Már foglalkoztunk az ezüstfonal jelenségével, aránylag kevés adat van erről, mert végeredményben csak az elhunytak tapasztalhatják meg, esetleg a halálközeli állapotból visszatértek, és az élőkre az marad, amiről a tisztánlátók, a segítők vagy a hospice szolgálat médiumi képességgel rendelkező tagjai mesélnek.
Az ezüstfonalat általában úgy írják le, mint egy sima, nagyon hosszú, nagyon fényes és rugalmas fénycsövet, átmérője körülbelül 2-3 centi, ragyog, mint az angyalhaj a karácsonyfán és több helyhez is csatlakozhat a fizikai testen. A haldoklás során, amikor a fizikai testből a lélek távozik egy másik dimenzióba, ez a fonál egyre jobban vékonyodik, és amikor a szellemtest végleg elhagyja a fizikai testet, az ezüstfonal elszakad. Amikor ez történik, a szellemtest már nincs kapcsolatban a fizikai testtel.
Sok tapasztaló érezte az ezüstfonál húzását, amikor élet-lehetőségeinek a határához közeledett. Az elszakadás előtt ugyanis a fizikai test még visszatérhet az életbe, ha esetleg olyan erősítő gyógyszerrel kezelik, hogy betegségének a folyamata nem válik visszafordíthatatlanná. Sokan ezt úgy írták le, hogy a fonál végén megpillantottak egy falat, vagy egy folyót, kerítést, esetleg szakadékot és már tudták, hogy ha a fonal tovább húzza őket egy ilyen akadályon át, akkor már elérkeztek a vissza-nem-térés pontjához, távozásuk végleges lesz. Viszont amikor elérkeztek az életlehetőség határához, és a mezsgyén megtorpantak, akkor azonnal visszajutottak a fizikai testbe, a visszatérés olyan volt, mint egy huppanás, mint amikor egy kihúzott gumiszalag végét elengedik, és a test visszapattan a fizikai létbe.
Az ezüstfonal nem más, mint szellemtestünk életfonala, ezzel kapcsolódik a fizikai testhez, éppen úgy, ahogy a köldökzsinór kapcsolja össze az éppen megszületett gyermeket az anya testéhez. Erőszakos halál esetén, például egy autóbalesetkor, az ezüstfonál még az ütközés előtt elszakad, hogy a szellemtest ne érezze a fizikai test fájdalmát.
Az ezüstfonal létezéséről már a Bibliában is találunk utalást. „Emlékezz rá – írja a Szentírás -, mi történik, amikor a fonál elszakad, és az aranytál eltörik. Mielőtt a veder eltörik a kútnál, mert a kerék széttört, ekkor a por visszatér a porhoz, és a szellem visszatér az Istenhez, aki adta”.
Az ezüstfonalra függesztett aranytál az élet szimbóluma, a fonal elszakadása és a tál széttörése a halált jelképezi. Az aranytálat valószínűleg olajmécsesként értelmezi a Biblia, amely fonalra volt függesztve. A meghalást a fonal elszakadásához, és a tálnak a földre való zuhanásához hasonlítja az Írás, ilyenkor a tál összetörik, és a láng kialszik. Vagy amikor eltörik a veder, mert a kerék is összetört, ekkor már nem lehet többet vizet meríteni a kútból, győzött a halál. A Szentírás a fényt és a vizet szimbólumként használja, az életet jelképezi. Az élet megszűnésével következik a lebomlás, amikor a por visszatér a porhoz, a szellem azonban visszatér az Istenhez „aki adta”.
Az élet nemcsak a fonalon keresztül távozik, hanem rajta keresztül segítőszellemek is érkeznek, akik segítenek a haldoklónak, hogy gyorsabban fejezze be az életét. A segítőszellemek olykor a haldokló közeli rokonai vagy hozzátartozói. Gyakran előfordul, hogy a haldokló a segítőkben szüleit véli felismerni, vagy testvéreit, esetleg gyermekeit. Joy Snell Az angyalok szolgálata című könyvében leírja találkozásait és megfigyeléseit a segítőszellemek munkálkodásáról.
A szerző egyébként ápolónőként kezdte pályafutását. Fokozatosan kialakult nála a tisztánlátás, és idővel különféle misztikus találkozások bátorították őt fel arra, hogy haldoklókkal foglalkozzon. Írja, hogy kórházi munkája során megszokta a halál jelenlétét. Látta, hogyan szabadulnak meg a betegek a szenvedéseiktől, nyomasztó gondolataiktól, mi történik, hogy ha kiszabadítják szellemüket és átengedik annak távozását a felsőbb szférákba, ahol a lelkük kiteljesül.
A meghalásnak sok fajtáját tapasztalta meg, látta a békésen elalvó ember távozását és másoknak a szörnyű haláltusáját. A legszörnyűbb azoknak a halála, akik félnek a végleges távozástól, imádkoznak és rimánkodnak, hogy ne kelljen még meghalniuk.
Egy alkalommal egy kómában fekvő asszony mellett volt, amikor az hirtelen magához tért, kinyitotta a szemeit és arcán boldog meglepetés tükröződött. Kinyújtotta a karjait, mintha valakinek a kezét akarta volna megfogni, majd mélyet sóhajtott és eltávozott. Máskor egy agóniában fetrengő férfi nyugodott meg hirtelen. Szemében a viszontlátás öröme csillant fel, valakit köszöntött és kilehelte a lelkét. Egy rákos beteg óriási fájdalmakkal küszködött. Egyik pillanatról a másikra megszűntek a fájdalmai, arca kisimult és öröm töltötte el. Boldogan nyújtotta ki a karját és felkiáltott: óh, anyám, eljöttél, hogy hazavigyél engem! Olyan boldog vagyok – és a következő pillanatban meghalt.
Nagy élményben részesült a szerző, amikor egy híres énekesnő várta a halált a betegágyán. Őhozzá fekete angyalok érkeztek az ezüstfonalon. Néhány nappal később már két angyal érkezett, hogy átkísérjék a túlvilágra. Amikor a haldokló díva megpillantotta őket, felült az ágyában, és mint régen, csodálatosan tiszta hangon elénekelt egy zsoltárt, majd visszazuhant a fekhelyére és meghalt. Egészen másképpen halt meg egy valamikori szépség, egy gazdag, de rettenetesen hiú és önző asszony. Életében nagyon vallásosnak mutatta magát, és csak akkor volt hajlandó alkalmazni valakit, ha az vasárnap templomba járt. Habár komoly betegségben szenvedett, de kiállhatatlan természete miatt minden ápoló otthagyta. A könyv szerzője, amikor már hozzá került a kórházban, a betegágyánál mesélt neki a halál utáni létről, amire a hiú asszony csak legyintett, hogy ezt nem lehet tudni, mert onnan még senki sem tért vissza. A halált nem volt hajlandó elfogadni, sokat szenvedett, míg kilehelte a lelkét.
Van másmilyen példa is a meghalásról, amikor az utolsó pillanatokban a haldokló állapota visszafordul. Egy beteg, önkívületi állapotában gyakran énekelte kedvenc zsoltárait. Kétoldali tüdőgyulladása volt és a szíve is napról napra gyengébben vert. Az orvosok már lemondtak róla, és a családtagokkal is közölték, hogy a beteg állapotában javulás nincs, készüljenek fel a legrosszabbra. A beteg nem félt a haláltól, csak az bántotta, hogy családjának nagy fájdalmat fog okozni. Az orvosok által megjósolt utolsó éjszakán újból révületbe esett és újból kedvenc zsoltárait énekelte. Hajnalban felébredt és megkérdezte a nővért, hogy az éjszaka mindig az ágyában feküdt, mert ő úgy tudja, hogy a betegszobáját elhagyta, látta az Üdvözítőt, aki őt visszaküldte azzal az indokkal, mert még sok elintézni való feladata van a Földön, ezért meg kell gyógyulnia. Másnap elmesélte ezt a családjának, akik kétkedve hallgatták meséjét, de örültek is ennek a váratlan fordulatnak. Az orvosok diagnózisa változatlanul rossz volt. Néhány héttel később azonban állapotában gyenge javulás volt tapasztalható, és ujabb néhány héttel később már el is hagyhatta a kórházat. Az orvosok nem tudták megmagyarázni teljes gyógyulást.
A görög mitológiában is találunk utalást a fonalra. Ariadné, Minosz krétai király lánya Thészeusznak egy gombolyag fonalat ajándékozott, azt húzta maga után a labirintusban, és miután Megölte Minótauruszt, a félig bika-félig ember alakú szörnyet, a fonal segítségével visszatért a valós világba. Itt a fonal nem szakadt el, hanem egész maradt, így a mitológiai hős nem lelte halálát a sötét barlangrendszerben, amely a halált is jelképezhette.
- forrás: Fay Gábor - Karsay István -
- - - - - - -
Snatam Kaur: Aad Guray Nameh - videó
