Dr. Joe Dispenza gondolatai - 1 perces ima, amivel a lehetetlen is megvalósul számodra

 

Kedves Univerzum (Teremtő, Isten...) 

Nyitott vagyok arra, hogy mindent megkapjak ami nekem szól. 

Hiszem, hogy képes vagyok csodákat teremteni az életemben. 

Bízom benne és hiszem, hogy amit kívánok úton van hozzám. 

Hálás vagyok mindazért, ami hamarosan kibontakozik az életemben. 

Fontos a ráhangolódás, az átélés, illetve a kitartó gyakorlás. Hallgasd meg minél többször ezt a hanganyagot, minden alkalommal más és más gondolat talál majd meg, ami által fejlődhetsz. 

Kívánom, hogy teljesüljenek a vágyaid.

dr. Joe Dispenza

1 perces ima, amivel a lehetetlen is megvalósul számodra - videó

dr. Joe Dispenza gondolatai

forrás:Aranytükör Stúdió

Kapcsolódó írás:

Az elme erejével csodálatos gyógyulás érhető el, íme a bizonyíték:

https://dszilvia.blogspot.com/2017/10/az-elme-erejevel-csodalatos-gyogyulas.html

Rudolf Steiner: A meditáló megkísérel valós képzetet nyerni az elemi vagy éterikus testről

Második meditáció

Annak a képzetnek a révén, amit a halál tényéhez kapcsolódva kell alkotnia magának, a lélek a maga lényét illető legnagyobb bizonytalanságba kényszerülhet. Ez az eset akkor áll elő, ha azt hiszi, hogy semmilyen más világról, egyedül az érzéki világról tudhat csak, s arról, amit az értelem képes megismerni ebből a világból. A közönséges lelkiélet a fizikai testre irányítja tekintetét. Látja, hogy ez a halál után a természeti összefüggésbe megy át, melynek semmi része abban, amit a halál előtt a lélek önmaga létének él át. Tudhatja ugyan (az előző meditáció révén), hogy a fizikai test az élet során is ugyanabban a viszonyban áll vele, mint a halál után: ez azonban nem vezeti tovább, mint a maga halálig tartó tapasztalásának belső önállósága elismerésére. Ami a fizikai testtel a halál után történik, a külső világ megfigyelése szolgáltatja számára. A belső átélés számára nem létezik hasonló megfigyelés. Úgy, amint van, ez a lelki élet képtelen tekintetét a halál határán túlra irányítani. Ha képtelen a lélek olyan képzeteket alkotni, amik túlmennek azon a világon, mely a halál után veszi fel a testet, úgy az a lehetősége sincs meg, hogy valami egyébre, mint – minden lelki vonatkozásában – a halálon túl az üres semmibe tekintsen. 

Hogy ez másként lehessen, a léleknek más eszközökkel kellene észlelnie a külvilágot, mint az érzékekkel és az érzékekhez kötött értelemmel. Ezek maguk is a testhez kötöttek és vele együtt pusztulnak el. Amit ők mondanak, soha sem vezethet valami máshoz, csak az első meditáció eredményéhez. És ez csak abban áll, hogy a lélek megvallhatja magának: – „testedhez vagy kötve. Az olyan természeti törvényeknek van alávetve, amelyek úgy állanak hozzád, mint minden más természeti törvény. Általuk a külvilág egy tagja vagy és ennek olyan része van benned, ami számodra legvilágosabbá akkor válik, ha megfigyeled, mit tesz halál után a testeddel. Az élet számára érzékeket és értelmet ad számodra, amik lehetetlenné teszik meglátnod azt, hogyan is áll a dolog a halál küszöbén túli lelki átéléseddel.” Ez a vallomás csak két eredményre vezethet. Vagy elnyomunk minden további kutatást a lélek rejtélyét illetően és lemondunk arról, hogy bármit is tudjunk ezen a területen. Vagy pedig olyan erőfeszítéseket teszünk, hogy lelki átélés révén érjük el a bensőben azt, amit a külvilág megtagad. – Ezek az erőfeszítések vezethetnek oda, hogy a belső átélést erőteljesebbé, energikusabbá tegyék, mint amilyen az a közönséges létben. 

A közönséges életben az ember belső élményeinek, érzelmi és gondolati életének bizonyos erősségével rendelkezik. Egy gondolatot például olyankor táplál, amikor külső vagy belső indíték adódik rá. Ki lehet azonban a többiek sorából emelni valamelyik gondolatot és további indíték nélkül mindig újra el lehet gondolni, bensőleg intenzíven át lehet élni. Egy ilyen gondolatot ismételten a belső átélés kizárólagos tárgyává tehetünk. És miközben ezt tesszük, minden külső benyomást és minden emlékezést, amik a lélekben fel akarnának merülni, távol tarthatunk magunktól. Az ilyen teljes, gondolatoknak, vagy akár érzéseknek történő, minden mást kizáró odaadást szabályos belső tevékenységgé lehet tenni. Hogy az ilyen belső átélés igazán jelentős eredményekre vezessen, feltétlenül bizonyos kipróbált törvények szerint kell nekifogni. Ilyen törvényeket a szellemi élet tudománya sorol fel. Nagyobb számban a „Hogyan jutunk a Magasabb Világok megismeréséhez?” c. írásomban találhatók megadva. – Ilyen eljárás mellett a belső átélés erőinek megerősödéséhez jutunk, amely átélés mintegy megsűrűsödik. Ami általa történik, az önmagunkon tett megfigyeléseken lehet felismerni, amik, ha az említett belső tevékenységet megfelelő időn keresztül folytattuk, fellépnek. A legtöbb esetben mindenesetre sok türelemre van szükség, amíg meggyőző eredmények állnak be. És akiben nincs meg a hajlandóság, hogy ezt a türelmet éveken át gyakorolja, semmi különleges eredményre nem jut. 

Itt arra van csak lehetőség, hogy ilyen eredmények közül egyetlen példát hozzunk fel. Pedig ezek sokfélék. És amit itt hozunk fel, alkalmas rá, hogy a meditációs utat, amelynek leírását megkezdtük itt, folytassuk. 

Valaki hosszabb ideje gyakorolja lelki életének megadott belső megerősítését. Talán semmit sem tapasztal magában, ami alkalmas rá, hogy a világról másként, mint ahogyan eddig megszokta, tegye gondolkodóvá. Egyszer azonban beállhat a következő. Természetesen az, amit itt írunk le, két embernél nem pontosan ugyanúgy áll majd be. Aki azonban egy ilyen élményről igyekszik képzetet alkotni, vele az itt szóban forgó egész területet áttekintette. 

Beállhat egy pillanat, amikor a lélek bensőleg teljesen másként éli át magát, mint közönségesen. Ez eleinte többnyire úgy történik, hogy a lélek az alvásból mintegy álomra éled. Mindjárt megmutatkozik azonban, hogy az élmény nem hasonlítható össze azzal, amit egyébként álomként ismerünk. Az érzékek és az értelem világából teljesen elvontan és mégis úgy él ekkor át az ember, ahogyan a közönséges életben csak akkor tapasztal, ha éber állapotban a külvilággal áll szemben. Arra érzi hajtva magát, hogy az élményről képzetet alkosson. A képzetalkotáshoz olyan fogalmakat vesz, amikkel a közönséges életben rendelkezik; egészen pontosan tudja azonban, hogy mást él át, mint amire rendesen vonatkoznak ezek a fogalmak. Ezeket olyan élmény kifejezőeszközének tekinti csak, amit azelőtt nem élt át, s amiről azt is tudni lehet, hogy lehetetlen a közönséges életben. Mindenfelől mintegy zivatar háborgásától körülvettnek érzi magát. Mennydörgést hall és villámokat tapasztal. Egy ház szobájában tudja magát. Olyan erővel áthatottnak érzi magát, melyről korábban mit sem tudott. Eztán a falakban repedéseket vél maga körül látni. Arra indítja mindez, hogy magához, vagy olyan személynek, akit maga mellett vél, szóljon: „súlyos dolgokról van most szó; a villám a házba vág, megragad; villámsújtottnak érzem magam. Elemészt”. – Amint aztán az ilyen képzetsor lefutott, a belső átélés a közönséges lelkiállapotba megy át. Önmagában, az éppen átéltre emlékezőben találja magát. Ha ez az emlékezés annyira élénk és olyan hű, mint valami másé, úgy képessé teszi, hogy az átéltre vonatkozólag ítéletet is alkosson. Közvetlenül tudja akkor az ember, hogy olyat élt át, amit semmilyen testi érzékkel, de közönséges értelemmel sem élhetne át. Érzi ugyanis, hogy az épp felrajzolt leírás, amit magának, vagy másoknak adhat, eszköz csupán az élmény kifejezésére. A kifejezés ugyan a dologra vonatkozó megértetési eszköz; azonban semmi köze hozzá. Tudja, hogy ilyen élményhez egyik érzékét sem használja. – Aki netalán az érzékek vagy az agy valamiféle rejtett működéséről akarna itt beszélni, az nem ismeri az élmény valódi alakját. A leíráshoz, amely villámról, mennydörgésről, falrepedésekről szól, tartja magát és ezért azt hiszi, hogy a lélek nem mást, csak a közönséges lét utóhangjait élte át. Az átélteket a szó közönséges értelmében vett víziónak kell tartania. Nem képes, csak így gondolni a dolgot. Csak éppen azt nem veszi figyelembe, hogy az, aki ilyen élményt taglal, a villám, mennydörgés, falrepedések szavak alatt csak az átélt számára szolgáló képeket érti és hogy előbbit a képekkel nem téveszti össze. Az helyénvaló, hogy a dolog úgy jelenik meg számára, mintha ezeket a képeket valóban észlelné. Ilyen esetben azonban a villám jelenségénél nem úgy viselkedik, mint amikor szemével lát villámot. A villám víziója számára csak annyit jelent, mint ami mintegy az igazi élmény fölé szétterül; a villámon át valami egészen másra tekint, valamire, amit az érzéki külvilágban nem lehet átélni. 

Azért, hogy helyes ítélet alakuljon ki, szükséges, hogy a lélek, aki ilyet él át, akkor, ha az élmény elmúlt, teljesen egészséges módon viszonyuljon a külvilághoz. Helyesen kell tudnia összehasonlítani azt, ami különleges élményként érte, a közönséges külvilág átélésével. Aki már közönséges életében hajlik arra, hogy a dolgokról való mindenféle ábrándozásra hagyja ragadtatni magát, ilyen ítéletre aligha alkalmas. Minél inkább rendelkezik egészséges, mondhatni józan valóságérzékkel az ember, annál jobb, amikor ilyen dolgok valóságos és értékelő megítéléséről van szó. Az érzékfeletti élményeket illető bizalmat csak úgy tanúsíthat saját maga irányában, ha a közönséges világ vonatkozásában is elmondhatja magáról az ember, hogy a folyamatokat és dolgokat tisztán, úgy veszi, amint vannak. 

Ha így valamennyi feltétel teljesült és megvan az alap feltételezni azt, hogy nem közönséges víziónak esett áldozatul, akkor tudja az ember, hogy olyat élt át, amihez a megfigyelés közvetítőjeként nem a testet használta. A test nélkül, közvetlenül az önmagában erősebbé vált lélekkel figyelt meg. Egy testén kívüli élmény képzetét szerezte meg. 

Belátható, hogy ezen a területen törvényszerű különbségeket álmodozás vagy illúzió és valódi, testen kívül végbement megfigyelés között sem lehet más értelemben megadni, miként a külső érzéki észlelet területén. Előadódhat, hogy valaki eleven ízfantáziával rendelkezik és egy limonádé puszta elképzelésekor hasonlóan érez, mint amikor tényleg iszik is egyet. Az egyik és a másik közötti különbséget azonban mégiscsak az élet egész összefüggése adja meg. És így van ez azokkal az élményekkel is, amikre a testen kívül teszünk szert. Hogy ezen a területen teljesen meggyőző képzetekhez jusson, szükséges, hogy abba egészséges módon élje bele magát az ember, s elsajátítsa az átélés összefüggései megfigyelésének a képességét, s így az egyiknek a másikkal való korrigálásáét. 

Egy élményen keresztül – mint amilyen a jellemzett volt – azt a lehetőséget nyertük, hogy azt, ami saját valónkhoz tartozik, nemcsak az érzékeken és az értelmen keresztül, tehát testi eszközökön át, figyeljük meg. A világról immár nemcsak valami mást, mint amit ezek az eszközök engednek megismerni, tudunk; más módon is tudjuk. És ez a különösen fontos. Olyan lélek, aki belső átalakulást hajt végre, egyre inkább jut el oda, hogy belássa: az érzéki világban a nyomasztó létkérdések azért nem jutnak el megoldásaikhoz, mert az érzékek és az értelem nem képesek kellő mélyen a világba hatolni. Mélyebbre azok a lelkek hatolnak, akik annyira átalakítják magukat, hogy képesek testen kívül tapasztalni. Azokban a közlésekben, amiket élményeikről tenni képesek, van meg az, ami képes megoldani a lelki rejtélyeket.

 Olyan átélés azonban, ami a testen kívül megy végbe, egészen más jellegű, mint egy testen belüli. Ezt éppen az az ítélet világítja meg, amelyet a vázolt élményre vonatkozólag alkothatunk, ha utána a közönséges éber lelkiállapot beállt újra és az emlékezés élénken és eléggé világosan létrejött. Az érzéki testet a lélek az egyéb világtól elkülönítve érzi, azt csak magához tartozónak észleli. Nem így van azzal, amit az ember magában és magán él át testen kívül. Ekkor mindazzal, amit külvilágnak nevezhetünk, összekapcsolva érzi magát. Ami a környező világban van, azt önmagával, mint az érzéki életben a kezével összekötöttnek érzi. Nincsen szó a külvilágnak egy belső lelki világgal szembeni közömbösségről. Teljes mértékben összenőve, összefonódva érzi magát azzal, amit a világnak nevezhetünk. Annak hatásai észlelhetően haladnak át a saját lényiségen. Belső világ és külvilág közt nincsen éles határ. Utóbbiból a szemlélő lélekhez úgy hozzátartozik teljes környezete, mint a fizikai fejhez tartozik a test két keze. Mégis a külső világ egy darabjáról lehet úgy beszélni, mint amely inkább tartozik a saját valóhoz, mint az egyéb környezet, mint ahogyan a fejről a kezek vagy lábak vonatkozásában egy önálló tagról beszélünk. 

A lélek az érzéki külvilág egy darabját testének nevezi. Az ezen a testen kívül tapasztaló lélek éppígy magához tartozónak tekintheti a nem-érzéki külvilág egy részét. 

Amikor az ember ehhez a számára az érzéki világon túl elérhető területnek a megfigyeléséhez hatol, beszélhet arról, hogy egy érzékileg nem észlelhető test tartozik hozzá. Ezt a testet elemi vagy éterikus testnek lehet nevezni, és itt az „éterikus” szónál képzetünkbe a fizikában „éter”-nek nevezett finom anyagot ne vonjuk bele. 

Amint az ember természeti külvilággal való viszonyára irányuló puszta megfontolás a fizikai test tényeknek megfelelő képzetét eredményezi, a lélek vándorútja olyan területekre, amik az érzéki testen kívül szemlélhetők, s egy elemi vagy éterikus vagy képzőerőtest elismerésére vezet.

- Rudolf Steiner - Egy út az ember önmegismeréséhez -

Rudolf Steiner - A meditáló megkísérel valós képzetet nyerni 

az elemi vagy éterikus testről - videó

forrás:Antropozófiai Tartalmak

Késmárki László: A betegség a tanítónk

Azt javaslom, hogy ma más perspektívából vizsgáljuk meg a betegséget.

Ha figyelembe vesszük, hogy mi teremtjük meg a saját világunkat és életünket, akkor a saját betegségeinket is mi hozzuk létre. Ha az életünkben lévő dolgok megfelelnek a tudatalatti viselkedési programunknak és gondolatainknak, akkor a betegségeink is tükrözik bizonyos gondolatainkat és viselkedési mintáinkat. Vagyis a betegség okai önmagunkban rejtőznek.

1. A betegség egy jelzés a tudatunknak az egyensúlyhiányról. Megpróbálhatod fizikai szinten helyreállítani ezt az egyensúlyt, de ez csak átmeneti megkönnyebbüléshez vezet. Megpróbálhatod egyensúlyba hozni az étrendedet, testmozgást végezni, fizikoterápiára járni, böjtölni, légzőgyakorlatokat alkalmazni. Sok ehhez hasonló módszer létezik (és tényleg segítenek, de nem minden betegség esetén). Ezek csak külső hatásgyakorlások a testre (valójában a szenvedés enyhítése a betegség elnyomásával). Az okok még mindig nem lettek kiküszöbölve, és a betegség az egyén finomabb szintjeiről (finom testeiről) íródik át, sőt még a leszármazottaira is átterjedhet (lásd apai és anyai ági karmikus betegségek).

2. A betegségeknek vannak olyan okai, amelyek mélyebb és finomabb szinten húzódnak meg, mint a fizikai és biokémiai szint. Ez az információ-energia mező szintje. Röviden, ezek a gondolataink, érzéseink és érzelmeink, a viselkedésünk, a világképünk.

3. Az emberi tudat és test az információnak csak 1-5 százalékát hordozza. Az ember csak képességeinek egy kis részét használja. Az érzelmek, gondolatok, hitminták stb. rezgéslenyomatainak fő információi és az Univerzum energia-információs mezőjének fizikai testi struktúráiban találhatók sejt és szövet szinten, amelyet „tudatalattinak” is nevezünk.

4. Létezik egy tudatalatti program az emberi viselkedésben és az Univerzum energia-információs struktúráiban. Ha egy személy gondolatai és viselkedése disszonanciába kerül az Univerzum bármilyen rendszerével (vagy törvényével), akkor az emberben ez az egyensúly és harmónia megsértéséhez vezet. Ez viszont kihatással lesz a sorsára és egészségi állapotára.

5. A betegség a tudatalattid üzenete, miszerint bizonyos viselkedésed, gondolataid és érzéseid ellentmondanak az Univerzum törvényeinek. Ez azt jelenti, ahhoz, hogy bármilyen betegségből kigyógyulj, összhangba kell hoznod a gondolataidat és érzelmeidet az egyetemes törvényekkel.

6. A betegség nem büntetés, hanem egyszerűen egy következmény, a gondolataid és érzelmeid fizikai szintjén megjelenő külső visszatükröződés. A gondolat egy különleges energiafajta, kódolt információ (és ennek szükségszerűen meg kell felelnie valaminek a fizikai síkon). Ha a gondolat negatív, romboló (pl. neheztelés, elítélés vagy gyűlölet), akkor a fizikai síkon betegségként fog tükröződni.

7. Ideje megérteni, hogy a betegségek és a szenvedés okai nem kívül, hanem bennünk keresendők. Az okok „beteges” világképünkbe, egészségtelen (egységtől eltávolító gondolatainkban) rejlenek. A gyógyuláshoz meg kell változtatnod a világnézetedet. Minden ember a Világegyetem része, és ezért annak törvényei szerint kell élnie. Ha belül harmónia van, akkor kívül is harmónia lesz.

8. Az ember világnézetének megváltoztatása elképesztő következményekkel jár: még azok a betegek is meggyó-gyulnak, akiket a modern orvostudomány régóta „gyógyíthatatlannak” minősített. A harmónia megteremtődik a személyes életükben is (nemcsak a testük szintjén). A negatív tudatalatti programok semlegesítése nemcsak gyógyuláshoz vezet, hanem az ember sorsának (sőt gyermekei sorsának) és egészségének megváltozásához is.

9. Ha valamilyen betegséged van, az azt jelenti, hogy a tudatalattid jelzést ad arról, hogy a mélyén olyan viselkedési és gondolati minták vannak, amelyek ütköznek az Univerzum törvényeivel. A gyógyuláshoz szükséges: először is, hogy megtudjuk, milyen viselkedési vagy gondolati minta okozta a betegségünket (önfeltárás); másodszor pedig, megismerni azokat az egyetemes törvényeket (vagyis megismerni az Igazságot), amelyek a teremtett élőlények és a teremtett világ létezésének keretrendszerét alkotják.

10. Az életünkben előforduló betegségek és szenvedések okai három fő okra redukálhatók:

a) az élet céljának, értelmének, valamint a lélek céljának meg nem értése;

b) az Univerzum törvényeinek félreértése és be nem tartása;

c) a káros gondolatok, érzések és érzelmek jelenléte a tudatalattiban és a tudatosság szintjén.

- Késmárki László:A gyógyulás kulcsa -

A pszichoszomatika nagy könyve 4.kiadás Ankh Kiadó 2025.

forrás:Test-lélek szótár 

A betegségek lelki, mentális és karmikus okai

Öngyógyító Meditáció | Belső Megtisztulás és Feltöltődés - videó

forrás:Mészáros Imre

Élete találmányát köszönhette Tesla Budapestnek

 

Feltaláló, zseni vagy látnok, esetleg mindhárom egyszerre? 

Egy biztos: Nikola Tesla nélkül világunk 

nem olyan lenne, mint amilyennek ma ismerjük.

Neve ma már mindenki számára ismerős, ha máshonnan nem, a róla elnevezett elektromos meghajtású autóról. Az Osztrák–Magyar Monarchia horvát területén született, szerb származású zsenije a századforduló legnagyobb hatású tudósa volt, aki – mint a zsenik általában – meglehetősen különc jellemvonásokkal is rendelkezett. Életét, személyiségét rengeteg rejtély és talány övezi, s Nikola Tesla több szálon kapcsolódott Magyarországhoz is.

Viharban született

Már születése körülményei sem voltak mindennapiak: óriási vihar tombolt, másodpercenként csaptak le a villámok, amikor Nikola 1856-ban Smiljanban meglátta a napvilágot. A különc, kissé magába forduló kisfiú figyelmét leginkább a könyvek és a természet megfigyelése kötötte le. (Kedvelt szerzője volt Mark Twain és a magyar Jósika Miklós is.) Ötéves korában szörnyű tragédia szemtanúja volt: bátyját, Danilót egy megbokrosodott ló levetette a hátáról, és a fiú szörnyethalt. A gimnáziumban nagy érdeklődéssel figyelte fizikatanára elektromos kísérleteit, lenyűgözte a titokzatos jelenség, s arra késztette, hogy „többet megtudjon erről a csodálatos erőről”. Képes volt fejben integrálszámítást végezni, tanárai emiatt csalással vádolták meg.

Testen kívüli élmények

Gyerekként testen kívüli élményei is voltak, amelyekről önéletrajzában tesz említést: gondolatban új helyeken, városokban, országokban járt, amelyek éppen olyan intenzív és valóságos tapasztalásnak tűntek, mint valós életének eseményei. Még húszéves sem volt, amikor kolerában megbetegedett, s halálközeli állapotba került. Édesapja, aki addig azt szorgalmazta, hogy fia a papi pályára lépjen, megígérte neki: ha felgyógyul, mérnöknek tanulhat.

Nikola Tesla 23 éves korában 

Wikimedia Commons

Gyógyulása után beiratkozott a grazi Császári-Királyi Műszaki Főiskolára, ahol végül nem szerzett diplomát: a harmadik év végén abbahagyta az órák látogatását, egyesek szerint nehéz anyagi helyzete miatt, mások szerint azért, mert tanulás helyett a szerencsejáték-barlangokat látogatta. Ezután Prágában folytatta tanulmányait, de igen hektikusan, és csak a filozófiaórákat látogatta.

Tesla Budapesten

1881-ben Budapestre költözött: a Puskás Tivadar-féle telefonközpont főmérnöke lett, de előtte még elkészítette a telefonkihangosítót, ami gyakorlatilag a hangszóró elődje volt. Budapesten különös tünetei támadtak: állítólag három ajtón keresztül is hallotta az óra ketyegését, bántotta a légyzümmögés, és érzékszervei olyannyira kiélesedtek, hogy a Városliget fái között hallotta a denevérszárnyak suhanását. A vonatok füttye és a szobájától több száz méterre felbődülő állatkerti oroszlán is elviselhetetlen fájdalmat okoztak számára. (Ma ezt úgy mondanánk, hogy szenzoros érzékenység jellemezte.) Napokig csak este vagy hajnalban mert az utcára menni, mert az éles napsugarak is zavarták, éjszaka viszont mindenkinél jobban látott. Önéletrajzában arról számolt be, hogy úgy érezte, mintha homloka közepén egy harmadik szeme nőtt volna, s annak kibocsátott sugarai tükröztek volna vissza mindent.

A feltaláló 1890 körül

Wikimedia Commons

A gyötrő tünetektől végül a testmozgás szabadította meg. Egy barátja, Szigeti Antal rábeszélésére hosszú sétákat tett a Városligetben, amelyekre Szigeti is elkísérte. Tesla egy ilyen séta alkalmával jött rá a váltakozó áramú indukciós motor működésének elvére, amit azon melegében le is rajzolt egy bottal a porba. A tudós később azt vallotta, hogy találmányai vakító fénnyel jelentek meg elméjében – s mivel fotografikus memóriája volt, ezután már „csak” annyit kellett tennie, hogy aprólékosan kidolgozza és papírra vesse őket.

Edison megpróbálta lejáratni Teslát

Budapestről Párizsba költözött, ahol az Edison Társaságnál volt alkalmazott. Lehetőségei azonban beszűkültek, így 1884-ben áthajózott az Atlanti-óceánon, hogy a jeles feltaláló, Thomas Alva Edison mellett dolgozhasson. A két tudós azonban nemigen jött ki egymással: Edison nem hitt a Tesla-féle váltakozó áramú rendszerben, s a munkadíját sem fizette ki. Viszonyuk egyre inkább elmérgesedett, Edison mindent megtett, hogy lejárassa egykori kollégáját – például kisebb-nagyobb állatokat pusztított el váltóárammal, annak veszélyességét igazolandó.

Nem kapta meg a Nobel-díjat

Tesla ezután Colorado Springs-i laboratóriumában egyedül dolgozott. A váltóáramhoz fűződő félelmeket a saját testén átvezetett árammal próbálta eloszlatni, és rengeteg találmányát szabadalmaztatta. 1891-ben találta fel a nevét viselő tekercset, amelyet ma is használunk a rádió- és tévékészülékekben. A rádió feltalálása is az ő nevéhez fűződik, ám azért 1909-ben az olasz Marconi kapta meg a Nobel-díjat, s Tesla élete végéig sérelmezte, hogy ő nem kapta meg soha az elismerést. De Tesla találta fel a távirányítót, a tachométert, a földenergia fűtésre történő felhasználását, valamint kutatásain alapul a rádióerősítő, a neonlámpa és a mikrohullám is.

A különc feltaláló

Ahogy az lenni szokott, a különc tudós alakja köré már életében legendák fonódtak. Tesla személyiségében bőven akadtak furcsaságok: tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól, utálta nőkön a fülbevalókat, kivált azokat, amelyek gyöngyből készültek. Megszállottja volt a 3-as, 6-os és 9-es számoknak, úgy vélte, hogy „ha felfoghatnánk a 3, 6 és 9 nagyszerűségét, akkor kulcsunk lenne az univerzumhoz”. Mielőtt belépett egy épületbe, háromszor körbesétálta a háztömböt, a tányérjait 18 szalvétával törölte le, és csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, amelynek legalább egyik számjegye a 3 volt. Vegetáriánus volt, és azt vallotta, hogy az élelem legtisztább formája a tej és a méz. Gyakorlatilag egész életében cölibátusban élt, sosem nősült meg – talán azért, mert nem bírta elviselni egy másik ember hajának az érintését. 1943-ban halt meg, egy New York-i szállodában, az utolsó időszakban már csak az ablakpárkányára tévedő galambokkal érintkezett. Szobaszáma a 3327-es volt.

- forrás: Bálint Lilla - divany.hu -

 - - - - - - - 

Tesla legérdekesebb titkai - videó

forrás: Enigma Világa 

Rudolf Steiner: A meditáló megkísérel valós képzetet nyerni a fizikai testről

 

Első meditáció

Ha a lélek az érzékeken és a képzetalkotásán keresztül a külvilágnak adta oda magát, valódi magára-eszmélés mellett nem állíthatja, hogy észleli ezeket a jelenségeket vagy, hogy átéli a külvilág dolgait. Ugyanis a külvilágnak való odaadása idején valójában semmit se tud magáról. A napfény, mely a dolgokról sokrétű színjelenségben terül szét a térben, ez éli tulajdonképpen át magát a lélekben. Ha a lélek valamilyen eseménynek örül, az öröm élményének időpontjában, amennyire tud a dologról, ő maga öröm. Az öröm éli át benne magát. A lélek egy a maga világot-átélésével; nem annak éli magát át, ami örül, ami csodálkozik, gyönyörködik vagy fél. Ő az öröm, csodálkozás, gyönyörködés, félelem. Ha a lélek mindig megvallaná ezt magának, azok az idők, amik során visszavonul a külvilág átélésétől és saját magát tekinti, csak így kerülhetnének helyes megvilágításba. Egészen sajátos életnek tűnnének, mely elsőre a közönséges lelki élettel egyáltalán nem hasonlítható össze. Az életnek ezzel a sajátos módjával kezdenek felmerülni a tudatban a lelki lét rejtvényei. És ezek a rejtvények forrásai alapjában véve minden egyéb világrejtvénynek. – Amikor a lélek rövidebb vagy hosszabb időre megszűnik egy lenni a külvilággal és az önlét magányába húzódik vissza, állanak külvilág és belső világ az emberi szellem elé. 

Nem egyszerű folyamat ez a visszahúzódás, olyan, ami egyszer lezajlik és azután szinte ugyanolyan módon meg lehetne ismételni. Kezdete ez inkább égy előzőleg ismeretlen világokba vezető vándorútnak. Ha a vándorlást megkezdtük, úgy minden lépés, amit tettünk, továbbiakra való indítékká lesz. És előkészítése is e továbbiaknak. A lelket a továbbiakra ez teszi csak képessé. És minden egyes lépéssel többet tudunk meg az arra a kérdésre adandó válaszból, hogy: Mi is a szó igazi értelmében az ember? A közönséges életszemlélet elől rejtve maradó világok nyílnak meg. És mégis egyedül bennük van meg az, ami erre az életszemléletre vonatkozólag is képes az igazságot megnyilatkoztatni. – Ha egyetlen válasz sem átfogó, végleges, a válaszok, amiket belső lelki vándorúton küzdenek ki, mégis olyanok, amik mindazon túlmennek, amit a külső érzékek és a hozzájuk kötődő értelem képesek adni. És erre a másikra szüksége van az embernek. Hogy ez így van, észreveszi amint igazából magára eszmél. 

E vándorúthoz mindenekelőtt józan, száraz megfontolásokra van szükség. Az érzékfeletti területre – mellyel a léleknek végül is dolga van – való további előrehatoláshoz ezek nyújtanak szilárd kiinduláspontot. Nem egy lélek szeretné megtakarítani ezt a kiinduláspontot és azonnal az érzékfelettibe hatolni. Az egészséges lélek azonban, mégha előbb az ilyen megfontolással szembeni idegenkedés alapján elkerülte azt, később majd mégis odaadja magát neki. Bármennyit is ismert meg más kiinduláspont alapján valaki ugyanis az érzékfelettiből, biztos talajt maga alatt csak olyan jellegű megfontolás szolgáltat számára, mint az itt következő. 

Eljöhetnek a lélek életében a pillanatok, amikor így szól magához: Képesnek kell lenned mindaz elől elvonulni, amit egy külvilág nyújthat számodra, ha csak nem akarsz megengedni olyan vallomást kicsikarni magadból, amellyel tovább nem lehet meglenni, hogy ui. csak az önmagát megélő képtelenség lennél. – Amit kinn észlelsz, nélküled van ott; nélküled volt és nélküled is meglesz. Miért érzékelik magukat benned a színek, amikor pedig érzékelésed részükre jelentőség nélkül való? Miért képezik a külvilág anyagai és erői testedet? Utóbbi külső megjelenéseddé éled. A külvilág magaddá (zu dir) alakul. Észreveszed, hogy erre a testre szükséged van. Ugyanis érzékeid nélkül, amiket ez képes csak megformálni számodra, először is semmit sem volnál képes magadban megélni. Tested nélkül, úgy, ahogyan elsőre vagy, üres lennél. Belső telítést és tartalmat ő ad neked. – Eztán minden olyan megfontolás színre léphet, ami nélkül az emberi lét meg nem maradhat, hacsak nem akar bizonyos időkben, amik minden ember számára eljönnek, elviselhetetlen ellentmondásba kerülni önmagával. Ez a test, ez úgy él, hogy kifejezése most a lelki átélésnek. Folyamatai olyan természetűek, hogy a lélek általa él és magát benne éli át. Ez egyszer nem így lesz majd. Ami a testben él, egyszer teljesen más törvényeknek lesz majd alávetve, mint most, amikor értem, lelki átélésemért zajlik. Azoknak a törvényeknek lesz majd alávetve, amik szerint kinn a természetben állnak viszonyban az anyagok és erők; törvényeknek, amiknek hozzám és életemhez nincs közük többé. A testet, melynek lelki átélésemet köszönhetem, az általános világfolyamat veszi majd fel magába és benne úgy viselkedik majd, hogy mindazzal, amit magamban élek át, többé semmi köze nem lesz. 

Ilyen megfontolás a halál gondolatának minden borzalmát felvonultathatja a belső átélés színe előtt anélkül, hogy ebbe a benyomásba azok a pusztán személyes érzelmek vegyülnének, amik a lélekben rendesen ehhez a gondolathoz fűződnek. Ilyen érzések azt eredményezik, hogy nem egykönnyen áll be irányában az a nyugodt, elengedett diszpozíció, ami a megismerő szemléléshez szükséges. – Hogy az ember a halálról és a léleknek a test feloszlásától független életéről akar ismereteket szerezni, nagyon is érthető. Az a mód, ahogyan az itt szóba jövő kérdésekhez áll, jobban, mint alig valami más a világban, alkalmas a tárgyilagos pillantás megzavarására és olyan válaszok érvényesnek elfogadására, amiket a kívánság sugallt. Szellemi területen azonban semmiről sem szerezhetünk igazi megismerést, anélkül, hogy teljesen a részt nem vevők módjára – a „nem”-et ne olyan készségesen fogadnánk el, mint az „igen”- t. És tekintsen csak lelkiismeretesen önmagába, hogy teljességgel tisztába jöjjön vele: nem ugyanazzal az egykedvűséggel fogadná az ember a megismerést, hogy a test halálával a lelki élet is kialszik, mint a másikat, mely a lélek halál utáni megmaradásáról szól. Biztos persze, hogy vannak olyanok, akik teljesen őszintén vallják a léleknek a testi élet feloszlásával együttes megsemmisülését, s akik ezzel a gondolattal rendezik is be életüket. Ezek számára is áll azonban, hogy semmiképp nem elfogulatlanok érzéseikkel ezzel a gondolattal szemben. A megsemmisülés ijedelmétől mindenesetre nem hagyják arra ragadtatni magukat, hogy a megismerés alapjait – melyek világosan szólnak hozzájuk – ne engedjék túlharsogni attól a vágytól, mely a továbbélésre irányul. Ezeknek az embereknek a képzetei ennyiben gyakran tárgyilagosabbak, mint azoké, akik anélkül, hogy tudnák, a továbbélés számára indokokat képzelnek be, vagy engednek meg maguk elé vetíteni, mivel lelkük mélyén rejtve éppilyen továbbélés vágya izzik. Azonban nem kisebb az elfogultság a halhatatlanságtagadók körében sem. Csak más alakot ölt. Vannak köztük olyanok, akik egy bizonyos képzetet formálnak arról, hogy mit is jelent élet és létezés. Ez a képzet vezeti arra őket, hogy bizonyos olyan feltételeket kelljen elgondolniok, amik mellett egyedül lehetséges ez az élet. Ahogyan ezután a létre tekintenek, az világlik ki számukra, hogy a lelki élet feltételei már nem lehetnek meg, ha elesik a test. Ezek az emberek nem veszik észre, hogy előbb egy bizonyos képzetet alkottak maguknak arról, ahogyan egyedül lehetséges az élet, és, hogy egyedül azért nem képesek elhinni, hogy az a halál után folytatódik, mivel képzetükből nem kínálkozik rá semmilyen lehetőség, hogy testetlen létet gondoljanak el. Ha nem is kívánságaik, de képzeteik alapján elfogultak, melyektől képtelenek megszabadulni. Ezen a területen sok elfogultságra találni még. Mindig egyes példákat lehet csak felhozni mindabból, ami ebben a vonatkozásban létezik. 

Az a gondolat, hogy a test, aminek folyamataiban a lélek kiéli magát, egyszer a külvilágnak lesz alávetve és olyan törvényeket követ majd, amik a benső átéléssel semmilyen viszonyban nem állanak, ez a gondolat a halálélményt úgy engedi a lélek elé állni, hogy nem kell semmilyen kívánságnak, semmilyen személyes érdeknek a vizsgálódásba keverednie s, hogy ez az élmény tiszta, személytelen megismerési kérdéshez vezethet. Ekkor azonban hamarosan az az érzés is megmutatkozik, hogy a halál gondolata nem önmagáért jelentős, hanem azért, mert fényt vethet az életre. Arra a nézetre kell jutni, hogy az élet rejtélyét a halál lényege révén kell megismerni. 

Az, hogy a lélek igényli a maga továbbélését, mindenképpen oda kellene, hogy vezesse, hogy gyanakvóvá tegye mindazoknak a nézeteknek az irányában, amiket erről a továbbélésről alkot magának. Ugyan miért is törődnének a világ tényei azzal, amit a lélek érez. Igényei alapján értelmetlennek érezhetné magát, ha arra kellene gondolnia, hogy lánghoz hasonlóan, mely a fűtőanyagból származik, testének anyagából lobbanna fel és utána újra kioltódnék. Ez azonban mégis lehetne így, akkor is, ha értelmetlennek találnák. – Ha pillantását a lélek a test felé irányítja, úgy csak azzal számoljon, amit az képes mutatni számára. Úgy tűnik itt, mintha a természetben azok az erők hatnának, amik az anyagokat és az erőket kölcsönhatásba vonják és mintha ezek a törvények uralnák a testet és egy idő múltán azt az általános erőjátékba vonnák újra be.

 Forgathatjuk úgy ezt a gondolatot, ahogyan csak akarjuk: természettudományosan alkalmasint használható, az igazi valóság vonatkozásában azonban teljesen lehetetlennek bizonyul. Kialakulhat az a nézet, hogy ő egyedül a tudományos értelemben tiszta, józan és minden egyéb csak szubjektív hit; mindezt beképzelheti magának valaki. Igazi elfogulatlanság mellett azonban nem tartható. És ez a lényeg. Nem az esik latba, amit saját lénye alapján érez szükségesnek a lélek, hanem az, amit a külvilág, melyből a test való, nyilatkoztat meg. Ez a külvilág a halál után felveszi magába anyagait és erőit. Benne azután ezek olyan törvényeknek engedelmeskednek, amiknek tökéletesen egyre megy, ami az emberi testben az élet során zajlik. Ezek a – fizikai és kémiai természetű – törvények a test irányában nem viselkednek másként, mint a külvilág minden más élettelen dolgával. Lehetetlen valami mást gondolni, mint, hogy a külvilágnak az emberi testhez való ez a közömbös viszonya nem a halállal áll csak be, hanem, hogy az már az élet során is fennáll. Nem az életből nyerhetünk képzetet az érzéki külvilágnak az emberi testen való részesedéséről, hanem egyedül azáltal, hogy ezt gondoljuk: „mindazzal, amit érzékeid hordozójaként, olyan folyamatok közvetítőjeként, amik által lelked létezik, hordasz magadon, azzal az a világ, amelyet észlelsz, úgy bánik el, ahogyan azt az a képzeted adja meg, mely életeden túlra tekint. Amely azzal számol, hogy eljön egy idő, amikor mindezt, amiben most átéled magadat, már nem viseled magadon.” Az érzéki külvilág testhez való viszonyának minden egyéb elképzelése önmagában érezteti, hogy a valósággal szemben nem tartható. Az a képzet azonban, hogy csak a halál után nyilatkozik meg a külvilágnak a testre vonatkozó igazi részesedése, semmivel sem kerül konfliktusba, amit a külvilágban és belső világunkban ténylegesen átélünk. Semmi elviselhetetlent nem talál a lélek abban a gondolatban, hogy anyagai és erői a külvilág folyamatai alá kerülnek, amiknek a lélek saját életével semmi dolguk sincs. Az életnek történő tökéletesen elfogulatlan odaadása során a maga mélységeiben semmilyen a testből felszínre törő kívánságot sem képes felfedezni, mely a halál utáni feloszlás gondolatát kellemetlenné tenné számára. Az elviselhetetlen akkor lép csak fel, ha azt a képzetet kellene megalkotnia, hogy a külvilágba visszatérő anyagok és erők magukkal viszik az önmagát átélő lelket. Egy ilyen képzet ugyanabból az okból lenne elviselhetetlen, mint minden másik, amely nem a külvilág megnyilatkozásának történő odaadásból természetszerűen adódik. 

Hogy a külvilágnak a testi lét vonatkozásában az élet során teljesen más osztályrészt tulajdonítsunk, mint a halál után, olyan gondolat, amit a semmiből kellene elővenni. Értelmetlen gondolatként, a valóság mindig vissza kell, hogy vesse; az a gondolat ellenben, hogy a külvilágnak a testre vonatkozólag az élet során ugyanolyan osztályrész jut, mint a halál után, egészséges képzet. A lélek, amikor az utóbbi gondolatot táplálja, a tények megnyilatkozásával tökéletes összhangban érzi magát. Azt érezheti, hogy ennek a képzetnek a révén a tényekkel, amik önmagukért beszélnek és amikhez semmilyen mesterséges gondolatot nem szabad hozzáfűzni, nem kerül ellentmondásba. 

Nem mindig ügyelünk rá, hogy a lélek természetes, egészséges érzülete a természet megnyilatkozásaival milyen szép összhangban áll. Ez annyira magától értetődőnek tűnhet, hogy említeni sem kellene; mégis ez a látszólag jelentőség nélkül való hoz megvilágítást. Az, hogy a test elemeibe bomlik, nem jelent semmi elviselhetetlent; értelmetlen azonban a másik, az, hogy ez a lélekkel is így lenne. Sok emberi személyes ok létezik, ami értelmetlennek jeleníti ezt meg; ezeket az objektív vizsgálatnak figyelmen kívül kell hagynia. A teljesen személytelen odaadás azonban, annak, amit a külvilág tanít, mutatja meg, hogy ennek a külvilágnak az élet során sem írható más osztályrészül a lélek vonatkozásában, mint halál után. Mértékadó, hogy ez a gondolat szükségszerűnek adódik és, hogy minden felvethető ellenvetéssel szemben megáll. Aki teljes tudatosságával gondolja, közvetlen bizonyosságnak érzi ezt. Valójában azonban úgy halhatatlansághívők, mint halhatatlanságtagadók így gondolják. Az utóbbiak alkalmasint azt mondják, hogy a törvényekben, amik a halál után a testen működnek, vannak meg az élet során lejátszódó folyamatainak feltételei is; tévednek azonban, amikor azt hiszik, hogy tényleg azt képzelhetik, hogy ezek a törvények az élet során a testtel, mint lélek-hordozóval más viszonyban állanak, mint a halál után. 

Önmagában csak az a képzet lehetséges, hogy az erőknek az a különleges összefüggése is, ami a testtel jelenik meg, a testtel, mint lélek-hordozóval pontosan olyan részvétlenül áll szemben, mint az, amely a halott testen kelti a folyamatokat. Nem a lélek számára van meg ez a részvétlenség, hanem a test anyagaira és erőire vonatkozólag. A lélek a testen éli magát át; a test azonban a külvilággal, abban, általa él és a lelkit a maga számára nem másként engedi mérvadónak lenni, mint a külvilág folyamatait. 

Arra a nézetre kell jutni, hogy a testbeli vérkeringés számára a külvilág melege és hidege olyan mértékadók, mint a félelem- és szégyenérzet, amik a lélekben játszódnak le. 

Így érzi magában az ember a külvilág törvényeit először abban az egészen sajátos összefüggésben tevékenykedni, ami az emberi test alakot-öltésében jelentkezik. Ezt a testet a külvilág egy tagjának érzi. Belső összefüggésével azonban idegenül áll szemben. A külső tudomány jelenleg részben felderíti, hogyan kapcsolódnak össze a külvilág törvényei azzá az egészen sajátos lénnyé, mely emberi testként lép elénk. 

A jövőtől elvárható, hogy ez a megismerés egyre tovább halad majd. Azon, ahogyan a léleknek a maga testtel való kapcsolatára kell gondolnia, azon ez az előrehaladó megismerés a legcsekélyebb mértékben sem képes változtatni. Ellenkezőleg, egyre tisztábban kell majd megmutatnia, hogy a külvilág törvényei a halál előtt és azután azonos viszonyban állanak a lélekhez. Illúzió elvárni, hogy a haladó természetmegismeréssel a külvilág törvényeiből adódik majd, hogy a lelki életnek mennyiben közvetítői a testi folyamatok. Egyre világosabban ismeri majd meg az ember, mi az, ami a testben az élet során végbemegy; a megfelelő folyamatok azonban mindig olyanoknak mutatkoznak majd, amiket a lélek éppúgy külsőnek érez magára vonatkozólag, mint a test folyamatait halál után. 

A külvilágon belülinek kell ezért a testnek megjelennie az erők és anyagok olyan összefüggéseként, mely önmagában megálló és a külvilág tagjaként önmagában magyarázható meg. – A természet hozza létre a növényt; ő oldja újra fel. Ő uralja az emberi testet és ő mulasztja újra el a maga lényegiségén belül. Ha az ember ezzel a nézettel lép a természet elé, úgy önmagát és mindazt, ami benne van, elfelejtheti és testét a külvilág tagjaként érezheti magán. Ha így gondol a magához és a természethez való viszonyáról, úgy azt éli magán át, amit fizikai testének nevezhetünk. 

- Rudolf Steiner: Egy út az ember önmegismeréséhez -

A meditáló megkísérel valós képzetet nyerni a fizikai testről - videó

forrás:Antropozófiai Tartalmak

Hatvanéves korban a lélek irányt vált – Carl Jung felfedi az igazságod kezdetét

Carl Gustav Jung (1875-1961)

svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus

Az emberi lélek nem lineárisan halad. Van egy pont az életben – gyakran hatvanéves kor körül –, amikor valami mélyen bennünk megmozdul. Carl Jung, a mélylélektan atyja szerint ez nem válság, hanem átalakulás: a tudattalan szólít, és a lélek új irányba fordul. 

Ez a videó azt tárja fel, mi történik velünk ebben az életszakaszban. Talán hirtelen már nem érdekelnek azok a célok, amelyek hajtottak egész életedben. Talán elkezdesz másképp tekinteni az időre, a kapcsolatokra, önmagadra. Ezt a váltást sokan „válságnak” élik meg, de valójában egy mély belső ébredés kezdete. 

Jung szerint ilyenkor a lélek visszahív minket önmagunkhoz. Az élet második felében már nem a külső sikerek, hanem a belső igazságunk válik a vezérelvvé. A cél többé nem a világ meghódítása, hanem önmagunk megértése, az árnyék integrálása és a teljesség felé vezető út megtalálása. 

Ez a videó azoknak szól, akik érzik, hogy valami változik, és szeretnék megérteni, miért. Ha te is ebben a folyamatban vagy, tudd: amit érzel, az nem gyengeség – hanem a lélek hívása. Köszönjük, hogy velünk tartasz.

- forrás: Filozófia Bölcsessége -

Hatvanéves korban a lélek irányt vált – Carl Jung felfedi az igazságod kezdetét - videó

forrás:Filozófia Bölcsessége

https://www.youtube.com/watch?v=iF8ybdjTx3I

 

Medek Tamás spirituális író válaszol 72.

Hol nőként, hol férfiként éljük a testi életeinket, ám a lélek valójában nemtelen. 

A szeretteink felé táplált érzéseink akkor milyen jellegűek odaát? 

(egy kedves Olvasóm, egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kérdése nyomán)

A lélek valóban nemtelen, csupán a testi életei alatt ölt hol női, hol pedig férfi formát, attól függően, hogy az akkor megélni szükséges sorsútját melyik szolgálja a leginkább.

A lélek a leszületése előtt a teljes tudatosságával bír és tisztában van a saját önvalójával. Amíg a testi életét éli, ez a tudás mélyre süllyed benne, hogy döntően a fizikai világra tudjon az ittléte alatt fókuszálni, s hogy kellően tudjon az anyaggal azonosulni. Ez nagyon fontos, hisz mindazon tudás, melyet odaát lélekként helyén tud kezelni, itt a fizikai világban nagyon zavarná őt, sőt, a földi elméjével nem is bírná azt el - sem cipelni, sem felfogni nem tudná.

A testi távozás után minden léleknek kell némi idő, amíg a leszületése előtti teljes tudatossága visszatér. Ez a folyamat eltérő idő alatt megy végbe, mely függ a lélek fejlettségi szintjétől, a testi távozás mikéntjétől, s még az adott testi életben felvett személyiség jellemvonásaitól is. Ezt a folyamatot a következő példával tudnám illusztrálni. Bizonyára sokunk élt már át olyat, amikor egy rendkívül valósághű álmából hirtelen felriadt, s még ott ült az ágya szélén, de pár másodpercig teljesen az álma valóságában élt, még teljesen annak volt tudatában, hogy az a valóság. S kellett pár másodperc, míg visszazökkent az éber valóságába, s míg rájött, hogy ez az "igazi" valósága. Nos, a lélek is valami hasonlón megy keresztül, annyi különbséggel, hogy valaki esetében tényleg csak pár másodperc ez a folyamat, de valakinél ez elhúzódhat többé-kevésbé hosszabb ideig is.

Ezt a folyamatot segíti a szellemvilágba való visszatérés, de minden esetben nem zárja le ez sem teljesen. Tehát előfordul, hogy egy lélek a szellemvilágba való visszatérése után is kizárólagosan tartja még azt a személyiségbeli önazonosságát, mely az éppen hátrahagyott testi életében jellemezte. Már tudja, hogy több a világ, mint amennyit itt tapasztalt belőle, de saját magát illetően még nem nyílt ki a tudata. Ám, ahogy mondtam, ez előbb-utóbb tehát mindenkinél végbemegy aztán.

Ameddig ez a folyamat le nem zárult, addig a lélek a testi életében megismert szeretteire (az őket megszemélyesítő lelkekre) is akként fog tekinteni, mint ahogy itt ismerte őket. Így az érzései is annak megfelelőek lesznek, noha a megbocsájtás, a szeretet, ebben az állapotban már nagyobb erővel fog bírni. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak a lélek tekint más lelkekre ebben az állapotában a testi életében megszokott módon, hanem azon lelkek is akként mutatják magukat számára, ahogy őket itt megismerte. Hisz a többi lélek képes érzékelni az adott lelken, hogy milyen formai megnyilvánulás lesz számára megnyugtató és ideális. 

(Ilyenkor a többi lélek közül azoknak, akik még szintén nem értek végére e tisztulási folyamatnak, a felsőbb énjük is segít ebben.)

A teljes tudatosság visszatérése után a lélek aztán végre ismét felismeri az igazi önvalóját. Visszatér minden ismerete, mellyel a leszületése előtt rendelkezett. Bár lélekfejlettségi szinttől függő mélységben, de tisztában lesz újra valamennyi korábbi testi életével, korábbi emlékeivel 

(mindkét világból) és mindazon összefüggésekkel is, melyek mindezekből a jelenre irányulnak.

A teljes tudatosság visszatérésével a lélek már a saját igazi önvalójaként tekint magára (akinek csupán egy kis része az adott földi személyiség), s így tekint a többi lélekre is. Az érzései már nem mint nőre vagy férfira irányulnak, s nem is mint szülőre, gyermekre, munkatársra, stb., hanem annak megfelelőek, ahogy lélekként ismerik egymást, amilyen érzelmi kötelék már eleve fennáll köztük.

Ilyenkor ismeri fel a lélek azt is, hogy ki az a lélek, akihez valóban közel állnak egymáshoz, s ki az, akivel legfeljebb csak egy testi élete alatt kerültek közelségbe. Az igazi lélekcsaládunk tagjai ugyanis nem feltélen és nem minden esetben egyeznek meg azon lelkekkel, akikkel egy adott testi életen belül éltünk. Ez bár most kiábrándító felismerés lehet, de ott és akkor a legkevésbé sem lesz az, hisz valójában azokhoz térünk vissza végül, akikhez a legmélyebben kötődünk, s ennél aligha lehet nagyobb boldogságot elképzelni.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

Megtalálták „Jézus-hajóját”?

Egy elképesztő felfedezés tartja lázban a világot: a Galileai-tó mélyén előkerült egy kétezer éves fa hajó, amelyet sokan a Bibliában említett legendás „Jézus hajójaként” emlegetnek. A szakértők szerint a hajó pontosan abból a korszakból származik, amikor Jézus a tó partján tanított és csodákat tett – köztük a vízen járás és a vihar lecsendesítésének történetét is.

Az első képen az 1986-ban felfedezett ősi halászhajó, 

a második képen Gustave Dore, Jézus a Galileai-tengernél prédikál című metszete

Fotó: AFP/Pool, Bridgeman Images via AFP/Leemage/Bianchetti

A hajót 1986-ban fedezték fel a Galileai-tó partján, amikor egy súlyos aszály miatt a vízszint drasztikusan lecsökkent, és a tómeder sárjából előbukkantak a maradványai. A két amatőr régész testvér, Moshe és Yuval Lufan fémkeresővel bukkant rá a szögmaradványokra, majd a kiásás során fokozatosan kirajzolódott az ovális alakzat. Kiderült, hogy egy római korból származó, cédrusdeszkákból épített, mintegy 12 fő szállítására alkalmas hajóról van szó.

A régészek és bibliatudósok szerint a hajó több ponton is összefüggésbe hozható az evangéliumi történetekkel. Danny Herman szakértő úgy fogalmazott:

„Ez egy kétezer éves hajó a Galileai-tóból, éppen olyan, amilyet az evangéliumok említenek. Kapcsolatba hozható Jézus legismertebb csodatörténetével: a vízen járással és a vihar lecsendesítésével.”

A hajó közelében egy agyag főzőedényt és egy olajmécsest is találtak, amelyek arra utalnak, hogy éjszakai halászatra használhatták – akárcsak Jézus tanítványai. Az olajmécses ugyanabból az iszapos rétegből került elő, ami egyértelműen a hajóhoz köti.

A Biblia három evangéliumában (Máté 14:22–33, Márk 6:45–52 és János 6:16–21) is szerepel a történet, amelyben Jézus a tanítványait elküldi csónakkal a Galileai-tavon, miután jóllakatott ötezer embert. Vihar támad, a tanítványok pedig a hullámokkal küzdenek. Ekkor Jézus megjelenik a vízen járva, és így szól:

„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek.”

Péter kilép a hajóból, de elsüllyedni kezd, mire Jézus megfogja a kezét:

„Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”

Miután beszálltak a hajóba, a vihar elcsendesedett, és partra értek Genneszáretnél – éppen annál a helyszínnél, ahol a hajót megtalálták.

A feltárás igazi versenyfutás volt az idővel: a hajót körülvevő anaerob iszap konzerválta a fát, de a levegőre kerülve azonnal szétesett. Ezért a régészek üvegszálas burkolattal és speciális habbal vették körbe, majd a felszínen úsztatva mentették ki. A megőrzési folyamat 16 évig tartott, mely során a fa szerkezetét vegyi oldattal kezelték, hogy megmaradjon - írja a Daily Mail alapján a Ripost.

A hajó jelenleg a ginosari Yigal Allon Múzeumban látható, ahol 2000 óta zarándokok és turisták tízezrei tekintik meg évről évre. Bár bizonyítani sosem lehet, hogy Jézus maga ült-e ebben a hajóban, a történelmi és szimbolikus jelentősége felbecsülhetetlen.

- forrás: magyarhirlap.hu -

- - - - - - 

Megtalálhatták Jézus 2 ezer éves hajóját - videó

forrás:Ripost Online

Ez a legnagyobb kitüntetés, amelyet állat valaha kaphatott

 Kedvenceink a mi kis hétköznapi hőseink, hiszen odaadásukkal, feltétel nélküli szeretetükkel átsegítenek minket a nehezebb időszakokon. A segítő- vagy mentőkutyákat már ténylegesen arra képezik ki, hogy életeket mentsenek, vagy hogy megkönnyítsék embertársaink mindennapjait. Azonban vannak szolgálatunkban álló állatok, akik vészhelyzetekben tanúsítanak olyan mértékű bátorságot, amellyel egyszerre többek életét is megmentik. Az ő érdemeik elismerésére jött létre a Dickin-medál.

A díjat Maria Dickin, egy beteg állatokról gondoskodó szervezet alapítója hozta létre 1943-ban. A medál a Viktória-kereszttel egyenrangú kitüntetés, amely kizárólag állatok számára adományozható. 1949-ig 32 galamb, 18 kutya, 3 ló és egy cica nyerte el az elismerést. Utóbbiról mi is megemlékeztünk egy korábbi cikkünkben. Több mint 50 évig az utolsó kitüntetett egy Tich nevű kutya volt, aki a Királyi Lövészhadtestben szolgált 1941 és 1945 között.

Aztán 2000-ben ismét életre hívták a Dickin-medált, és posztumusz odaítélték egy Gander nevű újfundlandinak, aki még a második világháború során az egyik ázsiai csatában több katona életét is megmentette. Azóta pedig majdnem minden évben kiosztják a díjat (egy kivételtől eltekintve kizárólag kutyáknak), de már nem csak a második világháborúhoz köthető hőstettek miatt, hanem például terroristák elleni akciók során szerzett érdemek alapján. A legutóbbi díjazott Bass a malinois kutya volt, aki az amerikai tengerészgyalogságnál szolgált Afganisztánban, és több ember életét is megmentette.

A macska, akit kitüntettek

Nem túl sok olyan állat ismert, akit szolgálataiért még ki is tüntettek volna, de Simon, a hős macska közéjük tartozik. Régebben megszokott jelenség volt, hogy a hajókon cicák is „szolgáltak”, ugyanis a tengerészek úgy tartották, hogy a macska szerencsét hozhat nekik a nyílt vízen. Nem is beszélve arról, hogy szorgosan vadászták a nemkívánatos, potyautas rágcsálókat. Simon is egy ilyen cica volt, de hősiességével kiemelkedik társai közül.

A történet hasonlóan kezdődik, mint a legtöbb koldusból lett királyfié. Simon kóbor macska volt Stonecutters Islanden, míg egy ifjú matróz 1948-ban magához nem vette, és titokban fel nem juttatta a hajóra, melyen szolgált. Ez a hajó a HMS Amethyst volt, mely a Brit Haditengerészet kötelékéhez tartozott. A macska hamar belopta magát a tengerészek szívébe, és rövid időn belül már a kapitány hálókabinjában aludt. Persze azon túl, hogy szórakoztatta a legénységet, ugyanaz volt a feladata, mint a többi hajón szolgáló cicáé, tehát ő is egerekre és patkányokra vadászott.

Egy év múlva, 1949-ben a HMS Amethyst a kínai polgárháborúban vett részt, fedélzetén a hős cicával. A Jangce folyón történt hatalmas ütközetben a hajó kereszttűzbe került, és sajnos nem úszta meg épségben. Egy ágyú a kapitány kabinját is eltalálta, aki sajnos életét vesztette, de Simon csodával határos módon túlélte a harcot. A repeszek ugyan átszakították a tüdejét, és égési sérüléseket is szenvedett, de a cica hamar felépült, hogy a lábadozó katonák felépülését szolgálhassa. Novemberben érkeztek meg a plymouth-i kikötőbe, ahol Simon megbetegedett, és karanténban elpusztult. A macska híre azonban a brit emberekhez is eljutott, akik hősként tekintettek rá az ütközetben elszenvedettek miatt, így a temetésén több száz fős tömeg vett részt. 2007-ben aztán a Brit Haditengerészet is posztumusz kitüntetésben részesítette Simont. Megkapta a PDSA Dickin Medal-t, amely a brit hadsereget szolgáló állatoknak jár, valamint a Blue Cross kitüntetést is, melyet bátorságával és hősiességével érdemelt ki.

A ’70-es évektől a szigorodó egészségügyi szabályozások miatt a hajókon már nem tartózkodhattak macskák, így több hős tengerész cicával nem valószínű, hogy találkozunk, de a tengerparton annál inkább.

- Forrás: enkedvencem.hu -

Oscar – a jós

Oscar terápiás macskaként „dolgozott” egy Rhode Island-i szanatórium demenciában szenvedőket kezelő osztályán. Hírnevét annak köszönheti, hogy képes volt előre megjósolni a betegek rövidesen bekövetkező halálát. Ha Oscar egy gyógyíthatatlan páciens mellé feküdt, a nővérek már tudták, hogy betegüknek nagyjából egy órája lehet hátra, így értesíthették a családot, hogy vegyenek búcsút szeretett rokonuktól. A jós cicus 2010-ben több mint 50 halálesetet jelzett előre.

- forrás:enkedvencem.hu -

Kapcsolódó írás:

A macska, aki előre jelezte a betegek halálát

https://dszilvia.blogspot.com/2017/09/telepatikus-macska-erzi-halalt.html

- - - - - - - -

Oscar a macska, előre jelezte a betegek halálát - videó

Mi történhetett? Leonardo da Vinci két évre eltűnt, aztán feltalálta a tankot

Idegenszerű lények, korukat megelőző találmányok jelennek meg az 1478 után született művein.

Az itáliai reneszánsz egyik legnagyobb alakjaként Leonardo da Vinci élete viszonylag jól dokumentált. Szinte mindig tudjuk, merre, hol járt, kinek a szolgálatában alkotott – kivéve egy kétéves időszakot 1476–1478 között, amikor rejtélyes módon eltűnt.

Leonardo 26 évesen bukkant fel újra, és a később született írásaiban jó néhány különös, rejtélyes történetet olvashatunk. Például egy barlangról, amely titokzatos módon vonzotta magához, és néhányan azt állítják, hogy ez lehetett az az „időalagút”, amelyen keresztül átjutott egy másik világba, egy új dimenzióba, vagy egyenesen a jövőbe.

A fiatal zseni mindezt úgy írta le később, hogy egy hatalmas és misztikus barlang bejáratához lépett, és rettentően megrémült az üreg sötétségétől. Viszont arra is kíváncsi volt, mi rejtőzhet odabent, ezért belépett – és onnantól kezdve évekig bizonytalannak tűnik a sorsa.

Visszatérve semmiféle rejtélyes dologról nem számolt be, idegeneket, földönkívülieket sohasem emlegetett. Ugyanakkor számos olyan ötletet papírra vetett rajzok formájában, amelyek messze megelőzték a korukat.

Helikopterhez hasonló repülő szerkezetek, autószerű közlekedési eszközök, páncélozott tankok, óriási tűzerejű gépfegyverek, fogaskerekekből és rugókból álló bonyolult találmányok elevenednek meg az 1478 után született munkáin.

Furcsa, torz arcú embereket is rajzolt, bár az már korábban is jellemző volt Leonardóra, hogy az utcán járkálva keresgélte a szokványostól elütő, rút ábrázatokat. Mégis felvetődhet a kérdés: talán ilyen lényekkel találkozott a titokzatos barlang mélyén?

A reneszánsz korral foglalkozó művészettörténészek a rejtélyes esetekre sokkal hétköznapibb válaszokat adnak. Véleményük szerint a művész-tudós-feltaláló szokatlan eltűnése alighanem egy 1476-os, törvénybe ütköző cselekedetével állhat kapcsolatban.

Abban az évben Firenzében dolgozott, Andrea del Verrocchiónál tanulta a festőmesterséget, amikor összeütközésbe keveredett a hatóságokkal. Súlyos bűnnel, szodómiával vádolták meg, ami alighanem homoszexuális viszonyt jelenthetett.

Felmentették, de aligha lehetett más választása, mint eltűnni szem elől. Az 1478-ig tartó két évet feltehetőleg barátoknál, rokonoknál húzhatta ki, hogy elfelejtsék a bűneit, és tiszta lappal indíthassa a karrierjét.

- forrás:promotions.hu -

- - - - - - -

Hihetelen Leonardo da Vinci titkai lelepleződnek, 

amiről tudnod kell - videó

forrás:A Titkos Könyvtár

EGO ÉS A LÉLEK

TÉGED MELYIK IRÁNYÍT?

EGO ÉS A LÉLEK

Az ego megértése kicsit extrém gondolkodást igényel mindazoktól, akik eddig nem foglalkoztak vele. Azért nehéz megérteni az egót, mert az egonk (nyelvtani jelentése: Én) nem azonos velünk, de teljesen összeolvad az egyéniségünkkel.

Tudni, hogy van egonk és megérezni az egot, nagyon nem ugyanazt jelenti.

Az egó (az én) határozza meg a gondolatainkat, döntéseink túlnyomó részét. (Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy észre sem vesszük.) A gondolkodásunkat nagyon komoly százalékban az egónk irányítja, hiszen - lássuk be - a gondolataink mögött többnyire az önérdek lapul.

Az ego a testet, a test pedig az egót szolgálja.

Az egonak minden kell ami jó a testnek, még akkor is ha ezzel épp kárt okoz a test tulajdonosának vagy másoknak. Sokan úgy gondolhatják, a gondolataimat a testemmel tudom megvalósítani. Ez ugyan igaz, viszont az nem mindegy, hogy egy ösztönös vágyat valósítunk meg, vagy pedig megpróbálunk - az egónk lecsendesítésével - egy pillanat alatt jó döntést hozni.

Természetesen az egót elnyomni se jó. Az a lényeg, hogy ne legyünk egymás rabszolgái. A test csak egy burok, ami elválaszt a külvilágtól valami mást. A testünkkel tudatosítjuk mások számára, hogy létezünk, hiszen ez látható tapintható belőlünk.

A testnek semmi más szerepe nincs, minthogy fennmaradjon az ember, elvégezze a munkáját, és nagyon nagy mértékben hozzásegítse a gondolatai közléséhez. Abban hiszünk amit látunk, és arra építjük az életünket amit látunk, tapintunk.

A testnek hiszünk leginkább, ehhez ragaszkodunk, ettől nem akarunk megválni, mert nagyon sok minden jót a testünkkel tapasztaltunk meg. Egy biztos, az egó iszonyatos erővel ragaszkodik a testhez.

Mit akar az egó? - Magamnak akar mindent. - Zavarja ha másnak több van. Ez lényegében ugyan az, de nagyon apró különbségek mégis vannak köztük.

Amikor az egonk épp magamnak akar mindent, akkor önző, kapzsi, hatalmas élni akarási vágya van. Amikor zavarja ha másnak több van, akkor éppen irigy, önsajnáló, önző, büszkeségét zavarja.

Példával illusztrálva:

Ha valakit megfosztottak a büszkeségétől, egy bizonyos helyzetben porig aláztak, akkor az illetőnek a büszkesége padlón van, erősödik az irigység, gyengül az élni akarási vágy.

Ha a büszkeség dominál valakiben, vele erősödik az uralkodási vágy.

Ha a kapzsiság dominál, erős az élni akarási vágy.

Akinél az önsajnálat dominál, annál az uralkodási vágy gyenge, büszkeség gyenge, élni akarási vágy gyenge.

Az egoból cselekvő ember jellemvonásai:

- Hajlamos a pesszimizmusra, gyanakvó és negatív, gyakran inkább a rosszat látja meg az eseményekben, és néha az emberekben is, semmint a jót;

- Gyakran igen mogorva és lehangolt, száraz és cinikus humorérzéke van, ami azt is magába foglalja, hogy kegyetlen éllel ugrat másokat;

- Hajlamos uralkodni mások felett, és feldúlttá vagy rosszkedvűvé válik, ha kihívásokkal kerül szembe;

- Hatalmi játszmákba bonyolódik, és aggodalom vagy félelem gyötri amiatt, hogy másvalaki jobban teljesíthet, mint ő, vagy másokat nagyobbra értékelnek, vagy jobban megbecsülnek, mint őt;

- Kritikus, ingerlékeny és türelmetlen

- Negatív, panaszkodós, szeret pletykálni;

- Kedvencei vannak, akiknek pártját fogja, akikkel szimpatizál, és néha összejátszik;

- Alábecsüli az élettől kapott adományok értékét, és nehéznek találja számba venni az áldásokat, melyekben részesült;

- Katasztrófa, dráma és káosz kíséri életútját;

- Elhagyatottnak, magányosnak érzi magát, és szétmorzsolódhat a stressz súlya alatt, annak ellenére, hogy külsőre erősnek látszik;

- Bíráló, azt azonban nem szereti, ha őt bírálják vagy kritizálják;

- Hisz a büntetés szükségességében, amíg másokról van szó, miközben saját tetteiért nehezen vállal felelősséget;

- Bizalmatlan másokkal szemben és nehezen fogad el másokat egyenlő félnek;

- Nehezen kezeli a más kultúrából vagy társadalmi csoportból származó embereket;

- Gyakran nem tudja megvalósítani a helyzetében rejlő lehetőségeket.

A fentiekből is kitűnik, hogy az egonk "felelős" a hibáinkért, azonban ha megérezzük a hibánkat, azt valami más - nem az intelligenciánk - érzi meg. És ez a valami más a LÉLEK és az abból fakadó SZERETET.

Azért érezzük meg, mert szeretetet érzünk az iránt, akit megbántottunk. Tehát az egót az intelligenciánk felismeri, de a szeretet az ami igazán képes azt kordában tartani.

Ha a hibáink egy részét az önzőség, irigység generálja, akkor a szeretetet (ami le tudja győzni az egót) is kell hogy generálja valami. Ez a valami pedig a LÉLEK.

Egy biztos. A mások szeretete nem az egó tulajdonsága. A szeretet a lélekből ered. Mivel minden embernek van lelke (mert megszületett), így minden emberben ott van a szeretet is. (Igaz, ezt szétnézve a nagyvilágban, nehéz elfogadni. Nehéz mert nem látható vagy tapintható, még kevésbé érzékelhető, mert az egó teljesen eluralkodott az embereken.)

A szeretet, jóság - tehát a lélek - mindenkiben megvan, aki megszületett. Ezért van, hogy egy kisbaba még annyira tiszta lelkileg, mert csak a szeretet és jóság él benne. (A bajok később kezdődnek, amikor az egó kezdi észrevétlenül átvenni a lélek elől az "irányítást")

A lélek - és az abból fakadó szeretet - az egót folyamatosan óvatosságra, mérsékletességre próbálja inteni.

Sajnos az egó hallani sem akar a szeretetről, már az önmagán kivüli szeretetről. A lélek azonban sokunkban kitartóbb, mint sem gondolnánk, és az életünk során sokszor tapasztalhatjuk, hogy az idő múlásával többet hallgatunk a szeretet, megértés súgására, mint az egó dübörgő követelőzésére.

A lélek szintjén élő ember jellemvonásai:

- Optimista és minden dologban a jót látja, hálás azért, amije van, és hisz az univerzum és minden benne létező csodájában;

- Áldottnak érzi magát és bízik abban, hogy bármi történik is, az tanulását, fejlődését szolgálja;

- Élvezi a baráti társaságot, de kedveli az egyedüllétet is, ritkán érzi magát magányosnak;

- Általában véve boldognak érzi magát,nem táplál magában neheztelést vagy keserűséget;

- Kedélye rendszerint derűs; erős, ugyanakkor gyengéd, örül mások sikerének, friss energiákat, örömöt és boldogságot hoz a társaságba;

- Türelmes és nyitott, diszkrét és tiszteletteljes;

- Ggyakran igen egyszerűen él, szeret meditálni, kreatív és békés;

- Elfogad minden fajt és minden társadalmi helyzetet, tiszteli a kulturális különbségeket;

- Érzi, hogy szeretetben és oltalomban van része;

- Lelkesül azért, hogy új elgondolásokat ismerjen meg, növekedjen és a lehető legtöbbet hozza ki magából;

- A nehézségeket kihívásoknak és a változás katalizátorainak tekinti;

- Örömét leli abban, ha segíthet másokat fejlődni;

- Felelősséget vállal tetteiért és nem hibáztat másokat;

- Hajlamos békés harcosként fellépni az elnyomottak ügyében;

- Mivel hisz a karmában, az "aranyszabály" szerint próbál élni

Amikor az egó szeretne elszabadulni és tombolni, akkor az intelligenciánk és a lélek segítségével azt helyes mederbe tudjuk terelni.

Erre egy egyszerű gyakorlatot találtam ki:

Ha érzem, hogy egy döntésem nagyon ösztönből (indulatból) szeretne megszületni, akkor először is kérem az angyalok segítségét az agyam lecsendesítésére, majd elképzelem, hogy a LELKEM (egy nagyon magas, kedves, szép és gyengéd fiatal nő) kézen fogja az EGÓMAT (egy kisebb alak, de sem neme, sem konkrét kinézete nincs) és elmagyarázza neki, hogy most csendesen kell figyelnie, mert egy problémát kell megoldanom, ami miatt nem szabad engem zavarnia. A LELKEM ekkor kedvesem megsimogatja az EGÓM arcát, átöleli, mint egy kedves a kedvesét, és elsétál vele. Az egóm meg megy vele sértődöttség és duzzogás nélkül, mert érzi, hogy a Lelkem nagyon szereti őt, nincs mitől tartania, nem akar neki sem rosszat, sem bánatot okozni.

És én teljesen megnyugszom és várom, hogy a megoldás megszülessen a fejemben. Nem görcsölök, nem idegeskedek, és jön a megoldás, majd követi a tett is.

Mióta így oldom meg a felmerülő problémáimat, számottevően kevesebb a rossz döntésem (amit mindig is érez valahol az ember a lelke mélyén), és sokkal optimistábban állok a nehezebb feladatok elé is.

- forrás: angyalfenyhozo.hupont.hu - angyalforras.hu -

- - - - - - 

Angyal meditáció - videó