A MISZTIKUS ÚT

Van egy bizonyos élmény, amit minden kultúra és minden kor irodalmában és vallásos szövegeiben megtalálunk. Ez az egység megtapasztalása, a misztikus élmény végtelen sokféleségében.

Ez az öntudat különleges állapota, amiben teljesen megszűnt a gondolkozás és csak az abszolút nyugalom csendje marad meg az elmében. Vannak, akik néha belekerülnek ebbe az elmeállapotba anélkül, hogy tudnák, hogy hogyan és miért. Egyszerre mindent betöltő csend áll be és ott állnak, mint akit villám sújtott, ezzel a teljesen új élménnyel szemben. Mert ez mindig új és friss, még akkor is ha már többször átélték. Általában körülbelül a következőképpen számolnak be róla. "Egybefolytam mindennel, ami létezik. Én voltam a világ és a világ azzá lett, ami én vagyok. A világtól való elkülönültségem szétfoszlott és helyébe szeretet és egység lépett; személytelen, mindent magába foglaló. A gyűlölet elképzelhetetlen volt és minden problémám eltűnt. Minden jó volt." Vagy: "A világ az volt ami mindig, semmi sem változott, csupán én szűntem meg létezni, beleolvadtam minden másba." Így írja le az átlag ember, hogy milyennek látta a világot, amikor ebben a különleges elmeállapotban volt. Ezt "éntelenségnek" nevezték.

Ez olyan állapot, amiben nincsenek problémák és ezért megnyugtató és kívánatos. Úgy érzed, hogy egy vagy minden létezővel, akár a csillagokra nézel, akár szomszédodra gondolsz. Mindenki testvér, akár gazdag, akár szegény, jó vagy rossz, barát vagy ellenség, mindennapi szempontból nézve.

Vannak, akik sokszor úgy érzik, hogy Isten előtt állnak; néha még az istenség képe is megjelenik előttünk. De szem előtt kell tartanunk, hogy az Isten olyan fogalom, amit mástól kaptunk: Az az Isten, akit a keresztények látnak, különbözik a hindukétól. Jóllehet az Egyetemes Istenséget érintetted, a képe saját vallásodból vagy civilizációdból ered. A misztikus út célja: elérni ezt a tudatállapotot, és a módszerek ez után alakulnak ki.

Minden lelki törekvésnél hamarosan világossá válik, hogy nem vagyunk urai alapvető képességeinknek, gondolatainknak és érzelmeinknek. Sőt, inkább úgy találjuk, hogy rabszolgái vagyunk ezeknek a képességeinknek. Ahhoz, hogy napi életünkben használni kezdhessük érzelmeinket és gondolatainkat, ismernünk kell önmagunkat. Ahhoz, hogy megváltozzunk, először tudnunk kell, hogy kik vagyunk. Magunkba kell tekintenünk és meglátnunk, hogy ott mi megy végbe. A misztikus munkánál ez a kulcsa minden változásnak.

Maga a tudatosság is alig észrevehető, állandó változás. Lehet, hogy a felületen, vagy mélyebb értelemben változni kívánunk; talán belátjuk, hogy életünk nem olyan, amilyennek szeretnénk, de ez nem elég. Erőfeszítésnek, kívánságnak itt nincs helye. Bíznunk kell a jelen fejleményeiben, abban ami percről-percre jön. El kell engednünk a kívánságot, a negatívumot, a félelmet. Minden pillanatot a kialakulás folyamatának kell szentelnünk. A misztikus úton ez nagy fontossággal bír. Mindent úgy kell venni, ahogy jön, mintha a színfalak mögül néznénk egy isteni komédiát, ahol a színpadon mindenki velünk együtt spontán, intuitíve játssza a szerepét. Lassan megtanuljuk irányítani életünket, mint a karmester vagy színigazgató, aki nem vesz részt, nem avatkozik be túlságosan, inkább csak befolyással van mindenre finom, alig észrevehető módon. Türelmesen, figyelmesen nézzük, várjuk mi történik kívül és belül.

A közönséges akarat itt nem használ. Azt mindig a kívánság és a félelem szüli, mindig a gondolat és értelem függvénye. Kívül és belül ütközést hoz létre. Egyszerűen nem illik bele a dolgok rendjébe. De van egy másik tényező, mely inkább az érzelmekkel, az érzékenységgel van kapcsolatban; egy bizonyos személytelen, alaktalan, belső akarat. Itt a lét alaktalan arculatával kerülünk kapcsolatba, ahol minden összefügg, és ahol belső bejárat nyílik a lélek felé. Mindannyian nyitva vagyunk a túlsó birodalom felé, ahol csaknem szemmel láthatóan belső kapcsolatban vagyunk egymással.

Ezt a belső akaratot, vagy jobban mondva szándékot akkor kezdhetjük használni, amikor csend és nyugalom van. A szándék bizonyos mértékben hasonló a közönséges akarathoz: valami, amit elindítunk, vagy ami irányt ad és aztán engedjük, hogy munkálkodjon a maga módján. Meglátunk egy lehetőséget, valamit amit meg kellene tenni, valamit aminek lennie kellene. Akarjuk, hogy legyen, teljes szívből az a szándékunk hogy legyen, de ugyanakkor ezt a szándékunkat a lét teljességének adjuk át és hatásaira mögüle nézünk, az eredmény utáni vágy minden nyoma nélkül. Ez az igaz imádság - "Kérlek Uram, ha ez egyezik a Te isteni akaratoddal" - emellett a vezérgondolat mellett másra nincs is szükség. Ha meg kell lennie: meglesz. És figyeljük amint bekövetkezik, néha egész csodaszerűen, legtöbbször nem várt módon, de tudjuk, hogy van hatása.

Látjuk, hogy valaki bajban van és érezzük, hogy itt segítségre van szükség. De ha meg is teszünk minden tőlünk telhetőt kívülről, ez nem segít rajta (azaz rendszerint nem – ugye ?). Álljunk mellé nyugodtan és meditáljunk. Érezzük át a fájdalmát, nyomorát, haragját, bármi baját és kívánjunk neki minden jót intenzíven és őszintén és aztán engedjük el ezt a kívánságot, adjuk át az istenségnek, ami azt jelenti, hogy ez a kívánság már nem létezik. Ami belőle következik, az már nem ránk tartozik. Tudjuk, hogy a mi kicsinyes kívánságaink nem mérhetők össze az isteni tervvel, így hát mi csak kívánunk, de nem sürgetünk.

Azonban figyeljük, hogy mi történik; éberen, türelmesen, még kissé kíváncsian is. Még másképp is nézhetjük ezt. Engedhetjük, hogy a kívánság mélyen belesüllyedjen a közös tudatalattiba, ahol jelen van minden ami létezik, teljesen és osztatlanul.

Egyéni akaratunknak nincs helye a lét tervében, de ha látjuk azt ami van, és szándékunkat aszerint irányítjuk, akkor Isten teremtésében veszünk részt az Ő birodalmában. Hogy meglássuk azt ami van, ahhoz békés, nyugodt elme kell, nyugodt érzelmek és hit az életben. A hit olyan kellék, mely lassan jön létre, amint az öntudat mindjobban pártatlanná válik. Természetesen csak életünk legjobb perceiben vagyunk kapcsolatban énünk belsejével. Legtöbbször a tükör-világ napi küzdelmei foglalnak le. De vannak életünkben ritka pillanatok, amikor természetes állapotunkban vagyunk, egyek a természettel, az élettel.

Hatalmas erő van kéznél belül. Ez nem az enyém, vagy a tiéd; ez a pártatlan, élő, irgalmas szeretet ereje. Ezt kell hogy érezd, ha meditációban befelé fordulsz. Nem foghatod meg, de reagál néma imádra, belefolyik egész lényedbe. Úgy érzed, hogy rábízhatod az életedet, egész létedet. Lassan felépíted az életbe vetett hitedet olyan bizalmat, amit semmi és senki nem ingathat meg. Ez nem mindig látszik külső éneden, ahol még az élet tengere uralkodik, mely néha nyugodt, néha viharos, de odabenn mélyen az életbe vetett hit uralkodik, mint a kőszikla, léted alapján. Sorsodat annak kezébe helyezed, Aki mindent tud és mindennek ura. Életed mindenben az Ő szolgálatává válik. De az ilyen hit nem dicshimnusz (hallelujah). Az az érzésed, hogy ez a hit valóban olyan erő, mely ha kell hegyeket mozdíthat el.

Ha így nézzük a világot, lassan tudatossá válik bennünk a keletkezés folyamata. Meglátjuk, hogy mi megy végbe a lét mélyén, mielőtt valami a felszínre kerül. Meglátjuk az általános irányzatot, minden egyes eset alap okát, és nincs többé meglepetés. Ez beépül a tudatba is, az éles, éber figyelésbe és most már szembenézhetünk az élettel abban a meghatározott pillanatban és pontosan ott, ahol minden történik. Ha nem is tudjuk pontosan, hogy mi lesz, de folytonos, ébredő megértéssel nézzük ami percről percre történik. Tisztán látjuk a belső és a külső közti kapcsolatot, saját belső létünk és az úgynevezett külvilág közti összefüggést. Világossá válik, hogy csak egy világ van, hogy amit belül találunk, az van kívül is. Ha belül nyugalom van, akkor minden simán megy kívül, de ha belül vihar dúl, akkor úgy találjuk, hogy még az úgynevezett holt anyag is ellenünk fordul.

Aki hisz a karmában, annak különösen érdekes a karma valódi, élő hasonmását meglátni ebben a belső-külső-világ együttesben. Látni, amint jönnek a feladatok, megpróbálni szembenézni velük és elfogadni bármi is jön. Újból és újból felismerni mily mélyen gyökereznek problémáink és mily inaktív jellegű az emberi természet. Tanú lenni a belső hangulatok és külső események közti finom összjátékban. Komolyan hozzálátni a bonyolult kapcsolatok óriás csomóinak felbontásához, ami hosszú éveket, esetleg teljes életeket vehet igénybe.

Meglátni, hogy összes karmánk itt van bennünk, hajlamaink, képességeink, bűntudatunk, félelmeink, stb. alakjában elcsomagolva. Felismerni azt a tényt, hogy a belső, valamint a külső ellenségeknek barátokká kell válniuk, mégpedig saját meghívásunk alapján, még mielőtt meglazulna fogásuk a lelkünkön. Első kézből felfedezni, hogy győzni annyit tesz, mint megadni magunkat az igazságnak, magának a valóságnak.

Mindez és még sokkal több az a munka, amit a misztikus út követőjének el kell végeznie. Mindemellett, tennivaló nincs: nem tenni, hanem lenni, nem akarni, hanem látni, nem törekedni, hanem szeretni. Végül pedig, ami a legfontosabb: kitartó, türelmes, független és teljesen éber öntudatunkat arra összpontosítani ami van, magára az életre.

(Einar Adelsteinsson)

Clara M. Codd - Nincs halál 7.

Az angyali rendek

A művész különleges társai már életében is, habár nem is tudott róla, a szépség természetes papjai, az angyalok, vagy ahogy Keleten hívják őket, a dévák. A déva szó fénylőt jelent, ezt a nevet adta nekik John Bunyan is. Nem emberi lények, és egy emberi lény sem válik angyallá. Mindegyikük a fejlődés különböző vonalához tartozik.

A déva nem ismer szomorúságot, bűnt vagy fájdalmat. Emiatt talán hosszabb utat jár be. Útja az öröm és béke útja, jellemző hatása egyfajta öröm és emelkedettség. Az ember istenemberré válik, tökéletesedett emberré, és ahogy Eliphas Lévi feltételezi ’az angyalok fölött áll, és azokat is irányítja’. Nem emlékeztet-e ez bennünket a héber szövegre: „Az angyaloknál kicsit alacsonyabbra helyezed őt, megkoronázod dicsőséggel és ékességgel.”

Az angyali seregek láthatatlan jelenléte a szépség és öröm különleges légkörét hozza létre. Például a zenére érzékenyek számára a templomi orgonamuzsika, vagy egy nagy zenekar játéka vigasztalást, békét, felemelkedést hoz. A termet vagy templomot láthatatlanul körülveszik az angyali seregek, akik a zenére válaszul odasereglenek. Egy, a láthatatlan világot tanulmányozó rátalált a mennyországban egy kisfiúra, aki földi életében kórustag volt az egyik nagy angliai katedrálisban, és gyakran énekelt szólót. Ahol állt a kórusban, vele szemben egy keskeny ablak látszott Szent Cecília, a zene védőszentjének képével. Ahogy vasárnapról vasárnapra énekelt, a színes üvegű Szent Cecília életre kelt, és a fiú képzelete számára valósággá vált, így neki énekelt. Gondolata formát öltött, de a formát a zene nagy angyala lelkesítette, akit Keleten Gandharva-nak, vagy Égi Énekesnek neveznek. Amikor a fiú visszatér a Földre, zenei tehetsége sokkal nagyobb lesz.

Növekedésünk életről életre

Így fejlődünk életről életre, közöttük élet utáni szakaszokkal, növekszünk képességben, a szeretet erejében, szellemiségben. Az élet sohasem hiábavaló, bármilyen nehéz is. Nem maradhatnánk ott örökre? Évszázadokon keresztül – ahogy mi ezen az oldalon számláljuk az időt – megpihenünk abban a boldog állapotban, de azután az érző lét iránti szomjúság ismét felébred bennünk és újra visszahoz a létezésnek ebbe a földi rendjébe. Durva hasonlattal élve: az étel fizikai testünk növekedésének eszköze. Nem tart hosszú ideig az étel elfogyasztása, de több órát vesz igénybe megemésztése, és csak azután válik a fizikai ember részévé. Az élettapasztalatok lelki növekedésünk táplálékai. Élhetünk akár hetven évet is, de több száz évig tart, amíg tapasztalataink részünkké válnak, és mint lélek növekszünk képességben és tudásban. Mielőtt visszatérünk a Földre, egy másik látvány tárul elénk, nem azé az életé, amelyet elhagyunk, hanem amelyikbe belépni készülünk. Ebbe leginkább szellemi érettséggel lehet bepillantani, és lehozni valamit a veleszületett emlékezetből egy új agyba, amikor iszunk a Lethe vizéből. Francis Bacon írta, hogy korai ifjúságától érezte, az emberiség szolgálatára hivatott.

Örök igazságok

A tehetség korán megmutatkozik. A szellemi tehetség is. Mindegyikünk egy ifjú hős, szent vagy bölcs, annak megfelelően, hogy alapvető gondolati, érzelmi vagy tevékenységi súlypontjaink hol vannak. Sohasem jövünk egyedül vissza. Barátok, kedves személyek jönnek velünk előző életeinkből. Újra és újra találkozunk velük, nem mindig ugyanolyan megjelenésben, mivel a világ színpad, és élete során minden egyes ember sok szerepet játszik. Megtaláljuk és minden alkalommal megtanuljuk jobban szeretni őket. Talán nincs is más megtanulnivalónk az életben, csak az, ahogy valóban szeretnünk kell. Két örök igazság van: bármire gondol az ember, azzal azonnal kapcsolatba kerül, legyen az élő barát vagy úgynevezett halott, vagy akár egy határtalan, rajta kívül álló eszme; és amit az ember szeret, azt soha, soha nem veszítheti el, mert a szeretet örök, és nem lehet megtagadni. Talán az elvesztés vagy elidegenedés látszata tanít meg bennünket arra, hogyan szeressünk még önzetlenebbül. Dr. Annie Besant mondta egyszer: „Ha ugyanolyan boldog tudsz lenni, amikor az általad legjobban szeretett lény nincs a közeledben, akkor megtanultad, hogyan kell szeretni.”

Ne beszéljünk azokról a szeretteinkről, akik a sírban vannak. Nincs ott semmi, csak az ember viseltes ruházata. Gondosan őrizhetjük, ahogy az anya őrzi a kicsiny cipőt, amelyet gyermeke viselt egykor, de amelynek többé már nincs köze hozzá. Boldogabb, teljesebb életet él már, megszabadulva minden betegségtől és a test alkalmatlanságától. Visszahívnánk őt a szenvedő, beteg testbe, vagy az élet megpróbáltatásai és szorongásai közé? Sohase féljünk a haláltól! Ahogy a latinok mondták, a halál az élet kapuja. Mindannyiunknak meg kell halnunk, mert ez a Teremtő szerető akarata, aki enyhülést ad fájdalmunkra és pihenést élményeink feldolgozásához.

Az öröm és a vigasztalás gondolatai

Bármennyire is érezzük a kedves elvesztését, ne engedjük, hogy a fájdalom túlzottan lesújtson, mivel a bánattal teli gondolatok elérhetik őt, és fájdalmat okozhatnak neki. Ne kívánjuk hevesen vissza! Bár tudnánk, mennyivel boldogabb világ lakója most! Nincs tőlünk távol. Nemcsak érzékeli szerető gondolatainkat és imáinkat, hanem egy időre, amikor mi alváskor átmenetileg elhagyjuk testünket, hozzá hasonló helyzetben vagyunk. Engedjük őt békében és boldogságban pihenni térni! Rövidesen követjük, és az elsők között lesz, aki üdvözöl bennünket, ha ránk kerül a sor, és elhagyjuk a földi életet. Próbáljunk meg arra emlékezni, hogy mennyivel jobb neki, és küldjük neki szeretetünket és imáinkat. Ez további vigaszt és örömet nyújt számára.

A láthatatlan világok

Összefoglalásul talán mondhatná valaki: ’Milyen igaz és vigasztaló ez! De tudja ezt valójában bárki is?’ Egy ilyen rövid írásban ezt teljességében nem lehet megválaszolni. Azonban azt lehet mondani, hogy a bennünket körülvevő láthatatlan világokat lehet látni és hallani a szokásos érzékeink kiterjesztésével, ez a képesség rejtetten mindannyiunkban megvan. Mindazok, amikre érzékeink válaszolnak, az anyagban levő ritmikus hullámzásként írhatók le. A hang hullámokat kelt a levegőben, fülünk felfogja ezeket. A hasonló, még gyorsabb és finomabb hullámokat, amelyek az éterben, és nem a levegőben rezegnek, szemünk fogja fel, és mi látjuk. A röntgen-sugarak az emberi látás határán túl vannak, de az érzékeny fényképlemezen felfoghatók. Néhányan elmúlt életek tapasztalatai vagy öröklött adottság folytán szokatlan érzékenységgel születtek, és képesek a természet finomabb rezgéseire reagálni. Tisztánlátóknak vagy tisztánhallóknak nevezzük őket. Ha ezeket az adottságokat, amelyek rejtetten mindannyiunkban megvannak, teljesen kifejlesztjük, és használni kezdjük, ahogyan a teljesen fejlett jógik és okkultisták teszik, az egész finomabb és sugárzóbb világ, amely áthatja és körülveszi ezt a fizikai világot, feltárul a tisztánlátó megvilágosodott tekintete előtt. A fenti igazságok feltárása ilyen kiművelt tisztánlátás eredménye, de nem tévesztendő össze a kevésbé fejlett emberfajok szórványos tisztánlátásával. Ritka és nehezen elérhető állapot. Azonban végül mindenki birtokába kerül, és ha az a nap elérkezik, az ember többé már nemcsak reménykedik, hogy lelke van, és él a halál után is, hanem tudni fogja, hogy így van, barátai pedig mindig vele lesznek, akár élők, akár holtak. Ezt olvassuk a Korinthus-beliekhez írt levélben: „Az utolsó ellenség, amelyet el kell pusztítani, a halál.” Amit a látó tud, azt a szerető ember szíve intuíció révén mindig is tudta.

A kínaiak a halott embert a ’mennyek vendégének’ nevezik. Milyen boldog vendég is ő!

Emlékezzünk Shelley halhatatlan versének soraira, amelyet legjobb barátja eltávozásakor írt:

„Béke! Béke! Nem halott ő, és nem alszik.

Felébredt az élet álmából.”

(Clara M. Codd - Nincs halál)

Az önbizalom fejlesztése

Az önbizalomhiány, bizonyos sorsszerû terhelések mellett, apró kudarcok sorozatából keletkezik. E kudarcok oka - éppúgy, mint a karmikus terheléseké - a láthatatlan vágyvilágban és a szellem mágikus függetlenségének elvesztésében gyökerezik.

S ne higgyük, hogy ez a folyamat egy már irányításunk alól régóta kikerült, lezárt tétel. Korántsem. Kifejezetten valami olyan dologról van szó itt, ami ma is állandóan történik rossz irányba, és ma is bármelyik pillanatban konstruktív irányba fordítható. Csak meg kell találnunk a hibát, amely a zavarokat okozza. S amint rátapintunk, ezúttal is elcsodálkozunk rajta, milyen egyszerûnek tûnik. Alig elhihetõ, hogy ezek a kis mulasztások, jelentéktelen hibák ilyen veszedelmes gátakat emelhetnek bennünk. Ne felejtsük el azonban, hogy egyetlen apró nyíláson át akármilyen óriási léggömbbõl elillan a gáztartalom, amely a magasságban tartja. Az önbizalom emelõ, lendítõ, átütõ erejû árama apró, félbehagyott dolgokon át szivárog el lényünkbõl. Minden félbehagyott munka, be nem fejezett mû, megszegett ígéret, nem teljesített fogadalom, helytállás elõl való elfutás feltépett véna a lelkünkben, amelyen át elvérzik az önbizalmunk. A befejezett mûvek, véghezvitt feladatok akkumulálják az önbizalom erõit. Minden ilyen helytállás meghatványozza bensõ energiáinkat, s újabb, meg nagyobb feladatok sikeres teljesítésére tesz képessé bennünket.

Legfontosabb tehát sérült, kivérzett önbizalmunk gyógyításánál az, hogy soha semmiféle munkát, apró feladatot félbe ne hagyjunk, mert ezek mind nyitott sebek, amelyeken át kreatív erõink folynak el. Nem arról van szó, hogy egyfolytában erõszakoljuk a dolgok befejezését, hanem arról, hogy amibe belekezdtünk, azt rendületlenül, minden akadályon át vigyük véghez. Intézzük el a hátunk mögött tornyosuló kínos, szemrehányó, vádoló restanciáinkat. Szisztematikusan vegyük sorra minden problémánkat, amelyet elodáztunk, legyen az fizikai vagy szellemi természetû elintéznivaló. Legyen az emberi viszonylatunk elrendezése valakivel vagy lelkiismeretünkkel való elszámolás. Vegyük fel a fonalat. Fogjunk hozzá összebonyolódott ügyeink kibogozásához. Magában véve már ez az akcióba lendült tevékenység is erõtöbblethez, nyugalomhoz, egyensúlyhoz juttat bennünket. Ne hõköljünk vissza akkor se, ha a feladatot félelmetes arányúnak látjuk. Gondoljunk Lao-ce figyelmeztetésére, amely szerint a tízezer mérföldek is a lábunk alatt kezdõdnek. Az önmagunk elõtt való sorozatos elbukások emléke tett bátortalanná bennünket. Vizsgázzunk most le önmagunk elõtt sorozatosan, hogy a bensõ bíró elõtt visszanyerjük hitelünket. Minden ilyen sikeres vizsgával titokzatos, regenerációs folyamatok indulnak el bennünk, veszedelmes sérülések gyógyulnak meg, lékek tömõdnek be. Pszichénk összezárult, hõálló tégelyében a mágikus áram akkumulálódni, hatni kezd, s bénult, tetszhalott organizmusunk vénái varázslatos, élõ, szuggesztív erõvel telítõdnek. S ez az erõ új sorsot teremt a befejezett feladatok és a magasabb képességek által lefedezett, vitalizált önbizalmunkon keresztül.
(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Clara M. Codd - Nincs halál 6.

Wordsworth mondja a Laodamia-ban:

„Beszélt a szeretetről, ahogy csak a Szellem érez,

Olyan világokban, ahol egyensúly és tisztaság van,

Nincsenek elűzendő félelmek, se gyógyítandó viszályok,

Nincs sóvárgás a múlt után, és a jövő biztos,

Beszélt a hősi művészetekről ünnepélyes hangulatban,

Újjáélesztve, finom harmóniában keresve

Mindazt, ami elragadóan szép – elképzelve ott

Boldogabb szépségben, még kristálytisztább sugárban,

Még hatalmasabb égben, istenibb légben,

Bíborcsillogással teleszórt térben,

Az égben, amit a Nap a földön ismert legragyogóbb fénnyel áraszt el,

Mindenki méltatlan arra, hogy megszemlélje.”

A Jelenések Könyve ugyanerről így ír: „Az Isten eltöröl minden könnyet szemeikről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom… És nem megy be abba semmi tisztátalan, sem az, aki utálatosságot és hazugságot cselekszik.”

Kapu a mennyországba

Azt mondhatjuk, hogy a mennyországnak négy kapuja van, vagy másik szimbológiával kifejezve, élete folyamán az ember négy magot vet el. Néhányan csak egyet, mások egynél többet, amelyek kivirágzanak, megérnek a mennyország levegőjében, és csodálatos kárpótlást nyújtanak az élet valamennyi próbatételéért és bajáért. Ez valójában az emberi szellem pihenő ideje, amely ugyanakkor a tapasztalatok feldolgozásának és a fejlődésnek az időszaka is.

1.     Rokonok és barátok szeretetének magja. Nem az önző, túl személyes szereteté, amely beteljesülését a fizikai síkon találja meg, hanem az önzetlen szereteté, amely mindenek felett jót és boldogságot kíván az általunk szeretetteknek. Ott az ember mindazokkal körülvéve találja magát, akiket valaha szeretett. Senki sem fog hiányozni. Még ha valaki fizikai testben lenne is, szelleme ott lesz, és a szeretet sokkal könnyebben ható és ragyogóbb, mint amikor a fizikai test álarcán keresztül sugárzik. Abban a világban nincs szükség szavakra. Amit az ember mondana, azt barátai tudják és teljes mértékben megértik. Itt lent oly gyakran nem tudjuk helyesen kifejezni azt, amit gondolunk és érzünk. Szavaink túl gyakran vezetnek félre, illetve túl gyakran értik félre azokat. Ott ez nem lehetséges. Az valóban a szellemi közösség síkja, ahol mindazok, akik szeretnek, egyek. Mindenkiből csak a legmagasabb van jelen, amely sohasem eredményez fájdalmat és csalódást.

2.     Isten szeretetének magja. Ez vallásos alkatra utal. Nem mindenki rendelkezik vele. De ahol ez valóban önzetlen és állhatatos, valóságos mennyországot teremt a rajongónak. Mivel, bár valószínűleg soha nem ismerte fel, áhítatával és azzal, hogy élete során folytonosan az isteni eszmére gondolt, egyfajta sugárzó alakzatot épített fel, amelyen keresztül a halál után, de még az élet során is a Nagy Őseredet megáldhatja, vezetheti őt, és lelki közösségbe léphet imádójával.
Ugyanígy van ez Buddha és Krisztus imádóival, mindkettőjükkel, akik abban a formában lesznek imádóikkal együtt a mennyei életben, ahogy mindig is ábrázolták Őket. A rajongó építi fel a formát, de a Nagy Egy szelleme lelkesíti és használja azt. Élt egyszer egy ember, az Üdvhadsereg kapitánya, aki nagyon magányos életet élt. Mégsem érezte magát egyedül, mivel egész lelkét Krisztus Urunk folytonos imádásának szentelte. A mennyországban sugárzó kapcsolatba került Urával.

3.     Az emberszeretet magja. Néhányan mindig felfelé néznek, az Egy felé, mások természetesebb módon lefelé, a sokakra. Ez csak más módja Isten szeretetének. Az az ember, aki élete során saját magát teljes szívből embertársai szolgálatának rendelte alá, halála után kapcsolatba kerülhet az emberiség legnagyobb szolgálóival, a felszabadult, tökéletessé vált lelkekkel. Azokkal, akik valamikor emberek voltak, mint mi, de réges-régen elhagyták a világ iskoláját, ugyanakkor még annak közelében maradtak. Így segítik és szolgálják fiatalabb testvéreiket. Aki szereti felebarátait, ezen szeretet eredményeként szélesebb körű tudással és nagyobb képességekkel térhet vissza a Földre, hogy továbbra is segíthessen.

4.     Az igazság és szépség szeretetének magja. Ez jellemzi a bölcset, a művészt, a fejlődés bármelyik fokán. A tudós vagy a filozófus valóban keresi az igazságot, az univerzum veleszületett törvényeit, Isten akaratát. Ott a mennyországban kiterjedt és akadálytalan működésükben látja azokat, megtanulja megérteni és csodálni őket. Amikor visszatér a Földre, visszahoz valamit ebből az égi látomásból, és ez arra készteti, hogy ismét keresse az igazságot és szépséget. Azonban itt lent sohasem fogja azt abban az eredeti szépségében látni, ami szívét csaknem öntudatlan emlékezettel kavarja fel.

(Clara M. Codd - Nincs halál)

Mit tesz veled a tudatalattid? Nézd meg a videóban!

Gondolom nem mondok újat azzal a kijelentésemmel, hogy a média a tudatalattinkat programozza 0-24-ben. A média alatt nem csak a televíziót, rádiót értjük, hanem az újságokat – igen az ingyenes reklámokat is -, az utcai plakátokat, a tömeg közlekedés megannyi pontján kifüggesztett üzenetet képi vagy írásos formában, és a többi.

A tudatalattink nem egy félelmetes terület, hanem az “árnyék”, mely az egyik legértékesebb életerő forrásunk.

A pszichoanalitikus Jung szerint az árnyék nem más, mint a tudatalattink, amibe nemcsak negatív előjelű, elutasított, szégyellt, elnyomott részeink, de a meg nem élt öröm, az eufória, az eksztázis és vágy éppen úgy belekerülnek.

„Sokan nem is sejtik mekkora örömet okoz ezen részünk felderítése, az ugyanis mindenütt megtalálható. Benne rejlik testi tüneteinkben, hibáinkban, de ott van azokban a viccekben is, amiken, a filmekben melyeket szeretünk, vagy gyűlölünk. Minél nagyobb az árnyék, annál jobban beszűkül a tudatos részünk; úgy tudunk igazán kiteljesedni, ha árnyékunk tartalmát integráljuk.”(Rüdiger Dahlke)

De az „árnyék” ügyesen manipulálható, ha nem vagyunk elég tudatosak, ezért erre az egyszerű igazságra alapoznak a politikában, kereskedelemben is. A TV adásokban, reklámokban, plakátokon, mindenütt rejtett üzenetek vannak, amivel döntéseinket befolyásolják!

Ezt úgy hívják: Szubliminális üzenetek.

Ezeknek a kutatásoknak az egyik atyja, Sigmund Freud, aki már annak idején kijelentette: „ Az hogy az emberi agyat cselekvésre, egy érzelem kiváltására, vagy éppen magának az agynak a befolyásolására képesek vagyunk – egy – egy, a tudatosság szintjét el nem érő rejtett üzenettel – egy érdekes kutatandó terület, ám ha ez rossz kézbe kerül, abból nagyon nagy baj lesz.”

Hiszitek vagy sem tehát, rossz kézbe került!

Az alábbi videó nagyon erősen ajánlott mindenkinek, hogy értsétek a szubliminális üzenetek működését a gyakorlatban.

Szinte ijesztő lesz szembesülnöd azzal, mennyire manipulálható az ember, még akkor is, ha készül rá fejben.

(forrás: zacc.cafeblog.hu)

A szubliminális üzenetek a tudat számára érzékelhetetlen információk, amik azonban hatással vannak viselkedésünkre - videó

Sikerül-e Danny Blue-nak meggyőznie Vágó Istvánt? Meghökkentő kísérlet - videó

Clara M. Codd - Nincs halál 5.

Vágyaink és gondolataink

Még egy dolgot kell emlékezetünkbe vésni. Ha valaki meghal, jelleme nem megy át hirtelen változáson. Még ugyanaz az ember, ugyanazokkal a vágyakkal és gondolatokkal.

Tegyük fel, hogy földi életében érzéki gyönyörök, durva és bosszúálló gondolatok foglalkoztatták. Fizikai testének elveszítésével ezek az érzések fokozott hevességgel izzanak majd finomabb testében, kiélésükhöz azonban már nem rendelkezik eszközzel. Szenvedni fog saját szörnyű vágyai miatt, amelyeket nem tud kiélni. Látók ezt az állapotot allegorikus nyelvezettel úgy írják le, hogy az ilyen ember ’a pokol tüzében ég’. Egy idő után ezek a lángok, ha nem táplálják őket, és ha nem talál a szenvedő egy médiumot, akin keresztül közvetve kiélheti, elhalnak, és az ember úgy találja, hogy tudatossága megnyílik a világmindenség sokkal szebb régiói felé. Emlékük azonban megmarad az egyén új földi életében is, és a lelkiismeret hangján szól hozzá.

Krisztus Urunk ezeket az állapotokat börtönöknek nevezte. Egy gonosz élet alatt az ember – ha nem is érzékeli – gonosz gondolatok és vágyak hálóját szövi maga köré, amely fogolyként tartja őt halála után egy ideig. A szerző egyszer saját maga látott egy ilyen esetet. Éppen Amerikában tartózkodott, egy nappal azután, hogy egy asszonyt férje meggyilkolása miatt kivégeztek. Amikor a szerző reggel felébredt, az asszony állt előtte kezét tördelve és jajveszékelve: ’Miért kell meghalnom?’. Amint az a halál után néha megtörténik, az asszony – úgy tűnt – nem fogta fel, hogy a mi fogalmaink szerint már halott. Körülötte, saját tudatalatti gondolataiból felépítve, megjelent a gyilkosság, a bírói tárgyalás és a kivégzés, és ő újra és újra átélte azokat. A szerző reménytelen sajnálatot érezve iránta karjával átölelte, de semmit sem tudott tenni vagy mondani, amivel beférkőzhetett volna a gyilkos tudatába, aki saját magán kívül senki másról nem volt képes tudomást venni. Így egy tapasztaltabb segítőt kellett keresni, aki jött és elvezette őt. Az erős önzés vastag felhőt sző az ember köré, ami egy időre elszigeteli őt. De legtöbbünket, a jóravaló, rendes embereket a halál után nem ilyen végzet vár, csak megkönnyebbülés és béke.

A legrosszabb emberekben is van valami szép, és az a szépség végül elvezeti őket egy átmeneti tisztítótűzön át a boldogsághoz és a békéhez. Az emberfiának, aki a Legfelső fia, mindörökre a mennyország a végső és végleges otthona. A halál utáni út mindig az igazabb és magasabb rendű Énünk felé vezet, amelynek lakhelye a mennyországban van. Az az ember, aki szeretettel és megértéssel nyílik meg minden élet iránt, boldog mennyországban él, mialatt még itt a Földön tartózkodik. Mindazt, ami szép, igaz és jó, a halál után visszavisszük magunkkal örök valónk számára, és annak a tisztább világnak a fényében élettapasztalataink elnyerik igazi értelmüket. Sokak számára ez a mennyei világba való átmenet valóban nagyon hamar érkezik el. Mindenkinek eljön, ha csak egy rövid időre is. A pszichikai világot egyedül a bennünk levő személyes, vagyis a jó vagy a rossz alakítja ki. A menny dicsősége akkor nyílik meg előttünk, amikor túl kicsinyes és túl önző életfelfogásunkból megtisztulva kiemelkedünk.

A szellem birodalma

Most gondolatban elérjük a szellem birodalmát, amely olyan tündöklő, olyan földöntúli örömtől áthatott, hogy csak a jelképiség formanyelvén írható le. Egy nagy látó így írta le: „Az élő fény tengere, színben és formában a nagyszerűség minden elképzelhető változatával körülvéve, és az egész minden egyes gondolathullámmal, amelyet az ember elméjéből kibocsát, változik, és ahogy ezt most ő is felfedezi, valójában gondolatának kifejeződése a sík anyagában. Nincs olyan szeretetre méltó dolog a földön, az égben vagy a tengerben, amely ne lenne meg ott teljességében és intenzitásában, minden képzeletet felülmúlóan, de az élő valóságnak ebből a ragyogásából minden ember csak annyit lát meg, amennyire képes.”

(Clara M. Codd - Nincs halál)

Az önbizalom

Az önbizalom az emberi karakternek szintén egyik olyan rejtélyes tulajdonsága, amelyet legtöbbnyire csak tüneteiben, megnyilvánulásaiban ismerünk, lényegét azonban kevéssé értjük, fõleg úgy fogadjuk el, mint elementáris tényt, irányításunktól független, szerencsés adottságot.

Úgy gondoljuk, vagy van valakinek önbizalma, vagy nincs. Ha van, ez nyilvánvalóan nagymértékben elõsegíti az életben való érvényesülését, ha nincs, akkor szerencsétlen flótás akit döntõ pillanatban mindig cserbenhagynak legfõbb képességei. Kétségtelen, hogy a tudás és önbizalom nem mindig állnak arányban egymással, s az önbizalommal bíró ember, noha esetleg irreális módon elbizakodott, mégis nagyobb eredményeket ér el mint az értékesebb értékesebb, de kisebbrendûségi érzettel küzdõ egyéniség. Csaknem minden esetben tapasztalhatjuk, mikor valaki olyasmire vállalkozik, amihez nem sokat ért, ha bízik magában, tûrhetõen végzi el a munkát. Viszont a legalaposabb felkészültség ellenére is zavarok támadhatnak, ha valaki nem bízik abban, amit csinál.

Eddigi fejtegetéseinkbõl világosan kitûnik, hogy az önbizalom lényegében mágikus, teremtõ, pozitív árama az emberi egyéniségnek. Hiánya az erõk cirkulációs zavaraira mutat. Mûködésének ösztönös elementáris természete tudatos és tudattalan világunk szakadásával keletkezett, s szintén e pszichikai baleset mentõ munkálataira vár, arra, hogy a két területet újra összekapcsoljuk. Mert ez a baleset olyasféle anomáliákat okozott bennünk, mint mikor egy város különbözõ részeit ostrom alatt elrekesztik egymástól, s a gáz- és vízmûvek, az elektromos áramot szolgáltató központ, a telefon és rádióadás centrumai egymással ellenséges negyedekben mûködnek a kooperáció minden lehetõsége nélkül. Mágikus-transzcendens képességeink túlnyomó része sajnos ilyen "ellenséges" területre záródott ki, s az onnan hozzánk érkezõ impulzusok, erõk nem állnak kontrollunk alatt, éppen azért szakadozottak, improvizáltak, kiszámíthatatlanok. Célunk tehát az hogy a minden részletében az egységért keletkezett s legnagyobb mértékben összefüggõ konstrukciót újra központi irányítás alá vonjuk.

A harcot, meghasonlást, szakadást a mágikus imaginációs erõk meggyengülése és a démoni energiák eluralkodása okozta. A rend, a szintézis fenntartására egyedül a szellemi elv képes; a démoni elemek lényege az anarchia. Minden esetben, mikor a dolgokat csak úgy történni hagyjuk önmagunkban s fogalmainkban eltûrjük a homályos hangulatvilágítást, hozzájárulunk az anarchia uralmához. S valahányszor végignyomozunk, végigkövetünk egy fonalat, amely tudattalanunk ködös parttalanságában látszik elmosódni, területet hódítunk vissza bensõ kozmoszunk jogos uralkodójának. Fénybe helyezett tudatos fogalmaink világképünk szilárd alapját s a hidat jelentik az egymástól elúszott partok között.

Az önbizalom, akármennyire elveszítette valódi értékfedezetét, eredetében lényünknek egy magasabb realitásból táplálkozó, tudattalan emlékezete. Meghasonlottságának krízisei között is él benne a bizonyosság, hogy a sötét, bénító varázslat mögött ott rejtõznek detronizált, titáni képességei. Az önbizalom e magunkról való bizonyosság mágikus szuggesztiója, amely lenyûgözi azokat is, akiken át érvényesülését keresi, és az õ hitükön át visszahat ránk. A siker felfokozza, intenziválja az önbizalmat. A sikertelenség, a kudarc egymásra halmozódó bosszantó, apró emlékképei elrekesztik az önbizalom áramforrását.

Mikor az önbizalom fogalmát elemezzük, újra hangsúlyoznunk kell, hogy ezt az energiát is az individuum egészének egyik alkotóelemeként tárgyaljuk, amely csak a többi tulajdonsággal és energiával való összmûködésében járul hozzá az egyéniség fejlõdéséhez és egyensúlyához. Tehát korántsem állítjuk azt, hogy a tudatlan, elbizakodott fajankó túlzott önbizalma rokonszenves és kívánatos valami. Mindenfajta túltengés, eltolódás alapjában egészségtelen - de egészségtelen negatív irányban is. Az érzékeny, nagy tudású, értékes, intravertív, úgynevezett "neuraszténiás" egyének legtöbbször éppen kóros önbizalomhiányban szenvednek, mégpedig azért, mert képzeletük sokkal intenzívebb, lelki elégedetlenségük pedig fokozottabb, mint az anyagias és tudatlan emberé. A harc bennük élesebb fokozottabb a már igényes, alkotásra törekvõ mágikus imagináció s a psziché démoni elemei között. A következõkben éppen az ilyenfajta gyöngeség leküzdésének módját fogjuk megtárgyalni.

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Leszületésünk titkai

A létezés életeken átívelő, nagy utazás. Mielőtt egy új leszületés megtörténik, a lélek megtervezi születésének körülményeit, és életének bizonyos mozzanatait.

A köztes létben, egy, a mienknél jóval magasabb intelligencia szinten működik a lélek. Kiválasztja azokat a küldetéseket, sorsfeladatokat, amelyeket el szeretne végezni a következő élete során, és az ehhez megfelelő körülményeket is megtervezi, beépíti. Megválasztja a helyet, ahova születni szeretne, ezt nagyban befolyásolja az is, mely nemzethez, lélekcsoporthoz, lélekcsaládhoz tartozik.

Megválasztja az országot, a családi körülményeket, és magukat a szülőket is. Ennek tudatában, mindannyian érezhetjük, hogy szülőnek lenni, bizony, nemes feladat egy ember számára. Bizonyos esetekben elgondolkodtató az is, hogy ha egy magasabb intelligenciaszinten tudtuk, hogy a számunkra legmegfelelőbb település az, ahová megszülettünk, akkor miért is akarunk elmenni, elköltözni onnan? Hiszen sorsunkat itt tudjuk beteljesíteni. Meglehet, hogy egy más helyen könnyebb lenne az életünk, de ha kitérünk egy feladat elől, és nem küzdünk meg vele, akkor nincs fejlődés.

A születés körülményei

A leszületendő kis lélek már tudja, mikor, mely csillagállás, és milyen kozmikus körülmények között szeretne leszületni.

A születéskor magunkhoz vett kozmikus energiák egy életre meghatározóak. Ezért is lehet felelőtlen vállalkozás az, amikor egy gyermek születésének idejét, vagy körülményeit előre meg akarja határozni a szülő.

A gyermek már előre pontosan tudja, hogy az általa vállalt küldetéshez mely energiák lesznek a legmegfelelőbbek. Maga a szülés is szimbolikus, beavatás az anyának, és a gyermeknek is.

A természetes úton születő gyermekek általában az életben is jobban képesek megküzdeni céljaikért, hiszen születésükkel már átéltek egy igen küzdelmes, de sikeres utazást, amikoris önerőből a napvilágra küzdötték magukat.

Ennek tudatában például felelőtlen dolog egy szülés előtt előre császármetszést kérni, ha nincs ennek komoly fizikai oka.

Egy gyermek nem csak anyagi felelősség

Manapság a világ annyira matéria központú lett, hogy egy

gyermek, leszületése előtt a szülők gyakran csak az anyagi körülményeket veszik figyelembe, és más lényegi kérdésekkel nem is foglalkoznak. Holott, a gyermek eleve hozza magával mindazokat a lehetőségeket, ami által az anyagi létezése biztosítva lesz. Sokkal inkább érdemes a szülőnek a kevésbé látható feltételekről gondoskodnia.

Érdemes elgondolkodni azon, hova is érkezik a gyermek? Milyen családi körülmények, milyen kapcsolatok, milyen viszonyok, milyen érzelmek közé? A szülő felelőssége elsősorban ezekben a dolgokban kell, hogy megjelenjen.

Ha például a szülők közül csak az egyik fél akarja a gyermeket, vagy valaki a családban nagyon ellenzi a gyermekáldást, ez a gyermek lelkében nyomot hagy. Lelki stabilitása, biztonságérzete függ attól, hogy mindkét szülő egyformán biztos legyen a gyermekvállalásban. Ezek a születés környékén megélt családi viszonyok felnőttként is, akár egy életen át elkísérik az embert.

Az is fontos, hogy ne akarjuk tudatosan befolyásolni a gyermek nemét, ne akarjunk csak lányt, vagy csak fiút magunknak, hiszen a gyermek nem azért születik, hogy az egónkat kényeztesse – épp ellenkezőleg. A gyermek nem tanulni, hanem alapvetően tanítani jön a szüleit!

Gyermekbetegségek

Számtalan példa szolgál arra, hogy amikor gyermekünknél megjelenik egy betegség, vagy magatartásbeli probléma, akkor ezek oka, gyökere, valójában a szülőkben, vagy a szülők közötti kapcsolatban keresendő. Már csecsemőkorban tapasztalhatjuk, hogy a gyermek viselkedése pontosan olyan, amilyen a szülők lelkivilága.

Ha az anya nyugtalan, a gyermek sír. Ha a szülők viszonya feszült, a gyermek is feszült – ezt gyakran rá lehet fogni egy hasfájásra, fogzásra, vagy időjárási körülményre, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek igen csak elenyésző okok a lényegi családi körülmények mellett.

Ha tehát egy baba a kelleténél többet sír, érdemes a megfelelő lelki-érzelmi hátteret, nyugalmat megteremteni a környezetében, az otthonában, hiszen a gyermek olyan erős „antennákkal” rendelkezik, hogy pontosan lereagálja mindazt, ami a környezetében történik.
Később, kisgyermekkorban is, ha sokat betegeskedik a gyermek, érdemes először a szülők lelki rendjét helyreállítani, sok esetben ez a gyermek egészségére és lelki állapotára is azonnal jó hatással van.

Minden minta a szülőkben rejlik

Ha megnézzük, hogyan viselkednek a gyermekek, akkor valójában azt látjuk, hogyan élnek a szüleik. Minden mintát a szüleinktől hoztunk, ezek a legerősebb gyökereink. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha egy gyermek agresszív, akkor a szülő is az, vagy fordítva: ha egy gyermek túl félénk, meglehet, a szülők éppen ennek ellentétei. Egy tapasztalt, megbízható szakember azonban sokat segíthet, hogy felfedjük, mi rejlik a látható dolgok mögött.

A legtöbb, amit egy szülő a gyermekéért megtehet, az, hogy a saját életével, a saját viselkedésével jó példát mutat neki. A legfőbb tanításokat ugyanis nem konkrét szavakkal adjuk át utódainknak, hanem szavak nélkül, a saját viselkedésünkkel. Azzal, ahogyan a társunkkal, vagy másokkal bánunk.

A gyermek még a legkisebb gesztusainkat is észreveszi és pontosan értelmezi. Meg sem kell szólalnunk, ő már tudja, mit érez-gondol a szülő. Egy felelősségteljes szülő tehát, nem csak a felszínt, nem csak a gyermeket nézi, hanem tudatát kitágítva, figyelembe veszi a hátteret, a felszín alatt rejlő elveket, okokat, körülményeket, és saját maga viselkedését is.

(Zentai Anna)

A leszületés előtti állapotokról, kicsit kiszínezve - videó

Clara M. Codd - Nincs halál 4.

Gyermekek a halál után

Fiatalok maradnak-e ott a gyermekek?

Ahogy múlik az idő, felnőnek, és egy kortalan érettséget érnek el. Néhányan szeretnék tudni, hogyan is ismerjük meg őket. Valójában nem az arcukról ismerjük fel az embereket. A lélek világában a felismerés olyan gyors és tökéletes, hogy senki sem téved. 

Ha nagyon fiatalon haltak meg ezek a gyermekek, mielőtt isteni Énjük ellenőrzése alá kerülhettek volna, és az Őrangyal átengedte volna az irányítást – általában hat-hét éves kor körül –, akkor igen gyorsan visszatérhetnek, nagyon gyakran ugyanazokhoz a szülőkhöz. Több ilyen eset ismeretes.

Mit csinálunk a pszichikai világban? Sok mindent. Nem kell többé megélhetésünkért pénzt keresnünk. Senki sem koplal, és senki sincs szükségleteitől megfosztva. Így az embernek talán először nyílik alkalma figyelmét olyan dolog felé fordítania, ami mindig is érdekelte, de amire földi élete során sohasem volt ideje. Tegyük fel, hogy szeretjük a zenét vagy az irodalmat, különösen egy bizonyos zeneszerzőt vagy írót. Gondolataink és érdeklődésünk elvezethet bennünket odáig, hogy kapcsolatba kerülhetünk vele a másik oldalon. Azok az asszonyok, akik szerették a kisgyermekeket, és nekik sohasem lehetett sajátjuk, boldog gyermeksereg nevelőanyjává lehetnek. A másik oldalon az összes ember közül a gyermekek a legboldogabbak, mivel ez az a hely, ahol valóban bármit kitalálhatnak. Éjjelente saját édesanyjuk felkeresi őket az alvás kapuján keresztül. Az orvosok többé már nem beteg testeket látnak el, de sok beteg lélek van, akik megértésüket és szimpátiájukat igénylik. Néha Krisztus Urunk látható, aki nem távozott el messze, a csillagokon túlra, hanem örökre itt van velünk ebben a világban, és az összes többiben is.

Pszichológiai állapotok

Mi az igazság a mennyországról és a pokolról szóló ortodox tanításban? Vannak ilyen helyek? Nincs mennyországnak és pokolnak nevezett hely, de léteznek pszichológiai állapotok, amelyek így írhatók le. Örök pokol bizonyosan nem létezik. Ez a rettenetes gondolat akkor társult a kereszténységhez, amikor elveszett a hit abban, hogy a lélek körforgásszerűen visszatér a földre. Az ember egy logikátlan következtetésre kényszerült: örökkévaló okozatot állapított meg múlandó és véges okok alapján. Mennyország és pokol a földi testben is megtapasztalható. A gonosz, önző ember a pokolban van, a szent a mennyben. A szavak jelentésének elemzése ismét nyomra vezet. A mennyország határtalan kiterjesztést, a pokol pedig elzárást, elszigetelést, börtönbe zárást jelent. Az Ótestamentumban a héber kifejezést hol pokolnak, hol gödörnek vagy sírboltnak fordítják. Az Újtestamentumban a görög hades szót leggyakrabban pokolnak fordítják, de az pusztán a láthatatlan világot jelenti. Minden pokol-fogalom pszichológiai, és az ember földi élete során találja ki, azonban egyik sem örökkévaló.

Az egész elmélet az élet utáni állapotról így fogható fel. Itt objektív életet élünk, a fizikai sík tárgyaival körülvéve. Belül azonban szubjektív életet élünk, amely sokkal többet jelent: emlékekből, reményekből, eszmékből és vágyódásokból áll. Minél fejlettebb egy ember, vagy ami ugyanazt jelenti, hogy lélekben gazdagabb, annál csodálatosabb, változatosabb és teljesebb a belső élete. A halál után a fakó, szubjektív világ eleven, objektív létezéssé válik. Egy nagy adeptus ezt így fejezte ki: „Az ember így népesíti be állandóan közvetlen környezetét sajátos világával, telíti képzelete, vágyai, ösztönzései és szenvedélyei szüleményeivel: egy olyan áramlattal, amely erősségével arányosan hat minden vele kapcsolatba kerülő érzékeny, vagy ingerlékeny szervezetre. Ez a belső világ egyre növekvő külső világgá válik a halál után.”

(Clara M. Codd - Nincs halál)

Clara M. Codd - Nincs halál 3.

A gondolat teremtő ereje

Viselünk-e ruhákat, eszünk-e ételt és élünk-e házakban? Igen, de a ruhák nem szövöttek, és a házak nem építettek. Ezek az emberi gondolatok és elképzelések teremtményei, mivel ott a gondolat és a vágy hatalmas teremtő erő, amint tulajdonképpen ebben a világban is az. 

A hasonló a hasonlóval jön össze, és épít templomokat, koncerttermeket, laboratóriumokat és más építményeket. Ott nincs szükség többé ételre és italra, mivel a lélek teste egyiket sem igényli. Ha az evés iránt erős kötődést viszünk át, akkor létrehozunk ilyen hasonmást, de rövidesen abbamarad ez a szokásunk. A régi kelták azért nevezték ezt a síkot az Örök Ifjúság földjének, mivel a lélek anyagát sohasem befolyásolja a fáradtság, betegség vagy az idős kor. A felsoroltak ehhez a földi élethez tartozó fogalmak, amelyeket egy időre elveszítünk, amikor meghalunk. Ott senki sem nyomorék, beteg vagy fáradt. Milyen megkönnyebbülés ez azoknak, akiket a halál kiemel egy betegágyban töltött, elcsigázott létezésből vagy nehéz életből! Visszahívnánk őket? Néhányan talán mondhatják, hogy idős édesanya vagy nagymama szellemi képét látták, és hogy ők ott is idősnek látszottak. Emlékezzünk arra, hogy milyen óriási ereje van ott a gondolatnak és a képzeletnek. Ha azt a gondolatot vittük át, hogy idősek vagyunk, annak is fogunk látszani mindaddig, amíg el nem engedjük ezt a szokásunkat. Néha az ember azt a gondolatot viszi át, hogy ő idős és fáradt. Mindaddig pihen majd, amíg el nem veszíti ezt a gondolatot.

Volt egy ember, aki nyomorékként élt csaknem egész életében. Ugyanakkor nemes jellemű volt, és sokan szerették őt. Amikor meghalt, azonnal úgy tűnt neki, hogy nyugodalmas, kellemes légkör veszi körül. Ezt a légkört azoknak a szerető gondolatai és imádságai hozták létre, akik őt itt a földön szerették. Talán nem érzékeljük eléggé, hogy szeretteink, akik eltávoztak, sohasem elérhetetlenek gondolatainkkal és imáinkkal. Ne felejtsük el őket! Imádkozzunk értük, mivel abban a nagyon finom anyagból szőtt világban ezek a szerető erőfeszítések valóságos őrangyalok az eltávozottak számára.

Egy angol tábornok, aki nagyon gonoszul élt, halála után boldogtalan körülmények között találta magát. Bűnei és gonosz gondolatai sötét világot alkottak körülötte. Az első fénysugár akkor érkezett el hozzá, amikor valaki szeretettel és hálával emlékezett rá, és imádkozott érte. Ezt a felvillanást követve talált kiutat a fényesebb birodalom felé.

Meg kell próbálnunk, hogy a fájdalom ne sújtson le túlságosan, ha szeretteink elmennek, mert a mértéktelen szomorúság felhőt sző körénk és megakadályozza, hogy őszinte kapcsolatba léphessünk az eltávozottakkal, akár itt, gondolatban, akár éjjel, amikor ideiglenesen elhagyjuk saját testünket. Egy édesanyát minden éjjel vastag gyásztakaró vett körül, mert elvesztette kisleányát, akit teljes odaadással szeretett. A gyermek futott, hogy találkozzon vele, de eleinte az édesanyát körülvevő vastag felhő megakadályozta ebben. Később egy segítő lélek eloszlatta a felhőt, és az anya karjaiba vehette gyermekét.

Amikor éjjelente elhagyjuk testünket, nem visszük magunkkal agyunkat. Így nehéz lesz feljegyeztetni vele tapasztalatainkat, amelyekben nem osztozott, hacsak a működése nem eléggé érzékeny és ellenőrzött. Legtöbbünk azzal a tapasztalattal ébred reggel, hogy békés nyugalomban telt az éjszaka, esetleg élénk álomban. Az álom pszichológiája igen összetett, és a legtöbb álom nem valódi emlékezet. Néhány különösen élénk részlet azonban átjöhet, mivel ott az élet sokkal elevenebb, mint itt.

 (Clara M. Codd - Nincs halál)

Hogyan van hatással az auránk másokra?

Előfordult már veled, hogy egyszerűen csak jól érezted magad olyan emberektől, akiket néztél? Figyeltél már embereket első alkalommal, és tudtad, hogy valami nem stimmel velük annak ellenére, hogy az adott személy egy szót sem szólt hozzád?

Ahogy egyre több kísérletet végeznek ezen a területen, egyre több és több megdöbbentő eredményre jutunk. Például Konstantin Korotkov orosz professzor megállapította, hogy a halál után tovább változik az emberi aura körülbelül 72 óráig a klinikai halál beállta után.

Korotkov kijelentette: “Azon elgondolásunk alakult ki, hogy a tudat része az anyagi világnak, és a tudatunkkal közvetlenül tudjuk befolyásolni a világot.”

Nem tudod elrejteni az aurád

Minden amit tudunk és látunk, leszűkíthető energiára. A növények, fák, és még az élettelen tárgyak is, mint a drágakövek, rendelkeznek aurával. Az aura egy körülötted lévő energiatest. Alapvetően ez az emberi érzelmek legjobb érzékelője a világon, és megmutatja a “valódi énedet”, nem számít, mennyire elszántan próbálod elrejteni.

Például néhány éve voltam egy konferencián, és megfigyeltem egy nő auráját, aki fényképeket készített. Az aurája sötét vörös volt. Megkérdeztem egy másik hölgyet, hogy látta-e ennek a fotós nőnek az auráját, és ő is megerősítette a színét. Aztán beszéltem a fotóssal, aki elmondta, hogy sokáig fenn volt, és nagyon fáradt. Az aurája ugyanakkor elárulta, hogy valójában nem szeretne ott lenni azon a napon.

Ráadásul egyesek az aura látása nélkül is képesek érezni mások energiáját, ami még inkább nyilvánvaló lehet az empatikus emberek számára, mint másoknak. Talán az empatikus emberek érzékenyebbek az aura mezőre?

Az empátia és az aura mező

Az aurád tükrözi azt az energiát, amit pillanatnyilag tapasztalsz, valamint az általános pszichés és érzelmi állapotodat.

Az empatikus emberekre hatással van mások energiája, és veleszületett képességük, hogy ösztönösen érzékeljenek és érezzenek más embereket. Miközben mindannyiunkban megvan ez a képesség, néhány ember jobban rá van hangolódva, mint mások. Mindez pedig segíthet megmagyarázni, hogyan hat az aura és az energia a többi emberre, úgy tűnik, hogy minden látható ok nélkül. Például egy empatikus ember képes fogni mindenkinek az energiáját, beleértve a jó, a rossz és a visszataszító energiákat is. Egy képzett empata képes felismerni, és tudja, hogyan mentesítse vagy térítse el ezeket az energiákat, miközben a legtöbb ember tudattalanul befogadja őket.

Az aura Kirlián fotózása

A Kirlián fotózás segítségével az emberi aura is lefotózható. Az aura színei tükrözik a csakra rendszer színeit. Az alsó három csakra vörös (gyökér csakra), narancssárga (szakrális csakra), és sárga (napfonat csakra), míg a felső négy zöld (szív csakra), kék, (torok csakra), indigó (harmadik szem csakra), és lila (korona csakra).

A Kirlián fotózás a fotográfus technikák gyűjteménye, mely az elektromos korona kisülés jelenségét rögzíti. Szemjon Kirlián után nevezték el, aki 1939-ben véletlenül fedezte fel, amikor egy tárgyat egy fotográfiai lemezen magas feszültségű forráshoz csatlakoztatott, és egy kép keletkezett a fotográfiai lemezen. A technikát változó nevekkel illették, mint “elektrográfia”, “elektrofotográfia”, “korona kisülés fotográfia”, “bioelektrofotográfia”, “gázkisüléses megjelenítés”, “elektrofotonikus képalkotás”, és az orosz irodalomban “Kirlianográfia”.

Hogyan segíthet az aurád színe?

Mint említettük, az aura követi a csakrák színeit, ami adhat egy elképzelést arról, mit tehetsz. Ne feledd, hogy nincsenek “rossz” aura színek, hiszen tanulhatunk valamit mindegyik színből. Ha az aurád az alsó három csakrában van (vörös, narancs vagy sárga), akkor valószínűleg fizikai síkon lévő tapasztalatokon mész keresztül, melyek kapcsolódnak a túléléshez, a szexuális vagy érzelmi problémákhoz.

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan látható az aura, nézd meg az alábbi videót:

Hogyan befolyásolja a félelem az aurát?

Az aura energiameződet sok kihívás és kondicionálás éri a társadalmat tekintve a félelem szempontjából, mert amikor félelemben élünk, a hatalmon lévők könnyen irányíthatnak. Amikor folyamatosan a kifizetendő számlákon, a társadalmi elvárásokon, az egón, az anyagiakon és a szexuális problémákon gondolkodunk, akkor az auránk vöröset, narancssárgát vagy sárgát fog sugározni.

Ha nincs olyan probléma, mint a pénz, akkor esélyes, hogy a legtöbbünknek zöld, kék, indigó és ibolya színű az aurája, kivéve azokat, akiknek rossz szándékaik vannak, akár van pénz vagy nincs.

A félelem megszüntetésével, és bármely alacsonyabb fizikai szintű kérdés kezelésével láthatóvá válik az aura színeinek változása asztrális síkon (zöld, szív csakra), és lelki síkon (kék, torok csakra; indigó, harmadik szem csakra, és az ibolya, korona csakra).

Észreveheted, hogy az aurád egyik színből a másikba változik. Például az én aurám vagy zöld, vagy kék. Lehetséges, hogy az aurád ingadozik egyik csakrádból a másikba, de ezek a szomszédos csakrák lesznek. Más szóval, ha az aurád egyik nap narancssárga, lehet, hogy egy másik napon piros, vagy sárga. Nagyon sok belső munka szükséges, hogy elérjünk egy magasabb aura síkra, de ezt bárki megvalósíthatja.
(forrás: ujvilagtudat.blogspot)