Miért nehéz egyszerre spirituális úton járni és világi életet élni?

Mert se a spirituálisnak gondolt, se a világinak gondolt élet nem elválasztható egymástól.

Kérdés: Miért nehéz egyszerre spirituális úton járni és világi életet élni?

Válasz: Mert a legtöbb spirituális embernél a spiritualitás arról szól, hogy szeretne egy kicsivel kényelmesebb és kevesebb szenvedéssel járó életet. „Egyre jobban” szeretne lenni, mert a programozottság azt mondja: soha nem lehetsz tökéletesen hosszan rendben, mert mindig jön valami probléma, amit meg kell oldanod, amit nem szeretnél, és ezeket kezelned kell. Majd akkor leszel tökéletesen boldog, ha pont pont pont. Ide, a pontok helyére be lehet tenni a megvilágosodást, a Mennyországot, vagy bármi mást. A spiritualitástól az ember azt várja, hogy minden problémára megoldást nyújt majd valami láthatatlan erő vagy a vak hit.

A legtöbb esetben erről van szó. Van, aki új számítógépes kütyükért rajong, és van, aki az autókért van oda, és vannak spirituálisnak hívott emberek, akik valamiféle ezoterikus dolgokban élik ki magukat, majd ezeket a dolgokat egyfajta szebb és rózsaszínűbb köntösbe bújtatják, mintha különb és jobb lenne ez a nem-spirituális dolgoknál. Természetesen ez az esetek legnagyobb részében van így, de nagyon sok spirituális irányzatnál (is) megjelenik, hogy a „miénk a jobb”, „mibennünk több a szeretet, mint a hétköznapi emberekben”, „mi milyen fennköltek vagyunk, hogy ilyen magasztos dolgokkal foglalkozunk”. Ezek persze erős sarkítások, de a bölcs olvasó meg tudja találni önmagában is ezeknek a nyomait.

Vegyünk egy „hétköznapi” esetet, aki nagyon szereti az új telefonját, és évről évre újabb telefont vesz magának, a legújabb bigyót, hogy még többet tudjon, még többre képes legyen. Ez őt örömmel tölti el, ennek számára értéke van, holott lehet, hogy más ezt értéktelennek látja. Ugyanakkor a telefon önmagában egy roppant hasznos dolog, nincs vele semmi baj, csak ebben az esetben túl van értékelve.

Ugyanígy van ez a legtöbb spirituális embernél: találkozik valamilyen szellemi vagy new age-es dologgal, és ezt túlértékeli. Mindenét odaadja, mondjuk egy eszméért, amivel jobb embernek érezheti magát – mint a telefonos emberünk, aki jobb embernek hiszi magát, mert jobb telefonja van. Persze mind a kettő egyfajta hazugságon alapul.

Ebből a szempontból a legtöbb spirituális ember – természetesen a kedves olvasó nem tartozik ide – egyfajta menekülésre használja a spiritualitást. Egy kicsit jobb lehet a világ, ha elhiszem, hogy ha naponta mantrázok, akkor szebb lesz. S igazából ugyanaz a személyiség marad továbbra is, de elhiszi, hogy ő jobb és tesz valamit a világért – ez roppant spirituális. Ismétlem, nem magával a telefonnal vagy az adott tanítással van a baj, hanem annak túlértékelésével. Természetesen, mert az ember általánosságban keresi azt a törvényt és igazságot, ami minden válaszra megadja a választ, és vigaszt nyújt.

És akkor jön egy életesemény, ami előhívja a VALÓDI ént a túlértékelt felszín mögött, és megmutatkozik az ember valódi arca… és kiderül, hogy ezek a spiri dolgok mégsem működnek úgy, ahogyan elvárjuk őket. Legtöbbször csalódás követi mindezt, ami általában azt mondatja: nem vagyok elég jó, még jobban kell csinálnom, még többet kell szeretnem, még jobb gyógyítónak vagy bárminek kell lennem.

Nos, – és egyben utalnék az írás elején feltett kérdésre – ezért nehéz spirituális úton járni és világi életet élni: mert se a spirinek gondolt, se a világinak gondolt élet nem elválasztható egymástól. Ez a spirituális világ nagy illúziója. Hogy el lehet menekülni ebből a valóságból. Hogy majd egy másik dimenzióban jobb lesz, és megoldódnak a problémák.

A lélek hatalmas erőket fektet abba, hogy ide jöhessen – majd történik egy kis szerelmi csalódás, üres pénztárca vagy más KIHÍVÁS, és azt mondja: nem meditáltam elég erősen, nem elég erős a spiritualitásom. A következő dimenzió pedig – és ezzel lehet, hogy elkeserítelek – de tartalmazza ezt a dimenziót. Ennek alátámasztása egy könyvben vagy egy hosszabb kurzuson lehetséges, sajnos kinövi ennek a cikknek a kereteit. 

De a lényeg az, hogyha ahogyan a harmadik dimenzió is tartalmazza a második dimenziót, ugyanúgy az a nézőpontváltás (dimenzióváltás) amit sokan várnak valójában nem ennek a dimenziónak az elhagyása, hanem egy kitágítása. Ami tartalmazza a harmadik dimenziós kihívásait. Tehát, nincs kiút ebből a dimenzióból, nem tudsz elmenekülni a problémáid elől…

S azt gondolom, hogy a legtöbb ember (akármilyen világnézete is legyen) egyszerűen csak el akar menekülni a kihívások elől, nem szeretne kihívást, negatív életeseményt, és erre keres megoldást. Ugyanakkor ezen bizony keresztül kell mennie annak, aki keresi magát ebben a hatalmas spiri-ezo útvesztőben. A veszélyt az rejti magában, hogy nagyon beragad az ember egy-egy eszmébe. De ez a beragadás sokszor egész ÉLETIDŐKET emészt fel. Amivel nincs baj, csak az a kérdés: szabaddá tesz téged az adott spiri dolog, vagy elvesz tőled (vagy másoktól) valamit?

Tehát, összegezve: ha azt érzed, hogy nehéz egyszerre spirituális és valódi életet élned, akkor valószínűleg szeretnél elmenekülni önmagad vagy a világ dolgai elől. Csak te nem mondjuk a füves cigihez nyúltál, hanem más – magasztosabbnak tartott – eszméhez. 

Természetesen nem magával az adott hitrendszereddel van a gond, hanem azzal, hogy mire és hogyan használod. De szeretnélek megnyugtatni, hogy ezen szerintem mindenkinek keresztül kell mennie, ami a felébredéshez vezet. De a felébredés nem az, hogy elhagytad a világi életedet, hanem az, hogy meglátod hogyan TELJES a világ mindennel egyetemben, és minden a legnagyobb rendben van az egészben.

(Kiss Balázs Kunó)