2022. március 1., kedd

A fekete mágia öregít - Megtörtént eset



Ki gondolta volna, hogy aki fekete mágiát alkalmaz, az meg is öregedhet egyik napról a másikra? Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem! 
 
 
A történet egy férfiről szól, akiről nem lehetett elmondani, hogy az égiek kedveznek neki. Romokban hevert az élete minden területe, meglett férfi létére az anyjánál lakott, a munkahelyén nem tudott pénzt keresni, és még egy másik állás sem akart összejönni neki. Minden nap csak a kemény munka várt rá, de a gyümölcsei nem akartak beérni. Nem értette, hogy miért van ez, hiszen rengeteg energiát fektetett az életébe, és mégsem fejlődött sehová, sőt, egyre rosszabbra fordultak a dolgai. Már mindent kipróbált, de a próbálkozások mind hasztalannak bizonyultak. Általában, amikor az emberek feladják a reményt, akkor szoktak elkezdeni hinni, imádkozni. Hát, így volt ezzel ő is, és utolsó mentsvárként elment egy jósnőhöz, hogy az segítsen rajta. 

A jósnő szemöldökét ráncolva kutatta a férfi szerencsétlenségének okát, majd elsötétült az arca, mert olyat látott, amivel nem szívesen találkozik az ember, majd tovább mormogott, tett-vett a füstölőkkel és a gyertyákkal. 

Egyszer csak megszólalt túlvilági hangon :
- Látom . - majd kis szünet következett.
- Miért nem mondja már? Mit lát?
- Látom, hogy nagyon nehéz út előtt áll az úr, és látok fejeket lehullni, látok embereket összeaszni, látom, hogy a bűnös elnyeri méltó jutalmát, és az igaz pedig virul. - majd felnézett a férfira, és folytatta - Magát megátkozták. 

Döbbent csend volt a helyiségben. Mintha egy láthatatlan erő még a levegőt is kiszívta volna, olyan üresség lett úrrá a szobában. 

- Azért nem kell úgy megijedni - mondta a jósnő - mindenre van megoldás. Tudok önnek segíteni, azonban magának kell megdolgozni a sikerért, én csak súghatok, hogy mit kell tennie, hogy lekerüljön az átok.

A férfi nem tudta, hogy higgyen, vagy ne higgyen a jósnőnek, de azt gondolta, hogy ha valami segítene az életén, akkor még magával az ördöggel is szövetséget kötne. Megfogadta a jós tanácsait, és láss csodát, elkezdett az élete is változni. Először csak néhány kis siker érkezett az életébe, és azt vette észre, mintha fiatalodna. Sokkal energikusabb lett, sikeresebb, és kezdte elhagyni a régi balszerencsés sorozatokat. Aztán észrevette, hogy a főnökének megfakult a haja. Mintha már a szeme sem csillogna olyan fényesen. Fizetésnapkor a borítékot is remegő kézzel adja át, mintha nem akarná odaadni a vastag pénzköteget. 

- Hehe - gondolta - mennyire megviseli, hogy többet kell fizetnie nekem a semminél.
Aztán megint eltelt egy-két nap, és egyik reggel bejött egy idegen nő a munkahelyére, és kérte, hogy mutassa meg neki a munkáját. Alaposan végigmérte, megnézte a hajlott hátát, ráncos, fakó bőrét, és próbált visszaemlékezni, hogy honnan ismeri ezt a nőt. A döbbenettől földbe gyökerezett a lába. A főnöknője állt előtte, nem egy idegen.

" Látok embereket összeaszni" - eszébe jutottak a jós szavai, és egész nap motoszkált benne a gondolat, hogy talán mégis összefüggésben van a dolog az átoklevétellel. Éppen, amikor megállapodott magával, hogy mégsem tulajdonít túl nagy jelentőséget a történteknek, - mert, hát, egyszer mindenki megöregszik, - megcsörrent a telefonja. A felesége hívta fel remegő hangon, hogy a szomszédot, a férfi legjobb barátját elgázolta egy autó a ház előtt, és amikor lesiettek a lépcsőn segíteni az elgázoltnak, az anyja kificamította a bokáját. 

A férfi nagyon megijedt, és már nem tudott elvonatkoztatni a jósnő szavaitól. Tajtékozva vágta be magát a szolgálati autójába, és hajtott a jósnőhöz. Mikor odaért, szinte kitépte a kocsiajtót, majd rohant a jósnő házához, ahol dühöngve verte a kaput, amit senki sem nyitott ki neki. Tehetetlennek érezte magát. Leroskadt a kapu tövébe, és keservesen sírni kezdett. Csak sírt, sírt, rázta a zokogás. Néha ököllel beleütött az ajtóba, és észre sem vette, hogy egy üzenet van beszúrva az ajtó és az ajtókeret közé, csak akkor, amikor véletlenül a saját keze beleakadt, és kiesett az üzenet. 

Kettéhajtotta a lapot, és ez állt benne : 
"A gonoszság, és az átok előbb-utóbb visszaszáll a feladójára. Ön csak meggyorsította a folyamatot. Ennek mindenképpen így kellett lennie, kérem, ne eméssze magát"

A férfi még ott állt egy darabig, majd vissza támolygott a kocsihoz, és szó nélkül hazahajtott. 
A legjobb barátja meghalt. Ezek szerint csak azt hitte, hogy a legjobb barátja . . . A főnöke is olyan kedvesnek tűnt. . . . Aztán megjelent egy kis mosoly a szája szélén. Nemsokára kiderül, hogy kik az igaz barátok, és kik az ellenségek. Soha többé nem kell szerencsétlennek lennie!
Golden Black

szemlézte: Bíró László
forrás: Karsay István

- - - - - - 
 
Vedd kezedbe sorsodat! - Mágia és varázslás - videó
forrás: Lélek Magazin
 Plitz Zoltán András sorozatában dr. Kézdi Andrea tarológus, numerológussal beszélget a mágiáról és a varázslásról.