Mindannyian ismerjük a Vonzás
Törvényének ezen árnyoldalát. A „hivatalos” magyarázat erre a jelenségre az,
hogy az Univerzum nem ismeri a „nem” fogalmát, így azt, hogy „akarom”, és azt,
hogy „nem akarom”, egyaránt úgy érzékeli, hogy az a valami foglalkoztat.
Márpedig, ha foglalkoztat, akkor figyelmet, energiát szentelsz neki, így
„megteremted” az életedben. Ez a magyarázat szép kerek, de eléggé elméleti.
Miről is van szó a gyakorlatban?
Ami elől menekülsz – azt látod
mindenhol, hiszen elméd egy része szinte folyamatosan ezzel foglalkozik. Mitől
„menekülünk”? Attól, amit utálunk, amitől félünk, ami kimerít, elszomorít stb.
Jórészt tehát olyan érzelmi tényezőkről van szó, melyeken – némi belső
munka árán – tudunk változtatni. Minden erős érzelem, akár
pozitív, akár negatív, energiát visz az adott dologgal való viszonyunkba. Az
„elengedés” épp azt jelenti, hogy visszavonjuk ezt az érzelmi energiát a
„kapcsolatból”. Ha nem fordítjuk felé a figyelmünket, kisebb mértékben lesz
jelen az életünkben. Amikor mégis megjelenik, könnyebben túllépünk rajta.
Amíg menekülsz tőle, mindenhol látod vagy látni véled
Aki úgy megy kirándulni, hogy már jó
előre az emberi természetszennyezésen bosszankodik, csak az eldobott szemetet
fogja meglátni, a virágokat, madarakat nem. És csak arra fog emlékezni is, hogy
mennyi hulladékot látott útközben.
Rendben, koncentráljunk arra, amit
szeretünk, amit akarunk az életünkben. Igen ám, de van ebben a történetben egy
sunyi csapda. Ezt a csapdát saját magunk állítjuk magunknak, az intellektusunk
segítségével. Álljon itt egy ékes példa: van egy fiatalember, akit nagyon
taszít a görcsös, csakazértis-karácsonyos kötelező protokoll-ünneplés, így –
mivel nagy természetjáró – úgy dönt, hogy a legőrületesebb „ünnepi” napokat a
várostól távol fogja tölteni. El is indul, tábort ver, jó messze a
gyalogösvényektől is, ott, ahol a madár sem jár. És tessék, épp Karácsony első
napján arra jár egy társaság, közepesen agresszív hittérítők, „véletlenül”
féltucat vallási könyvvel felszerelve, amit jól rá is sóznak a fiatalemberre,
miután több órán keresztül mondták neki a magukét, vallásról, Karácsonyról,
kötelességekről. Lelépett volna a „világ” elől, és lám, a világ utána ment!
Önmaga előtt azt állítja, hogy azért
megy ki a természetbe, mert szeret ott lenni. Ez egyébként igaz is, mert egész
évben, amikor csak teheti, a természetet járja. Valójában azonban, ha csak egy
morzsányit is, de ott rejtőzik a mélyben a menekülés motívuma is.
Becsaphatjuk magunkat azzal, hogy
„okosan” megmagyarázzuk, hogy „nem azért csinálom, hanem…”, ám a tudomásul nem
vett, ezért „tudatalattinak” is nevezhető motivációnk mégis megjelenik. És az
eseményekre adott reakciónk kíméletlenül leleplez bennünket önmagunk előtt.
Ha megkaptad, amit nem akartál, az nem a világ „gonoszsága”,
nem arról van szó, hogy valaki
„odafent” pikkel rád. Csupán hiteles diagnózist kaptál arról, hogy is állsz az
adott dologgal kapcsolatban. Mi történik, ha megszűnsz menekülni előle? Akkor
többé nem történik meg? Nem jelenik meg a „teremtésedben”? Az is lehet. Ám a
lényeg, hogy akkor nem fog számítani, teljesen mindegy lesz számodra, hogy
megtörténik-e vagy sem.
Ha többé nem kell szembesülnöd vele,
azt mutatja, hogy a világban semmi sem történik feleslegesen, és
ha már nincs tanulnivalód egy témában, akkor nem kell tovább dolgoznod rajta
(majd jön más…). Ha pedig mégis megtörténik, már nem fog zavarni, nem kell
semmit „leküzdened”. Megtörténik, mert az Univerzum ezer más tényezője miatt
úgy alakult. Így készülnek épp a fejünk fölött ezekben az órákban az ónos eső
fellegei. Hogy melyikünkben mit vált ki, az a felhőket és az őket alakító
természeti törvényeket nem érdekli. Megkapjuk, mert így alakult. De ez nem
kell, hogy gondot okozzon – csak ha úgy akarod.
(forrás:eletszepitok.hu)
