás:

Filozófia-e a lélekvándorlás? - A pamphüliai Ér látomása

https://dszilvia.blogspot.com/2018/12/filozofia-e-lelekvandorlas-pamphuliai.html

- - - - - - - -

Igazából mennyország -Heaven Is for Real - videó

Megtörtént események alapján készült. Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú csodálatos története, aki állítása szerint járt a Mennyországban.

https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/igazabol-mennyorszag-heaven-is-for-emberek-vlogok-yDCE0Hc8j6Cb7pNh

Az ​Igazából mennyország az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere, 2010 novembere óta vezeti az amerikai sikerlistákat. Nemcsak azért, mert egy tüneményesen megírt történet, hanem mert Colton Burpo, a klinikai halálon átesett kisfiú esete a szkeptikusokat is elbizonytalanította, a viták megtöltötték a sajtót. Egy négyéves kisfiúnak műtét közben leállt a szíve, de az orvosoknak sikerült újraéleszteniük. Amikor magához tért, csupa olyasmiről kezdett mesélni, amiről valójában nem is tudhatott. A mennyországban járt, és arról beszélt, hogy lenézett az orvosra, aki operálta, és látta a várószobában imádkozó apját is. A családja nem tudta, mit gondoljon, de a kisfiú megdönthetetlennek látszó bizonyítékokkal állt elő. Elárulta, hogy találkozott meg sem született nővérével, akiről senki sem tett említést neki. Találkozott dédapjával, aki születése előtt harminc évvel halt meg, a beszélgetéseikből pedig olyan részletek derültek ki, amelyekről senkitől sem tudhatott. Colton leírja a lovat, amit csak Jézus tud megülni, mesél arról, milyen „igazááán nagy” Isten és a trónusa, és hogy a Szentlélek hogyan „bocsát le fentről erőt”, hogy segítsen rajtunk. A történet, amelyet édesapja mond el, de gyakran Colton saját szavaival, megindítóan egyszerű üzenetet hordoz arról, hogy a mennyország valóban létezik. És arról, hogy az embereknek fel kell készülniük a végső összecsapásra.

forrás:regikonyvek.hu

A Névtelen Szellem üzenetei

Mivel a szétválasztási és átalakulási folyamat rendkívül összetett, fontosnak tartom, hogy több szempontból is megközelítsük, ezért itt egy szellemi szemléletmódot mutatok be a lényeg feltárásához:

Van egy régi, médiumi közlés, amely számomra talán a leghitelesebb mindegyik közül. A Névtelen Szellem az 1930-40-es években adott számos, jelentős szellemi üzenetet Eszter és Pál médiumnak, amelyek közül származik az alábbi is. Megértéséhez nemcsak azt kell tudni, hogy 1939-ből származik, ezért nyelvezete kissé más, mint a mai, hanem azt is, hogy a Névtelen Szellem szívből-lélekből Jézus követője, s ilyen nézőpontból ad nekünk rendkívül értékes felvilágosítást a nagy átalakulásról.

„Igen, a Föld egy nagy iskola, amelyben a tanulók … nagyon különböző képességekkel rendelkeznek. Vannak tanulók, akik minden erejüket megfeszítve, tekintetüket állandóan a tanítók és tanárok ajkára függesztve figyelnek, tanulnak, és erőik megfeszítésével törekednek előre. És vannak tanulók, akik igyekeznek a világosság elől elbújni, hogy a háttérben haszontalanságokat műveljenek, ahol kikerülhetik a tanító tekintetét.

De ebben az iskolában senki sem kerülheti ki a legfőbb Tanító tekintetét… . És ha egyszer ez a nagy iskola, ez a Föld, amely annyira különböző tanítványokat foglal magában, elérte azt a színvonalat, ahol a törekvőket a hanyagoktól el kell választani, mi sem természetesebb, és mi sem egyezik jobban Isten igazságosságával, mint az, hogy ez az elválasztási processzus bekövetkezik. Be kell következnie szükségképpen, mert ezt követeli Isten igazságossága, jósága és örök szeretete.

Előbbi tanításaimban a föld szellemi lakosságát a haladás … menetéhez viszonyítva olyan utasokhoz hasonlítottam, akik három csoportra oszlanak.

Vannak, akik erejük megfeszítésével … mindig … haladni törekszenek… . Ezek azok, akik a fejlődés szekerét előhúzni segítik.

Vannak továbbá olyan fáradt lelkek, akik gondolkozni restek, cselekedni erőtlenek. Ezek felülnek a haladás szekerére, azaz követik a minden ember szokását, és kényelmesen igyekeznek végigélni az életet önállóság nélkül, saját külön akarat nélkül, saját célok nélkül.

És végül vannak, akik visszafelé húzzák ezt a szekeret. Ezekről én azt mondtam nektek, hogy ezek képezik a szellemtársadalom salakját. Ezt a salakot azonban az emberi társadalomnak nem pusztán a legalsó rétege szolgáltatja, hanem valamennyi társadalmi réteg. Éppen úgy ebbe tartoznak azok, akik a legalsó rétegben könyörtelenül fosztják ki embertársukat, … mint a tudománynak azok a reprezentánsai, akik hidegvérrel és rideg elmével portálnak nézeteket, amelyek egész korszakokat fosztanak meg hitüktől, … valamint azok, akik előkelő állásuk előnyeit a saját egyéni céljaikra fordítják, nem pedig a rájuk bízott ügy javának szolgálatára.

Az igazság szelleme azt követeli, hogy azoknak, akik minden erejük megfeszítésével önmaguknak, vágyaiknak, emberi, földi örömeiknek megtagadásával talán életek során végig Isten akarata szerint törekedtek élni, egyszer csak el kell érniök a nyugalom, a jutalom, a pihenés és a békesség idejét. Isten szeretetével, irgalmával és jóságával csak az fér össze, hogy ne engedje azokat, akik törekszenek, örökké együtt szenvedni azokkal, akik gonosz indulatúak.

De Isten bölcsességével is csak az férhet össze, hogy azokat, akik az osztályt kijárták – mert szorgalmasan tanultak és a vizsgára elkészültek, ne hagyja együtt mindvégig azokkal, akik nemcsak hogy annak az osztálynak az anyagából vizsgázni képtelenek, de a vizsgán olyan nagyot buknak, hogy egy még alacsonyabb osztályba kell kerülniük.

Végül Isten könyörülő irgalmából és szeretetéből az is logikusan következik, hogy akik ebben az iskolában tanulni nem akarnak, és benne továbbfejlődni képtelenek, olyan helyzetbe jussanak, ahol az ő fejlődésük újabb, több eredménnyel kecsegtető vágányra kerüljön.

Tehát el kell jönnie annak az időnek, amikor azok, akik ebben az iskolában további fejlődésük feltételeit már nem találják meg, elkerüljenek egy alacsonyabb, primitívebb, ridegebb törvényű iskolába, amelyben elölről kezdhetik azt, amit itt megtanulni elmulasztottak, vagy ami még rosszabb, amit úgy tanultak meg, hogy vele folyton csak ártani akartak.

Mert az olyan szellemeket, akik talán életek során keresztül az önzéssel, az anyag szeretetével, a hitetlenséggel, a gyűlölettel annyira szaturálták magukat, hogy mintegy átadták magukat a sötét erőknek, hiába is tartaná tovább együtt az Isten szeretete a haladottabb szellemekkel... Azoknak tehát, akik az úgynevezett ’kárhozatra’ mennek, szükséges is ez a kiválasztás, mert az olyan léleknek, aki telve van az ellenszegülés érzéseivel, a lehető legjobb az, ha olyan újjáteremtésbe kerül, amelyet egy hosszú-hosszú lelki halál előz meg. Mert e hosszú lelki halál alatt elhalkulnak, elcsitulnak, úgyszólván meghalnak ezek az ellenszegülő érzések, gondolatok, vágyak és törekvések, és az a lélek, aki talán aeonok múlva ébred fel, elölről kezdheti a … kibontakozást olyan rideg törvények nyomása alatt, hogy a tudattalanul elkövetett rossz következménye azonnal figyelmeztesse őt, ha helytelen irányba indul.

Csak így, csak ilyen újjáteremtési móddal lehet azokat, akik a rosszban megrögzöttek, újra a fejlődés … - mondjuk a mi nyelvünkön – az üdvösség útjára vezérelni.

Isten igazságosságával, Isten végtelen szeretetével, jóságával és bölcsességével tehát nemcsak összefér, de mindezekből a tulajdonságaiból szükségképp folyik, hogy el kell következnie annak az időnek, amelyről a mi Urunk azt mondotta, hogy elválasztja a juhokat a kosoktól, és jobb keze felé állítja az egyik, bal keze felé a másik csoportot. És akiket a bal keze felé állított, azokat elküldi az „örök” gyötrelemre. Ez az örök gyötrelem jelent a szellem számára egy úgynevezett örökkévalóságig tartó (szellemi) halált, amikor a szellem nem munkálkodik, hogy azután a Messiás újjáébressze őket, s új fejlődés, új világosság felé vezesse ugyanazzal a szeretettel, amellyel a régi iskolában, a Földön vezette, de ahol már további haladás nem volt lehetséges számukra. …

Azt mondjátok, Isten nem lehet olyan kegyetlen, hogy az egyik csoportnak további előmenetelt és boldogabb létet, a másik csoportnak pedig dermedtséget és halált szánjon.

Embertestvéreim, valójában nem is Isten teszi ezt, hanem teszik ezt önmagukkal a szellemek. … Az Isten szellem, aki önmaga teremtette a szellemeket. Isten gondolatokat és érzéseket teremt, amelyeknek Ő kifogyhatatlan és örök forrása. Ezek a gondolatok és érzések, mint szellemi egyéniségek lépnek bele a világba, az életbe.

Az Istennek, a Teremtőnek ezt az attribútumát a maga parányiságában a teremtett szellem is magával hozza. A szellem is teremt gondolatot és érzéseket. A tisztább, jobb érzésű, haladottabb szellem tisztább, nemesebb gondolatokat és érzéseket sugároz ki magából. Ezek az ő teremtményei, ezek a gondolatok és érzések, mint erők, köréje sereglenek, és fluidokat képeznek. A fluid már bizonyos értelemben anyagnak tekinthető.

Ezek a fluidok, amelyeket a szellem az ő gondolat- és érzéskisugárzásaival így megteremt, képezik az ő (lelki) ruháját, az ő otthonát, s egyben a rendelkezésére álló eszközöket a további tevékenységre. A tisztább és magasabb szellem tisztább és igazabb érzéseivel és gondolataival felemelő, finom, … légies fluidokat termel, amelyek minden legkisebb érzésrezdülésének engedelmeskednek, amelyek őt, mint fehér burok veszik körül.

A mélyen bukott szellem … teremtőképességénél fogva szintén gondolatokat és érzéseket bocsát ugyan ki magából, és ezek az érzések és gondolatok is fluidokat termelnek, de ezek a fluidok nehéz, sűrű, sötét színű tömeget képeznek, amely az alantas szellemet, mint perispirit, mint a szellem hasonmása, majdnem, mint maga a földi test veszi körbe. Merev, nehezen hajlítható, akaratának nem engedelmeskedő, hanem az ő belső fogyatékosságait nagyon is szemléltetően feltüntető vastag páncél ez, amelyben a szellem természetesen nem érzi jól magát. De ő maga teremtette ezt, ez az ő hajléka, ez az ő otthona; ezek azok az erők, amelyek őt körülzárják.

Nos, testvéreim, mindezeken az erőkön kívül érvényesül még egy erő: Isten kegyelmének ereje, (mert hiszen egy kegyelmi korszakban él ma a Föld, amikor … Isten kegyelme fokozottabb mértékben sugárzik alá a bukott, küszködő, az érés előtt álló földi szellemseregekre). És ez a kívülről jövő örök erő áthatja azokat a burkokat, amelyeket a szellemek maguk körül teremtettek. Mivel pedig ez az erő tiszta és igaz: ennélfogva az alacsonyrendű szellemeknek sűrű burkait bizonyos mértékig felhígítja, s benne a szellemnek bizonyos kis mozgási szabadságot biztosít.

Mihelyt azonban ez a kegyelem visszavonul – pedig ez a kivételes kegyelmi korszak nem fog örökké tartani – akkor ezek a sűrű burkok, ezek a nehéz testek, fluidtestek … összezárulnak, megsűrűsödnek, s a saját súlyuknál és annál a vonzásnál fogva, amelyet rájuk a benne élő alantas szellemek gyakorolnak, magukba zárják őket, és az öntudatuk el fog veszni, még mielőtt a földi, anyagi világban az elkülönülés bekövetkeznék.

Ők zárják be önmagukat, és nem Isten hatalmi szava zárja be őket.

Mihelyt Isten kegyelme átengedi terét a törvénynek, a törvény automatikusan érvényesül, és mindenki azt aratja, amit vetett.

A ti írásaitokban az van írva: „Térjetek meg, mert az idő közel van”. És amikor azt mondjuk, hogy az idő közel van, ez nem azt jelenti, hogy az idő távol van, és talán évezredek állnak még rendelkezésetekre … hogy az idő közel van, azt emberi fogalmak szerint kell érteni. …

Tekintsetek csak körül, és lássátok meg, hogy a gabona már készen áll az aratásra, és lássátok meg azt a már emberi szemmel és értelemmel is megállapítható óriási elkülönülést, ami a juhok és a kosok között mutatkozik! Nézzétek meg, hogyan tömörül az egyik táborba a hívők és hitre szomjazók csoportja – mindegy, akármilyen néven, címen, kategóriában és bármely keretek közt – és hogyan távolodik el tőle a másik csoport. …

A kivételes kegyelem napja még süt, de nem fog örökké sütni!… a kegyelmi idő … el fog múlni, és akkor bekövetkezik az, amiről az Úr Jézus szólt… . Be fog következni nemcsak a lelkek elkülönülése, de az anyagi világ átalakulása is azért, hogy azok, akik Istennek szolgáltak, egy magasabb rendű, egyszerű, igaz társadalomban élhessenek, ahol alapvető becsületbeli kötelesség lesz az, amit .. Jézus kijelentett: Ne tégy másnak olyat, ami neked rosszul esnék.

Ez lesz a törvény ebben a társadalomban. De erre nem írott paragrafusok fogják rákényszeríteni ennek a társadalomnak a tagjait, hanem ez a törvény minden egyes tagnak a lelkébe mélyen bele lesz vésve…

Képzeljétek el ezt az új társadalmat, amelyben nem lesz bíróság, mert ott nincs bíráskodni való. Ahol mindenki a másiknak a legjobbat igyekszik tenni; nem lesz katonaság, mert minek oda katonaság, ahol senki senkinek ártani nem akar. Nem lesz rendőrség, mert hogyan kellene a rendet őrizni ott, ahol azt senki megbontani nem akarja. És nem lesz az a szörnyű sok, terhes és nehéz intézmény, amelyet ezen a szegény földi világon … az alantas szellemek rossz gondolatai, rossz érzései és gonosz akarat megmozdulásai hoztak létre.

Képzeljétek csak el élénken ezt az új társadalmat! És ha elképzeltétek, akkor gondoljátok el, hogy ilyen társadalomba csak nem lehet bebocsátani azokat, akiknek minden törekvésük az volt: megrövidíteni másokat, és magukhoz ragadni mindent.

Ezt a két kategóriát szét kell választani; úgy az előbbi, mint az utóbbi csoportnak a fejlődés további feltételeit egy új kezdéssel kell megadni.

És ha elképzeltétek ezt az új társadalmat, akkor kérdezem, nem kívántok-e tagjaivá válni? Persze, hogy kívántok! És tagjaivá is lehettek!

Az a célunk, hogy bejussatok ebbe az új társadalomba. És bár ehhez erőfeszítésre lesz szükség, de ez az erőfeszítés nem olyan keserves munka, mert a legkisebb eredmény is boldoggá tesz majd benneteket.

A munkát azonban kezdjétek el még ma, és nem holnap! Ne gondoljátok, hogy még tízezer esztendő van hátra, és megszámlálhatatlan testet öltés lehetősége, mert ismétlem nektek: az ítélet közel van, annyira közel, hogy már nem mindegyikőtöknek fog sikerülni addig még egy testet öltést kapnia.

Tehát azt mondom nektek, tegyetek meg mindent, hogy a ti egyéniségeteket (Isteni Éneteket) kibontsátok abból a burokból, amelybe bűneitekkel beburkoltátok.

Bátorításul … megmondom nektek, hogy … ha lelketek minden erejét megfeszítitek – ami nem jelent akrobata mutatványokat – egyetlen élet alatt, még ebben az életben … nagyon sokat elérhettek. A helyesen megválasztott mód, a helyesen megválasztott út messzire vezethet benneteket; sokat … lehánthattok magatokról abból a sűrű burokból, ami a ti egyéniségeteket takarja. És ha a leghatalmasabb fegyvert: a hitnek fegyverét és a leghathatósabb védelmi eszközt: az alázatosságnak pajzsát kezetekbe ragadjátok, … akkor ez az egyetlen élet, amelyet most éltek, általatok nem is remélt boldogító gyümölcsöket teremhet számotokra… 

Bontsátok ki egyéniségeteket, embertestvéreim! De ez az egyéniségkibontakoztatás ne jelentse azt, hogy: ’én, ember, hatni, erőt kifejteni akarok’, éppen ellenkezőleg: ne számolgassátok azt a jelentéktelen kis munkát, amelyre képesek vagytok. A szenvedéseket tekintsétek úgy, mint kamatozó tőkét, mintha azokkal kiegyenlíthetnétek a tartozásotokat!

Mindezeknek az ideje elmúlt; mentsétek, amit lehet! Kapaszkodjatok bele mind a tíz körmötökkel a kegyelembe, amely ingyen adatik nektek, ha kéritek, és ha arra magatokat alázatosságotokkal érdemessé teszitek. …

Úgy bontsátok ki az egyéniségeteket, hogy tudatosan vessétek le azt a sűrű, vastag burkot magatokról, amely ezt az egyéniséget takarja, hogy az Isten kegyelmi világossága közvetlenül érhesse a szellemeteket. Mert ha ez a kegyelmi világosság belesugárzik a lelketekbe, a szellemetekbe, ez megtöltheti azt szeretettel, jósággal, alázatossággal, és azzal az erővel, amelyet … ti magatokból kitermelni, akárhogyan is erőlködtök, Isten nélkül, képtelenek vagytok.

Tehát, hagyjátok el a ti emberi éneteket, és szellemi énetekre fordítsátok tekinteteteket. …. Engedjétek levegőhöz és szóhoz jutni a ti szellemeteket. Legyen hitetek; ami azt jelenti, hogy tartsátok igaznak azt, amit Isten ígér, és ne tartsátok igaznak azt, ami közvetlenül a szemetek előtt van, és kívánatos.

Legyen hitetek, legyetek alázatosak, legyen reményetek, és ne engedjétek magatokat elcsüggeszteni a múlt sötét árnyaitól, mert ezt a csüggedést is a gonosz … igyekszik belopni a lelketekbe.

Kezeteket az eke szarvára tettétek, ne nézzetek hátra, de nézzetek előre, mert előttetek megy Krisztus az ő ragyogó fehér ruhájában. És ha mindig előre tekintetek, akkor nem fogjátok Őt szemetek elől téveszteni, hanem keresitek az ő ragyogó lábnyomait, és azokon a ragyogó lábnyomokon haladva eljuttok abba a relatív mennyországba, amely a Föld törekvő szellemeire vár.”

(1. Az utolsó óra munkásaihoz – A Névtelen Szellem tanításai Pál médium útján – I. kötet Szellemi Búvárok Pesti Egylete, Budapest, 1939 - Az utolsó ítélet (155-169. old.)

- forrás: Szabó Judit spiritualis-tanitasok.hu -

- - - - - - 

Az utolsó óra munkásaihoz - Pál beszélő médium útján - 7. Az utolsó ítélet

Hangoskönyv videó

forrás:Evangéliumi Spiritizmus

Cser Zoltán buddhista tanító: Mivel magyarázhatóak a halálközeli élmények, tapasztalatok?

 

A buddhizmus szerint egyáltalán nem meglepő, hogy léteznek halálközeli élmények, hiszen az egyén tapasztalása nem szűnik meg a halállal, léteznek úgynevezett köztes létek a halál és a következő születés között. 

Abban minden vallás egyetért, hogy a halállal nem szűnik meg a létezés, a keleti hagyományok szerint azonban a tudat folytonossága további testetöltések soraként zajlik. A zsidóság egyes vonalai, valamint a misztikus kereszténység is a feltámadást újabb és újabb fizikai testetöltésként értelmezi.

 Hasonló ez ahhoz, ahogy elalszunk, először geometrikus formák jelennek meg, majd egy sötét mélyalvás periódus kezdődik, utána pedig megjelennek az álmaink. Ezek a fázisok mind köztes létek, hiszen a két ébrenléti állapot között húzódnak. 

Az alvást “kishalálnak” nevezik, mert teljes mértékben analóg a halállal és egy későbbi új testeöltéssel. A halálközeli élmények nem csak a klinikai halállal tapasztalhatók meg, hanem a magas szintű meditációkkal is még ebben az életben. A halálközeli élmények jellegzetessége, hogy az illető visszatér, tehát valójában nem halt meg, ezért elemzésükkor a halál folyamatának leírását az álmodással érdemes összevetni, egyes elemek, alagút, fénylény a köznapi, azaz a nem megvilágosodott halál tapasztalatai, egyes élmények pedig az álomvilágunk tapasztalásai.

- forrás:istentudja.24.hu -

Mi történik, amikor meghalunk? A halál folyamata buddhista szemlélettel - videó

forrás:Cser Zoltán

Mi van a halál után? - videó

forrás:Cser Zoltán

„Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségben él az ember” 

Interjú Cser Zoltán buddhista tanítóval

Cser Zoltán közgazdásznak készült, miközben a barlangász és hegymászó szülők, a Mongóliában ásatásokat végző nagybáty hatására sokat olvasott a mongol és a tibeti kultúráról és csatlakozott egy buddhista rendszerű harcművészeti iskolához. Végül otthagyta az egyetemet, és beiratkozott az akkor induló A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, aminek ma ő a rektorhelyettese.

folytatás:

https://remind.hu/cser-zoltan-buddhista-tanito/

Gellért Ferenc: Reinkarnáció I - II - Miért nem emlékezünk előző életeinkre

Reinkarnáció I.

Bevezetés a reinkarnáció problémakörébe az antropozófia alapján. Mi a reinkarnáció és ki reinkarnálódik? Mi a test, a lélek és a szellem? Mi értelme az újratestesülésnek? Mi haszna van a reinkarnációt elfogadó világképnek?

Sokakban felmerül a kérdés: egyszer élünk vagy többször is? Vannak, akik gyengeségnek tartják, ha valaki azt hiszi, hogy többször is élünk a Földön. Azt gondolják, hogy nyilván azért követik ezt a hitet oly sokan, és azért találták ki ezt az egészet, hogy lelki kapaszkodót nyújtson az elmúlástól szorongó ember számára. Vannak, akik ezt éppolyan önámításnak hiszik, mint azt, ha valaki a halhatatlanságban vagy Istenben hisz. Vélekedhetünk úgy is, hogy az érzékfeletti tényektől való fel nem ismert félelem késztet bizonyos embereket arra, hogy a reinkarnációt, és más tényeket ne fogadjanak el. A legmagasabb létezőben talán valóban csak hinni lehet, mivel közvetlenül nem tapasztalja senki, de vajon az előző életeket, és sokféle lelki, szellemi tényt sem tapasztal senki? Bizony ebben egyre inkább arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy talán mégis tapasztalják egyesek. Nem a többség, – egyelőre – de egyre többen. Vajon ezek igazi és saját élmények, vagy csak az elme működésének csalfa játékai? Gondolhatunk bármit, jelenlegi gondolkodási képességeinkkel nehezen tudunk bármit is biztosan megállapítani erről, amíg mi magunk nem tapasztaljuk.

Tény: vannak emberek, akik előző életekről számolnak be. Ez persze nem bizonyítja, hogy léteznek előző életek. Mindenki ismerhet személyes hiúságból és nagyravágyásból fakadó előző életről szóló leírásokat, amelyek nyilvánvalóan nem igazak. De nem csak ilyen leírások léteznek.

Vajon tudják-e az előző életekről beszámoló emberek, hogyan jutottak ezen élményeikhez? Át tudják-e tekinteni tudatukat? Általában nem. Ezért jó, ha óvatosan járunk el, és nem fogadjuk el minden további nélkül, amit valaki előző életéről elmond. Ez azonban még nem jelenti, hogy nem lehetnek a valóság leírásai.

Az emberiségben mindig léteztek kivételesen zseniális emberek, tanítók, akik szintén tudtak a reinkarnáció létezéséről, mivel ők maguk győződtek meg róla. Én most csupán a 20. században élt Rudolf Steiner tanításaira hagyatkozom, aki nemcsak tapasztalta az ismétlődő megtestesüléseket, de célirányosan és közvetlen, megfigyelni és kutatni is képes volt azokat. Tehát őt nem csupán véletlenszerűen, álomszerűen, érzésszerűen, váratlanul, letompult tudatállapotban érték élmények, hanem teljesen tudatos gondolkodás mellett tapasztalta saját, és mások előző életeinek mozzanatait. Sőt, képes volt kikutatni olyan törvényszerűségeket ezzel kapcsolatban, amelyekkel feltárhatta, hogyan is zajlik az egész folyamat általában, és az egyes individualitásokban. Sőt megadott az előző életek kiderítésére szolgáló gyakorlatokat is, hogy mások is tapasztalhassanak.

A reinkarnáció nézete régóta él az emberiségben. Jelenleg főként hitként jelenik meg, amennyiben az embernek általában nincsenek közvetlen tapasztalatai róla, legfeljebb halvány sejtései, amelyekben 100%-ig nem bízhat senki sem. Igen sokan hiszik, meggyőződésüknek vallják mindennek ellenére, hogy léteznek előző életek. Én is közéjük tartozom. Nem mindig volt azonban ez csupán egy elterjedt nézet. Valaha az emberek álomszerű tisztánlátással saját maguk tapasztalták. Ezek valójában mi magunk voltunk előző életeinkben. Elterjedt tapasztalat volt. Nem volt még önálló ítélő erőnk, de láttuk a szellemi lényeket és előző életeinket. Közvetlen tudásunk volt erről és még sok érzékfeletti tényről, mivel azonban fokozatosan kifejlődött értelmünk, önálló gondolkodásunk, fokozatosan elvesztek a korábbi képességek. Időszámításunk kezdete körül már csupán degradált formában, a lélekvándorlás hiteként élt az emberiségben a reinkarnáció ideája. – Az elmúlt két évezredben a külső keresztény tanításokban teljesen ki is iktatták, annak ellenére, hogy a Bibliában vannak olyan mondatok, amelyek nyilvánvalóan erről szólnak. A kereszténységnek évszázadokig mégis az egyetlen földi élet tanítását kellett kihangsúlyozni, hogy az emberek egy olyan belső fejlődésen menjenek keresztül a jelenlegi korig, amely még erőteljesebben kialakítja az emberi gondolkodás képességét, és az önállóságot. Krisztus előtt nagyjából 600 évvel Buddhának még az egyes megtestesülések értéktelenségét kellett tanítania, de Krisztussal eljött az ideje, hogy átmenetileg az egyetlen, aktuális életet tartsa az ember nagyon fontosnak, ne pedig a vágytalanság elérését. Már ne a földhöz tapadó vágyaitól, ne az ismétlődő földi életektől kívánjon megszabadulni, hanem az egyetlen földi életében törekedjen minél többet megvalósítani. A kereszténység a majdani feltámadás és halhatatlanság ígéretének tanításával elérte, hogy az ember a földi életet ne lenézze, hanem mérhetetlenül fontosnak tartsa. A kereszténység betöltötte ezt a hivatását, és az elmúlt évszázadtól kezdve ismét időszerűvé vált az újratestesülés nézetének befogadása. Jelenleg már a keresztény kultúr-területeken ismét terjed a reinkarnáció ideája, de sokszor még nem a valóságos tényeknek megfelelő formájában.

A vázlatos történeti áttekintés után tisztáznunk kell, hogy mi is a reinkarnáció és ki az, aki reinkarnálódik. Ebben ma kisebb-nagyobb zavar mutatkozik, mert sokan nem tesznek különbséget a lélekvándorlás és a reinkarnáció között, valamint az én és a személy között. Az inkarnáció az ember szellemi magvának, igazi énjének, individualitásának földi testet öltése. A reinkarnáció pedig ennek az énnek az ismétlődő földi megtestesülése. A reinkarnációnak tehát az ember individuuma, énje van alávetve, nem a lelke. A lélekvándorlás keleti tana szerint viszont a lélek vándorol egyik testből a másikba, akár állati és növényi testekbe is, míg végül elhal benne minden testi léthez tapadó vágy. A végső cél a lélek megtestesülésektől való megszabadulása. Az ember szelleméről, individualitásáról nem vesz tudomást ez a tanítás.

A világ és az ember azonban alapvetően test, lélek és szellem. Az ember teste a testi világhoz tartozik, a lelke a lelki vagy asztrális világhoz, míg szelleme, énje a szellemi világhoz. Test az, aminek formája van. „Test alatt azt értjük, amelyen keresztül az ember számára a körülötte lévő világ megnyilatkozik.” „Lélek szóval az embernek azt a képességét jelöljük, amellyel a világ dolgait saját létéhez kapcsolja, amellyel velük kapcsolatban tetszést és nemtetszést, kedvet és kedvetlenséget, örömöt és fájdalmat érez. Szellemnek nevezzük azt, ami akkor nyilvánul meg az emberben, amikor Goethe szavai szerint „isteni lény módjára” szemléli a világot.” Amikor az ember a világ dolgai közötti összefüggések között törvényszerűségeket ismer fel.

„Háromszorosan meghatározott az ember születés és halál közötti élete, és ezáltal háromszorosan függ a születésen és halálon túli tényezőktől. A test az átöröklés törvényeinek, a lélek a maga teremtette sorsának van alávetve. Ezt az ember által teremtett sorsot karmának nevezzük. A szellemen pedig az ismétlődő földi életek, az újratestesülés törvénye uralkodik. Ezek után a szellem, a lélek és a test közötti viszonyt a következőképpen is kifejezhetjük: a szellem örökkévaló; a testiségben a születés és halál uralkodik a fizikai világ törvényei szerint; kettőjük között pedig a sorsnak alávetett lelki élet tartja fenn a kapcsolatot egy földi életen belül.”

Az ismétlődő megtestesülést nem értjük meg, ha nem tudjuk, hogy mi az a szellemi, ami ennek a törvénynek van alávetve.

A válasz összetett, mivel a világ nagyon bonyolult. Már tudjuk, mi a test, a lélek és a szellem az emberben, legalábbis általában. Azt mondjuk, hogy a szellem: az emberi individualitás, az én. Ez alatt azonban nem a személyiséget kell érteni, hanem annál sokkal átfogóbb lényt. Minden emberi én egy sok-sok tapasztalaton átment szellemi lény, aki megtestesülései idejére a testi és lelki sajátosságaiból fakadó személyiséget, egy személyes ént alakít ki. Az individualitás jelenik meg a személyiségen keresztül, de nem teljes valóságában. A test és lélek az individuum működésének „csak” terepe és eszköze. Az én nem a test és a lélek, hanem aki a testben él, és lelki élményeken megy át. Az én a testben a személyiséggel azonosul, pedig az a testben tükröződve jelenik csak meg. Tehát az igazi én testesül meg, de tudatunkban egyelőre csak mint személyiség jelenik meg.

Például lehetett egy individualitás előző inkarnációja rabszolgatartó férfi személyiség Egyiptomban, és jelenlegi inkarnációja kitűnő tanárnő személyiség a 20. században Magyarországon. De az a férfi és ez a nő nem ugyanaz a személyiség. Adott tehát egy individualitás, aki akkoriban férfi személyiségként élt, ma pedig női testben egy egészen más személyiséget alakít ki. A két személyiségnek közvetlenül semmi köze egymáshoz. Mindig egy individualitás inkarnálódik, akinek a személyiségét akkor XY-nak hívták, mai, egészen más személyiségét pedig BC-nek.

Mi értelme a reinkarnációnak?

Az ismétlődő újratestesülés az emberi fejlődés érdekében jött létre. Nem mindig volt reinkarnáció, és egy nem túl távoli jövőben meg is fog szűnni. Előtte és utána az ember más létformákban él. Jelenleg azonban ez biztosítja az optimális fejlődést.

Az individualitás minden megtestesülés után feldolgozza, és szellemi lényébe építi a halál utáni életében mindazt, ami legutolsó életének lelki-szellemi gyümölcse volt. Amint ez megtörtént, és felkészült következő megtestesülésére, új szülőpárt keres magának, és megtestesül abban az anyagi hüvelyben, amely leendő anyjában készül elő a számára annak megfelelően, amilyen „gyümölcsöket” építhetett előző életei nyomán a szellemi lényébe. Az egész involúciós és evolúciós folyamatot azonban nem az egyes ember vezényli le, hanem ezt azok a szellemi lények segítik és bonyolítják le, akiket a vallások és régebbi tanítások angyaloknak, déváknak, arkangyaloknak, és még magasabb fokú lényeknek neveznek. Az egyes testet öltések között általában több évszázad telik el. Általában akkor testesül meg az ember, amikor egyrészt beledolgozta szellemi individualitásába előző életének lelki és szellemi eredményeit. Másrészt amikorra megfelelő szülőpárt talál magának. Harmadrészt, amikorra a földi körülmények, a földi kultúra olyan változásokon ment át előző földi élete óta, amelyekben új élményeket élhet át. Negyedrészt, amikor a földön a vele sorskapcsolatban álló emberekkel összetalálkozhat, azaz ha a sorsát közösen élheti azokkal az emberekkel, akikkel ő szorosabb kapcsolatban áll.

Mennyivel más lehet egy villany és telefon nélküli élet, mint egy 13. századi!... Vagy mennyivel másabb lehetett az életünk az ókori Görögországban, mint ma Magyarországon… És mennyivel másabb lehet férfiként, mint nőként… Az egyes individuumok egyébként többnyire mindig váltakozva hím-, és nőneműként inkarnálódnak.

Az ismétlődő megtestesülés természetesen csak optimális megtestesülést jelent, hiszen nem lehet minden egyes megtestesülő ember számára az egyéni fejlődéséhez illő legalkalmasabb testet, szülőket, és legalkalmasabb sorsot felépíteni. Ráadásul az individuális sors a népsors és a természeti katasztrófákhoz kapcsolódó sors által is befolyásolt. Bizonyos dolgok elintézését mintegy későbbi inkarnációkra kell félretenni. Ráadásul mindig új elintézendők is keletkeznek.

Végül tekintsük át a lehetőségeket, milyen káros vagy hasznos következményei lehetnek az újratestesülés elfogadásának.

Hátrányok a félreértésből adódhatnak csupán:

1, Azt hisszük, hogy a megtestesülésektől, a földi vágyaktól való megszabadulás a cél. Holott a cél, hogy minél több fejlődésre használjuk testi életünket. Nem önző érvényesülésre, hanem mindenekelőtt a szabadságban és szeretetben való élet kialakítására, amely nem csak magunknak, de az egész emberiségnek hasznára válik.

2, Azt gondoljuk, úgy kényelmesen, patópálosan, hogy „ej! ráérünk majd következő életünkben” ezt vagy azt megtenni, most még inkább nem!

Az újratestesülés belátásának előnyei az egyetlen élet hitével szemben többfélék:

1, Az ember az őt ért sorscsapásokat könnyebben átvészeli. Más embereknek sorscsapásaikban együttérzően, megértően, nagyobb lélekjelenléttel tud segíteni.

2, A személyes ismerőseit hamarább megérti vagy elfogadja. Valószínűleg konfliktusainak száma és/vagy intenzitása is csökken.

3, Az eddig esetleg igazságtalanul lenézett népcsoportokhoz tartozó embereket nem ítéli el, hanem egyre elfogulatlanabb a gondolkodása. Belegondolhat például abba, „ha én is egy cigány putriban éltem volna le gyermekkoromat, vagy iszákos szülők gyermekeként nőttem volna fel, vajon nem lennék-e egészen más személyiség?” Felvetheti a kérdést: „Elítélhetem-e az embereket azért, mert nem kapták meg a sorstól azt a kegyelmet, hogy megfelelő körülmények között éljenek, mert nem részesültek gyermekkorukban megfelelő nevelésben? Elítélhetek bárkit is azért, mert szüleik lopásra bíztatták gyermekkorukban, és felnőttként – gyengeségében – ettől nem tud megszabadulni, ennek következményeiben kénytelen élni?” Egyértelműen nem a válasz. Bár az igaz, hogy érett korában egyre inkább felismerhetné, hogy mi a helyes és morális.

Akár egész emberi közösségekkel vagy népekkel szembeni előítéletektől is megszabadulhat az ember egy ilyen világnézettel.

4, Az emberbaráti, morális élet kialakításában is segít. A földi körülmények olyan fejlődési lehetőségeket biztosítanak, amelyeket a pusztán szellemi létezés nem képes nyújtani. A halál és újabb születés közötti életben nincs olyan ember, aki az esetleg rá váró sorscsapások ellenére is, ne azért jönne a Földre, hogy azokat átélve lelkileg-szellemileg fejlődhessen.

Az újratestesülést lelke mélyén elfogadó ember nem lehet fajgyűlölő és embergyűlölő! A reinkarnációra is érvényes a mondás: 

Gyümölcséről ismerd meg a fát!

Reinkarnáció II. 

Miért nem emlékezünk előző életeinkre

– Mi alkotja földi létben megjelenő személyünk lényegét?

– Lényegében az, amire emlékezni tudunk. Az emlékezés egy a tudatban lejátszódó történés.

– Mire tudunk emlékezni?

– Csak arra, amit tudatosan éltünk át. A nem tudatosan ért benyomások soha nem merülnek fel emlékeinkben. Az előfordulhat, hogy egy tudatosan átélt benyomást elfelejtünk, de akkor még van rá esélyünk, hogy valaha emlékezhessünk rá, ha a megfelelő körülmények létrejönnek.

– Hogyan alakul ki legkönnyebben valaminek a felejtése?

– Az alacsony szintű figyelem, tudatosság következtében. Amikor éppen hogy jelen vagyunk, személyiségünk tudata az érintett dologra vonatkozóan eltompul. Vagy amikor több mindenre terjeszti ki a figyelmét, de csak gyengén, felszínesen.

– Például hogyan jön létre az a kínos szituáció, hogy nem tudjuk, hova tettünk valamit? Miért nem tudjuk, hogy hová tettük, például a kocsikulcsot?

– Mert nem figyeltünk oda. Tudatosságunk a kulcs lehelyezésekor mással volt elfoglalva. A kulcsra már nem figyeltünk. Nem is emlékezhetünk rá, mert nem volt tudatos a letétele. S ez alkalmas az előző életekre való emlékezésünk hiányának megvilágítására is. Mindig csak arra emlékezhetünk, amit tudatosan éltünk át. Ha a kulcs lehelyezésére figyelmet fordítottunk volna, akkor most biztosan emlékeznénk is rá. Így van ez az előző életekre való emlékezéssel is. Ha az ember az előző inkarnációjában nem számolt a reinkarnáció létezésével, akkor ez olyan tudati attitűddel is járt, hogy mostani inkarnációjában éppen úgy nem képes emlékezni rá, mint példánkban a figyelmetlenül lerakott kulcsra. Ha viszont jelenlegi inkarnációnkban tudatunkban él az újratestesülés és az emberi individuum szellemi voltának gondolata, ha legalább hisszük, hogy jelenlegi megtestesülésünk egyike a többinek, akkor a következő inkarnációnkban a mostani megtestesülésünkre bizonyos mértékig már emlékezni is tudunk. Legalábbis, ha ez a tudati állapot elég erős volt ehhez. Van azonban ennek még egy másik aspektusa is.

– Mi lenne az?

– Ki reinkarnálódik? Az ember énje. Nem a lelke.

– Ki vagy mi az ember énje?

– Egy szellemi lény: individualitás. De ez az individualitás úgy testesül meg, hogy földi tudatunkban csak mása jelenik meg: a személyiség. Az én a testben és lélekben tükröződik, ez a személyiség. Ezzel azonosítjuk magunkat, amikor énnek nevezzük magunkat. Holott ez olyan, mintha igazi énünknek csupán lenyúló földi karja lenne a személyiség. Valójában nem az előző élet személyisége testesül meg, hanem az individuum. Az előző élet személyiségét kitevő emlékhalmaz ezért nem kerülhet át minden további nélkül az individualitás következő inkarnációjának személyiségébe.

– Miért, hiszen a személyiség emlékei beépülnek az individuumba, nem?

– Nem kifejezetten az emlékei, hanem az, amit hasznosítani tud további fejlődése számára, ezek emlékek is. De az is, ami azokból kialakul: a képességek. De gondoljunk csak bele, micsoda áttekinthetetlen kavalkád, kaotikus zűrzavar lenne a tudatunkban, ha az előző életünk személyiségének emlékei is ott kavaroghatnának a jelenlegi emlékeink között. Vagy mi történne, ha egy előző megtestesülésben elkövetett gyilkosság emléke kísérné végig jelenlegi életünket, folytonos lelkiismeret furdalást okozva. Igenis lehet jótétemény az előző életekre szóló emlékezés elvesztése. Elveszítenénk a tudatunk feletti uralmat, ha individualitásunk összes eddigi személyiségének átélt emléke a tudatban nyüzsögne. Talán meg is őrülnénk, ha most minden előző életünk emlékének terhével kellene élni. Lehet, hogy néhány őrült fejében ezek tényleg megjelennek, és szétzilálják a tudatát. Most csak jelenlegi életünk emlékeinek hordozására vagyunk érettek, a felejtés az újratestesüléseket szabályozó szellemi hierarchia jótéteménye is. De éretté válhatunk több személyiség emlékeinek hordozására is, ha megfelelő tudati fejlődésen megyünk át a megtestesüléseink során. Ennek része a reinkarnációnkra való gondolás is. Ez irányú fejlődésünket egyébként testi oldalról segíteni fogja, hogy már jelenlegi inkarnációnkban az előagyban egy olyan finom szerv készül elő, amely már a következő megtestesüléseink során arra teszi képessé az embert, hogy emlékezzen előző életére. A közeljövőben ez a szerv mindenkiben jelen lesz, de csak az tudja használni emlékezésre, aki tudatával már most figyelemmel fordul saját reinkarnálódásának gondolata felé.

– De ha a jelenlegi személyiségünk nem származik az előző megtestesülés személyéből, akkor mégis hogyan lehetséges egy teljesen másik személy élményeire az emlékezés?

– Csakis úgy, hogy a jelenlegi élet személyiségének vannak olyan maradandó gondolatai, amilyet az imént említettem, és amit majd a halál és újabb születés közötti időben az individualitás a leélt földi élet szellemi gyümölcseként be tud építeni saját szellemi lényébe, és onnan bele tudja vinni a majdani megtestesülésének személyes tudatába is. A csak anyagi létezésre vonatkozó értelmi ismeretek ebben mit sem segítenek. A közeli jövőben tehát egészen elterjedt lesz az emlékezés az eggyel korábbi földi életre. Az összes inkarnációnkra pedig akkor tudunk majd emlékezni, ha képesek leszünk nem személyünkkel, hanem az ismétlődően reinkarnálódó individualitásunkkal azonosnak tudni és érezni magunkat. Ez hosszabb fejlődés eredménye lesz egy távoli jövőben.

- Az idézetek Rudolf Steiner: 

A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei c. könyvéből származnak. -

- Gellért Ferenc - megismeres.hu -

Misztikus támogatók a halálközeli élmények körül

Rengeteg halálközeli élményt, vészhelyzetet átélő ember számol be arról, hogy egy titokzatos valaki megjelent mellette segíteni. Az illető a semmiből jött, és utána éppolyan gyorsan eltűnt. De kik lehetnek ezek a misztikus támogatók?

Fotó: AdobeStock

A harmadik ember jelenség (vagy szindróma) elnevezés arra utal, hogy első a testi dimenzió, a második a lelki, a harmadik pedig a földöntúli – a misztikus segítő ez utóbbiból érkezhet. A szkeptikusok szerint csak a képzelet teremtménye, de képzelhet-e ennyi ember egymástól függetlenül hasonló dolgot? Így, amíg elfogadható magyarázat nem születik, ki kell békülnünk a gondolattal, hogy valakik valahol figyelnek és vigyáznak ránk.

Ők azok az angyalok, tündérek, fénylények, akik emberi alakot öltenek, és ha kell, megjelennek, hogy kihúzzanak bennünket a bajból.

A Fehér Bajtárs

Az első világháborúban tűnt fel egy titokzatos férfi, aki minden hadviselő fél rászorulóinak segített. Akik találkoztak vele, fehér ruhás, Jézusra emlékeztető férfiként írták le a csak Fehér Bajtársként emlegetett jelenést. Így az a brit katona is, aki 1915-ben sebesülten zuhant egy bombatölcsérbe:

„Nem is tudom, hogy az örömtől vagy a félelemtől borzongtam-e meg, amikor hirtelen megjelent előttem a Fehér Bajtárs. Ebben a pillanatban a németek lőni kezdtek. A golyók aligha vétettek volna el egy ilyen célpontot… De a Bajtárs a karjába vett, és kiemelt a bombatölcsérből – engem, az ezred legnagyobb termetű emberét. Majd biztonságos helyre vitt, és amilyen váratlanul megjelent, éppen úgy tűnt el” – számolt be a brit katona a jelenésről.

Ki hívta a mentőt?

A harmadik ember jelenség nagyon sokszor fordul elő az utakon. Az Egyesült Államok egyik autópályáján egy nő balesetet szenvedett: egy szakadékba zuhant az autójával, amelybe beszorult a kisbabája. Nagy nehezen kimászott, és az út mellett integetve próbált segítséget kérni. Az egyik autó megállt, kipattant belőle egy férfi, és a nő kérésére rohanni kezdett lefelé a lejtőn, közben a mobilján hívta a mentőket és a rendőrséget. A szakadék aljában kivette a kocsiból a csecsemőt, és az édesanyja karjába helyezte. Mire megérkezett a mentő, a férfinak nyoma veszett.

A mentősök megpróbálták a segélyhívás alapján azonosítani, de a hívószámot sem találták meg a nyilvántartásban.

Beindította a kocsit az elhunyt testvér

Egy magyar hölgy az egyik közösségi oldalon osztott meg egy emléket, amelyből – más hasonló esetek mellett – arra következtethetünk, hogy az eltávozott szeretteink is a megmentésünkre siethetnek. Erika egy vasúti átjáróban ragadt az autójával.

A motor lefulladt, az ajtók is beragadtak, hiába rángatta őket, és ekkor meglátta a közelgő vonat reflektorát. Pánikba esve sikítani kezdett, ám hirtelen megjelent mellette az anyósülésen egy nő. Nem szólt semmit, csak elfordította a slusszkulcsot, mire a motor beindult. Erikának volt annyi lélekjelenléte, hogy kivezesse a kocsit a sínekről, mielőtt a vonat odaért volna. A kiérkező rendőrök szerint „szerencséje volt”, hogy időben beindította a kocsit.

Erika csak az édesanyjának merte elmondani, hogy az a valaki, aki megmentette az életét, pont úgy nézett ki, mint ő maga – csak „sokkal szebb és fiatalabb kiadásban”.

Az anyja szomorúan mosolygott, és elmesélte, hogy Erikának volt egy nővére, aki még az ő születése előtt elhunyt, és aki valóban nagyon hasonlított rá.

A régi osztálytárs jó tanácsa

Edith Foltz-Stearns hivatásos pilóta volt az 1930-as években. Egy verseny során eltévedt, kifogyott az üzemanyag a repülőből. Hirtelen megjelent mellette egy lány. „Edith, menj tovább!” – mondta. Edith felismerte benne egy fiatalon elhunyt egykori osztálytársát. Mivel nem sok esélye volt a megmenekülésre, hallgatott rá. Továbbrepült, és valóban felbukkant egy reptér, amelyet korábban nem ismert, és ahol le tudott szállni.

A pápa és a ledőlt szobor

IX. Pius pápa (1792–1878) gyermekként az egyház szolgálatában mosta fel az oltárlépcsőt, amikor hirtelen furcsa borzongást érzett. Felnézve egy „szép ifjút” pillantott meg az oltár túloldalán, aki a kezével hívogatóan intett neki. A gyermek moccanni sem mert, ám a fehér ruhás fiatalember még sürgetőbben intett, így a kisfiú végül elindult.

Az idegen ekkor hirtelen eltűnt, és ugyanebben a pillanatban az oltárról leszakadt egy hatalmas szobor. Pont ott tört darabokra, ahol a kisfiú a lépcsőt mosva térdelt. Ezt a történetet a Szentatya élete során többször is elmesélte. Mindig hozzátette, hogy nem tudja, ki lehetett az illető, de talán azért mentette meg, mert még dolga volt a világban.

- forrás:meglepetes.hu -

- - - - - - - 

Az anyai szeretet soha nem hal meg - videó

Rudolf Steiner: Szellemi húsvéti harangok

A makrokozmikus és mikrokozmikus tűz

A lélegzet és a vér átszellemiesítése

GA 109

Köln, 1909. április 10-11.

Goethe, modern korunk egyik leginspiráltabb szelleme, igazán megindító szavakkal beszél a húsvéti harangok erejéről. Midőn Faustot, mint a kereső emberiség reprezentánsát, abban a pillanatban állítja elénk, mikor az elérkezik a földi lét határához, Goethe feltárja számunkra, hogy hogyan képes a Húsvét üzenete, a Húsvéti Ünnep által gyújtott fény, még annak a szívében is, aki a halál után vágyódik, eltörölni e halálvágy gondolatát és erejét.

A húsvét üzenetének belső impulzusa valóban úgy vonul végig az egész emberiség fejlődésén, ahogy azt Goethe állítja elénk. És ha egy talán nem túl távoli jövőben, meglátva a mélyebb szellemi összefüggéseket, megértjük majd, hogy az ünnep arra rendeltetett, hogy az emberi lélek összekapcsolódjon a hatalmas világmindenségben élő és hullámzó erőkkel, akkor úgy fogjuk találni, hogy ezekben a tavasz eleji napokban lelkünk mintegy új alakot öltve kitágul. Ily módon megértjük, hogy az egyetemes spirituális élet forrásai meg tudnak váltani bennünket a materiális élettől, az anyaghoz kötött lét beszűkítettségétől.

Éppen a húsvéti időben érezhetjük át legjobban, hogy mit ad a léleknek a megingathatatlan bizalom; a bizakodás abban, hogy az emberi létezés legbensőbb magja az örök, isteni lét forrásából ered. Olyan erőforrás ez, amely képessé tesz bennünket az anyag kötöttségéből való kiemelkedésre és - anélkül, hogy elvesztenénk önmagunkat – a kozmikus létezés forrásával egyesülhetünk általa. Azon forrással, amihez minden időkben a magasabb tudatosság segítségével juthatunk el. A húsvéti ünnep tulajdonképpen külső jele annak a mély benső élménynek, aminek megélésére minden ember képes, külső jele a kereszténység legmélyebb misztériumának. Így tehát jelenünk húsvéti ünnepe és a hozzá kapcsolódó jelképrendszer, mintha a szimbólumai lennének annak, amit az ember a földfejlődés elejétől kezdve csak a szent misztériumokban találhatott és tudhatott meg. Bárhol is celebrálták a föld népei az ünnepet, amit a mai emberiség Húsvétként ismer - s a régi népeknél ez az ünnep valóban a legelterjedtebb volt -, az mindenütt a szent misztériumokból származott. És annak a megsejtését hozta, azt a meggyőződést fejlesztette ki, hogy a szellemi élet le tudja győzni a matériában megnyilatkozó halált. Mindazt, ami az emberi lélekben ezt a meggyőződést életre keltette, a régi időkben a szent misztériumok mélyéről adták hírül.

Az ember fejlődése éppen abban áll, hogy a szent helyek titka, a szent misztériumok bölcsessége fokozatosan áramlik ki az egész emberiségbe, s most, kilépvén a fényre, mindannyiunk közös kincsévé válik. A mai és holnapi tanulmányaink során szenteljük magunkat azon igyekezetnek, hogy meglássuk, miként tör utat magának ez a sejtelem, ez a belső meggyőződés az ősrégi megismerésből kiindulva, és hogyan terjed el egyre szélesebb körben. Most visszatekintünk a múltba, hogy azután a holnapi előadásban leírhassuk a jelenlegi kor emberének a húsvéti ünnephez fűződő érzéseit.

Mivel a húsvéti ünnep az emberi szellem feltámadásának ünnepe, ezért össze kell szednünk minden belső komolyságunkat, hogy reményünk lehessen felemelkedni ahhoz a bölcsességhez, amely bizonyos értelemben a szellemtudományos megértés legmagasabb csúcsaira vezet. A mi keresztény húsvéti ünnepünk csak egyik formája az emberiség általában vett húsvéti ünnepének.

Amit a mindenkori bölcsek a maguk legerősebb, legmélyebb meggyőződésük, legmélyebb tudásuk alapján az életnek halál feletti győzelméről mondtak, azt belerejtették a húsvéti ünnep szimbólumaiba. Mindenütt megtaláljuk náluk azokat az alapokat, amelyek megértetik velünk a húsvét, a szellem feltámadásának ünnepét. Egy szép és mély értelmű keleti legenda a következőket mondja el:

A Kelet nagy tanítója, Shakyamuni, a Buddha, mély bölcsességét a keleti népeknek adományozván – s ez a bölcsesség a szellemi lét ősi forrásaiból származott -, az emberek szívét határtalan boldogsággal töltötte be. Azokban az időkben, amikor az ember még be tudott tekinteni a szellemi világokba, az onnan származó ősi bölcsesség áldást hozott a szívekbe. Shakyamuni bölcsessége pedig olyan volt, hogy azt egy későbbi emberiség számára is át tudta örökíteni. Volt Shakyamuninak egy nagy tanítványa. Míg a többi tanítvány csak többé-kevésbé fogta fel az általa tanított, átfogóan mély bölcsességet, addig Kashiapa – mert így hívták a tanítványt - teljesen megértette azt. Kashiapa egyike volt e tanok legnagyobb beavatottainak, Buddha legjelentősebb követőinek.

A legenda elmondja, hogy amikor Kashiapa közeledni érezte a halálát, és érett bölcsességének megfelelően kész volt a Nirvánába távozni, felment egy meredek hegyre és elrejtőzött egy barlangban. Ám halála után teste nem indult oszlásnak, ép maradt. Csak a beavatottak ismerték a rejtekhely titkát, csak ők tudták, hogy hol nyugszik a nagy beavatott Kashiapa fel nem bomlott teste. Buddha pedig előre megjósolta, hogy egy nap, mint az emberiség új nagy tanítója és vezetője, s egyben Buddha csodálatos követője, a Maitreya Buddha eljön közénk, aki elérvén földi életének csúcspontját, felkeresi majd Kashiapa barlangját, s jobb kezével megérinti a megvilágosodott romlatlan testét. És akkor a mennyből csodálatos tűz száll majd alá, melyben e nagy megvilágosodott, Kashiapa, fel nem oszló teste felemelkedik a földi létből a szellemi létezésbe.

Így beszél a híres keleti legenda, amely talán kicsit érthetetlen a nyugati ember számára. Ez a legenda is feltámadásról, a földi létből való felemelkedésről, a halál feletti győzelemről beszél. De ez a halál feletti győzelem úgy következik be, hogy a föld pusztító erői semmit sem árthatnak Kashiapa megtisztult testének. S ha a nagy beavatott eljön és kezével megérinti e testet, a csodálatos tűz felemeli azt a mennyei szférákba. A keleti legenda története eltér a nyugati keresztény húsvéti ünnep tartalmától, és éppen ez az eltérés adja meg a húsvéti ünnep mélyebb megértésének lehetőségét. Az ilyen legendákba ősi, kozmikus bölcsesség van belerejtve, amit csak fokozatosan közelíthetünk meg. Felvethetnénk a kérdést: Miért nem győzi le Kashiapa, mint a Megváltó, 3 nap alatt a halált, ahogy ezt a keresztény húsvéti híradás elmondja? Miért vár a keleti monda nagy megvilágosodottjának fel nem bomló teste olyan hosszú ideig arra, hogy végül a csodálatos tűz mennyei magasságokba ragadja?

Manapság csak visszhangja jut el hozzánk annak a mélységnek, ami egy ilyen legenda tartalmában megnyilatkozik, csak fokozatosan juthatunk el a benne rejlő bölcsesség megsejtéséhez. Éppen az ilyen komoly ünnepi idők azok, melyek megtaníthatnak bennünket feltekinteni arra a magas bölcsességre, amely elérhet hozzánk, ha tiszteletteljes áhítattal közelítünk felé. Ne akarjuk mindjárt józan értelmünkkel felfogni ezeknek a legendáknak a tartalmát. A teljes megértést csak az hozza el, ha úgy közeledünk ezekhez az igazságokhoz, hogy megfigyelésünket és érzéseinket először erre alkalmasakká, érettekké tesszük, és végül a kialakult belső melegség és tűz teszi majd lehetővé, hogy meg is ragadjuk őket.

A mai emberiség előtt két hatalmas jelzőfény világít, két egymással bensőségesen rokon igazság tűnik fel az emberiség szellemi létének horizontján. A mai fejlődési fokon álló és szellemiségre törekvő emberiség két fontos, iránymutató pontja ez. Az első jelzőfény a mózesi égő csipkebokor, a

második pedig a Sínai-hegyi tűz, melyen át, villámlás és mennydörgés közepette, a kinyilatkoztatás hírül adja Mózesnek: Én az Én-vagyok vagyok.

Ki az a szellemi lény, aki ebben a két jelenségben így ad hírt magáról Mózesnek?

Aki megérti a kereszténység szellemi küldetését, az megérti azokat a szavakat is, amelyek feltárják előttünk, hogy ki az a lény, aki az égő csipkebokorban és azután villámlás és mennydörgés közepette a Sínai-hegyen megjelenik, hogy a Tíz parancsolatot Mózesnek adja. A János-evangélium írója maga mutat rá, hogy Mózes megjövendölte Krisztus eljövetelét. Utal azokra a részekre, melyek elmondják, hogy az a Hatalmasság, akit később Krisztusnak neveztek, megnyilatkoztatta magát az égő csipkebokorban és később a Sínai tüzében. Krisztus - és nem más - volt hát az az istenség, aki Mózesnek így beszélt magáról: Én az Én-vagyok vagyok.

Az az isten, aki később emberi testben megjelenvén elénk állítja a Golgota Misztériumot, korábban már, láthatatlan hatalmat gyakorolván, a természet tűz elemében hírt ad magáról. Ahhoz jut el az Ó- és Újtestamentum üzenete, aki megérti, hogy akiről Mózes jövendölést ad, nem más, mint Krisztus, aki egy nap eljön majd az emberek közé. Az isten, aki a megváltást hozza el az emberiségnek, így manifesztálódik a természet tűz elemében, nem pedig emberi alakban. Ugyanaz a lény, aki azután látható módon lép elénk a palesztinai eseményben, előzőleg az antikvitás minden korszakában is színre lép, isteni lénye sokféle formát ölt magára.

Visszatekintvén az Ótestamentumra, azt kérdezhetjük: Melyik istenhez imádkoztak az ó-héberek? Ki volt az istenük? A héber misztériumok beavatottai tudták, hogy Krisztust tisztelik. Felismerték Krisztust abban, aki így szólt hozzájuk: „Mondd meg népemnek: Én az Én-vagyok vagyok.” – De ha nem is lenne ismeretes, hogy az emberi evolúció azon szakaszában, amiben mi is élünk, Isten hírül adta magát a tűzben, az, aki be tud tekinteni a természet titkainak mélyére, felismerheti, hogy az égő csipkebokor istensége, a Sínai-hegyen megjelenő isten ugyanaz, mint aki lejön a szellemi magasságokból, hogy emberi testbe leszállva végrehajtsa a Golgota Misztériumot. Mert titokzatos összefüggés van a külvilágban, a természet elemeiben fellobbanó tűz és a vérünkben lüktető hő-elem között. A szellemtudományban gyakran hangsúlyozzuk, hogy az ember a nagyvilágon – a makrokozmoszon – belül valójában egy mikrokozmosz. Helyes megfigyelés eredményeként látnunk kell, hogy az emberben lévő belső folyamatoknak meg kell felelniük az univerzum külső folyamatainak. Minden belső folyamathoz meg kell találnunk a megfelelő külsőt. Ha ennek a jelentőségét meg akarjuk érteni, a szellemtudomány mélyebb rétegeibe kell alászállnunk. Ezzel érintettük azt a nagy titkot, azt a nagy igazságot, amely választ ad a kérdésre: Mi az a hatalmas univerzumban, ami az emberi gondolat keletkezési titkának felel meg?

Elmondható, hogy az ember az egyetlen valóban gondolkodó lény a Földön. Abban a formában, ahogy az ember teszi, semmilyen más földi lény nem éli át a gondolatokat. S gondolatai által képes egy olyan világ megtapasztalására, ami a földön túli létezésbe vezeti el. Mi gyújtja fel bennünk a gondolatokat, mi játszódik le bennünk, amikor a legegyszerűbb vagy épp a legnagyszerűbb gondolat villan fel bennünk? - Két erő működik együtt bennünk akkor, mikor gondolatok áramlanak át lelkünkön: az asztráltest és az én. Az én fizikai kifejeződése a vér, az asztráltest kifejeződése pedig az idegrendszer, az idegrendszerben levő élet. Sohasem villanna fel bennünk gondolat, ha nem működne együtt az én és az asztráltest. Ez az, ami kifejeződik a vér és az idegrendszer együttműködésében.

A jövő tudománya különösnek fogja tartani, hogy a mai tudomány kizárólag az idegrendszernek tulajdonítja a gondolat keletkezését. Hiszen nemcsak az idegektől származik a gondolat. A vér és az idegrendszer összjátéka,– és csakis ez -, adja azt a folyamatot, amelyben a gondolat keletkezését kell keresnünk. Ha vérünk, tehát belső tüzünk, és idegrendszerünk, tehát belső levegőnk, együttműködik,

akkor átcikázik lelkünkön a gondolat. És a lélek mélyén keletkező gondolatnak a kozmoszban a mennydörgés felel meg. Amikor a légtömegekben villámlás keletkezik, amikor a tűz és a levegő összjátéka mennydörgést idéz elő, akkor ez a makrokozmoszban lejátszódó esemény megfelel annak a folyamatnak, ahogyan a vér tüze és az idegrendszer játéka belső mennydörgésben tör ki. Csakhogy ez a mennydörgés a külvilág számára észrevétlenül, szelíden és nyugalmasan morajlik fel a gondolatban. Ami a nagyvilágban a felhőkben cikázó villám, az bennünk vérünk melege. S ami az univerzum számára az egyes elemeket magába foglaló levegő, az megfelel az idegrendszerünket átható életnek. És mint ahogy a villám az elemek interakciója folytán mennydörgést okoz, úgy hozza létre a vér és az idegek játéka a lelkünkön átcikázó gondolatot. Kitekintünk a körülöttünk lévő világba, látjuk a levegő-formációkban cikázó villámlást és halljuk a felmorajló mennydörgést, majd lelkünkbe nézünk és érezzük a vérünkben lüktető belső meleget, az idegrendszerünket átható életet – és azután tudatossá válunk a rajtunk átcikázó gondolatra, és azt mondjuk: a kettő egy.

Ez valóban így van. Amikor mennydörög, akkor ez nemcsak fizikai-materiális jelenség – csak a materialista mitológia tartja annak -, mert aki a materialista létet szellemi lényekkel áthatottnak látja, annak a számára igazságot, a valóságot jelenti, ha feltekintve az égre látja a villámlást, hallja a mennydörgést, és így szól magához: Az istenség épp gondolkodik a tűzben, így nyilatkoztatva meg magát nekünk. - A világmindenséget átható, láthatatlan isten ő, akinek a villámlás a melege, a levegő az idegélete, és a mennydörgés a gondolata. Ő az, aki Mózeshez szólt az égő csipkebokorban és a Sínai-hegyi villámtűzben. – Ami a makrokozmoszban tűz és levegő, az a mikrokozmoszban, az emberben, vér és ideg. És ami a makrokozmoszban villámlás és mennydörgés, az az emberben a feltörő gondolat. És az Isten, akit Mózes látott és hallott az égő csipkebokorban, aki a Sínai villámtüzében szólt hozzá, az mint Krisztus élt a Názáreti Jézus vérében. 

A Názáreti Jézus testében manifesztálódott az emberi formába leszálló Krisztus. 

És ott emberként gondolkodott, egy emberi testben. Így vált Krisztus az emberiség fejlődésének hatalmas mintaképévé.

Ily módon találkozik az emberi fejlődés két pólusa: a makrokozmikus isten, aki a Sínai-hegyen a villámlásban és mennydörgésben nyilatkoztatja meg magát, és ugyanaz az isten mikrokozmikus formában, amikor megtestesül a palesztinai emberben.

Az emberiség magasztos misztériumai, fejlődésének örök törvényei a legmélyebb bölcsességből származnak. Ezek nem kitalált legendák, hanem mély igazságok. De olyan mély igazságok, hogy a szellemtudomány minden eszközét segítségül kell hívnunk ahhoz, hogy az őket elrejtő titkok lelepleződjenek.

Nézzük most meg, hogy milyen impulzust ajándékozott az emberiségnek a legnagyobb ideál, az a lény, aki alászállt, hogy egy emberi testben kösse össze magát az elemek mikrokozmikus képmásával? Milyen impulzust kapott az emberiség a Krisztus Lénytől?

Tekintsünk még egyszer vissza a régi népek tudására. Az Atlantisz utáni kor legrégebbi időszakától kezdve az emberek jól ismerték az evolúció menetét. Mindenütt, minden misztériumiskolában kinyilatkoztatták azt, amit ma újra hírül ad a szellemtudomány, hogy az ember 4 részből áll: fizikai testből, étertestből, asztráltestből, és énből; s hogy az ember a lét magasabb fokára emelkedhetik, ha énje önálló tevékenységével asztráltestét szelleménné (manasszá), étertestét életszellemmé (buddhivá), és fizikai testét atmává, vagyis szellememberré transzformálja. Földi életünk során a fizikai testnek lépésről lépésre minden ízében szellemivé kell válnia, olyannyira, hogy ami az embert valójában emberré teszi - a beléárasztott isteni lehelet - maga is szellemivé váljon. Ez azért van, mert a fizikai test átszellemiesítése a lélegzet átszellemiesítésével kezdődik, ezért az átváltoztatott, átszellemiesített fizikai testet atmának vagy atmannak nevezik. (Atem (lélegzet)=Atman)

Az Ótestamentumból tudjuk, hogy az embernek a földi lét kezdetén odaadatott az ’Élet Lehellete’, s azt minden ősrégi bölcsesség olyasvalaminek tekintette, amit az embernek fokozatosan át kell szellemiesítenie. Az összes régi világnézet abban látta minden törekvése végső célját, az ideálját, hogy olyan mértékben tegye istenivé a lélegzetet, hogy az embert átjárhassa a szellem igaz lehellete.

De nem csupán a lélegzetnek kell szellemivé válnia az emberben. Ahhoz, hogy az ember egész fizikai teste szellemi legyen, a légzés által folytonosan megújuló vérnek, az én kifejeződésének, is át kell szellemiesednie. A vért meg kell, hogy ragadja egy a szellemibe tartó erő. A kereszténység a régi misztériumokhoz hozzáadta a vér, az emberbe zárt tűz misztériumát. A régi misztériumok szerint a földi viszonyok közt élő ember a szellemi magasságokból szállt alá a földi testiségbe. Ám, bezárván magát a fizikai létezésbe, elvesztette szellemi természetét. De vissza kell térnie oda, ahonnan jött, el kell dobnia fizikai burkait, fel kell emelkednie a szellemi létbe.

Amíg az emberi ént – amelynek a vér a fizikai kifejeződése - nem ragadta meg egy földön megjelenő szellemi impulzus, addig a vallások nem taníthattak az emberi én önmagát megváltó erejéről. Addig arról adhattak hírt, hogy léteznek olyan fenséges szellemi lények - ők az avatárok - akik időről-időre, amikor az emberiség segítségre szorul, leszállnak a földre, hogy emberi testekbe inkarnálódjanak. Olyan lények ők, akiknek saját fejlődésük szempontjából nincs már szükségük a földi testbe való leszállásra, mert emberfokukat egy régebbi világkorszakban elérték. De mégis eljönnek, mert segíteni akarnak az emberiségen.

Így száll le a földi létbe időről-időre, amikor az emberiség segítségre szorul, Vishnu, a nagy isten, aki mindenben benne él, aki esszenciája, extraktuma minden életnek. Vishnu egyik megtestesülése –nevezetesen Krishna – önmagáról szólván félreérthetetlen ábrázolását adja annak, hogy milyen is egy avatár . A Bhagavad Gítában lelünk azon szavakra, amelyekkel Krishna, akiben mint avatár, Vishnu él, önmagát jellemzi: 

„Én vagyok a teremtés szelleme, kezdete, közepe és vége,

én vagyok a csillagok között a nap, az elemek között én vagyok a tűz,

a tengerek között a kozmikus óceán, a kígyók között

az örök kígyó. Én vagyok a világok alapja.”

Nem lehet ennél szebben vagy magasztosabban jellemezni a mindent átható istenséget. Ezt az istent látta Mózes a tűz elemében, azt az istenséget, aki nemcsak a világot átható makrokozmikus isten, hanem aki benne él az ember benső világában is. Ezért Krishna minden ember-ábrázatú lény nagy eszményképe, olyan eszmény, amely az ember legbensőbb esszenciájából kifejlesztve válik elérhetővé. Ha majd valóság lesz az, amire az ókor bölcsessége törekedett, hogy ti. az ember lélegzete átszellemiesedik a Golgotai Misztériumtól kapott impulzus felvételével, akkor a megváltás princípiumát szereztük meg, éspedig azzal, ami bennünk él. Az összes avatárok felülről származó erővel váltották meg az emberiséget, azáltal, ami rajtuk keresztül sugárzott a szellemi magasságokból a földre. Az avatár Krisztus azonban azzal, ami magukból az emberiség erőkből vétetett. Ezzel pedig azt mutatta meg, hogy a megváltás erőit, a szellem anyag felett aratott győzelméhez szükséges erőket, saját magunkban találhatjuk meg.

Ezért még az olyan megvilágosodott ember, mint Kashiapa sem juthatott el a teljes megváltáshoz, annak ellenére, hogy lélegzetének spiritualizálásával testét fel-nem-oszlóvá tette. A fel-nem-oszló testnek várnia kell a titokzatos barlangban arra, hogy érte jöjjön a Maitreya Buddha. És csak amikor az én a fizikai testet már olyan mértékben átszellemiesítette, hogy a Krisztus-impulzus beáramolhat a testbe, akkortól lesz igaz, hogy a megváltáshoz már nincs szükség a csodálatos kozmikus tűzre, hanem csakis az ember belső világában, a vérében lobogó tűz által éri azt el. Eképpen világíthatjuk

meg a Golgotai Misztériumból kisugárzó fénnyel a Kashiapáról szóló csodálatos és mély értelmű legendát.

Eleinte sötét és rejtélyes számunkra a világ. Olyan ez a sötét világ, mint egy sötét szoba, tele gyönyörű tárgyakkal, melyeket kezdetben nem láthatunk. Ha azonban lámpát gyújtunk, a tárgyak szépsége és nagyszerűsége feltárul. Így van ez a bölcsességre törekvő emberrel is. Először még sötétben tapogatózik. Kitekint a világba, a múltat és a jövőt vizsgálván, és a sötétségbe bámul. De amikor a Golgotáról áradó fény mindent megvilágít, a legtávolabbi múlt és a legláthatatlanabb jövő is fénybe borul, átvilágítódik. Mert minden anyag a szellemtől származik, és az anyagból támad fel a szellem. Egy olyan - a kozmikus történésekhez kapcsolódó- ünneppel, mint a Húsvét, ezt a bizonyosságot fejezzük ki. S ha az ember tisztában van azzal, hogy mi az, amit a szellemtudomány segítségével elérhet, - azt, hogy a lélek felismervén a létezés rejtélyeit, megtalálhatja az utat a kozmosz olyan titkainak feltárásához, amelyek olyan sokatmondóan fejeződnek ki a húsvéthoz kötődő jelképrendszerben -, akkor megérez valamit abból, hogy mit jelent ezután nem csak a személyes lét szűk keretei között élni, hanem együtt élni a csillagok fényével, a nap ragyogásával, az univerzum valóságával. Úgy érzi majd, hogy beletágul a világmindenségbe és egyre inkább betöltekezik a szellemmel. Az emberi életből feltámadni az univerzális életre: ez visszhangzik szívünkben a húsvéti, szellemi harangzúgás következtében. És ha meghalljuk a húsvéti szellemi harangok hangját, akkor a szellemi világra vonatkozó minden kételyünk eloszlik és feléled bennünk a bizonyosság, hogy semmiféle földi halál nem árthat nekünk.

Hiszen aki megérti a szellemi húsvéti harangok szavát, azt a szellemi élet újra magához ragadta.

- Rudolf Steiner -

- - - - - -

Húsvéti Harangok Tiszafüred - videó

forrás:Ladányi Zsolt