Részlet a könyvből:
VILÁGELME
"Isten mint a Legfensőbb Egyén - Isten mint a működésben lévő,
teremtő elme - Isten mint szoláris logosz. Minden tudományos bizonyíték arra utal, hogy létezik egyetlen erő, amely
uralkodik az egész univerzum felett, s minden vallásos misztikus tapasztalat,
valamint a filozofikus belső meglátás is megerősíti ezt. S nemcsak hogy ez igaz,
hanem az is, hogy ez az erő az univerzum fenntartó ereje, intelligenciája különleges, hihetetlen, megismételhetetlen, mással össze nem mérhető. Ez az erő az,
amit én Világelmének nevezek.
Mindeme tanulmányok közepette újra és újra vissza kell térnünk a legfontosabb
elvhez, hogy az egész univerzum s benne minden - tárgyak és élő lények - csak
az elmében léteznek. Minden tapasztalásom tárgya a saját tudatosságomban
van, de eközben én éppígy - minden mással együtt - egy mérhetetlenül hatalmasabb tudatosságon, a Világelmén belül vagyok.
Számunkra, akik filozofikusan gondolkodunk, a Világelme valóban létezik.
Számunkra egyenlő Istennel, s kapcsolatban állunk vele imán, odaadáson, meditáción keresztül. Beszélhetünk bár folyton a kettősségnélküliségről*, de végül
minden igehirdetőnek szerényen fejet kell hajtania a végtelen Lény előtt, amíg
annyira semmivé nem válnak, hogy elvesznek a csendben - az Ő csendjében.
Gyakran mondják nekünk misztikus és vallásos körökből, hogy Isten egyenlő
a szeretettel. Helyes lenne, ha azok, akik ezt vallják, kiegészítenék, kiegyensúlyoznák s teljessé tennék e nézetüket azáltal, hogy elfogadják azt is, hogy Isten
maga a Tiszta Intelligencia.
Miszerint én és Isten vagy az Atman és a Brahman egy. Az advaita védánta koncepciója - a fordító.
A Világelme a végső, megérthetetlen, felfoghatatlan elme kisugárzása. Minden
dolog és lény végső esszenciája, a legkisebbtől a legnagyobbig.
Ha Isten nem maga lenne a rejtély, megszűnne Istennek lenni. Azok, akik azt
mondják, ismerik Istent, szemantikailag ki kell, hogy javítsák magukat. Bár
tapasztalatuk különleges, felemelő és az anyagon túlmutató lehet, ám Isten
Isten, az marad, ami: elérhetetlen, felfoghatatlan.
Abban az értelemben, hogy a Világelme az univerzumban működő tevékeny,
teremtő erő, ő maga hordozza a teremtés teljes terhét, ő az igazi cselekvő, s ő
irányít minket, s tetteinket is.
Swami Narayananda azt mondta: „Isten minden tapasztaló Tapasztalója."
így ebben az értelemben soha meg nem ismerhető, hiszen hogyan ismerhetnénk
azt, aki maga tapasztalja meg az összes tapasztalót? A megismerés azt jelenti,
hogy a megismert a megfigyelés tárgyává válik, s a Legfelsőbb Tapasztaló soha
nem lehet megfigyelés tárgya. Ám egy másik értelmezésben sokkal közelebbi
kapcsolatban állunk Istennel, mint hogy pusztán csak ismernénk, hisz legbelsőbb lényünk Ő. És miért keresnénk bizonyítékot saját létezésünkre?
Hatalmas nézeteltérések és összecsapások voltak a különböző vallások között a
körül a kérdés körül, hogy Isten személyes, avagy személytelen. Üldözés, gyűlölet
fakadt e kérdés körül szükségtelenül. Azért mondom, hogy szükségtelenül, mert a
különbség a két nézet között csak látszólagos. Az elme, a megnyilvánulatlan elme
mindennek a forrása. A megnyilvánult formában lévő Világelme pedig a személyes Isten. Az ősesszencia és a megnyilvánulás közötti különbség csak az, hogy az
ősesszencia rejtett, a megnyilvánulás pedig látható, megismerhető. A Világelme
személyes (abban az értelemben, ahogy a hinduk isvarának hívják), a megnyilvánulatlan elme pedig teljesen személytelen. Ám a kettő valójában egy.
A kevésbé intelligens emberek természetszerűen olyan Istent akarnak, aki
meghallgatja kívánságaikat, akit érdekel személyes életük és segít a szükség
idején. Azaz emberi istent akarnak. A magas intelligenciával rendelkező emberek idővel személytelen lényegiségnek tekintik Istent, mely mindenhol jelen
van, s így természetesen bennük is megtestesül, s akivel csak saját belsőjükben
tudnak kapcsolatba lépni. Azaz csakis egy misztikus Istent hajlandók elismerni. A legmagasabb intelligenciával rendelkező emberek felismerik, hogy az
én illuzórikus, s felismerik, hogy az emberek csak emiatt tartják magukat elkülönültnek az isteni lényegiségtől, s valójában csak ez a kettősség nélküli névtelen
lény létezik. Milyen lehetetlen is a kevésbé intelligens emberek számára, hogy
imádjanak vagy egyáltalán higgyenek egy olyan létezésben, létezőben, melynek
nincs alakja, személyisége, sőt nem is gondolkodik! Ezért ezeknek az embereknek olyan Istent adtak, aki saját képükre formáltatott, egy személyes, emberi,
öt érzékszervvel bíró istenséget.
A Világelme minden verbális definíciója szükségszerűen korlátozott és elégtelen.
Ha az ezeken az oldalakon leírt állítások dogmatikus koncepcióknak tűnnek,
akkor az a nyelv elégtelensége miatt van, amely ezeket a kifinomult jelentéstartalmakat képtelen közvetíteni. Akik intuitív belső meglátásukat használva
olvassák az oldalakat, melyhez tiszta gondolkodás is párosul, megértik, hogy
a koncepciók rugalmas verbális keretet adnak a gondolatoknak, hogy el ne
tévelyedjen az emberi tudatosság határvidékén, ahol a gondolkodást felváltja a
szavak nélküli tudás.
A Világelme fénye a fizikai univerzum forrása, a Világelme szeretete pedig strukturális alapja.
A Vílágelme elnevezése a nepáli-tibeti ezoterikus hagyományban Ádi Buddha,
melynek jelentése Isteni Ideateremtés, Első Intelligencia, Univerzális Bölcsesség.
A Világelme gondolja létezésbe az univerzumot, a gondolkodás és megpihenés
folytonos ritmusában. A folyamat örökkévaló éppúgy, mint a Világelme maga.
Ezt a gondolkodást elektromos jellegű energiák kísérik. A tudósok felismerik és
megcsapolják ezeket az energiákat, ám nem törődnek az ideával és az elmével,
amelyet kifejeznek.
A Teremtő Isten, a Láthatatlan Erő számunkra, emberek számára a Világelme.
Az Önmagában-lévő-Isten az Elme.
Hiba lenne ugyanakkor azt gondolni, hogy a Világelme és az Elme két különálló
létező. Helyesebb, ha azt gondoljuk, hogy a Világelme az Elme aktív megnyilvánulási módja. Az elmét nem választhatjuk külön erőitől, a kettő egy és ugyanaz.
Mozdulatlan állapotában egyszerűen csak Elme, aktív állapotában Világelme.
Az Elme legbelsőbb, transzcendens természetét tekintve kibogozhatatlan rejtély, amelynél nincs nagyobb rejtély, ám amikor kifejezi magát és megnyilvánul
az univerzumban, akkor Világelme. A megnyilvánult Isten, azaz a Világelme
tulajdonságai között találhatjuk egyedül meg a megnyilvánulatlan Istenség
minőségére, létezésére és jellegére utaló egyedüli jeleket, amelyeket megérthetünk, felfoghatunk. Mindez rejtély, mely érthetetlen paradoxon, s talán örökre
az is marad.
A Világelme jelenléte miatt alakulnak az események a világideának megfelelően:
az előbbinek nem szükséges minden egyes mozzanatot akarnia.
A térben feltűnő pont egy fénypont. Ez kiterjed, s egyre növekszik, Világelmévé
válva. Isten az Istenségből keletkezett, a világ pedig a Világelméből, nem egyszerre azonban, hanem lépésekben. A Nagy Fényből keletkezik minden más,
kisebb fény, galaxisok, napok, bolygók, az univerzumok, s mindenféle apró és
hatalmas élőlények, olyanok, amelyek éppen hogy csak érzékelni tudnak pár
dolgot, s olyanok, melyek teljesen tudatosak, bölcsek. S a világgal együtt megjelennek az ellentétpárok is, a dualitás, amelyet a természetben mindenhol fel
lehet fedezni, az, amit a kínaiak jin-jang névvel jelölnek.
Ha a Világelme a véges univerzumon kívül, azon túl lenne, akkor az univerzum behatárolná, s így elvesztené saját végtelenségét. De mivel az univerzum
van őbenne, így határoktól mentes, és valóban végtelen maradhat. A Világelmét
nem korlátozza az általa kivetített univerzum, s a projekció semmit sem vesz el
belőle, nem csökken általa. Bár a Világelme áthatja az univerzumot, nem korlátozódik csupán az univerzumra. Bár a mindenség minden egyes atomjában
jelen van, saját önkifejezését nem korlátozza ez a Mindenség.
Az intelligencia, mely megalkotta a világideát, élő és teremtő erő, röviden isteni.
Az úgynevezett természeti törvények csak az Ő működésének következményei.
Spinoza tiszta matematikai gondolkodás segítségével jutott ahhoz az igazsághoz, hogy „minden egyes dolog Isten végtelen megértése által végtelen ideán
keresztül végtelen úton s módon fejeződik ki."
A Világelme kettős életet él. Mint elme örökké szabad, de mint Világelme örökkön örökké megfeszíttetik a világ testének keresztjén, ahogy Platón mondta.
Hogyan teremti Isten az univerzumot? Isten a kezdetektől az egyedüli létező,
nincs egy második, nincs valamiféle anyag, amiből teremthetne, így Istennek
saját anyagából, önmagából kell teremtenie. Isten a Végtelen Elme, s így mentális erejét - képzelőerejét - használja saját mentális anyagán - a Gondolaton -,
hogy annak eredményeképpen megszülessen az univerzum.
Az anyagi univerzumban nincs önmagából fakadó erő. Minden erejét s energiáját egyetlen forrásból, a Világelméből meríti, akinek gondolkodását fejezi ki
az egész univerzum.
Származhat-e bármi is olyasvalamiből, ami alapjaiban különbözik tőle? Lehetetlen lenne ez. így a létezés sem származhat a nemlétezésből. Ha az univerzum
létezik ma, akkor valamiféle esszenciájának akkor is léteznie kellett, amikor
maga az univerzum még nem volt. Ennek az esszenciának nem kellett megszületni, ezt nem kellett megteremteni, mert nem más ez, mint Isten, a Világelme.
A manifesztáció ténye magában hordozza a manifesztáció szükségességét.
Természetesen lehet azt mondani, hogy bármiféle szükségszerűség, avagy
kényszer az isteni lényeg tökéletlenségét jelzi. A válasz az, hogy az Egy csak
akkor ismerheti fel, hogy egy, ha tudatába kerül a Kettőnek - azaz önmaga és
egy másik kettősségének. Ám a Nullában, a Semmiben nincs semmiféle kényszer. A matematika kulcsot nyújt a manifesztáció rejtélyének megértéséhez.
Az Ürességként létező Elme a végső, felfoghatatlan, meg nem nyilvánult, míg
a Világelme folytonosan teremti önmagából az univerzumok sorát, így alakítva
ki a dualitást: önmagát és azokat, s így kerülhet önmaga tudatába. Így kell elképzelni. Bár ő maga láthatatlan, jelenléte minden földi létezőben
látható. Bár elgondolhatatlan, ám jelenléte minden gondolatban megnyilvánul.
Ha igaz, hogy az abszolút, isteni Elme semmit sem tud az univerzumról, a halandó emberről, ugyanígy igaz az is, hogy a Világelme, mely másik aspektusa,
ismeri mindezt.
A látható kozmosz a láthatatlan abszolútból jön létre, az utóbbiból mintegy
kiárad, kisugárzódik az előbbi. Ezért a közöttük lévő kapcsolat nem csak panteisztikus, hanem transzcendens is.
Ha az isteni tevékenység megszűnik az egyik univerzumban, akkor folytatódik egy másikban. Ha Világelménk végül vissza is tér forrásába, vannak más
Világelmék s más világok, melyek fennmaradnak. A teremtés kezdet s vég nélkül
való folyamat, de vannak benne szünetek, pihenők éppúgy, ahogy az egyének
életében is vannak ilyenek a testben és a testen kívül.
Az egyetlen, végtelen életerő, mely megnyilvánul a kozmoszban, s kifejezi magát
téren és időn keresztül, megnevezhetetlen. Csak azt mondhatjuk, hogy van.
Ha nevet adnánk neki, az elválasztaná más dolgoktól, miközben pedig az igazság az, hogy minden más dolog is az, ő maga minden dolgok összessége. S nem
is tudnánk hogyan nevezni, hisz semmit sem tudunk valódi természetéről.
A modern ember mindenféle lehetetlen helyen keres egy láthatatlan Istent,
s nem képes imádni a szeme előtt látható Istent. Pedig nem sokáig kell gondolkoznunk, hogy felismerjük, mindannyian természet anyánk emlőin csüggünk.
Könnyű meglátni, hogy minden élet forrása a nap, s az ő kreatív, védelmező,
és romboló erői felelősek a világban zajló fizikai változásokért. Ám nem csak a
fizikai nap az, amely felé fordulnunk kell, hanem még inkább a mögötte rejlő
Világelméhez. Úgy kell tekintenünk a Napra, mint a Világelme minden teremtményének szóló valódi önkifejezésére.
A fizikai világ minden ereje egyetlen forrásból származik: a napenergiából.
Az az állítás, miszerint „Isten a Fény" két módon is értelmezhető. Először is
annak a fizikai és egyben költői ténynek a kifejezéseként, hogy az emberi létezés jelenlegi fázisában spirituális tudatlanságunk a sötétség, s Isten felfedezése
egyenlő a fény feltűnésével. Másodszor pedig annak a tudományosan megalapozott ténynek a kifejezése, hogy minden fizikai anyag végül is hullámtermészetű,
fényszerű, s mivel Isten önmagából teremtette az univerzumot, így a fény végeredményben isteni."
- Paul Brunton / Misztikus tanítások - Világelme -
- - - - - - -
VILÁGELME - Paul Brunton / Misztikus tanítások - Hangoskönyv videó
forrás:FülbeValó - hangoskönyvek
