AZ EMBER KEZDETTŐL FOGVA ARRA TÖREKSZIK, HOGY MEGISMERJE ÉS MEGÉRTSE A TERMÉSZET FOLYAMATAIT, AMELYEKBEN ÉL ÉS AMELYEKNEK ALÁ VAN VETVE. E TERMÉSZET RITMUSÁT ÉS TÖRVÉNYEIT NEM CSUPÁN AZÉRT TANULMÁNYOZZA, HOGY EZEKET SAJÁT HASZNÁRA FORDÍTSA, HANEM ELSŐSORBAN AZÉRT, HOGY KUTATÁS ÉS TAPASZTALAT ÚTJÁN ÁTTÖRJÖN A TÖKÉLETES ISMERETHEZ, „HOGY MEGPILLANTSA AZT, AMI A VILÁGOT LEGBELÜL ÖSSZETARTJA”
(J. W. VON GOETHE, 1749-1832)
A történelem folyamán e kutatások eredményeként számtalan csúcsot meghódítottak. A tudás java része azonban mindig elveszett, s a későbbi kultúr-időszakokban kellett – már amennyire ez még egyáltalán lehetséges volt – felújítani és nagy erőfeszítések árán mind újra megszerezni. A kereső ember arra törekedett, hogy nagyban és kicsiben is olvashassa a Liber Naturae-t, a természet nagykönyvét. E „könyv” többek között elektromágneses erőkben, fényben, hőben, hangban, összetartó-erőben, ritmusban, életben és mozgásban nyilatkozik meg. A régiek a csillagok teremtésének harmóniájáról beszéltek, amely a káoszból, vagyis a megnyilvánítatlanból lépett elő.
A NEM HALLHATÓ HANGOK ÉSZLELHETŐVÉ TÉTELE
Johannes Kepler, aki 1571-ben Weil der Stadtban, a dél-németországi Calw közelében született, II. Rudolf császár prágai udvarában szolgált mint matematikus és csillagász. Tőle származik a napközéppontú világrendszer aprólékos leírása, amelyről az ókor óta elsőként Kopernikusz (1473 - 1543) beszélt. Könyvében, a Harmonice Mundiban, a „harmónia” fogalmát mint az égitestek rendezett összecsengését határozta meg.
Ismeretes, hogy Pythagoras a mozgó égitestek halandók számára nem hallható hangjait a „szférák zenéjének” nevezte. Bár ezen mozgásokat füllel nem lehet érzékelni, a frekvencia és oktáv fogalmával szemléletessé lehet tenni őket.
A frekvencia – magyarul rezgésszám – az a gyakoriság, amellyel egy szabályosan ismétlődő esemény egységnyi időn belül bekövetkezik. Mértékegysége a Hertz (Hz). Egy Hertz egy másodperc alatt egy rezgést jelent. 1939-ben a normál „A” hangot adó hangvilla frekvenciáját 440 Hz-ben állapították meg, ami tehát másodpercenként 440 rezgésnek felel meg.
Az oktáv a hangskálán a hét hang természetes sorrendjében a nyolcadik lépést jelenti (diatonikus hangskála). Az ógörög (phialoszi) zenetanításban ezt a rendszert „harmóniának” nevezték. Hegedűn vagy gitáron egy teljes húr rezgése által keltett tetszőleges alaphang oktávját – első természetes felhangját – úgy nyerhetjük, hogy a húrt a fele hosszánál lefogjuk. Ez azt is jelenti, hogy egy alaphang oktávjának rezgésszáma duplája az alaphangénak. Ha tehát egy rezgést „oktávolunk”, akkor arról van szó, hogy megduplázzuk a frekvenciáját.
A FÖLD FORGÁSI FREKVENCIÁJA
A Föld 24 óra alatt fordul meg a tengelye körül. Ez 24 x 60 x 60 = 86.400 másodperc. A Föld forgásának frekvenciája tehát 1/86.400 Hz. Ennek a frekvenciának a duplázgatásával az alaprezgés egyre magasabb oktávjait nyerjük. 24 duplázás, vagyis 24-szeres oktávolás után a 194,18 Hz-es frekvenciához jutunk. Ez egy hallható hang, amely csaknem pontosan egybeesik a zongora 193,77 Hz-es G hangjával. Ha a 24. oktávot még egyszer megduplázzuk (388,36 Hz), akkor a G’-t kapjuk, ami a violinkulcs (más néven G-kulcs) meghatározó hangmagassága. A Föld forgását tehát bizonyos tekintetben egy különösen mély G-nek foghatjuk fel.
A G hangot az új-latin nyelvekben sol-nak hívják. A latinban a sol a Napot jelenti, franciául pedig a talajt, amin állunk. A violinkulcsot clef de sol-nak nevezik.
Az olasz zenetanár, Guido von Arezzo (992-1050) az Ut geant laxis című himnusz ötödik sorának első szótagját választotta a hangskála ötödik hangjának megjelölésére (sol).
Johannes Kepler a Harmonice Mundi c. művében minden égitestnek egy rá jellemző saját hangot tulajdonított. A Földnek a G-t adta (a Föld neve görögül Gaia). Ezért talán nem véletlen, hogy a G-kulcs a földi nap csengésén és a földtengely forgásának hangján alapul.
Úgy tűnik, hogy a kozmikus hangzásokat és ritmusokat felhangjaik segítségével a halandó ember számára is hallhatóvá lehet tenni. Sőt, akár láthatóvá is.
Ha a földforgás hangját a 65. oktávra – jóval a hallható hangok tartománya fölé – emeljük, akkor feltűnik a szivárvány színképe a vörössel és az ibolyával (375 billió Hz illetve 750 billió Hz vagy 750 Terahertz). Ez a 800 nanométeres vörös és a 400 nanométeres ibolya közötti hullámhosszaknak felel meg. (Egy nanométer a milliméter egymilliomod része.) Egy földi nap 65. oktávja a 427 Thz-cel vagy 702 nanométerrel a narancsvörösnek felel meg. Kísérletek azt igazolták, hogy ez a szín az emberekre és más élőlényekre erős dinamizáló, élénkítő hatást fejt ki. Ez teljesen érthető, mióta ismeretes, hogy a DNS, a kromoszómák építőeleme, az örökletes információk hordozója egészen 351 nanométerig, egy földi nap 66. oktávjának rezgéséig képes együtt rezegni.
A Föld nem csak saját tengelye körül forog, hanem 365 nap és 6 óra alatt a Napot is körbejárja. Ez többek között azt is jelenti, hogy a tavasz kezdete összhangban van a kozmikus ritmussal, és mindig március 20-ra vagy 21-re esik, amikor a Nap átszeli az égi egyenlítőt. Húsvétot, a feltámadás ünnepét a korai kereszténység a tavasz kezdete utáni első telihold napján ünnepelte. Ugyanerre a napra esik a hinduk Holi-ünnepe és a zsidók Pászkája is. Ezen a napon kel fel az aranyvörös naplemente idején keleten az ezüst telihold. Ekkor a Föld pontosan a Nap és a Hold között helyezkedik el, fénytől körülövezvén.
A keresztény és a zsidó ünnepnap szétválasztása érdekében Krisztus után 325-ben a Niceai Zsinat úgy határozott, hogy onnantól a keresztényeknek a Húsvétot a március 21. utáni első teliholdat követő vasárnapon kell ünnepelniük. Ha március 20-án telihold lenne, akkor következésképpen a Húsvétot április végén ünneplik. Ezzel aztán elhagyják azt a különleges kozmikus együttállást, mellyel a feltámadás ünnepe kapcsolatban van.
A FÖLD NAP KÖRÜLI PÁLYÁJÁNAK SZÍNE ZÖLD
Két tavaszpont között egy tropikus év helyezkedik el (tropos = megfordulás), mely átlagosan 365,24 napból áll. Másodpercekre átszámolva (31.556.926) és egy hallható hangig oktávolva a Nap éves ritmusa a 32. oktávban 136,1 Hz-es Cisz és a 33. oktávban 272,2 Hz-es Cisz. Egyes hangszereknek, mint például a szitár és a dob, a Cisz az alaphangjuk. A hegedű üregrezonanciája is a Cisz-szel egyezik.
A tropikus év 74. oktávja a látható fény tartományába vezet bennünket, ugyanis 598,6 Thz-et ad. Az ehhez tartozó hullámhossz (501 nm) a zöld színt jellemzi. Ez a szín a színkép semleges részén helyezkedik el, a közömbös zónában, ahogyan Goethe mondja a színekről szóló tanításában. A zöld színre való utalást igen gyakran megtalálhatjuk a gnosztikus tanban. Krisztiánopolisz, a Nap városa – így Johann Valentin Andreae – Caphar Salama zöld szigetén található. Az Arany Rózsakereszt című könyv VI. fejezetében Catharose de Petri azt mondja: „A hét zöld szín a hit és a remény hatásaira vonatkozik”. Az eljövendő új ember c. könyvében Jan van Rijckenborgh „a remény zöld országáról” beszél, János Jelenéseiben pedig ezt olvashatjuk: „És szellemben elvitt egy nagy és magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet... Isten dicsőségét sugározta, fénye kristály volt, ... falai jáspisból voltak, a város pedig színaranyból, tiszta üveghez hasonló.” (Jelenések 21,10-11.18. Jáspis: oxidáció következtében bezöldült ásvány.)
A FÖLDTENGELY KÖRMOZGÁSA
A Földnek egy harmadik típusú mozgása a napéjegyenlőség pontjának visszafelé való elmozdulását eredményezi. Egy platóni év alatt (ami kb. 26.000 földi év) a földtengely teljes kört ír le. Ezért a tavaszpont 72 évenként kb. egy fokot tolódik el az állócsillagokhoz képest. Ahhoz a 30 fokhoz tehát, ami egy állatövi jegyet foglal magába, kb. 2160 év szükséges, a platóni év 1/12-ed része. Ha mármost egy platóni év frekvenciáját átültetjük a hallható hangtartományba, akkor a 48-adik oktávban az F hangot kapjuk, ami 344,12 Hz. Ez a hangjegy az ötvonalas kottarendszer basszuskulcsának alapja.
Feltehető a kérdés, hogy vajon mindezek a számítások hasznosíthatók-e valamilyen formában az igazságkeresők számára. Erre talán azt válaszolhatnánk, hogy a zenészek – lehet, hogy intuitív módon – azon fáradoznak, hogy a szférák kozmikus harmóniájára hangolódjanak.
AZ ÉLETTERÜLET HATÁRAI
Ha egy platóni év rezgését a 88. és 89. oktáv közötti tartományba emeljük, akkor elérjük a láthatóság határait. Az alsó határ a vörös (378 THz), a felső pedig az ibolya (756 THz). Így azt mondhatjuk, hogy egy platóni év egy földi fejlődési folyamat kezdetét és végét foglalja magában. A vörös a pozitív pólus erős hatékonyságát jeleníti meg, az ibolyakék pedig a negatív pólus erőteljes összetörő hatását. Tudományos tény, hogy a vörös fény serkenti az enzimek (a biológiai anyagcserét lehetővé tevő anyagok) aktivitását, az ibolyafény pedig csökkenti.
A TEREMTŐ ÉS A VILÁGEGYETEM NAGY SZIMFÓNIÁJA
A Rózsakereszt szerzetének hitvallása c. könyvében J. van Rijckenborgh ezt mondja: „Ha a primitív, olykor együgyűnek tűnő exoterikus nézetet figyelmen kívül hagyjuk, akkor megnyílik számunkra egyetemes, végtelen értelme, és látjuk, amint az igazság fényes útja szivárványként ível láthatártól láthatárig. Az ígéret e szivárványa az összes látható színt tükrözi, mely valójában a szférák harmóniájának csengését rejti magában, úgyhogy nem csupán színskáláról, hanem hangskáláról is beszélhetünk. Itt egy olyan törvényről van szó, melyet egy mágikus művész sohasem sért meg. Ha a kereső a helyes kulcsot használja ehhez a régi bölcsességhez, akkor a bölcsességnek egy olyan hatalmas, mindenen áthatoló áramát nyitja meg, hogy az teljesen eltölti őt.”
A külső törvények összefüggésével – legyen az a tízparancsolat vagy a világegyetem kozmikus harmóniája – az embert hívják el, hogy hatoljon át az élet ősforrásához. Krisztus ezt mondja: „Nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem hogy betöltsem.” A külső törvény – mint az isteni harmónia tükörképe – szimbólum lehet, útmutató a belső törvényhez.
„Minden alakzat, a számok minden kapcsolata, a harmonikus hangok minden összefűzése, a csillagok keringésében minden összhang, melyek mindegyike saját magából az összes többi mintájára nyilvánul meg, világos kell legyen annak számára, aki a helyes módon keres. Ám amiről beszélünk, akkor kerül napvilágra, ha valaki – szigorúan az Egyetlenre irányulva – azon fáradozik, hogy mindent felfogjon. Akkor ugyanis fény derül az összes megnevezett közötti összekötő kapocsra.” (Platón)
AZ ÖRÖK ÖSZTÖNZÉS AZ ÚJRAALKOTÁSRA
Mindezen dolgokból felismerhető a híd, mely összeköti a teremtést a menny és a Föld teremtőjével a hetedik kozmikus területen, a változékonyság területén is. Ez az a hely, ahol rend, káosz és harmónia találkozik, és az ember, aki ebben leledzik, megkaphatja Isten üzenetét, és eszerint élhet. A Teremtő ujjaival rajzolta a természet jeleit, és az embert saját bensője az erre való irányulásra sürgeti. Egyszer minden embernek közelednie kell a Naphoz, saját mikrokozmikus rendszerének középpontjához, és össze kell kapcsolódnia vele.
MINT FENT ÚGY LENT, AHOGY KÍVÜL, ÚGY BELÜL
Így válik az ember alkalmassá arra, hogy a kozmoszt hangnak tapasztalja a Teremtő és a világegyetem nagy szimfóniájában; ritmikusan lüktető életterületnek, ami az anyag, erő, lélek és szellem minden nézetét magában foglalja, és minden embert az újraalkotásra ösztönöz. A Confessio Fraternitatis magyarázatában ezt mondja J. van Rijckenborgh: „Mi, akikről az emberek rosszallóan azt mondják, hogy a hideg értelmet tartjuk a legtöbbre, azt tapasztaljuk, hogy tudásunk mély vallásos meggyőződésben hág a tetőfokára. Leborulunk Isten méltósága előtt, mert legmélyrehatóbb kutatásunkra az isteni fáradozás minden területen nyilvánvaló lesz, mivel tapasztaljuk az erőt, mely mindenek mögött áll. Azt a magasztos erőt, mely bolygónkat mozgatja az űrön át, és amely nem más, mint a Világ Világossága: Krisztus.”
Aki ezeket a szavakat a lélekben éli át, és a helyes módon reagál, az fényt, meleget és hangot tapasztal. „Ez az a három erő – mondja J. van Rijckenborgh –, mely a lelket az isteni Igével összhangban transzfigurálja. Ezt kohézió, élet és mozgás követi, egy új, megdicsőült test megnyilvánulása.”
Így együttmozgásunknak nem a külső természet, a külső törvény a célja – jóllehet nem tagadjuk ezt a törvényt. Együttmozgásunkat a szent Hétszellemnek szenteljük.
Hermész Triszmegisztosz 9. könyvéből
4.Mindenek előtt és mindenek fölött Isten áll, az Örök, a teremtetlen, mindennek a teremtője. A másodikat, a világot saját ábrázolására alkotta, tartja fenn, élteti, és halhatatlansággal ajándékozta meg, mivel a világ örök Atyából keletkezett, és mint halhatatlan lény, örök élettel rendelkezik.
6.Mindazon anyagból, amit erre rendelt, az Atya kialakította a világ testét: gömbalakkal látta el, meghatározta a tulajdonságokat, melyeknek díszíteniük kell, és – mivel az anyag isteni volt – örök anyagsággal ajándékozta meg.
7.Továbbá, miután az Atya a fajták tulajdonságait belesugározta a gömbbe, bezárta azt, mint valami barlangot, mivel alkotását minden tulajdonsággal akarta ékesíteni.
8.A világ egész testét körülvette halhatatlansággal, hogy az anyag – ha a test összetartó-erejétől meg akarna szabadulni – nehogy visszatérjen az ő sajátos káoszához.
9.Amikor ugyanis az anyag még nem lett testté összeállítva, rendezetlen volt. Valamelyest még most is erről tanúskodik fokozódó- és csökkenő-képességével, amelyet az emberek halálnak neveznek.
10.Ez a rendezetlenség, ez a visszatérés a káoszhoz, csak földi teremtményeknél mutatkozik. A mennyei lények teste megtartja az egyetlen rendet, amellyel őket az Atya kezdetben megajándékozta, és ez a rend felbonthatatlanul megmarad mindegyikőjüknek a tökéletességhez való visszatérésével.
11.A földi testek visszatérése korábbi állapotukhoz az összetartó-erő megszüntetése által történik meg, mely aztán visszatér a felbontatlan, vagyis halhatatlan testekhez.
forrás:lectorium.hu
- - - - - - - - -
A bolygók hangjai Kepler szerint, Harmonices Mundi alapján - videó
forrás:Mzssiralop
