A kimondott szónak mindig hatalma van
Norman Cousins (1915-1990)
Mindez több mint negyven évvel ezelőtt történt. Norman Cousins, a *Saturday Review* főszerkesztője, egy életerős, energiával teli újságíró váratlanul rosszul lett. Láza hirtelen felszökött, egész testét kínzó fájdalom járta át.
Állapota rohamosan romlott: alig egy hét elteltével már nehezére esett a mozgás, a nyakát sem tudta rendesen elfordítani, karjait pedig alig bírta felemelni. Kórházba került, ahol hamarosan megszületett a diagnózis: kollagenózisban, vagyis a kötőszöveteket megtámadó autoimmun betegségben szenvedett.
Cousins teste napról napra merevebbé vált. Karjait és lábait csak óriási erőfeszítéssel tudta megmozdítani, még az ágyban való megfordulás is komoly megpróbáltatást jelentett számára. Elérkezett az a pillanat is, amikor már az állkapcsát sem tudta szétnyitni annyira, hogy néhány falatot ehessen.
Félelem, kétségbeesés és a sors igazságtalansága felett érzett keserűség kerítette hatalmába. Még a hozzá legközelebb állókkal sem beszélt többé, egész napokat töltött úgy, hogy a kórterem falának fordulva feküdt. Kezelőorvosa, dr. Hitzig minden tőle telhetőt megtett érte, specialistákat hívott konzultációra, ám a betegség tovább súlyosbodott.
Egy napon Norman megkérdezte tőle, milyen esélye van a gyógyulásra. A válasz megrendítette: ötszáz kollagenózisban szenvedő beteg közül mindössze egy épül fel.
Az ezt követő éjszakán Norman egyetlen percet sem aludt.
„Eddig az orvosok gondoskodtak rólam – gondolta –, megtettek mindent, ami erejükből tellett, mégsem jártak sikerrel. Ha életben akarok maradni, nekem magamnak kell cselekednem. Ha pedig az orvosok és a gyógyszerek tehetetlenek a betegségemmel szemben, más utat kell találnom a gyógyuláshoz.”
Eszébe jutottak dr. Hitzig szavai: az emberi szervezet minden betegség ellen mozgósítja tartalékait, amennyiben az endokrin rendszer teljes erővel működik. A félelem, a csüggedés és a hosszan tartó depresszió ezzel szemben – a tudósok megfigyelései szerint – gátolja az endokrin rendszer működését. A negatív érzelmek hatására a mellékvesék stresszhormonokat, adrenalint és noradrenalint választanak ki, amelyek túlzott mennyiségben rombolóan hathatnak a szervezetre.
E gondolatmenet egyszerű, mégis sorsfordító felismeréshez vezette Norman Cousinst: ha a negatív érzelmek ártalmasak, akkor a pozitív érzelmek talán a gyógyulást is elősegíthetik. Ráadásul minden ember rendelkezik egy rendkívül egyszerű és könnyen hozzáférhető eszközzel: a nevetéssel.
„A vidám szív jó orvosságul szolgál, a bánatos lélek pedig megszárítja a csontokat” – ez a bibliai mondat új reménnyel töltötte el Cousinst. Ismert orvosok és tudósok műveit kezdte tanulmányozni, és hamarosan rálelt arra, amit keresett.
Kiderült, hogy számos orvos és gondolkodó tulajdonított különös jelentőséget a pozitív érzelmeknek. A XVII. században élt Robert Burton *A melankólia anatómiája* című művében így fogalmazott:
„A nevetés megtisztítja a vért, megfiatalítja a testet, és segít a szív betegségein.”
Sigmund Freud a humort az emberi lélek különleges megnyilvánulásának, a nevetést pedig a feszültség oldására szolgáló értékes eszköznek tekintette.
Miután Cousins áttanulmányozta az érzelmek egészségre gyakorolt hatásáról elérhető szakirodalmat, elhatározta: ha életben akar maradni, többé nem engedheti meg magának, hogy saját halálát passzívan váró betegként éljen. A nevetés segítségével mozgósítania kell szellemi és testi tartalékait.
Ez azonban korántsem volt könnyű. Ha az ember mozdulatlanul, ágyhoz kötve fekszik, és minden egyes ízülete sajog, aligha van kedve nevetni. Cousins fejében azonban ekkorra már kezdett kirajzolódni egy sajátos gyógymód terve.
Az orvosok tiltakozása ellenére – akik gyógyíthatatlan betegnek tartották – Cousins elhagyta a kórházat, és egy szállodai szobába költözött, ahol semmi sem emlékeztette a betegségére. Egyedül dr. Hitzig maradt mellette, aki időközben közeli barátjává vált. Az orvos támogatta Cousins elképzelését, hogy a nevetést a terápia részévé tegye.
A szállodai szobába filmvetítőt vittek, valamint beszerezték a legjobb vígjátékokat és humoros könyveket.
Cousins leírhatatlan örömöt érzett, amikor megtapasztalta, hogy már tíz percnyi – kezdetben akár erőltetett – nevetés is fájdalomcsillapító hatást váltott ki, és ennek köszönhetően két teljes órán át képes volt fájdalom nélkül aludni.
Amikor a nevetés fájdalomcsillapító hatása elmúlt, az ápolónő ismét bekapcsolta a filmvetítőt, vagy humoros történeteket olvasott fel neki. Ez így folytatódott napokon keresztül. A korábban elviselhetetlen fájdalmak lassan enyhülni kezdtek.
Cousins úgy érezte, szárnyakat kapott. A régi mondás – „A nevetés a legjobb orvosság” – egyszerre valóságos jelentéssel telt meg számára.
Időközben a „nevetésterápia” teljes erővel folytatódott. Cousins naponta legalább hat órát nevetett. A szeme feldagadt a könnyektől, ám ezek immár a gyógyulás könnyei voltak. A gyulladáscsökkentő gyógyszerek adagját fokozatosan csökkentették, idővel pedig teljesen elhagyhatta a gyógyszereket, köztük az altatókat is. Visszatért természetes álma.
Egy hónappal később Cousins először tudta fájdalom nélkül megmozdítani az ujjait. Alig hitt a szemének: a testén kialakult duzzanatok és csomók zsugorodni kezdtek. Újabb egy hónap elteltével már aktívan tudott mozogni az ágyban.
Végül elérkezett a pillanat, amikor felállhatott.
Igaz, még hónapokon keresztül nem tudta olyan magasra emelni a karját, hogy elérjen egy könyvet a felső polcról. Térdei még remegtek, járás közben olykor megroggyantak a lábai. Ám addigra már annyira megerősödött, hogy visszatérhetett a munkájához.
Cousins számára már önmagában ez is valóságos csodának tűnt.
Hónapról hónapra javult ízületeinek mozgékonysága. A fájdalom fokozatosan eltűnt, csupán enyhe kellemetlenség maradt a térdében és az egyik vállában. Ujjai egyre magabiztosabban jártak az orgona billentyűin, és ismét eljátszhatta szeretett Bach-fúgáit.
Újra teniszezni kezdett. Lóra ült, anélkül hogy attól rettegett volna, leesik. Nyakát szabadon tudta minden irányba fordítani – annak ellenére, hogy a szakemberek korábban gerincének teljes mozdulatlanságát jósolták.
Tíz évvel később Cousins véletlenül találkozott az egyik orvossal, aki egykor tartós mozgásképtelenséget jósolt neki. Az orvos döbbenten látta, hogy Cousins él és jó egészségnek örvend.
Üdvözléskor Norman olyan erősen szorította meg a kezét, hogy az orvos fájdalmában összerándult.
Ennek a kézfogásnak az ereje minden szónál ékesszólóbban beszélt.
1976-ban Norman Cousins megjelentette önéletrajzi ihletésű könyvét *A betegség anatómiája – ahogyan a beteg látja* címmel, amely széles körű visszhangot váltott ki.
Saját tapasztalataira támaszkodva azt mutatta be, hogy a pozitív lelki és érzelmi állapot fontos szerepet játszhat az egészség helyreállításának folyamatában.
- forrás:Estéli Márkus -
- - - - - - - -
Hahota jóga - A nevetés gyógyító ereje - videó
forrás:M2 Petőfi TV
A hahota jóga (nevetésjóga) gyógyító erejét Aranyosi Ervin költő, spirituális gondolkodó és hahota jóga tréner verseiben és szemléletében leginkább a lélek felszabadításán, a feszültségoldáson és a szereteten keresztül mutatja be.
