Amikor az emberek spirituális víziók révén megtalálják azt az utat, ami a fizikailag, érzékszervek útján észlelhető világ mögött rejtőzik, akkor megjelenik számukra a szellem világa.
Rudolf Steiner egy olyan arkangyal periódust, időszámítási ciklust ír le, amely szerint a Naphoz Tartozó Michael korszak 1879-ben kezdődött és 2234-ig tart. Ez az időszak mindenképp érint minket, hozzáállásunkban és tetteinknek pedig magasabb szinteken is következménye, visszahatása van a nagy egészre nézve.
A rózsakeresztes beavatás elve
Rudolf Steiner - Dornach, 1924. január 13.
A világ már a XIX. század utolsó harmada óta belépett Mihály korába és az embereknek is tudatosan egyre inkább be kell lépniük ebbe a korba. Ez a Mihály-korszak egészen eltér Mihály régebbi korszakaitól. Hiszen az emberiség földi fejlődése olyan, hogy időről-időre a hét nagy arkangyali szellem egyike hat ebben az emberi életben, így meghatározott periódusokban ismétlődik, hogy a világot Gábriel, Uriel, Rafael, Mihály és a többiek vezetik. Azonban a mi időszakunk mégis lényegesen más, mint Mihály régebbi korszakai. Ez azon alapul, hogy az embernek a szellemi világhoz fűződő viszonya a XV század első harmada óta egészen más lett, mint korábban bármikor, és különleges kapcsolatot feltételez azzal az emberi sorsot vezető szellemmel is, akit a régi Mihály névvel nevezhetünk meg.
Rudolf Steiner (1861-1925)
Említettem, hogy amit most megint rózsakeresztességnek neveztem, az igen sok tekintetben belesodródott a sarlatánságba, hiszen ami belőle fennmaradt, az nagyrészt sarlatánság. De ahogyan régebbi fejtegetéseimben kimutattam, volt egy individuum, akit Christian Rosenkreuz névvel jelölhetünk meg és ő bizonyos módon hangadó olyan szempontból, hogy egy megvilágosodott, megismerő szellem milyen módon kerülhet kapcsolatba a szellemi világgal az emberiség újabb időszakának megjelenésekor.
Azt mondhatnánk, hogy Christian Rosenkreuz küldetése az volt, hogy az emberiség régebbi tapasztalataihoz képest egészen új módon tegye fel a léttel kapcsolatos legkülönfélébb és az elképzelhető legmagasabb rendű kérdéseket. Mert míg a rózsakeresztesség eljött, és az emberi értelmet a későbbi úgynevezett fausti törekvéssel vezette a szellemi világ felé, addig másfelől viszont megjelent az elvont materialista tudomány. Ennek az újabb szellemi irányzatnak a - természetesen nagyon elismerésreméltó - képviselői pedig másképpen viszonyultak a világhoz, Galilei, Giordano Bruno, Kopernikusz, Kepler, mint azok, akik nem pusztán a dolgok formális-elvont, hanem valóságos megismerését akarták megőrizni. Mert utóbbiak egész emberi mivoltukon észlelték, hogy a kor és ezzel az isteneknek az emberiséghez fűződő kapcsolata is megváltozott.
Egy olyan egyéniség mint Christian Rosenkreuz, tudott arról, hogy a régi korok beavatottjai együtt éltek a látomásaikkal és azáltal erősítették meg azt, amit láttak, hogy tudták róla, hogy jelen van és visszatükröződik valahol az égen, akár a Hold-szférában, a bolygószférában vagy a világmindenség végén. Visszaverődik. - Most semmi sem verődött vissza. Semmi sem tükröződött a közvetlen éber szemlélet számára. Az embereknek most eszméik voltak a természetről, létrejöhetett a kopernikuszi világrendszer, minden eszmét megtalálhattak: a hőérterben ezek mégis szétszóródtak a világ távolába.
Ekkor történt, hogy Christian Rosenkreuz egy magasabb szellemi ihletésére rátalált annak az útjára, hogy mégis észlelje a visszasugárzást, bár a hőéter által való visszasugárzásról volt szó. Ez a tudat más, tompa, tudatalatti, alvásszerű állapotainak segítségével történt, amelyekben az ember egyébként is testén kívül tartózkodik. Ekkor észrevehető volt, hogy ha nem is a térben, de a világban, a szellemi világban fel van jegyezve az, amit a modem elvont ideákkal tudtak meg a dolgokról. Így a rózsakeresztesség számára az a különös dolog derült ki, hogy ezek a rózsakeresztesek mintegy átmeneti állapotban ismerkedtek meg mindazzal, amit a természetről kikutathattak abban a korszakban. Ezt felvették magukba, és úgy dolgozták fel ahogyan csak egy ember képes rá. Amiből a többiek csak tudományt képeztek, azt ők valóban eljuttatták, a bölcsességig. Ezt azután megőrizték lelkükben és a lehető legtisztábban próbáltak intim meditációkba átaludni. Akkor az történt, hogy a szellemi-isteni világok - nem a világ vége, hanem a szellemi-isteni világok - szellemi konkrét nyelven hozták vissza nekik azt, amit elvont eszmékben fogtak fel.
A rózsakeresztességnek az a sajátsága, hogy az átmeneti korban meg kellett állnia annál, hogy bizonyos álomszerű állapotba jusson és mintegy megálmodja annak a magasabb valóságát, amit a tudomány józanul talál meg itt a természetben. A XIX. század utolsó harmadában, a hetvenes évek végén, a Mihály-korszak kezdete óta az a jellemző, hogy amit a rózsakeresztes korban a leírt módon értek el, az most tudatosan érhető el. Így ma azt mondhatjuk: nem a régi, félig tudatos állapotra van szükség, hanem, egy magasabb tudatos állapotra. Akkor azután a természet megszerzett ismereteivel belemerülhetünk a magasabb világba, és amit a természet megismeréseként szereztünk meg, az a magasabb világból merül fel számunkra.
Amikor újra olvassuk azt, ami beleíródott az asztrális fénybe, az szellemi realitásában merül fel számunkra. Amikor felvisszük a szellemi világba az itt megszerzett természet- ismeretet, vagy a naturalista művészet alkotásait, vagy a vallásnak lelkünk belső világában naturalista módon ható érzéseit - hiszen alapjában véve a vallás is naturalista lett -, akkor valóban találkozunk Mihállyal, ha kifejlesztettük ehhez a képességünket. Így azt mondhatjuk: A rózsakeresztességre az jellemző, hogy a leginkább megvilágosodott szellemei intenzíven vágyódtak a Mihállyal való találkozásra. Ez csak mintegy álmukban történhetett meg. A XIX. század utolsó harmadának a vége óta az emberek tudatosan találkozhatnak szellemükben Mihállyal.
Mihály azonban sajátságos lény. Olyan lény, aki voltaképpen nem nyilatkoztat meg semmit, ha nem viszünk hozzá valamit szorgalmas szellemi munkával a Földről. Mihály hallgatag szellem. Magába zárkózott szellem. Míg a többi uralkodó arkangyal sokat beszélő szellem - természetesen szellemi értelemben -, Mihály igen zárkózott, szűkszavú szellem, aki legfeljebb elvétve ad útmutatásokat. Mert Mihálynál voltaképpen nem a szót tapasztaljuk, hanem -, ha szabad így kifejeznem - a tekintetet, a tekintet erejét. Ez azon alapul, hogy Mihály leginkább azzal foglalkozik, amit az emberek a szellemből kiindulva alkotnak. Az ember alkotásainak a következményeiben él. A többi szellem inkább az okokkal él Mihály inkább a következményekkel. A többi szellem indítékot ad az ember számára, hogy mit cselekedjék. Mihály a szabadság tulajdonképpeni szellemi hőse lesz. Hagyja cselekedni az embereket de azután felveszi azt, ami az emberi tettekből lesz, hogy továbbvigye a kozmoszba, hogy amit az emberek még nem tudnak vele elérni, azt tovább hasson a kozmoszban.
Az arkangyali hierarchia más lényeinél úgy érezzük, hogy impulzusok származnak tőlük egyik-másik cselekedethez; kisebb vagy nagyobb mértékben erednek tőlük ezek az impulzusok. Mihály viszont olyan szellem, akitől nem érkeznek impulzusok, mert a most következő, valóban őt képviselő uralkodó korszakban a dolgok az emberi szabadságból fakadnak. Ha azonban az ember szabadon tesz valamit, tudatos vagy nem tudatos módon az asztrális fény olvasásának ihletéséből, akkor Mihály az ember földi tettét kiviszi a kozmoszba, ahol kozmikus tetté válik, ő a következményekkel törődik, más szellemek inkább az okokkal.
Mihály azonban nemcsak zárkózott, hallgatag szellem, hanem az emberhez közeledve határozottan elutasít sok mindent, amiben az ember ma még benne él a Földön. Úgy látjuk, hogy Mihály elutasítóan taszítja el magától például mindazokat az ismereteket, amelyek az emberi, állati vagy növényi életben az öröklött tulajdonságokra vonatkoznak vagyis mindarra, ami átöröklődik a fizikai természetben. Ezzel azt akarja megmutatni, hogy az embernek ilyen ismeretek mit sem használhatnak a szellemi világ számára. Mihály csak azt viheti fel, amit az ember a tisztán átörökölhetőtől függetlenül talál az ember állati és növényi mivoltában. Akkor nem következik be az oly sokatmondó elutasító kézmozdulat, hanem az egyetértő tekintet, amely azt mondja: ez helyes gondolat a kozmosz irányítása számára.
Mihály szigorúan elutasítja mindazt, ami például az emberi nyelvekben elválasztó jelleggel megjelenik. Amíg megismerésünket csak beburkoljuk a nyelvbe és nem visszük fel a gondolatba, addig nem jutunk Mihály közelébe. Ezért is folyik ma a szellemi világban alapjában véve igen jelentékeny küzdelem. Mert egyfelől az emberiség fejlődésében megjelent a Mihály-impulzus és jelen van; másfelől azonban sok minden más is van az emberiség fejlődésében, ami nem akarja felvenni ezt a Mihály-impulzust, vissza akarja utasítani. Ma például ide tartoznak a nemzeti érzések, amelyek vissza akarják utasítani Mihály impulzusát. A XIX. században lobbantak fel és a XX. században egyre erősebbekké váltak. Az utóbbi időben sok minden a nemzeti elvnek megfelelően, nem mondhatjuk, hogy rendeződött, hanem inkább rendezetlenné vált. Valóban rendezetlenné vált. Mindez a legnagyobb mértékben ellenkezik a Mihály-princípiummal és ahrimáni erőket tartalmaz, amelyek ellenszegülnek annak, hogy Mihály erői hassanak az ember földi életére és impulzusokat adjanak neki. Ma látjuk tehát a felfelé törő ahrimáni szellemek harcát, akik azt szeretnék felfelé vinni, ami az öröklött nemzeti impulzusokból származik, és amit Mihály szigorúan visszautasít.
Ebben az irányban valóban a legélénkebb szellemi küzdelem zajlik, mert az emberiség nagy részét elárasztja az, hogy nem gondolataik vannak, hanem szavakban gondolkodnak. Az ilyen szavakban való gondolkodás azonban nem Mihályhoz vezető út. Mihályhoz csak úgy jutunk el, ha a szavakon keresztül igazi belső szellemi élményekhez jutunk, ha nem tapadunk a szavakhoz, hanem igazi belső szellemi élményeink lesznek. Valóban az a titka a modem beavatásnak, hogy a szavakon túljutva érjük el a szellemiség átélését. Ez nem vét a nyelv szépségének az érzése ellen. Mert a nyelvet éppen akkor kezdjük érezni, és érzelmi elemként magunkban és magunkból kiáramlóan megélni, mikor már nem a nyelvben gondolkodunk. Erre azonban a mai embernek még törekednie kell.
A világnak újra el kell jutnia oda, hogy a civilizáció princípiumai közé felvehesse a valóságos beavatás elvét. Mert csak ezáltal jön létre az, hogy az ember olyasmit gyűjt lelkében itt a Földön, amivel úgy járulhat Mihály elé, hogy egyetértő pillantását vesse rá: ez megfelel a világnak. - Ez megszilárdítja akaratát, és az ember beletagolódik a világ szellemi előrehaladásába. Ezáltal válik az ember annak munkatársává, amit Mihálynak kell beleillesztenie az emberiség és a Föld fejlődésébe a most elkezdődő korszakában.
- Rudolf Steiner -
Mihály ezen okkult megközelítése olyan dimenziók kutatását kívánja, amely pusztán kételkedő elmével nem lehetséges, viszont a keresés során feltétlenül szükség van lényünk több szintű elemző képességére.
A szerepeket szemlélve valóban azt láthatjuk, hogy nincs: "nincs új a Nap alatt".
A dualitás leckéi újra ismétlődnek más korokban más neveken: jó-rossz, fény-árnyék, dévák-aszurák, lemúriak-atlantisziak, angyalok-démonok munkája vesz minket körbe.
Minden olvasónak mind szeretettel teljesebb utat kívánok, és olyan élményeket amelyek közelebb viszik saját lelkükhöz és Istenhez!
- forrás:Balogh Tamás - samsarahun.blogspot.com -
- - - - - - -
Dr. Bistey Zsuzsa - Ki MICHAEL, mint hierarchikus lény? - videó
Te is a Michael légió tagja vagy?
forrás: Rudolf Steiner - Antropozófia
