Ha a jól ismert gondolatokat és érzéseket idézzük fel, ugyanazt a valóságot teremtjük meg.
Amennyiben elfogadod, hogy a fenti paradigma igaz lehet, akkor az a logikus, ha elfogadod azt is, hogy a következő állítás is lehetséges: ha valami olyat akarsz létrehozni, ami eltér attól, amihez eddig hozzászoktál a saját személyes világodban, akkor változtatnod kell a mindennapos, rutinszerű gondolkodásodon és érzéseiden.
Hiszen ha újra meg újra ugyanúgy gondolkodsz és érzel, mint tegnap vagy tegnapelőtt, akkor ugyanazokat a körülményeket teremted meg az életedben, és ezek miatt ugyanazok az érzések ébrednek benned, ami azt eredményezi, hogy gondolataid „egy szintre” kerülnek az érzelmeiddel.
Ha (tudatosan vagy tudat alatt) folyton a problémáidon rágódsz, akkor egyre csak ugyanazokat a nehézségeket fogod megteremteni magadnak. Pedig talán csak azért gondolsz annyit a problémáidra, mert maguk a gondolataid hívták őket életre. Talán a gondjaidat csak azért érzed annyira valóságosnak, mert szüntelenül ugyanazokat a jól ismert érzéseket idézed fel magadban, amelyek a problémát előidézték. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy az életed körülményei határozzák meg, hogyan gondolkodsz és hogyan érzel, akkor ezt a konkrét valóságot erősíted meg magad körül.
Mi kell ahhoz, hogy változtass?
A legtöbb ember három dologra figyel az életében: a környezetére, a testére és az időre. Sőt, nem pusztán figyelnek rájuk, hanem egyenesen azonosulnak velük. Ha azonban szakítani akarsz azzal a szokással, hogy önmagad vagy, akkor a gondolataidnak nagyobbnak kell lenniük a környezetednél, többnek kell lenned a testedben elraktározott emlékeknél, és új idővonal szerint kell élned.
Ha változni akarsz, akkor gondolatban kell hogy legyen egy idealizált énképed – egy modell, amit követhetsz, amelyik jobb és más, mint az az éned, amely ma létezik a konkrét környezetedben, testedben és idődben.
Vajon miért alakult ki bennünk az a szokás, hogy mindig, újra és újra ugyanúgy gondolkodunk és ugyanúgy érzünk?
Az agy a gondolataink és érzéseink kiindulópontja. A jelenlegi neurológiai elméletek szerint az agy úgy van felépítve, hogy mindenre reagáljon, amit ismer a környezetében. Az agy az összes információt, amivel életünk során valaha találkoztunk, ismeret és tapasztalat formájában tárolja szinaptikus kapcsolataiban.
Minden kapcsolatunk azokkal az emberekkel, akiket valaha ismertünk, az a rengeteg dolog, amit ismerünk és közel áll hozzánk, a helyek, ahol életünk során jártunk vagy laktunk, és a számtalan élmény, amiben a hosszú évek alatt részünk volt, mind megjelenik az agyunk szerkezetében. Még a hatalmas mennyiségű begyakorolt és naponta megismételt cselekvés és viselkedésforma is bele van kódolva a szürkeállományunkba.
Ezért az összes személyes tapasztalatunk, amely emberekhez, dolgokhoz, konkrét időpontokhoz és helyszínekhez kapcsolódik, mind megjelenik az agyat felépítő neuronok (idegsejtek) hálózatában. Hogyan nevezzük ezeket az „emlékekeinket”, amelyek azokhoz az emberekhez és dolgokhoz kapcsolódnak, akiket és amelyeket életünk bizonyos helyszínein és időpontjaiban megismertünk? Ezt hívjuk külső környezetnek. Agyunk jórészt a környezetünkkel azonos; a személyes múltunk lenyomata, az életünk valóságos tükre.
Ébren töltött időnkben, amikor rutinszerű kölcsönhatásokat létesítünk világunk változatos ingereivel, külső környezetünk különféle agyi áramköröket hoz működésbe. Ennek a szinte automatikus reakciónak köszönhetően a környezetünkkel egy szinten kezdünk gondolkodni és cselekedni. Ahogy a környezetünk gondolkodásra késztet minket, hasonló idegsejthálózatok lépnek működésbe, amelyek korábbi, az agyunkba már behuzalozott tapasztalatokat tükröznek. Lényegében automatikusan gondolkodunk, úgy ahogy az a múltbeli emlékeinkből következik.
Ha pedig a gondolataink határozzák meg a valóságunkat, és mindig ugyanazokat a gondolatokat ismételgetjük – amelyek a környezetünk és a rá adott reakciók termékei -, akkor napról napra ugyanazt a valóságot fogjuk újra- és újra megteremteni. Ezért a belső gondolataink és érzéseink pontosan megfelelnek a külső életünknek, hiszen a külső valóságunk az, amely – minden problémájával, körülményével és lehetőségével – meghatározza azt, hogyan gondolkodunk és érzünk a belső valóságunkban.
A jól ismert emlékek arra késztetnek, hogy ugyanazokat a tapasztalatokat ismételgessük
Mindennap ugyanazokkal az emberekkel találkozunk, ugyanazokat a dolgokat tesszük, ugyanazokat a helyszíneket járjuk végig, és ugyanazokat a tárgyakat látjuk magunk körül. Eközben a megszokott, ismert világunkhoz kapcsolódó emlékeink arra késztetnek minket, hogy ugyanazokat a tapasztalatokat hozzuk létre újra meg újra.
Akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy tulajdonképpen a környezetünk uralja az elménket. Mivel az „elme” neurológiai értelemben az agy működését jelenti, megrekedünk egy bizonyos mentális szinten azáltal, hogy újra és újra emlékeztetjük magunkat arra, hogy kik vagyunk a külvilághoz való viszonyunkban. Önazonosságunkat a rajtunk kívül álló dolgok határozzák meg, mert azokkal a dolgokkal azonosítjuk magunkat, amelyekből a külső világunk épül fel. Ezért a valóságot egy olyan elmével figyeljük meg, amely vele azonos, tehát az életünk megtapasztalásának jól megszokott módja köszön vissza. Azt folytatjuk, amit eddig is tettünk.
Talán nehéz elhinni, hogy a környezetünk és a gondolataink ennyire durván hasonlóak, és a valóságunk ennyire könnyen reprodukálódik. De ha meggondoljuk, hogy agyunk a múltunk teljes tárháza, az elménk pedig a tudatunk terméke, bizonyos értelemben talán örökké a múltban gondolkodunk. Ha azzal az agyi struktúrával reagálunk, amely egy szinten van az emlékeinkkel, akkor a múltunkkal megegyező mentális szintre kerülünk, mivel az agyunk automatikusan már létező agyi áramköröket hoz működésbe, hogy így reagáljon mindenre, amit már ismer, amit megtapasztalt, és amit ennek következtében meg tud jósolni. A kvantumfizika törvényének megfelelően -amely mellesleg most is működik benned- a múltad válik a jövőddé.
Gondold csak el: ha az emlékeidből indulsz ki, csakis múltbeli tapasztalatokat teremthetsz újra. Azáltal, hogy az ismert dolgok arra késztetik az agyadat, hogy jól ismert módon gondolkodjon és érezzen, tehát tudható eredményekre jusson, azzal folyamatosan megerősíted a jelenlegi életedet. És mivel az agyad egyenlő a környezeteddel, érzékeid minden reggel ugyanabban a valóságban helyeznek el, és ugyanazt a tudatfolyamot indítják el benned.
Minden érzékszervi inger, amit az agyad a külvilágból feldolgoz (vagyis amit látás, szaglás, hallás, tapintás és ízlelés útján szerez), arra készteti őt, hogy a már megismert valóságnak megfelelően gondolkodjon. Kinyitod a szemed, és tudod, hogy aki melletted fekszik, az a házastársad, hiszen már annyi tapasztalatod van róla. Fáj a hátad, és emlékszel rá, hogy tegnap ugyanígy fájt. A megszokott, jól ismert külvilágoddal azonosítod magad azáltal, hogy emlékszel magadra ebben a dimenzióban, ebben a konkrét időben és ezen a konkrét helyen.
Mi az, amit a legtöbben minden reggel csinálunk, miután rácsatlakozunk a valóságunkra az érzékszerveinkkel, és azok emlékeztetnek minket, hogy kik vagyunk, hol vagyunk, és így tovább? Nos, rácsatlakozva maradunk erre a múltbeli énünkre, mert nagymértékben rutinszerű, öntudatlan, automatikus viselkedést folytatunk.
Valószínűleg az ágy ugyanazon felén ébredünk, ahogy mindig, belepillantunk a tükörbe, hogy emlékezzünk rá, kik vagyunk, és automatikus mozdulatokkal lezuhanyozunk. Azután felöltözünk, hogy úgy nézzünk ki, ahogy a világ elvárja tőlünk, és megmossuk a fogunkat, ugyanúgy, mint máskor. Kávét iszunk a kedvenc bögrénkből, és megesszük a megszokott reggeli müzlinket. Felvesszük a kabátunkat, amelyet mindennap viselünk, és öntudatlan mozdulattal felhúzzuk rajta a cipzárt.
Aztán munkába megyünk a kényelmes, megszokott úton. A munkahelyünkön a begyakorolt, jól ismert dolgokat végezzük. Ugyanazokat az embereket látjuk, akik ugyanazokat az érzelmi reakciókat váltják ki belőlünk, ezért ugyanazok a gondolatok támadnak bennünk ugyanazokról az emberekről, a munkánkról és az életünkről.
A munka végeztével sietünk haza, gyorsan bekapunk valamit, hogy legyen időnk megnézni a kedvenc tévéműsorunkat, aztán sietünk lefeküdni, hogy másnap újra elölről kezdjük az egészet. Vajon változik egy szemernyit is az agyunk egy ilyen nap alatt? Miért reméljük titokban azt, hogy valami más fog felbukkanni az életünkben, ha egyszer ugyanazokat a gondolatokat és cselekvéssorokat ismételjük nap mint nap, és ugyanazokat az érzéseket éljük át mindennap? Nem ez az elmebetegség definíciója? Mindannyian áldozatul estünk már az efféle korlátozott életnek. Most már azt is értjük, miért.
Kijelenthetjük, hogy mindennap ugyanazon a mentális szinten maradunk.
És mivel a kvantumelmélet szerint a külső környezet az elme kiterjesztése (elme és anyag pedig egy és ugyanaz), mindaddig, amíg megmaradunk ugyanannak a személynek, az életünk semmit sem fog változni.
Tehát ha a környezetünk ugyanaz marad, és mi ugyanúgy reagálunk rá, akkor a kvantummodellnek megfelelően ugyanazt a valóságot teremtjük meg magunknak újra és újra. Ha mindig ugyanazt tesszük, akkor az eredmény sem változik. Hogyan tudnánk akkor valaha is bármi újat létrehozni?
- Dr. Joe Dispenza – Engedd el önmagad -
(forrás:spiritudat.hu - Mester Marianna)
- - - - -
Gondolatok Nyiri Helga SorsHangoló - videó
A gondolatoknak teremtő ereje van. Légy ennek tudatában, és gondold meg mit gondolsz!
- - - - - -
Dr Joe Dispenza - 5 lépés, amivel megváltoztathatod az életed - videó
forrás: Válj új emberré!
