Tibeti halottaskönyv

 "Hű tanítvány, pihenj a fehér csöndben,  pihend ki léted fáradalmait –
s ha visszatérsz újra e kerek földre, hozd el az egek ajándékait.
Hozz szeretetet, irgalmat magaddal, résztvevő szívet mindenek felé;
északnak, délnek, keletnek, nyugatnak – jó szándékot fel- és lefelé.
Legyél visszhangja majd a tanításnak, légy szerény, szelíd majd és egyszerű;
a gyengék védelmére áldozd léted,  mert testvéred az állat és a fű...
A Mérhetetlen fény ragyogjon néked, kísérjen el Végtelen Irgalom!
pihenj az Égi Lótusz Ligetében, ahol nincs szenvedés, nincs fájdalom... "
(részlet a Tibeti halottaskönyvből)

A Tibeti halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőséget kínál számunkra: vagy belemerevedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát és eszerint cselekszünk. A könyv főképp arra tanít meg bennünket, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll előttünk. A leírása a halál korai szakaszairól teljesen megegyezik azoknak a vallomásaival, akik a klinikai halál állapotából tértek vissza. A könyv a léleknek a test halála utáni útjával foglalkozik.

Tartalmát régen szájról szájra adták tovább, míg végül leírták. Az általunk ismert szövegváltozat a VIII. századból való, tehát több mint ezer éves. A halottaskönyv szövegét hangosan olvasták a haldokló mellett és a temetési szertartás alatt. Ezzel segítették a haldoklót, hogy minden jelenséget felismerjen, amikor azokkal találkozik, hogy megismerje és megszeresse új tartózkodási helyét, és ne tartsa őt vissza semmiféle szeretet és érzelmi kötelék a földi élethez.

C. G. Jung úgy fogja föl a halottaskönyvet, mint útmutatót egy fordított beavatási szertartásról, amelynek során a meghaló ember tudattalanja negyvenkilenc rituális lépéssel végigjárja a fordított fejlődést. Végül mint megszülető ember az anyaölben érkezik célba.