Dr. Grandpierre Attila - A lélek halhatatlansága 3.

A fogantatás titkai

Amikor a hímivarsejt megtalálja a jóval nagyobb petesejtet és beléhatol, akkor a citocentrum a két sejtmag közé helyezkedik, mindjobban sugározni kezd és a két sejtmagot egymás felé vonja. A két mag egyesülésével a megtermékenyülés megtörtént és a sugárzás megszűnik.

Néhány perc múlva a sejtmagtól jobbra és balra egy-egy citocentrum helyezkedik el, sugározni kezd és megindítja a sejtosztódás bonyolult folyamatát. A citocentrumokból mozgató és rendező sugarak indulnak minden kromoszóma egy megszabott pontjához. A kromoszómák eredetileg különböző térsíkokban össze-vissza helyezkednek el a magban, úgy, hogy az ekkor keresztülmetszett mag szemcsés szerkezetűnek látszik. A sejtosztódás felé való első lépés a kromoszómáknak olyan elrendezése, hogy hossztengelyükkel valamennyien a két citocentrum síkjába kerüljenek. Közben a magburkolat megnyílik és fokozatosan feloszlik. A második lépés úgy az apai, mint az anyai eredetű kromoszómák fele-felerészét egyaránt az egyik citocentrum felé rendezi, a fennmaradó felerészt a másik felé, mégpedig a két citocentrum térfelét elválasztó középvonal körül. A harmadik lépésben a két citocentrum sugaraival a kromoszómákat hossztengelyük mentén kettészakítja, illetve a génfüzéreket egymástól elválasztja. E műveletnél arra kell ügyelni, hogy a páronkint egyforma kromoszómák és génfüzérek tagjai különböző citocentrum csoportjába kerüljenek. Csak így biztosítható, hogy a szervezet minden sejtjében egyforma géncsoport legyen. A negyedik mozzanat, amely az előzővel valószínűleg együtt folyik le, a kereszteződés. Ugyanis két-két egymás mellé párosított kromoszóma, illetve génfüzér egyformán két vagy több darabra szakad és a darabok kicserélődve újból összetapadnak. Kettőnek leszakad pl. egyharmad része, másik kétharmad részhez vándorol és vele összetapad. Ilyenformán a gének elrendezésének új kombinációját kapjuk. Miután ez a szervezet kialakulását befolyásolja (ezért is történik) a szervezet végállapota pedig determinált, azért a kereszteződésnek is ehhez szabott terv szerint kell történnie. A tényezőnek, amely az osztódást intézi, ezt tehát ismernie kell. Az ötödik lépésben a két citocentrum a hozzátartozó kromoszómákat a középvonalról sugaraival maga felé vonja, ott gomolyagba tömöríti, mely köré újból magburkolat képződik. Ezután a citocentrumok a sejt többi anyagát, a citoplazmát szakítják szét és csoportosítják új magok körül. Vele a sejtosztódás végetért és a citocentrumok sugárzása is megszűnik. Előfordul, hogy egyszerre három-négy sugárzó citocentrum kezd működni, ebben az esetben a sejt is három-négy felé osztódik, ami az osztódási folyamatot még sokkal bonyolultabbá teszi.

A citocentrumok sugárzása nem hipotézis, hanem látható tény. Ugyanis a sugárzás hatására a kocsonyás sejtanyag sugárszerűen rendeződik el éppúgy, mint ahogyan a vasreszelék mágneses erővonalak mentén, úgyhogy azok vonulása látható. Egyesek azzal a feltevéssel kísérleteztek, hogy nem sugarakkal, hanem húzó rostokkal van dolgunk. Ennek azonban ellentmond már az is, hogy a sejtek lehűtésekor (a sejtplazma megmerevedésekor) a sugárszerű elrendezés eltűnik, holott rostok ezáltal csak szilárdabbá válnának. Gurwitsch, Stempel, Gábor és Reiter műszerekkel is megállapították, hogy a szervezet fejlődése, a sejtek osztódása oly sugárzással jár, melynek megmérték erősségét, valamint a rezgésszámát. Úgy találták, hogy ibolyántúli sugarakról van szó, hogy a sejtosztódás folyamata e sugaraktól függ, velük együtt növekedik és csökken" -írja le a sejtosztódás folyamatát Albert S. Bernát.

Popp és munkatársai kimutatták, hogy a sejtosztódás alakzatai az elektromágneses tér mintázatát követik. Hogyan lehetséges ez? Lehetséges, hogy a kromoszómák a megfelelő alkalommal olyan erős elektromágneses teret fejlesztenek ki magukból, amelyek segítségével mozgásukat vezérelni tudják? Fentebb már láttuk, hogy az elektromágneses tér rendkívül hatékony, parányi töltéskülönbségek is óriási erőket tudnak kifejteni. Mikhailov és Ness pedig nemrég azt is megmutatták, hogy a sejtek belső tájoló rendszerét a mozgás irányának érzékeléséhez, a cél felé irányításhoz a sejt belsejében folyamatosan termelődő elektromos terek adhatják".

Személyiségünket a Természet modellszámítások alapján alkotja meg

Kromoszómáink, génkészletünk személyiségünk végső anyagi alapjának tekinthetők. De mi irányítja génkészletünk kiválasztásának és kialakításának folyamatát? Hoimar von Ditfurth ,,A Világegyetem gyermekei" című könyvében írja, hogy kromoszómák összepárosítását azok a regulátor-gének (szabályozó-gének) irányítják, amelyek génállományunk 95%-át alkotják! Minden kettős kromoszóma-készlettel rendelkező élőlény sejtmagjában megtalálható ,,a külső világ belső modellje", amelyben a szülői gének összeválogatásának egy része mintegy előre, láthatatlanul lejátszódik. Ezen szabályozó gének segítségével dönti el a Természet, milyen legyen személyiségünk. Életünk egészét mintegy előre lejátssza a képződő sejtmag, és az így alkotott kép alapján dönt a Természet, hogy a sok lejátszott életút-lehetőségből melyiket válassza, milyen génkészlettel, tulajdonságokkal, hajlamokkal, szellemi irányultsággal szülessünk meg. Így tehát személyiségünk végső alapja és tevékeny alakítója, irányítója maga a Természet. De hol található ez a Természet? A csillagvilágban, és a Világegyetemet irányító természeti törvényekben, amelyekhez a fizikai törvények mellett hozzátartoznak az élet törvényei, és az értelem logikai törvényei egyaránt, mert ez a Világegyetem - élő! Úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilágból jöttünk ide a Földre. De ha magára a testetlen szervező-központra gondolunk, úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilág lélek-központjából, a természetes érzések-gondolatok földjéről jöttünk! Ha meggondoljuk, hogy ezek a természetes érzések-gondolatok valóságosan létezők, beláthatjuk, hogy amikor földi életünkben újra találkozunk velük, nemcsakhogy ,,már láttam!" (deja vu) élményünk támadhat, de azt is átélhetjük ezek felfedezésekor, hogy az igazságra bukkantunk, arra az igazságra, ami a Nagykönyv-ben meg van írva. Ez a Nagykönyv a Természet Nagykönyve. De talán nemcsak Nagykönyv, hanem Nagyszív is, hiszen nemcsak gondolatok, hanem elsősorban érzések alkotják. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az igazi zene képes bennünket visszaröpíteni létünk legősibb állapotaiba, sorsunk legteljesebb kiteljesedésébe, abba a világba, amelynek a belénk írt törvények szerint el kell jönnie, akkor azt is felismerhetjük: mindannyian a zenéből jöttünk, és ez a zene, a Természet zenéje tudja, mi a Világegyetem célja, rendeltetése.

A Természet: földi életünk segítőtársa

Gondolatmenetünk, szellemi utazásunk során bepillantást nyertünk abba a világba, ahonnan jöttünk, és abba a világba, ahová megyünk. Észrevehetjük, hogy eredményünk szerint ugyanoda megyünk, ahonnan jöttünk: a mennyekből, a csillagvilág lélek-központjából. Nem is lehet ez másként: a halál nem más, mint átváltozás, visszatérés eredeti honunkba, a csillagok közé. Mi marad fönn személyiségünkből halálunk után? Elsősorban igazi lényegünk, az az érzésvilág, az az eszmeiség, aminek érvényre juttatásáért a Földre születtünk. Ha ráébredünk erre a természetes, velünk született érzésvilágra és eszmeiségre, és arra, hogy ez adja legmélyebb, legemberibb lényegünket, rájövünk, kik is vagyunk tulajdonképpen, és mi a dolgunk itt a Földön. Kiteljesedik, óriási jelentés-többletre tesz szert önazonosságunk, mert ettől kiterjed a Természet egészére. És ha önazonosságunk kiterjed a Világegyetemre és teremtő erőire, mellénk áll az Élő Világegyetem minden alkotóereje, és életünk megtelik otthonossággal, emberi, természetes fénnyel. Nemcsak a bőrünkben, és lakásunkban, de a világban is otthon érezhetjük már magunkat. És ez olyan tartást és erőt ad életünknek, amire földi életünkben nagyon is szükségünk van.

Lelki folytonosságunk kikerülhetetlenné teszi, hogy átérezzük önazonosságunk kozmikus oldalát. A szó legmélyebb értelmében azonosak vagyunk az Élő Világegyetemmel! Önazonosságunknak a Világegyetem élete az alapja, e nélkül olyanok vagyunk, mint egy jöttment, tudatlan idegen a Földön. Emberi méltóságunknak, igazságérzetünknek kapcsolatunk a nagy Egésszel ad igazi tartalmat. Érzelmi és értelmi belátó képességünk a Világegyetem életéből fakad, és ezért mindent átérezhetünk, mindent megérthetünk, bensőséges otthonosságban. Ha tartani akarjuk magunkat önmagunkhoz, ha meg akarunk felelni önmagunknak, ha élni akarunk legmélyebb, legvalóságosabb képességeinkkel, akkor élnünk kell lelkünkkel, lelkünk Kozmoszból eredő és Kozmoszba visszatérő égi folyamával. Ez adhat életünknek kozmikus mélységű tartást, igazi távlatot, irányt, célt és értelmet.

(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)

Dr. Grandpierre Attila - A lélek halhatatlansága 2.

Lélekvándorlás a mennyországba

De hogyan képzeljük el életünket halálunk után? Egy figyelemre méltó gondolatmenet szerint követhetjük a földi életünkhöz kötődő szálat. Mivel pedig ez a szál fényünkkel együtt röpül az űrbe, az égbe, ezért lelkünk - nem tehet mást - röpül az űrbe, az égbe, a mennybe! Nincs tehát pokol, nem röpül senki lelke se a Föld gyomrába, se a vulkánok mélyébe, hiszen ezek elnyelik a fényt, mielőtt leérhetnének a mélybe.

Másrészt, mivel halálunk bekövetkeztével megsokszorozódunk, el nem nyelt fényünk részben az ionoszférában köt ki, más részünk a csillagvilágban utazik tovább. Ha fenn akarjuk tartani a folytonosságot földi életünkkel, akkor bizony röpülnünk kell a csillagok felé! Egy másik lehetőség, hogy e folytonosság fenntartása mellett körül is nézünk új otthonunkban, az űrben. Az életelv éppúgy betölti az egész Világegyetemet, ahogy a fizika törvényeitől is elvárjuk, hogy ne csak abban a kerületben legyenek érvényesek, ahol lakunk. Ez az életelv mint egy vezérfonál lehetőséget ad szabadon röpülő fényünknek, hogy a lényegi folytonosságot tartsa életünkkel, élő, érző mivoltunkban folytatódjunk ebben az új világban, a csillagok világában.

Felismeréseink segítségével váratlanul kirajzolódik egy megoldási lehetőség az emberiség egyik legősibb alapvető kérdésére. Érzéseink, gondolataink egységes szerveződésüket megőrizhetik földi életünk után is. Sőt, ez nemcsak lehetőség, hanem inkább törvény! Igaz, mi itt a lélek fogalmát újszerű módon közelítettük meg, hiszen az életelvvel azonosítottuk. Vizsgáljuk meg még közelebbről, mit is jelent ez! A lélek mint végső elv, elvontan hangzik. Sokkal közvetlenebbül felfoghatóvá válik azonban, ha meggondoljuk, hogy a lélek elsődleges megnyilatkozásai az érzések. Az életnek éppen azért az érzékenység, az érzőképesség a lényege, mert érzések, érzékenység, érzőképesség nélkül az élet üres maradna, érzéstelen, jelentéstelen, nem jelenthetne érezhető, átélhető, élményszerű életet számunkra. Ez újabb alapot ad a lélek és az életelv azonosítására, mert a lélek nem más, mint érzésvilágunk egységes szervezettsége. Ha pedig a lélek az érzések világát jelenti, akkor a lélek és az életelv azonossága miatt egész érzésvilágunk fennmarad halálunk után! Érzésvilágunk minden rezzenése egy-egy parányi eleme a lélek teremtő munkájának, és nemcsak az információk, de maguk az érzések is túlélik a halált, sejtjeink elektromágneses sugárzása révén átkelnek új otthonukba, az ionoszférába, a csillagok világába. Így pedig eljutunk a lélekvándorlás egy teljesen újszerű, mégis ősi változatához. Lelkünk halálunk után nem növénybe, állatba költözik, ahogy azt a lélekvándorlás modern babonái hirdetik, hanem az ionoszférába és a csillagvilágba. De ha minden lélek egy-egy érzésvilág, és a csillagvilág a lelkek közös otthona, akkor egyben az érzésvilágok közössége is! Ez a közös érzésvilág egységes szerveződést alkot, mert a Világegyetem egy. Ez pedig azt jelenti, hogy azok az érzéseink tudnak elsősorban fennmaradni, amelyek közvetlen összhangban állnak a Világegyetem, a Természet egységes érzésvilágával. Azok a gondolataink maradnak fenn elsősorban, elevenen, amelyek összhangban állnak a Természet, a Világegyetem rendeltetésével, meghatározó szellemi irányultságával. Kozmikus érzelmi-értelmi rend ítél érzésvilágunk fölött, nem elvontan erkölcsi, hanem tényszerű (tényszerűen erkölcsi!) alapon. Azok az érzések, amelyek nem illenek a Világegyetem fejlődésének irányához, egyszerűen nem tudnak megvalósulási terepet találni, és így lassan elhalnak, a különváltan élő fizikai folyamatokra váró kérlelhetetlen entrópia-növekedés törvénye szerint. Azok az érzések viszont, amelyek összekapcsolódnak a Világegyetem élettevékenységével, nemeslelkűségével, lenyűgöző szépségével, tisztaságával, azok lényegi átalakulás nélkül otthonukra találnak a Világegyetemben. Az ionoszférában fennmaradó bioelektromágneses hullámaink a földfelszínre vissza-visszaverődésükkor egy-egy hangulattá válnak, a táj érzésbeli többletet kap, s ha mi ezt a hangulatot képesek vagyunk megérezni, bennünk új életet kaphatnak a rég elköltözött lelkek élményei.

A haldoklás: átköltözés

Ha érzésvilágunk szempontjából tényszerűen végigkövetjük a haldoklás folyamatát, ráeszmélhetünk, hogy rendkívül viharos érzelmi jelensége érzésvilágunk alapvető átalakulásának szükségszerűsége miatt lép fel. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy halálunk után érzésvilágunk tovább éljen, ha a lélek halhatatlan. Érzésvilágunk azonban nem élhet tovább a megszokott, testünkhöz kötődő létmódban, mert testünk nemsokára hasznavehetetlenné válik. Ha érzésvilágunknak nem lenne elsődleges valósága, akkor a haldoklás során fokozatosan lebomolhatna, összeeshetne, sima, fokozatos, szelíd átalakulás során. Mégis, maga a tény, hogy a haldoklás rendszerint viharos jelenség, arra utal, hogy a lélek az elsődleges valóság, és a haldoklás viharos természete csak a lélek költözése, létmódjának alapvető, ugrásszerű változása miatt alakul ki. A haldoklás azért szükségszerű, mert szükségszerű, hogy érzésvilágunkat átmentsük a testhez kötött üzemmódból a csillagvilághoz kötött üzemmódba! Érzésvilágunk ilyenkor viharosan fölelevenedik, és elemi erejűvé válik, s mint óriási zsilipről zúdul át a csillagvilágba. Hogy képet alkothassunk a halál energiai viszonyairól, gondoljuk meg, hogy minden élő sejt energia-többlettel bír a halott sejthez képest. Egy gramm élő anyagnál ez a többlet 10 kalória, egy 70 kg súlyú embernél ez a többlet 700 kilokalória. Bauer Ervin kimutatta, hogy ez az energia jórészt elektromágneses sugárzássá alakul. Ha ez az energia 10 perc alatt szabadul fel, az megfelel 50 darab 100 wattos izzólámpa fényének, jórészt az agyhullámok láthatatlan, a falakon is könnyen áthatoló tartományában! Mivel szervezetünk átlagosan 100 wattos teljesítményt nyújt, a haldoklás mintegy 50-szeres energia-kisugárzással jár. Élő sejtjeink óriási energia-csomagok, amik a halálkor az égbe röpülnek. És ha a halál csak visszatérés, ha ugyanonnan jöttünk, ahová megyünk, akkor sejtjeink energia-csomagjaiban ott zakatolnak az összes fényévek.

Mindezt fontos kiegészítenünk azzal, hogy szervezetünk létének végső fizikai alapját az elő-valóság alkotja (lásd erről az IPM 2002/szeptemberi számában az ,,Idő és Örökkévalóság" c. írást). Ez az átfogó, nagy áttekintő-képességű elő-valóság építi fel például az elő-villámokat, a villámok útját előkészítő elő-kisüléseket. Az elektromágneses rezgéseket a nulla nyugalmi tömegű fotonok hordozzák. Spinje, perdülete azonban még a fotonnak is van. Még egyszerűbb elemi részecskék azok, amelyeknek nemcsak nyugalmi tömegük, de spinjük, perdületük sincs. Ez pedig azért fontos most a számunkra, mert az ilyen elemi részecskék még nagyobb áthatolóképességűek, terjedésük még akadálytalanabb. Ezek az ún. skalár-hullámok játszhatnak szerepet a gondolatátvitelben is. A sejtjeink lebomlásakor felszabaduló skalár-hullámok közvetlenül a valóság alapját alkotó elő-valóságba sugárzódnak ki - más szóval, egyszerre mindenhová.

Életünk a csillagokból ered

Belső lényegünk születésünkkor váltott át a csillagokhoz kötött érzékelésmódból a földi testhez kötött érzékelési módba. Lassan hozzá is szokunk földi testünk használatához. Eleinte nehezen megy, újra meg újra nekimegyünk az ajtónak, amíg megtanuljuk, hogy testünk mekkora, és hogyan kormányozzuk. Felnőtt korunkra azonban legtöbben annyira hozzászokunk testünkhöz, hogy sokan el is felejtjük az eredeti, belső érzékelés fontosságát. Pedig életfontosságú, hogy észben tartsuk: belső érzékelésünk nemcsak gondolataink forrása, hanem érzéseink bölcsője is, sőt, itt alszik legősibb, csillagkorunkból eredő, őseredeti érzékelő-képességünk is: a világérzékelés. Csillagvilághoz kötött érzékelésmódunkban ugyanis az egész világot érzékelni tudtuk, az egész természeti világgal összhangban álltunk. Így tehát mindannyian már születésünk előtt ismertük az egész világot, a Világegyetem minden titkát, mégpedig személyesen, valósággal szemtanúi voltunk - hiszen ebben az érzékelésmódban belső érzékelésünk volt legerősebb érzékszervünk, erősebb, mint a földi életmódban is csak külső érzékszervi érzékelésmód, a szemmel történő érzékelés. Emiatt nem is lehet másképp, mint úgy, hogy megszületésünkkor minden tudunk, velünk születik az igazság a Földre, a mindentudás képessége, a belső igazságérzékelés képessége. Nem vagyunk tehát olyan tudatlan páriák, akikkel bármit meg lehet tenni - legalábbis nem ilyen életre születtünk!

Újabb bepillantást ad életünk végső otthonába, ha elgondolkodunk, honnan is ered életünk. Tudományos tény, hogy szervezetünk a fogantatáskor alakul ki, szüleink ivarsejtjeinek találkozásából születik meg szervezetünk első sejtje. De hogyan? Hogyan fordulhat elő, hogy két élő sejtből egy lényegesen új alapelvű, harmadik élőlény jöjjön létre? Ehhez fel kell bomlania a két élő sejt alap-szerveződésének, és létre kell jönnie egy új szerveződésnek! Hogyan lehetséges ez? Tény, hogy a fogantatás során szüleink ivarsejtjeinek kromoszómái szétválnak, és az új sejt kromoszómáit ezekből a Természet szervező erői állítják össze , tehát nem is eredhet máshonnan az élet, mint a Természet, a Kozmosz világából.

(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)

Vágtázó csodaszarvas - ének Grandpierre Attila

Dr. Grandpierre Attila - A lélek halhatatlansága 1.

Van-e élet a halál után? Mi lesz velünk, mi lesz legszebb érzéseinkkel, legjobb meggyőződéseinkkel? Honnan jöttünk, hová megyünk, és mi dolgunk a Földön? Ebben az írásban olyan tudományos alaposságú gondolatmenet tanúi lehetünk, amely képes választ adni ezekre az örök kérdésekre. Belső lényegünk születésünkkor vált át a csillagokhoz kötött érzékelésmódból a földi testhez kötött érzékelési módba. Élő sejtjeinkben óriási energia-csomagok rejlenek, s ezek a halálkor az égbe röpülnek.

A halál véglegességének eszméje újkeletű

Ma már kevesen tudjuk, hogy a lélek halandóságának eszméje viszonylag újkeletű. A lélek halhatatlanságát az ember az ősi időkben életünk alaptényeként fogadta el. Az emberréválás kezdeteitől az ősember eltemette halottait, és temetkezési szokásai azt bizonyítják, hogy a Homo Sapiens nem fogadta el a halál tényét véglegesnek, hanem úgy gondolta, hogy az élet valamiféle módon tovább folytatódik. Jellemző például, hogy a halottakat guggoló testtartásban nyugat felé, a leszálló Nap irányába állították. Ezzel a halál utáni élet meggyőződésén túl még azt is kifejezték, hogy az ember halála és a napnyugta között kapcsolatot látnak, és ez a kapcsolat természeténél fogva azt is magával vonja, ahogy a napnyugta után jön a napkelte, a halál után teljes bizonyossággal jön az élet. A legősibb felfogás, a mágikus rendszer a lélek, az élet halhatatlanságát vallotta. Ebben az ősi, természetes magaskultúrában a lélek a Természet alapvető, lebírhatatlan megnyilvánulása, a Természetet egyetemesen átható életelv átlényegülése, emberi alakban testet öltése. Az emberiség egyetemes őshagyománya szerint, amely a néphitben is megőrződött, lelkünk a földi élet után a lélek eredeti otthonába jut, ahonnan az élet fakad: a csillagvilágba, a mennybe.

A halál végleges, teljes megsemmisülésként felfogása valójában az emberiség egyik legnagyobb tragédiája. A lélek halandósága vagy halhatatlansága az emberiség egyik legalapvetőbb kérdése. Ha meggondoljuk, hány és hánymilliárd lélek tört össze a halandóság dogmájának mázsás súlya alatt, hogy ez az eszme hány és hánymilliárd életet temetett maga alá, hány és hánymilliárd gerincet roppantott meg, azt mondhatjuk, hogy az emberiség létkérdése, hogy megtalálja a helyes választ.

A modern, nyugati felfogásra jellemző, hogy a mérvadó vallástörténész, S. G. F. Brandon 1973-ban megjelent könyvében azt írja, a személyiség teljes pusztulásának eszméje rendkívül magas kulturális teljesítmény, amelyhez olyan kifinomult elmére volt szükség, mint pl. az i.e. 4.-3. században élt Epikurosz. Hogyan jutott el a görögség a ,,kifinomultságnak" erre a fokára? Kevesen tudják, hogy a régi görögök Trója ostroma után hatszáz évre estek vissza az írásbeliség nélküliségbe. Bár erre mindannyian rájöhetünk, ha elgondolkodunk azon, hogy a görögségnek a trójai háború előtt volt írása (az ún. lineáris B), de Homérosz eposzait a szájhagyomány őrizte meg, évszázadokon át nem írták le őket. Ezekben a sötét évszázadokban, i.e. 1250-650 között felbomlott a hagyományos társadalom, a természetes közösségek szövete. A homéroszi-hésziodoszi felfogásban ugyan a lelkek sorsa a földi élet után örök, vigasztalan bolyongás az alvilágban, a Hádészban, de az ókori görögök legnagyobb része a társadalom talajtalanná válása, modernizálódása hatására már nem hitt tovább a lélek halhatatlanságának ebben a minden jelentőségét vesztett formájában sem. Ez a tény vezetett a görög tragédia műfajának divatjához is.

Eltűnik vagy csak eltávozik a lélek?

A több évezredes hitetlenség dacára mindmáig nem szűnt meg a természetes kötődés az élet örökkévalóságához. Úgy tűnik, a lélek halhatatlansága velünk született tudás által adott alaptény. De hogyan tudjuk ezt a felfogást ésszel megvizsgálni, és a vizsgálat eredményeképpen elfogadni vagy elutasítani? Kövessük ebben is az alapos, értelemszerű, tudományos vizsgálat módszerét! Először is világos, hogy a halál során a test megmarad, de viselkedése alapvető változáson megy át. Amíg az élő test önmagától mozgott, addig a halott test erre nem képes már tovább. Megdöbbentő tény: látszólag semmi sem változott, ugyanaz a test ott van előttünk, és egyszercsak hopp! már nem mozog többé. Valami, ami a legfontosabb, maga az élet, elillant: eltűnt vagy eltávozott a testből. A kérdés éppen ez: eltűnt, végleg, vagy csak eltávozott? Azzal, hogy az élet elillant, nyilvánvalóvá vált, hogy az élet lényege nem a testiségben rejlik. Valamiféle testetlen valóság irányítja a testet, valamiféle testetlen valóság az, ami él. Azt gondolhatjuk, a mai materializmus nézeteinek ismeretében, hogy a lélek végleges eltűnését a materializmus, a lélek eltávozásának lehetőségét egyéb felfogások vallják. Furcsa módon azonban belátható, hogy a materialista megközelítés mégiscsak kénytelen tagadni a lélek (illetve a szervezet anyagi működéseit az életre jellemző állapotban tartó szervező tényező, az ,,anyagi lélek") végleges eltűnését, és ehelyett rákényszerül a lélek (illetve anyagi hordozója) eltávozását, fönnmaradását vallani. Hogyan lehetséges ez?

Sok ősi társadalomban a lelket nem fogták fel teljesen anyagtalannak. Lélek, lehellet, kilehelte a lelkét - ezek a szó-fordulatok azt jelzik, a lelket egyfajta testetlen, a levegőhöz hasonló anyagiságúnak (is) képzelték eleink. Talán nem is tévedtek olyan nagyot! Kutatásaim során rájöttem ugyanis, hogy a lélek és a bioelektromágneses tér között sok figyelemreméltó hasonlóság található. Olyan hasonlóság, amely a materialista felfogás számára a legnyilvánvalóbb. Az elektromágneses tér is illékony, mint a lélek. Látszólag testetlen mindkettő. A lélek pedig nem más, mint az élettevékenység irányítója, s ha testetlen, elillanhat, a halál után is fönnmaradhat. És ami az élettevékenység irányítása számára fontos: az elektromos erő rendkívül hatékony. Ha két ember karnyújtásnyi távolságra állna egymástól, és mindegyiküknek egy százalékkal több elektronja lenne, mint protonja, a taszítóerő elég lenne egymilliárd felhőkarcoló 100 kilométer magasba emeléséhez! A hétköznapi életben persze ritkán lép fel észrevehető fizikai taszítás vagy vonzás az emberek között. Ennek az az oka, hogy elektronjaink és protonjaink száma szinte pontosan egyenlő, de nem teljesen pontosan. Mégis, fésülködés vagy kézfogás közben gyakran tapasztalhatjuk, hogy elektromos szikrák ugranak elő, ami mutatja, hogy az emberi szervezet egésze általában kicsi, de jelentős elektromos töltéssel bír. Fontos tudni, hogy az elektromos erők szerepe sejtjeink szintjén még jóval nagyobb. A leglényegesebb, hogy szervezetünk egységes szerveződését nem is tarthatja fenn más, mint a bioelektromágneses tér. Ha szervezetünk egységes, és központi szervezőerejét léleknek hívjuk, akkor fontos észrevenni, hogy az egységes szerveződésnek át kell tekintenie, és össze kell hangolnia szervezetünk összes sejtjének folyamatait. Ilyen áttekintőképességgel és irányítóképességgel éppen az elektromágneses tér rendelkezik. A sejtekben zajló folyamatokat a legújabb kutatások szerint az elektromágneses tér irányítja (lásd erről részletesebben ,,Biolektromosság " c. írásomat az IPM februári számában).

Tény, hogy az élet elillanása során szervezetünk bioelektromágneses tere nem tűnik el, hanem csak eltávozik. Mivel a bioelektromágneses tér mégiscsak egyfajta anyagiságot jelent, és anyag nem tűnhet el, legfeljebb átalakul, ezért a bioelektromágneses tér, és funkciója, a hozzá tartozó lélek nem tűnhet el a haldoklás során a semmibe! A lélek, illetve a bioelektromágneses tér egyszerűen csak elutazik, mégpedig pontosan a fény sebességével, és a benne rejlő információkat magával viszi. Hová, merre viszi? A fizikából tudjuk, hogy a Föld felülete és az ionoszféra mindketten visszaverik az elektromágneses hullámokat. Az az óriási információ-mennyiség, ami életünk során sejtjeinkben felhalmozódott, a haldoklás során szemünkkel láthatatlan, részben ibolyán túli, részben infravörös és az agyhullámokhoz hasonlóan nagy áthatolóképességű rádióhullámokat jelentő fény-folyamban elhagyja testünket, és egyik része az ionoszférába költözik, másik része kiröpül az űrbe, a csillagok világába. Eközben bármennyire szét is szóródik, mégsem bomlik fel, hiszen az elektromágneses hullámok ugyanazt a hírt röpítik égnek, minden irányba egyszerre. Ezért nem kell attól tartanunk, hogy ez az információ felbomlik halálunk után: inkább arra gondolhatunk, hogy halálunk után megsokszorozódunk, sokfelé, mindenhol jelen vagyunk, amerre csak fényünk terjed! Mivel a materializmus nem hajlandó elismerni a lélek önálló létét, csak a lélek anyagi oldalait, ezért azt is mondhatjuk: a lélek elektromágneses ruhájának felismerésével meghatároztuk a lélek utazási sebességét a halál után, és azt is, hová röpül!

A lélek az élet irányítója

Bármilyen óriási is legyen ez a testünkből kiröpülő információ-mennyiség, mégsem mondhatjuk, hogy sejtjeink információjának fennmaradása egyben azt is jelenti, hogy életünk is fennmarad. Ez már egy további kérdés, amely az élet lényegének rejtélyéhez vezet el bennünket. Amíg az információ az élet levedlett ruhája, addig az élet önálló valóság mivoltában önmagában ruhátlan, azaz anyagi burok nélküli valóságot jelent. Könyvemben, ,,Az Élő Világegyetem Könyvé"-ben megmutattam, hogy a fizika éppúgy egy végső elvre vezethető vissza, mint az élet. A fizika végső elve a legkisebb hatás elve (a mai fizikában: hatás-elv). A biológia végső elve a Bauer-elv, az életelv. A fizika végső elve azt jelenti, hogy minden fizikai létező az adott kezdeti feltételekből indulva a legkisebb hatás elvének megfelelő viselkedést tanúsít. De hogyan képesek a fizikai tárgyak a fizika végső elvét követni? Hogyan képesek viselkedésüket egy szellemi elvhez igazítani? Miféle belső érzékelésre van szükség ahhoz, hogy minden körülmények között éppen a fizikai törvényeknek megfelelő viselkedést tanúsítsák? A materializmus nem tagadhatja meg a fizika törvényeit, mert azok nélkül a fizika tökéletesen hatástalan lenne. De honnan erednek a fizika törvényei? És hogyan képesek érvényt szerezni maguknak? Ezekre a kérdésekre a materializmus azért nem tud választ adni, mert a törvények, az elvek nem fizikai létezők, és ezért vizsgálatuk kivezet a materializmus köréből. Az Élő Világegyetem Könyvében megmutattam, hogy minden fizikai létező képes feltérképezni környezetét, mozgási lehetőségeinek összességét, és ezek közül választja ki a fizikai viselkedéshez tartozót. Ez természetesen azt jelenti, hogy a fizikai törvények érvényességéből kikerülhetetlenül következik, hogy a fizikai tárgyak viselkedését egy szellemi tényező irányítja. Ha pedig a szellemi irányítás fizikai tény, és a világ szellemi irányítását maga a fizika igazolja, legvilágosabban éppen a legvégső szinten, a fizika végső elvének szintjén, akkor azt is beláthatjuk, hogy a biológiai létezők, az élőlények viselkedését a fizikai testek viselkedéséhez teljesen hasonlóan egy másik szellemi elv irányítja. Ha pedig ez így van, akkor még a bioelektromágneses tér is csak a lélek ruhája, bár talán a legközelebbi, legalsó ruhája, legfinomabb fehérneműje. Életünket tehát nemcsak a bioelektromágneses tér, hanem még alapvetőbben ez a végső elv, az életelv alkotja. A lélek tehát lényegében azonos az életelvvel! Ha meggondoljuk, lelkünk mélye felé haladva számunkra egyre fontosabb tartományokra bukkanunk. Lelkünk legmélyén találjuk a személyünk számára legfontosabb, legszemélyesebb létezőt: életerőnket. Személyiségünk lényege nem állhat csakis különbségeinkben, hiszen éppen a hasonlóságok a leglényegesebbek: hogy emberek, hogy élőlények vagyunk. Az élőlényekben pedig éppen az élet, a lélek a közös tényező. Az életelv kozmikus szervezőerő. És ha tovább élünk, biztosak lehetünk benne, hogy szerveződésünk is fennmarad, még ha más módon is. A lélek halhatatlanságának kérdése tehát arra kérdésre vezet: elveszti-e az életelv érvényét halálunk bekövetkeztével?

Erre a kérdésre pedig könnyű válaszolni. Ahogy egyetlen fizikai test elpusztulása sem vezet a fizikai törvények érvényének csökkenésére, úgy halálunk bekövetkezte sem vezet az életelv érvényének csökkenésére. Ha pedig az életelv az életünk lényege, akkor életünk lényege semmit sem veszít érvényéből halálunk bekövetkeztével! Más szóval: az életelv örökkévaló mivolta eleve biztosítja életünk fönnmaradását halálunk után!

(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)

Tudatosságunk forradalmi fejlődése – Mi a kvantumszemlélet?

Amiket olvasok a kvantumfizikáról, az számomra is elképesztő. Mindamellett, hogy ez egy rendkívül nehéz témának tűnik nekünk hétköznapi embereknek. De tulajdonképpen nem az, hiszen a hétköznapi ember számára nem az a fontos, hogy egyenleteket tanuljon meg, hanem a lényeg, a tudományos eredmények beépítése a mindennapokba.

Hiszen a tudomány és a tudományos felfedezések célja a valóság, a minket körülvevő világ megértése és felfedezése. Ilyen az emberi természet, kíváncsi.

Amire nekünk hétköznapi embereknek szükségünk lehet ebből, az könnyen értelmezhető információhalmaz, mely életünk működésére világít rá. A teljesség igénye nélkül egy gondolatmenetet szeretnék átadni neked.

A fizikusok a minket körülvevő világ anyagi részecskéinek kutatásánál újabb és újabb valóságokat fedeznek fel. A fejlődési folyamat rendkívül érdekes. Először kívülről indultak az anyag vizsgálatával. Descartes és Leibniz megfogalmazták a materiális világkép alapjait, amit Newton mechanikus felfogása támasztott alá. Ekkor azt vallották, hogy minden meghatározott, kiszámítható, mérhető, megállapítható. Az ember kiszolgáltatott, nincs ráhatása az életre.

Ahogy azonban a fizikusok egyre mélyebbre ástak az anyag viszgálatában, nevezetesen az atomi részecskék viselkedésének kutatásában, annál jobban visszatértek ahhoz a mérhetetlen Intelligenciához, amit a vallások Istennek neveznek.

Maxwell a megalkotott mechanizmusokat kiegészítette az elektromosság és mágnesesség törvényeivel, Einstein pedig a gravitációs törvényekkel és a híres relativitáselmélettel.

Einstein egyik mondása: „Az első korty a tudomány serlegéből elválaszt Istentől. Ám a pohár alján megtalálod, ha keresed.”

A fenti információk arra mutatnak rá, hogy amint az ember elkezdte kutatni az anyag természetét újabb és újabb valóságokat fedezett fel. Újabb ás újabb törvényszerűségeket talált meg. Tudta mérni a tömeget, a sebességet és megannyi tulajdonságát az anyagnak, rátalált az anyag elektromos és mágnese természetére és egyre mélyebbre ásott, majd kezdett az Univerzumba tekinteni.

Max Planck, német fizikus híres beszéde 1944-ben egy tudományos kongresszuson:

„Uraim, fizikusként, azaz olyan emberként, aki egész életét a legjózanabb tudománynak, az anyag tanulmányozásának szentelte, bizonyára felette állok annak a gyanúnak, hogy rajongó volnék. Kutatásaim alapján tehát a következőket tudom elmondani Önöknek az atomokról: anyag önmagában véve nem létezik. Minden anyag csak egy olyan erő hatására keletkezik és marad fenn, ami az atomi részecskéket rezgésbe hozza és összekovácsolja az atom parányi naprendszerévé.

Mivel azonban az egész világegyetemben nincs sem intelligens, sem örökkévaló erő, kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy ezen erő mögött egy tudatos, intelligens szellem áll. Ez a szellem az eredeti oka minden anyagnak. Nem a látható, de múlékony anyag a valós, az igazi, a tényleges, hanem a láthatatlan, halhatatlan szellem a valóság. Mivel azonban szellem önmagában szintén nem létezik, hanem minden szellem valamilyen lényhez tartozik, így kénytelenek vagyunk egy szellemi lény létezését feltételezni.

Mivel azonban önmaguktól szellemi lények sem létezhetnek, hanem teremtett lényeknek kell lenniük, nem röstellem ezt a titokzatos teremtőt ugyanazon a néven nevezni, amelyen a Föld valamennyi ősi kultúrnépe nevezte a korábbi évezredekben: Isten.”

Ugye, milyen hihetetlenül hangzik, hogy egy tudós kutatásai során idáig jutott? A fizikusok eljutottak a kvantumtér vagyis nullponti mező megfogalmazásához. A kvantumtérben való munkát egyes alternatív módszerek mátrix gyógyításnak, mátrix átalakításnak, kapcsolatteremtő gyógyításnak, kvantumgyógyításnak vagy mátrixgyógyításnak is nevezik.

Fel tudod mérni, hogy ha a megtanulod átalakítani a kvantumteret, azaz megtanulod kezelni gondolataidat és érzelmeidet, mi mindenre válhatsz képessé?

Azt gondoltuk először, hogy a föld lapos, majd kiderült, hogy gömbölyű. Rengeteg vitát váltanak ki az új elméletek. Először meg kellett küzdenünk a fejlődésért, ami sokszor tudósok, emberek életébe került. De valóban csak küzdelem árán érhetünk el változást? Mi lenne, ha békés úton történne az átalakulás?

A kvantumtér, a mátrix hihetetlen képességekkel bír. A kvantumrészecskék a múlt, jelen és jövő idejében bármikor képesek felvenni a kapcsolatot. A fény, információ hullámként energia formájában csapódik le és végső soron anyagként jelenik meg. Vagyis fel sem tudjuk fogni, hogy az emberi elme és érzelemvilág mi mindenre képes információs szinten, ami a gondolatainkkal kezdődik és a gondolatok fizikai megvalósulásában csúcsosodik ki, a teremtésben.

A pozitív gondolatok és érzelmek energiát építenek fel, a negatív gondolatok és érzelmek pedig korlátozzák, leépítik ezt az energiát. A tudatosság és rezgésszint folyamatos növelése azért lényeges, mert a folyamatosan megfogalmazott pozitív gondolatok energiája a fizikai létben valósul meg.

A gyógyítás, a gyógyulás, átalakítás formájában megtörténik.

Így eljutottunk ahhoz a megállapításhoz, hogy a külvilágot tudatosságunk minősége alakítja, azaz folyamatosan teremtjük valóságunkat. Tehát valóságunk folyamatos fejlődésünk eredménye, a változás belülről indul. A pozitív energia koncentrációja és átszűrődése a mátrixból megteremti az anyagot, a külvilágot.

- Kökény Réka - A lélek illata -

Ki vagy te?

...senki más nem tudhatja, és senki sem mondhatja meg helyetted, hogy
ki vagy te. Belső valóságodhoz egyes egyedül te férhetsz hozzá. Belső
valóságod rajtad kívül mindenki számára kifürkészhetetlen.

Csak te juthatsz be oda.

Azon a napon, amikor rádöbbensz,hogy az identitásod hamis, szedettvedett,
amit úgy szedtél össze a többi ember véleményéből... ülj egy kicsit
csendben és tűnődj el azon, hogy ki vagy.

Sok idea fog felmerülni. Figyeld meg, hogy ezek az ideák honnan származnak,
és akkor képes leszel rálelni a forrásukra.

Egyes dolgok az anyádtól jönnek - a magadról alkotott kép nyolcvan-kilencven százaléka.
Más dolgok az apádtól erednek, s van, amit a tanáraidtól, a barátaidtól, a környezetedtől vettél át.

Csak figyelj minden felmerülő képzetre, és meg fogod tudni állapítani, hogy honnan jött.

Semmi sem tőled ered, az ideáknak még egy százaléka sem belülről jön.

Miféle identitás az, amihez te semmivel sem járultál hozzá?
Pedig csakis te vagy az az ember, aki hozzájárulhatott volna, méghozzá száz
százalékban.

Azon a napon, amikor ezt megérted, a vallás fontossá válik. Azon a napon,
amikor ezt fölismered, keresni kezdesz valamilyen technikát, valamilyen
módszert, aminek a segítségével beléphetsz saját lényedbe, hogy végre
megtudd, hogy ténylegesen, a lét egészének szempontjából pontosan ki is vagy.
Hogy ezentúl ne a külvilágból gyűjtsd a képeket, ne a többieket faggasd arról,
hogy milyennek látnak - hanem közvetlenül, nyíltan szembe tudj nézni igaz valóddal,
hogy megtapasztald, lásd és érezd valódi természeted.

Minek kérdeznél erről másokat? És kit is kérdeznél? Ők épp annyira tudatlanok, mint te.
Nem ismerik önmagukat sem; akkor, hogy ismerhetnének téged?

Nézd csak meg, hogy működnek a dolgok, hogy gyűrűznek a dolgok
egymásból, hogy van ennek az egésznek a menete: a hazugság újabb
hazugsághoz vezet.

Téged rászedtek, becsaptak. Egy nagy átverés áldozata vagy, és azok, akik lóvá tettek, talán
nem is tudnak erről. Lehet, hogy őket is becsapták mások. Az apádat, az anyádat, a tanáraidat
egytől egyig becsapták mások - az ő apjuk, anyjuk, tanáraik. Ők pedig téged csaptak be.

Te is ezt fogod csinálni a saját gyermekeddel?
Egy jobb világban, ahol az emberek intelligensebbek, tudatosabbak, megtanítják
a gyermeknek, hogy az identitás képzete hamis: „Erre szükség
van, mi adjuk neked, de ez csak egy időre szól, addig, míg te magad rá nem jössz, hogy ki vagy."

Nem ez lesz a valóságod, és minél előbb felfedezed igaz valódat, annál
jobb. Minél hamarabb el tudod vetni ezt a képzetet, annál jobb - mert attól
a pillanattól fogva kezdődik igazi életed, attól fogva leszel csak egy valódi,
autentikus lény. Ekkor válsz egyéniséggé.

(Osho)

A vallás szerepe a modern társadalomban

Szomorú tény, hogy a vallás az emberiség történelme során nemegyszer vált súlyos konfliktusgóccá. A vallási fanatizmus és a gyűlölet napjainkban is emberek meggyilkolásához, lakóhelyük lerombolásához, a közrend felforgatásához vezet. Nem csoda, hogy sokan kétségbe vonják a vallás létjogosultságát a társadalomban. Ha azonban figyelmesen végiggondoljuk, arra jutunk, hogy a vallás nevében kirobbantott viszályok két alapvető forrásból táplálkoznak. Az egyik egyszerűen a vallási sokféleségből - az egyes vallások hitelvei, kulturális hagyományai és gyakorlata közötti eltérésekből ered. A másik pedig politikai, gazdasági és más tényezőkkel összefüggésben, főként intézményes szinten lelhető fel. Az első típusba tartozó konfliktusok leküzdésének kulcsa a vallások közötti összhang. A másik esetben egyéb megoldást kell találnunk. A szekularizáció, jelesül a vallási hierarchia és az állami intézmények elválasztása bizonyos mértékig csökkentheti az ilyen intézményi problémákat. Ebben a fejezetben azonban a vallásközi harmóniával foglalkozunk.

Ez fontos oldala annak, amit egyetemes felelősségnek neveztem. Ám mielőtt részletesen megvizsgálnánk ezt a témát, talán nem árt mérlegelnünk a kérdést, vajon időszerű-e napjainkban a vallás. Sokan úgy vélik, nem az. A fentiekben már kijelentettem, hogy a vallásos hit se az erkölcsös magatartásnak, se magának a boldogságnak nem előfeltétele. Azt is felvetettem, hogy akár vallásgyakorló az ember, akár nem, a spirituális tulajdonságokat - szeretetet, együttérzést, türelmet, elnézést, megbocsátást, alázatot és így tovább - nem nélkülözheti. Ugyanakkor le kell szögeznem, hogy úgy látom, mindezek legkönnyebben és legeredményesebben a hitgyakorlás során bontakozhatnak ki. Úgy vélem továbbá, hogy aki őszintén gyakorolja a vallását, roppant előnyökre tesz szert. Azok, akikben megértésre alapozott és napi gyakorlatban gyökerező, szilárd hit munkál, általában sokkal jobban megbirkóznak a sorscsapásokkal. Meggyőződésem ezért, hogy a vallás óriási lehetőségeket tartogat az emberiségnek. Ha megfelelően alkalmazzák, rendkívül eredményes eszköz az emberi boldogság megteremtésére. Vezető szerepet játszhat abban, hogy felébressze az emberekben a mások iránti felelősség és az erkölcsi fegyelem szükségességének érzését.

Ezen az alapon hiszek abban, hogy a vallás ma is időszerű. De vegyük fontolóra a következőt is: néhány évvel ezelőtt kőkorszaki férfi holtteste került elő az Alpok egyik gleccseréből. Több mint ötezer éves kora ellenére tökéletesen konzerválódott állapotban leltek rá, még a ruházata is nagyrészt épen maradt. Emlékszem, akkoriban arra gondoltam, ha egy napra életre tudnánk kelteni ezt az embert, rájönnénk, milyen sok benne a velünk közös vonás. Kétségkívül kiderülne, hogy ő is aggódott a családjáért, a szeretteiért, az egészségéért stb. A kulturális és kifejezésmódbeli különbségek ellenére, emberi mivoltunk alapján azonosulni tudnánk egymással. És semmi okunk sem volna feltételezni, hogy kevésbé törekszik boldogságra, illetve a szenvedés elkerülésére, mint mi. Ha elképzelhető, hogy az ő korában időszerű volt a vallás - hiszen segített leküzdeni a szenvedést az erkölcsi fegyelem gyakorlása, a szeretet és együttérzés elmélyítése által -, nehéz belátni, miért veszítette volna el mára az aktualitását. Megengedem, hogy a múltban a vallás értéke szembeötlőbben nyilvánulhatott meg, mert a modern vívmányok híján az emberi szenvedés is jobban kifejezésre jutott. Mivel azonban mi, emberek azóta is szenvedünk - bár ez ma már inkább belsőleg, szellemi és érzelmi állapotunkban érzékelhető -, és mert a vallás üdvtanainak hirdetése mellett a szenvedések legyőzésében is segíteni igyekszik, bizonyosan most is időszerűnek kell lennie.

Hogyan idézzük elő hát a vallások közötti konfliktusok leküzdéséhez szükséges összhangot? Miként az egyén esetében, aki arra törekszik, hogy mérsékelje a negatív gondolatokra és érzelmekre adott válaszát, illetve kibontakoztassa a spirituális tulajdonságokat, a titok nyitja itt is a megértés elérése. Először fel kell tárnunk a tényezőket, amelyek ezt akadályozzák, azután megoldásokat kell találnunk az elhárításukra.

A vallásközi harmónia talán legszámottevőbb akadálya más hitrendszerek megbecsülésének hiánya. A különböző kultúrák, sőt akár a különböző közösségek közötti kommunikáció szinte a legutóbbi időkig lassan folyt vagy egyáltalán nem létezett. A mások hite iránti rokonszenv ezért nem okvetlenül bírt nagy jelentőséggel - kivéve persze azt az esetet, amikor a különféle vallások hívei egymás mellett éltek. Ez az út azonban többé nem járható. Napjaink egyre bonyolultabban összeszövődő világában kénytelenek vagyunk elismerni más kultúrák, eltérő etnikai csoportok és természetesen vallásos hitek létezését. Akár tetszik, akár nem, a legtöbben nap mint nap tapasztaljuk ezt a sokszínűséget.

Azt hiszem, a más hitrendszerek képviselőivel folytatott párbeszéden át vezet a legjobb út a tudatlanság legyőzéséhez és a megértés kibontakoztatásához. Ez szerintem számos módon valósulhat meg. Igen hasznosak a hittudósok vitái, amelyek feltárják és értékelik a különböző vallási rendszerek közötti érintkezési pontokat és - ami talán még fontosabb - eltéréseket. Másik szinten ugyancsak hasznos, ha különböző vallások egyszerű, de gyakorló hívei találkoznak tapasztalatcsere céljából. Ez talán a leghatékonyabb módja annak, hogy egymás tanításait megértsük. Számomra például nagyon gondolatébresztők voltak egy ciszterci szerzetessel, a néhai Thomas Mertonnal folytatott beszélgetéseim, amelyek hozzájárultak a keresztény tanok iránti csodálatom elmélyítéséhez. Rendkívül hasznosnak találtam azokat az alkalmakat is, amelyeken vallási vezetők gyűltek össze, hogy egy közös ügyért imádkozzanak. Úgy gondolom, az 1986-os assisi találkozó, amelyen a világvallások képviselői együtt könyörögtek a békéért, sok hívőre kivételesen jótékony hatást gyakorolt, mivel valamennyi résztvevő szolidaritását és a béke iránti elkötelezettségét jelképezte.

Végül úgy érzem, nagyon sokat segíthetnek a különböző vallásúak közös zarándokútjai. Ebben a szellemben mentem 1993-ban Lourdes-ba, majd Jeruzsálembe - három világvallás szent helyére. Látogatást tettem különféle hindu, mohamedán, dzsainista és szikh kegyhelyeken is mind Indiában, mind külföldön. Később egy keresztény-buddhista eszmecsere és meditáció jegyében rendezett szeminárium után részt vettem azon a történelmi zarándoklaton, amelyet a két vallás hívei ima, meditáció és párbeszéd céljából tettek az indiai Bódh Gajába, a bódhifához. Ez a buddhizmus egyik legfontosabb kegyhelye, a szent fügefa, amely alatt a hagyomány szerint a Buddha megvilágosodott.

Amikor effajta eszmecserékre kerül sor, az egyik vallás hívei tapasztalhatják, hogy a másik hit tanításai éppúgy spirituális ihlető források és erkölcsi útmutatók követőiknek, mint a sajátjaik. Az is világossá válik, hogy doktrinális és más különbségekre való tekintet nélkül valamennyi világvallás igyekszik segítséget nyújtani híveinek, hogy jobb emberekké váljanak. Mindegyik hangsúlyozza a szeretetet, együttérzést, türelmet, elnézést, megbocsátást, alázatot stb., és mindegyik képes hozzásegíteni az egyént ezek kibontakoztatásához. Ezenfelül a nagy vallásalapítók példája egyértelműen demonstrálja azt a törekvést, hogy e tulajdonságok kibontakoztatása révén másokat is boldogsághoz segítsenek. Ami e jeles személyiségek életét illeti, mindannyian egészen egyszerűen viselkedtek. Erkölcsi fegyelem és minden embertársuk szeretete jellemezte pályafutásukat. Nem tobzódtak a fényűzésben császárok és királyok módjára. Inkább önként vállalták a szenvedést - tekintet nélkül az azzal együtt járó megpróbáltatásokra -, hogy az emberiség egészének javát szolgálják. Tanításaikban valamennyien különös súlyt helyeztek a szeretet és együttérzés erősítésére, az önző vágyakról való lemondásra. És egytől egyig arra szólítottak fel bennünket, hogy formáljuk át szívünket és elménket. Hívők és nem hívők egyaránt mélységes csodálattal adózhatnak nekik.

A más vallások követőivel folytatott párbeszéddel egyidejűleg természetesen azzal is foglalkoznunk kell, hogy mindennapi életünkben alkalmazzuk saját vallásunk tanításait. Mihelyt megtapasztaljuk a szeretet és együttérzés meg az erkölcsi fegyelem áldásait, könnyűszerrel felismerjük mások tanításainak értékét is. Ehhez azonban okvetlenül rá kell eszmélnünk, hogy a vallásgyakorlás jóval több, mint a szóbeli megnyilatkozás: "hiszek" - vagy a buddhizmusban: "menedéket találtam". Ugyancsak nem merül ki imaházak, szentélyek, templomok felkeresésében. És a vallási tanítások meghallgatása vajmi keveset ér, ha nem hatol el a szívig, hanem megreked az intellektus szintjén. A megértés és gyakorlati alkalmazás nélküli hit korlátozott értékű. Gyakran mondogatom honfitársaimnak, hogy aki málá-t (rózsafüzérszerű olvasót) hord magával, ettől még nem válik igazi hitgyakorlóvá. Az önmagunk spirituális átalakítására tett őszinte erőfeszítések avatnak bennünket valóban gyakorló hívőkké.

Az igazi vallásgyakorlat mindenekfölött való jelentőségét akkor kezdjük megérteni, amikor felismerjük, hogy a tudatlanság mellett az egyén és hite közötti egészségtelen kapcsolat a vallási diszharmónia másik fő tényezője. Vallásunk tanításait korántsem mindig alkalmazzuk mindennapi életünkben; inkább hajlunk arra, hogy énközpontú szemléletünk alátámasztására használjuk őket. Úgy bánunk vallásunkkal, mint saját tulajdonunkkal vagy valamiféle címkével, amely elkülönít bennünket másoktól. Ugye, hogy ez eltévelyedés? Ahelyett, hogy a vallás nektárjával a mérgező elemeket tisztogatnánk ki szívünkből és elménkből, az efféle gondolkodásnál fennáll a veszély, hogy e negatív elemek felhasználásával mérgezzük a vallás nektárját.

El kell ismernünk azonban, hogy ez egy újabb, méghozzá valamennyi valláshoz értelemszerűen hozzátartozó problémára világít rá. Arra célzok, hogy mindegyik az egyetlen "igaz" vallásnak állítja magát. Hogyan oldjuk meg ezt a problémát? Tény, hogy az egyéni vallásgyakorló szempontjából lényeges az egyértelmű hitvallás. Az is igaz, hogy ez abban a mély meggyőződésben gyökerezik, miszerint az a bizonyos választott út az igazság egyedüli közvetítője. Ugyanakkor valamiféle eszközt kell találnunk arra is, hogy összebékítsük ezt a hitet a hasonló állítások tagadhatatlanul létező sokaságával. Gyakorlati síkon ez azzal jár, hogy az egyes hívőknek legalább a többi vallás tanításainak érvényességét el kell fogadniuk, miközben teljes szívvel kitartanak a magukéi mellett. Ami az adott vallás metafizikai igazságainak érvényességét illeti, az természetesen a szóban forgó hitrendszer belügye.

A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy a buddhizmus a lehető leghatékonyabb keretet biztosítja számomra, amelyben helyet kaphatnak a szeretet és együttérzés kibontakoztatása révén történő spirituális fejlődésre irányuló erőfeszítéseim. Egyidejűleg el kell ismernem, hogy míg számomra a buddhizmus képviseli a legvonzóbb ösvényt - vagyis ez felel meg egyéniségemnek, vérmérsékletemnek, hajlamaimnak és kulturális hátteremnek -, a keresztények esetében például ugyanez állhat a Krisztus-hitre. Számukra a kereszténység a legjobb út. Ennélfogva saját meggyőződésem alapján nem mondhatom, hogy mindenkinek a Buddha tanai a legjobbak.

Gyakran gondolok úgy a vallásra, mint az emberi lélek orvosságára. Nemigen ítélhetjük meg egy gyógyszer hatékonyságát felhasználásának módjától, az adott egyén meghatározott állapotában való alkalmazhatóságától függetlenül. Nincs jogunk kijelenteni, hogy ez a szer nagyon jó, mert ilyen meg ilyen hatóanyagokat tartalmaz. Ha kihagyjuk a képből a beteget és a szernek a betegre gyakorolt hatását, az egésznek nincs sok értelme. Annyit mondhatunk, hogy személy szerint ennek a páciensnek az esetében és ennél a betegségnél ez a készítmény a leghatásosabb. Hasonló a helyzet a különféle vallásokkal: ott is megállapíthatjuk, hogy az adott egyénnél ez és ez a leghatásosabb. De semmi haszna filozófiai vagy metafizikai alapon egyik vagy másik vallás mellett érvelnünk. Nyilvánvalóan az a fontos, miként hatnak egyedi esetekben.

Azzal az értelmezéssel próbálom tehát feloldani a látszólagos ellentmondást, amely az összes vallás "egy igazság, egy vallás" állítása meg a létező hitek tagadhatatlan sokasága között feszül, hogy az egyén esetében valóban létezhet egyetlen igazság és egyetlen hit. Az emberi társadalom egésze szempontjából viszont el kell fogadnunk a "sok igazság, sok vallás" koncepcióját. Ha folytatjuk a gyógyászati analógiát, egy bizonyos páciens esetében a megfelelő patikaszer valóban az egyetlen, de ez nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy más pácienseken nem segíthetnek más orvosságok.

A fenti gondolatmenet szerint a különféle hagyományos vallások között létező sokszínűség roppant érték. Így semmi szükség arra, hogy érveket keresgéljünk, miszerint végső soron minden vallás azonos. Annyiban hasonlóak, hogy mindegyik a szeretet és együttérzés nélkülözhetetlenségét hangsúlyozza az erkölcsi fegyelem összefüggésében. Ezzel azonban nem állítjuk azt, hogy lényegében mind egyformák. Teremtésnek és kezdettelenségnek a buddhizmusban, a kereszténységben illetve a hinduizmusban egymásnak ellentmondó kifejtése például azt jelenti, hogy amikor metafizikai állításokra kerül sor, a kétségkívül meglévő számos gyakorlati hasonlóság ellenére végül elválnak útjaink. Ezek a filozófiai ellentétek a vallásgyakorlat kezdeti szakaszaiban nem feltétlenül nagyon fontosak, de amint előrehaladunk egyik vagy másik hagyomány ösvényén, egy bizonyos ponton kénytelenek vagyunk elismerni az alapvető különbségeket. Rájöhetünk, hogy mondjuk a buddhizmus és több más ősi indiai hagyomány újjászületés-elképzelése összeegyeztethetetlen az üdvözülés keresztény eszméjével. Ez azonban még nem ok a kétségbeesésre, hiszen metafizikai téren a buddhizmuson belül is találkozunk homlokegyenest ellenkező nézetekkel. Ez a változatosság a legkevésbé sem jelenti azt, hogy eltérő keretek között mozogva kell kijelölnünk az erkölcsi fegyelem és a spirituális tulajdonságok kibontakoztatásának helyét. Ezért nem pártolom valamiféle "szuper-" vagy új "globális" vallás gondolatát. Ez azt jelentené, hogy elveszítenénk a különböző vallások egyedülálló sajátosságait.

Igaz, egyesek kitartanak amellett, hogy a súnnyatá vagy üresség kategóriája a buddhizmusban végeredményben ugyanaz, mint az istenfogalom egyes keresztény megközelítései. Itt azonban nehézségekbe ütközünk. Az első mindjárt az, hogy bár természetesen kedvünkre értelmezgethetjük ezeket a fogalmakat, de vajon milyen mértékig maradunk közben hűségesek az eredeti tanításokhoz? Meggyőzőek a hasonlóságok a dharmakája, sambhóga-kája és nirmána-kája buddhista fogalma, valamint a keresztény Atya-Fiú-Szentlélek-szentháromság között is. De azzal már szerintem túl messzire megyünk, ha ezen az alapon azt mondjuk, hogy a buddhizmus és a kereszténység végső soron ugyanaz! Miként a régi tibeti közmondás tartja, óvakodjunk attól, hogy birkatestre jakfejet tegyünk - és viszont!

Ehelyett arra van szükség, hogy a különféle vallások különféle állításai ellenére valóban fogékonyakká váljunk a vallási pluralizmusra. Különösen érvényes ez, ha egyetemes alapelvként komolyan tiszteletben tartjuk az emberi jogokat. Ebben a tekintetben szerfölött vonzónak találom a vallások világparlamentjének gondolatát. Kezdjük azzal, hogy a "parlament" szó demokratikus értelmet hordoz, a "vallások" így, többes számban pedig aláhúzza a vallási sokféleség elvének jelentőségét. Azt hiszem, igen jótékonyan hatna az a pluralista vallásszemlélet, amelyet az effajta parlament eszméje sugároz. Segítene elkerülni egyfelől a vallási fanatizmus szélsőségeit, másfelől a szükségtelen szinkretizmus iránti késztetést.

A vallások közötti összhang kapcsán talán szólnom kellene az áttérésről is. Olyan kérdés ez, amelyet rendkívül komolyan kell vennünk. Feltétlenül meg kell értenünk, hogy a vallásváltoztatás önmagában nem teszi az egyént jobb - mármint fegyelmezettebb, együtt érzőbb, melegszívűbb - emberré. Általában véve helyesebb, ha az egyén az önmérséklet, erény és együttérzés gyakorlása, nem pedig másik hitre való áttérés révén összpontosít önmaga spirituális átalakítására. Amilyen mértékben más vallások bölcsességei és hitgyakorlási módjai hasznosak vagy értelmezhetőek saját hitünkben, annyira érdemes megismerni azokat másoktól. Egyes esetekben még az is jót tesz, ha átvesszük némelyiket. De ha okosan járunk el, eközben rendületlenül kitarthatunk saját hitünk mellett. Azért így a leghelyesebb, mert nem hozza magával a zűrzavar veszélyét, kivált, ha az eltérő vallásokkal jellemzően együtt járó eltérő életformákra gondolunk.

Tekintettel az egyének sokféleségére, egy-egy vallás sokmilliónyi gyakorlója között természetesen okvetlenül akad néhány, aki kielégítőbbnek találja azt, ahogy egy másik vallás közelít az erkölcshöz és a spirituális fejlődéshez. Egyesek úgy érzik, az újjászületés és a karma eszméje a felelősséggel összefüggésben igen eredményesen lelkesíti őket a szeretet és együttérzés kibontakoztatására. Mások számára serkentőbbnek tűnik a természetfölötti, jóságos teremtő. Ilyen körülmények között kulcsfontosságú, hogy az érintettek újra meg újra föltegyenek maguknak bizonyos kérdéseket: "Helyes okból vonzódom ehhez a másik valláshoz? Csupán a kulturális és rituális oldala tetszik? Vagy a lényegi tanítások? Arra számítok-e, hogy ha áttérek erre az új vallásra, az kevesebbet követel majd tőlem, mint a mostani?" Azért mondom ezt, mert gyakran megütközve látom, hogy amikor egyesek örökségüktől elütő vallásra térnek át, igen sokszor átveszik az új hithez tartozó kultúra bizonyos felszínes vonásait, de vallásgyakorlatuk nemigen terjed ennél mélyebbre.

Abban az esetben, ha valaki hosszas és érett megfontolás után másik vallás felvétele mellett dönt, nagyon fontos, hogy ne feledkezzék meg arról a határozott hozzájárulásról, amellyel minden egyes vallási hagyomány gazdagítja az emberiséget. Fennáll a veszély, hogy a döntését mások előtt igazolni igyekvő egyén kritizálja korábbi hitét. Ezt mindenképpen kerüljük el. Azért, mert egy hagyomány többé nem viszi előre az egyént, még nem feltételezhetjük, hogy az emberiségnek sincs már hasznára. Épp ellenkezőleg, biztosra vehetjük, hogy milliókat lelkesített a múltban, milliókat lelkesít ma, és milliókat fog lelkesíteni a szeretet és együttérzés útján a jövőben is.

Fontos észben tartanunk, hogy a vallás célja végeredményben nem más, mint a szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, megbocsátás és a többi elősegítése. Ha ezeket elhanyagoljuk, mit sem segít rajtunk a vallásváltoztatás. Ugyanígy semmire sem megyünk saját hitünk buzgó gyakorlásával, ha elmulasztjuk beépíteni mindennapi életünkbe ezeket a tulajdonságokat. Az ilyen hívő szikrányival sem különb a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő páciensnél, aki végigolvas egy orvosi tanulmányt, de nem veti alá magát a javallott kezelésnek.

Meg aztán, ha mi, vallásgyakorlók nem vagyunk együtt érzőek és fegyelmezettek, hogy is várhatnánk ilyesmit másoktól? Ha kölcsönös tiszteletből és megértésből eredő, igazi összhangot tudunk teremteni, a vallás hallatlan lehetőségeket ígér, hogy hitelesen szóljon hozzá olyan létfontosságú erkölcsi kérdésekhez, mint béke és leszerelés, társadalmi és politikai igazságosság, a természeti környezet megóvása és sok más, az egész emberiséget érintő ügy. Amíg azonban nem ültetjük át saját spirituális tanításainkat a gyakorlatba, senki nem veszi komolyan azokat. Gyakorlásuk pedig egyebek között azt jelenti, hogy jó kapcsolatot alakítunk ki más vallási hagyományokkal, s így mutatunk jó példát.

(Dalai Láma)

Középút

Amikor egyszer Buddha  tanítványának, Sanának meg akarja magyarázni, hogy nem jó csupán az érzéki létben tartózkodni,és csupán ahhoz kapcsolódni,vagy csak  sanyargatnia magát és úgy élni,mint a régi önsanyargatók,hanem az a jó, ha a középutat választja az ember.

 

 

Ott áll Buddha tanítványával szemben és körülbelül így szól hozzá:

" Nézd csak Sana,jól játszhatsz -e a lanton,ha a lant húrjai túlságosan  lazán vannak meghúzva"?

-"Nem, -kell Sanának felelnie -nem fogok a lanton jól játszani,ha a lant húrjai túl lazán vannak meghúzva".

"Nos,hát -mondja Buddha Sanának -jól játszhatsz-e a lanton ,ha  a lant húrjai túlságosan  feszesen vannak meghúzva"?

" Nem -kell Sanának felelnie -nem fogok a lanton jól játszani,ha a lant húrjai túlságosan feszesen vannak meghúzva" ."

Tehát mikor fogsz jól játszani a lanton"? -kérdi Buddha

"Ha a lant húrjai  sem túl lazán,sem túl feszesen vannak meghúzva" -feleli  Sana.

"És így van ez az emberrel is-mondja Buddha

Az ember nem tud eljutni minden ismerethez,ha túl erősen beleesik az érzéki életbe,és nem tud eljutni akkor sem minden ismerethez,ha önmagát sanyargatva csak visszahúzódik az élettől. A középutat kell megtalálnia az emberi lélek hangulatára nézve is, mint ahogy a lant húrjainak megfeszítésénél is a középutat  kell megtalálni."

(Rudolf Steiner  Márk –evangélium)

 

Lev Tolsztoj - Mi a vallás és mi a lényege?

De vajon létezik-e igazi vallás? Az összes vallás végtelenül eltér egymástól, és nincs jogunk, hogy bármelyiket is igazinak nevezzük csak azért, mert jobban megfelel az ízlésünknek" - mondják azok az emberek, akik a külső formájuk szerint tekintik a vallásokat, mint valami betegséget, amelytől úgy érzik, hogy már megszabadultak, de a többi ember még benne szenved. Ez azonban nem igaz: a vallások különfélék ugyan külső formáikat tekintve, alapvető elveikben azonban azonosak. És az összes vallásnak ezek az alapelvei képezik azt az igazi vallást, mely korunkban egyedül sajátja minden embernek, s egyedül ennek az elsajátítása mentheti meg a bajaiktól az embereket.

Az emberiség régóta él, és amilyen folyamatosan kidolgozta gyakorlati vívmányait, úgy lehetetlen volt, hogy ne dolgozza ki azokat a lelki elveket, amelyek életének alapját képezték, és az ezekből fakadó viselkedési szabályokat. Hogy az elvakult emberek nem látják ezeket, nem bizonyítja azt, hogy nem léteznek. Korunknak ilyen, minden ember számára közös vallása nem egy valamilyen vallás a maga sajátságaival és meghamisításaival, hanem azokból a vallási tételekből áll, melyek azonosak az összes elterjedt és általunk ismert vallásokban, amelyeket az emberi nem több mint 9/10 -e vall magáénak. Ez a vallás létezik, és az emberek csak azért nem durvultak még el véglegesen, mert minden nép legjobb emberei, ha öntudatlanul is, de ehhez a valláshoz tartják magukat, és ezt vallják; és csak az ámításnak az a szuggesztiója akadályozza meg őket, hogy tudatosan fogadják el, amelyet a papok és a tudósok gyakorolnak emberekre. Ennek az igazi vallásnak a tételei olyan mértékben jellemzők az emberekre, hogy akik megismerik őket, azok úgy fogadják el, mint amit már rég ismernek, és ami magától értetődik. Számunkra ez az igazi vallás a kereszténység, azokban a tételeiben, amelyekben egyezik a brahmanizmusnak, a konfucianizmusnak, a taoizmusnak, a zsidóságnak, a buddhizmusnak, sőt a mohamedanizmusnak nem a külső formáival, hanem az alapvető tételeivel. Éppígy a brahmanizmust, a konfucianizmust és a többit vallók számára is az lesz az igazi vallás, amelynek alapvető tételei egyeznek az összes nagy vallás alapvető tételeivel. Ezek a tételek pedig egyáltalán nem bonyolultak, hanem nagyon egyszerűek és érthetőek.

E tételek a következők: van Isten, mindennek az elve; az emberben benne van ennek az isteni elvnek egy részecskéje, melyet életével csökkenthet vagy növelhet magában; ahhoz, hogy az ember növelje ezt az elvet, el kell fojtania szenvedélyeit, és növelnie kell magában a szeretetet; ennek az eléréséhez a gyakorlati eszköz az, ha éppúgy bánsz másokkal, mint ahogy akarod, hogy veled bánjanak. Mindezek a tételek közösek a brahmanizmusban is, a zsidóságban is, a konfucianizmusban is, a taoizmusban is, a buddhizmusban is, a kereszténységben is, a mohamedanizmusban is.

(Lev Tolsztoj)

Pillanat

Semmi sem hiányzik; minden az, aminek lennie kell. Mindenki már eleve tökéletes. A tökéletességet nem kell elérni; már itt van. Abban a pillanatban, hogy elfogadod magadat, feltárulkozik.

Ha nem fogadod el magadat, folyton árnyékokat kergetsz, délibábokat, távoli délibábot hajszolsz, amely csak akkor látszik gyönyörűnek, ha nagyon távol vagy tőle. Minél közelebb érsz, annál inkább azt látod, hogy semmi más, csak homok, délibáb volt. Akkor újabb délibábot teremtesz. És így vesztegetik el az emberek az egész életüket.

Egyszerűen fogadd el magadat olyannak, amilyen vagy. Semmit nem kell szégyellned, semmit nem kell elítélned. Nincs mód az ítélkezésre, nincs mód az összehasonlításra, mert minden ember egyedi. Sosem volt olyan ember, mint te vagy, és soha nem is lesz újra, tehát egyedül vagy; az összehasonlítás lehetetlen. És a létezés azt akarja, hogy ilyen légy, ezért teremtett ilyennek. Ne harcolj a létezés ellen, és ne próbáld fejleszteni magadat; azzal csak felfordulást csinálsz, így csinálnak az emberek egy nagy felfordulást az életükből.

Tehát ez az üzenetem számodra: Fogadd el magadat. Kemény lesz, nagyon kemény, mert az idealista elme mindig résen van, és azt mondja: “Mit csinálsz? Nem ez az, amit tenned kell! Nagyszerűvé kell válnod, buddhává vagy Krisztussá kell lenned – mit csinálsz? Ez nem úgy néz ki, mint egy buddha, úgy viselkedsz, mint egy bolond. Megőrültél?”

Fogadd el magadat. A buddhaság az elfogadásban rejlik.

(Osho)

Kvantum-Tudat Mező Átalakítás®

A Kvantum-Tudat Mező Átalakítás® annak a kvantumfizikai felismerésnek a gyakorlati alkalmazására épül, hogy a tudat hatással van a fizikai valóságra, amelyet a rezgés(energia) állapotával lehet leírni.

A non-lokális tudatnak a megnyilvánulása a Kvantum-Tudat Mező, ami a kvantumvákuumon, vagy "nullponti mező"-n keresztül hat a fizikai valóságra.

A világegyetemben minden Rezgés(energia) és Információ.

A Kvantum-Tudat Mező azonban, mégis az egyetlen létező valóság. Mi, mint tudattal rendelkező lények, ennek a valóságnak közvetlen részei vagyunk.

A Mátrix az a megtapasztalható valósághelyszín, amelyben a fizikai valóság és benne az életünk megnyilvánul és lejátszódik. A 11 tér-idő dimenzió színtere. Itt valósulnak meg a természet alapvető kölcsönhatásai. A mátrixban zajlik a jelekkel történő információ áramlás és a megfigyelő által itt kapnak megvalósult formát az elemi részecskék ( az anyag ) valószínűségi hullámai. Ez a pulzáló, interaktív és folyamatosan megnyilvánuló, kölcsönhatással rendelkező energiamező a központi motorja létünknek, s  amely magában hordozza potenciálisan az összes lehetséges lehetőséget, hívhatjuk ezért Variációtér-nek is.

Jellemző a módszerre, hogy egyidejű kapcsolatot létesítünk a test 2 pontjával illetve a test energiamezejében, miközben tisztán megfogalmazott szándékkal a kvantum-tudat mezőben átalakulást indítunk el, ami a mátrixban előidézett változás révén hatást gyakorol az emberre. Ezúton, a 2-pont módszerrel könnyen megtanulhatjuk, gyorsan és egyszerűen átalakíthatjuk a fizikai, érzelmi állapotunkat és az életünk általános kérdéseit.

Mi történik, ha alkalmazzuk az Átalakítást?

A személyes Kvantum-Tudat Mezőnkben és benne a Mátrixunkban megtaláljuk az információt a fizikai testünkről, az érzelmeinkről és vágyainkról, a hiedelmeinkről, a múltunkról, a lelkünk rezgéseiről, de benne találjuk a gondolatainkat is.

A tudatos választásunkon keresztül mindent másként látunk, a korábbi valóság összeomlik a kvantum szintjén, és az új lehetőségek megtestesülése bekövetkezik. Az átalakítás hatását és ennek a könnyen megtanulható Módszer alkalmazhatóságát csak a képzeletünk korlátozza.

Az Átalakítás során  a Kvantum-Tudat Mezőn keresztül megváltozik a személyes Mátrixunk tartalma, és egyre többet és többet értünk meg önmagunkból. S miközben együttműködünk a saját lelkünkkel, így rendkívüli eredményeket érhetünk el. Javíthatja a kapcsolatainkat, könnyebben elérhetjük általa a kitűzött céljainkat úgy, hogy egyre több megelégedettséget érünk el, mind életcéljaink elérésében és természetesen a fizikai állapotunk és egészségünk javulásában.

(Dr. Templom József)

Létezik-e Isten? A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését.

Minden utasítás, tanítás vagy képzés valamilyen szándékkal történik. Az, aki egy használati utasítást ír, okkal teszi ezt. Tudtad, hogy a tested minden sejtjében megtalálható egy igen részletes kódsorozat, ami nagyon hasonlít egy számítógépes programhoz?

Ahogy talán te is tudod, egy számítógépes program egyesekből és nullákból áll, nagyjából így: 110010101011000. A számok egymásutáni sorrendje határozza meg, hogy mit tegyen a program. A mindannyiunk sejtjeiben megtalálható DNS kód nagyon hasonlít ehhez. Négy vegyületből áll, amiket a tudósok A, T, G, és C betűkkel rövidítenek. Ezek az emberi sejtben a következő módon vannak elrendezve: CGTGTGACTCGCTCCTGAT és így tovább. Összesen hárommilliárd ilyen betű van minden egyes sejtben!

A DNS úgy utasítja a sejtet, ahogyan pl. te is beprogramozhatod a telefonod, hogy meghatározott okból jelezzen. A DNS egy három milliárd betűs program, ami megmondja sejtnek, hogy meghatározott módon viselkedjen. Tulajdonképpen egy komplett használati utasítás.

Miért olyan lenyűgöző ez? Mert fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan kötött ki mindegyik emberi sejtben ez az információs program? Ezek nem pusztán vegyületek. Hanem olyan vegyületek, amelyek utasításokat tartalmaznak, amelyek nagyfokú részletességgel lekódolják, hogyan fejlődik valakinek a szervezete.

Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt.

(Marilyn Adamson)