2025. április 11., péntek

John William Waterhouse (1849–1917): Shalott hölgye


John William Waterhouse: Shalott hölgye 1888.Olaj, vászon

E három Shalott hölgye festmény, amelyet a művész Alfred Lord Tennyson verse alapján készített,
aki egy átok miatt kénytelen a Shalott szigetén lévő toronyban maradni, mely egy folyón található, ami Camelot felé folyik.

Tennyson, Alfred Lord: Lady Shalott balladája

Folyóparton, dús árteren,
Ameddig csak ellát a szem,
Mezők; hol árpa, s rozs terem,
Rajtuk kis út, s kies helyen:
A soktornyú Camelot.
S a népek látják útjukon;
Sok tavirózsa, liliom,
Egy szigetet, hogy körbefon,
Mit úgy hívnak: Shalott.

Fehér fűzek a szigeten,
Nyárfák reszketnek szelíden,
S dombján – honnan látni heveny-
Hullámún folyóját; igen
Siet, várja Camelot –
Négy szürke fal határolta
Tornyok; s egyik kilátója
Kis lak, partra néz, s lakója
Egy hölgy: Lady Shalott.

Fűzek fátylán túl látni ott,
Ár ellen lóval vontatott
Nehéz dereglyét, s csónakot;
Épp selyemvitorlára bont,
S siklik, célja Camelot.
De látni őt magát? Kezét,
Hogy integet, vagy szerteszét
Néz tornyából – hisz köztük élt
A hölgy; Lady Shalott.

John William Waterhouse: Shalott hölgye 1915.

Csak a napszámos, ki korán
Árpát arat – hallja talán
Folyóparton, kanyar után
A dalt, mely visszhangzik falán –
Ott tornyosul Camelot -
S ha még holdfénynél is fárad,
Kévét tornyoz, sosem lázad:
„Ez ő! – szól, s örvend dalának –
Hölgyünk, Lady Shalott!”

Nem látták – munkába merül,
Szőttest sző rendületlenül,
Beszélik, sorsán átok ül,
S lesújt, ha egyszer úgy kerül:
Kinéz – s látvány: Camelot.
Nem tudta, mert nem tudhatta,
Mi végre ez átok rajta?
Csak szőtt, mivel dolgos fajta
E hölgy, Lady Shalott.

Falára függesztett tükröt
Nézett, s minden abban fürdött,
Árny-bábokat, ember-trükköt,
Országutat, épp ott öltött
Kanyart, s rögtön Camelot;
Folyóján rándító limány,
Parasztok, bugris mindahány,
S pár rőt kötényű árus lány;
S mögöttük már Shalott.

Juhászlegény a nap során,
Apát poroszkál hátasán,
Leánycsapat, cserfes, vidám,
S apród, karmazsin vért-vasán
Tükröződik Camelot.
S olykor, tükör kékjén által,
Lovag pár jön – ajkán víg dal –
Egy sem ékes szalagjával;
S névvel: Lady Shalott.

S mi bűt a kristály tükrözött,
Szövétnekébe költözött;
Hol gyászmenet, nap, s éj között,
Fáklyás, toll-díszbe öltözött;
S gyász-zenét hall Camelot;
Avagy fennjáró hold alatt,
Jő éji nászra két alak.
„Úgy unom már az árnyakat!”
Szólott Lady Shalott.

S hol kéve gyűlt – egy szép napon,
Nyíllövés-túlnyi távolon,
Lomb közt, hol fény matat vakon,
Vért csillan, ím, egy lovason.
A hős, Sir Lancelot.
Lovag, keresztes nagy vitéz,
Borulni térdre egyre kész;
Lakjék a hölgy még oly penész
Helyen is, mint Shalott.

Mint csillagöv függ az égen,
Kantárja bő, csüng ledéren,
Igazgyöngy rajt’, csengő, érem,
Páncélja peng; talpig vértben
Üget, célja Camelot.
Vállszíja címeres bőr viselet,
Övén ezüst kürt díszeleg,
Cseng-bongva léptetett; ilyet
Nem látott még Shalott.

Ég kékje mély, felhő se szállt,
Nyergét rubint-sor szőtte át;
Sok vércseppként izzó szilánk,
Sisakja-tolla egybe-láng.
Léptet, s közel Camelot.
Akár, ha bíbor éj vörös
Tüzét, ha szítja üstökös,
Szakállas-csóvás – míg közös
Álmában él Shalott.

Vöröslő fény szemöldökén,
Fényes patájú csatamén
Alatta; fürtje hosszú, szén-
Szín; leng lobogva, léptetvén;
S előtte, ím: Camelot.
Trillája zengő, s messze fent,
Kristálytükörben, átellent,
Akár a végzet, megjelent
A hős Sir Lancelot.

John William Waterhouse: Shalott hölgye 1894.

Eldobva szőttes, hagyva szék,
Ablakhoz hármat szökkenék,
Vízpartra vetni szép szemét,
Tollas sisakot látni lép,
S bámul: alant Camelot.
S szövése foszlott perc alatt,
A kristálytükör meghasadt,
„Átkom lesújt!” – így felrivallt
A hölgy, Lady Shalott.

Kelet felől vihar támadt,
Feszültek fák, bújt az állat,
Folyó rítt, s bömbölt imákat;
Rájuk szakadt égi bánat;
Ázott tornyos Camelot.
Honát hagyván lelt egy sajkát,
Mit fűzfák közt öböl dajkált,
Reá gyorsan nevet pingált,
Azt, hogy „Lady Shalott”.

Homályos árnyak, partfalak,
Folyóba néz a hős lovag,
Transzállapotba tért alak,
Balsorsát látja álmatag;
Egy asszony, s nem Camelot.
S jő ádáz nap rút estele,
Lánc oldva, ár lódul vele,
Ledőlve sajka mélyibe
A hölgy, Lady Shalott.

Nyugodtan fekszik ott, fehér
Kendője bő, cibálja szél,
Mint vég-palást, hull rá levél,
Kit már csak éji nesz kísér;
Végső útja: Camelot.
S hogy csónak orra széliránt,
Dombok között, s mezőkön át,
Hallhatta mind: hattyúdalát
Zengte Lady Shalott.

S hogy száll a jámbor, meghatott
Sirám, s hirdet alázatot;
A vére lassan megfagyott,
S szemét egy árny lezárta ott,
Leért, ahol Camelot.
S elébb, mint nyüzsgő ár heve,
Házak közé ért volna le;
Kifúlt a dal, s meghalt vele
A hölgy: Lady Shalott.

Virágtól díszlő kertfalak,
Erkélyek, s tornyos tér alatt,
Elérte ott a házakat
E némán sikló rém-alak;
Ünnepelt épp Camelot.
S mind-mind a mólóhoz gyűlnek,
Lovag, polgár, urak, hölgyek,
S egyként egy nevet betűznek,
Azt, hogy „Lady Shalott”.

„Ki volna ő? S miért van itt?” –
Egy fényes házból kérdezik,
S pazar vidámság megszegik;
Keresztet vetvén mindegyik
Lovag; s búsul Camelot.
„Mi bájos! – vélte Lancelot –
Ez arcnak mennyi kecs jutott,
Nyilván Isten kegyeltje volt
E hölgy: Lady Shalott”.

- forrás: Rossner Roberto - magyarulbabelben.net -

Tennyson, Alfred Lord

- - - - - - 

The Lady of Shalott - Loreena McKennitt - videó
forrás:AnotherSoulUponThisRealm