A világ egyik leghíresebb tudósa szerint a kozmosznak ugyanolyan belső élete van, mint amilyen a miénk.
A modern tudomány évszázadok óta szűkíti az emberek és a világegyetem többi része közti hézagot, kezdve Isaac Newtonnal megmutatva, hogy egy sor törvény ugyanúgy vonatkozik a lehulló almákra és a keringő holdakra egészen Carl Saganig, aki szerint "a csillagokból származunk," - hogy a testünk atomjai szó szerint a csillagok nukleáris kemencéiben kovácsolódtak.
Gregory Matloff elképzelése azonban még ebben az összefüggésben is sokkoló. A New York-i Műszaki Főiskola veterán fizikusa nemrég megjelent egyik tanulmányában amellett érvel, hogy az emberek anyag és szellem tekintetében olyanok lehetnek, mint a világegyetem többi része. Egy "proto-tudatosság" terjedhet ki valamennyi térben, állítja. A csillagok olyan entitások lehetnek, amelyek szándékosan irányítják a saját útjukat. Nyersebben fogalmazva, az egész kozmosz öntudatos lehet.
A tudatos univerzum fogalma azonban sokkal inkább hangzik egy késő esti televízióműsor, mint egy tudományos folyóiratban megjelent tanulmány címének. A hivatalos akadémiai nyelven "pánpszichizmusnak" nevezett elméletnek azonban számos kiemelkedő támogatója van különböző területeken. A New York-i Egyetem filozófusa és kognitív tudósa David Chalmers is támogatója. De különböző módon idgetudósok is, például az Allen Idegtudományi Intézetből Christof Koch ideggyógyász, valamint Sir Roger Penrose brit fizikus, aki gravitációval és fekete lyukakkal foglalkozott. Matloff azzal érvel, hogy a pánpszichizmus túl fontos ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni.
"Mindez nagyon spekulatív, de olyasvalami, amit ellenőrizhetünk, vagy akár érvényesíthetünk vagy meg is hamisíthatunk," - mondja Matloff.
Három évtizeddel ezelőtt Penrose bevezette a pánpszichizmus egyik kulcsfontosságú elemét azzal az elméletével, hogy a tudat a kvantumfizika statisztikai szabályaiban gyökerezik, mivel az agyban lévő neuronok közötti mikroszkopikus térben alkalmazhatók.
2006-ban a német fizikus Bernard Haisch, aki mind az aktív csillagok tanulmányozásáról, mind az ortodox tudomány iránti nyitottságáról ismert, Penrose gondolatát egy nagy lépéssel tovább vitte. Haisch azt javasolta, hogy a kvantummezők (az úgynevezett "kvantum vákuum"), amelyek átitnak minden üres teret, létrehozzák és továbbítják a tudatot, amely ezután minden elég komplex rendszerben megjelenik, és energiával áramlik keresztül rajta. És nem csak egy agyban, hanem potenciálisan bármilyen fizikai szerkezetben. Kíváncsi módon Matloff azon töprengett, hogy van-e mód ezeket a szeszélyes érveket egy megfigyelési tesztnek alávetni.
Az élet egyik legfontosabb eleme az a képesség, hogy viselkedését az ingerre válaszolva igazítsa. Matloff olyan csillagászati tárgyakat keresett, amelyek váratlanul ezt a viselkedést mutatják. A közelmúltban a "Paranego diszkontinuitás" néven ismert, kevésbé tanulmányozott csillag mozgási anomáliát mutatta be. A hűvösebb csillagok átlagosan gyorsabban forgatják galaxisunkat, mint a melegebbek. A csillagászok nagy része a hatást a csillagok és a gázfelhők közötti kölcsönhatásoknak tulajdonítja a galaxisban. Matloff azonban egy más értelmezést is megfontolt. Megjegyezte, hogy az anomália olyan csillagokban jelenik meg, amelyek eléggé hűvösek ahhoz, hogy molekulák legyenek az atmoszférájukban, ami nagyban növeli kémiai bonyolultságukat.
Matloff megjegyezte továbbá, hogy néhány csillag úgy tűnik, hogy olyan sugarakat bocsát ki, amelyek csak egy irányba mutatnak, amely egy kiegyensúlyozatlan folyamat, ami miatt egy csillag megváltoztathatja a mozgását. Vajon ez valóban szándékos folyamat? Van-e bármilyen mód, hogy ezt megmondjuk?
Ha a Paranego diszkontinuitást a galaxis bizonyos körülményei okozzák, annak helyről helyre változnia kellene. De ha ez olyasmi, ami saját lényege a csillagoknak - a tudatosságnak - mindenütt meg kell egyeznie. A meglévő csillagkatalógusok adatai alátámasztják az utóbbi nézetet, állítja Matloff. A Gaia csillag feltérképező űrteleszkóp részletes eredményei, amelyek 2018-ban lesznek esedékesek, szigorúbb tesztet fognak jelenteni.
Matloffnak nincsenek illúziói, hogy munkatársai meg lesznek győződve róla, de továbbra is optimista: "Nem kellene legalább ellenőrizni? Talán elmozdíthatjuk a pánpszichizmust a filozófiától a megfigyelő asztrofizikáig."
Tudat az anyagból
Míg Matloff a csillagokra tekint ki, hogy ellenőrizze a pánpszichizmust, addig Christof Koch az emberre néz. Véleménye szerint a széles körben elterjedt, mindenütt létező tudatosság erősen kötődik a tudósok jelenlegi megértéséhez az elme neurológiai eredetét illetően.
"Az egyetlen domináns elmélet, amit a tudatossággal kapcsolatban ismerünk azt mondja, hogy az összetettséghez kapcsolódik - a rendszer azon képessége, hogy hasson a saját állapotára és meghatározza a saját sorsát," - mondja Koch. "Az elmélet azt állítja, hogy ez nagyon egyszerű rendszerekhez vezethet. Elvileg néhány tisztán fizikai rendszer, amely nem biológiai vagy szerves, szintén tudatos."
Koch-t az integrált információelmélet inspirálja, amely a modern idegtudósok egyik forró témája, amely szerint ez a tudat határozza meg, hogy a rendszer milyen hatással van a korábbi állapotára, és befolyásolja annak következő állapotát.
Az emberi agy csak egy szélsőséges példa erre a folyamatra, magyarázza Koch: "Bonyolultabbak vagyunk, több öntudatunk van - igen, közülünk néhányunknak - de más rendszerek is tudatosak. Megoszthatjuk a tapasztalat ezen tulajdonságát, és ez az, ami a tudatosság: az a képesség, hogy bármit megtapasztalhassunk, a leginkább hétköznapitól a leginkább kifinomult vallási tapasztalatokig."
Ahogy Matloff és Koch, a munkatársaik is aktívan részt vesznek az elgondolások kísérleti tesztjeiben. Az egyik megközelítés az agysérült betegek tanulmányozása annak vizsgálata érdekében, hogy az információs válaszaik összhangban állnak-e tudatuk biológiai méreteivel. Egy másik megközelítés, hogy összekapcsolják két egér agyát és megvizsgálják, hogyan változik az állatok integrált tudata, ahogy az egymás között áramló információ mennyisége nő. Egy bizonyos ponton az integrált információelmélet szerint a kettőnek egységes, nagyobb információs rendszerré kell válnia. Végül lehetővé kell tenni, hogy az ilyen kísérleteket emberekkel is elvégezhessék, összekapcsolva az agyukat, hogy lássák, újfajta tudat keletkezik-e.
A látszólagos hasonlóságok ellenére Koch kétségbe vonja Matloff akarattal rendelkező csillagait. Ami megkülönbözteti az élőlényeket az elmélet szerint nem az, hogy élnek, hanem hogy összetettek. Bár a Nap sokkal nagyobb, mint egy baktérium, matematikai szempontból sokkal egyszerűbb is. Koch lehetségesnek tartja, hogy egy csillagnak lehet belső élete, amely lehetővé teszi számára, hogy "érezzen", de bármi legyen is ez az érzés, sokkal kisebb, mint az E. coli érzése.
Másrészről, "még olyan rendszerek is, amelyeket nem tartunk élőnek, rendelkezhetnek egy kevés tudattal," - mondja Koch. "Ez is része a fizikaiságnak." Ebből a szempontból a világegyetem nem feltétlenül gondolkodik, de még mindig lehet egy belső tapasztalata, amely szorosan kötődik a miénkhez.
Egy résztvevő kozmosz
Ez vezet el bennünket Roger Penrose-hoz és a tudatot valamint a kvantummechanikát összekötő elméletéhez. Nem pusztán pánpszichistaként azonosítja magát, de az érvelése, miszerint az öntudatosság és a szabad akarat kvantum eseménnyel kezdődik az agyban, elkerülhetetlenül összekapcsolja a tudatunkat a kozmosszal. Penrose tökéletesen összefoglalja ezt a kapcsolatot az "Út a valósághoz" című opuszában:
"A fizika törvényei komplex rendszereket hoznak létre, és ezek a komplex rendszerek tudatossághoz vezetnek, és ezután matematikát hoznak létre, amely a maga alaptalan fizikai törvényeit tömör és inspiráló módon kódolhatja, amely megalkotta."
Toronymagas fizikus termete ellenére Penrose kénytelen volt ellenállásba ütközni tudat elméletével kapcsolatban. Különös módon kollégái már jobban elfogadják a kvantumfizika egzotikus, kozmikus tudattal járó következményeit. Az 1920-as évek óta a fizikusokat folyton zavarba ejtik a megfigyelő furcsa, kiváltságos szerepe a kvantumelméletben. Egy részecske a bizonytalanság homályos állapotában létezik... de csak addig, amíg meg nem figyelik. Amint valaki ránéz és méréseket végez, a részecske úgy tűnik, hogy egy meghatározott helyen tűnik fel.
A néhai fizikus John Wheeler arra a következtetésre jutott, hogy a kvantummechanika látszólagos furcsasága egy még nagyobb és szokatlanabb igazságra épül: hogy az egész univerzum egészében bizonytalan állapotban létezik, és tiszta, tényleges teremtménnyé változik, amikor egy tudatos lény megfigyeli - vagyis mi.
"Résztvevők vagyunk a létrehozásában nem csak a közelben és itt, hanem a távolban és a régmúltban," - mondta Wheeler 2006-ban. Értelmezését "részvételi antropikus elvnek" nevezte. Ha igaza van, akkor az univerzum tudatos, de szinte ellentétes módon azzal, ahogyan Matloff leírja: Igazából csak a tudatos elmék cselekedetein keresztül létezik.
Nehéz elképzelni, hogy egy tudós hogyan alapozhatja a részvételi antropikus elvet egy empirikus vizsgálatra. Nincsenek megfigyelendő csillagok, és nincs mérhető agy annak megértésére, hogy a valóság függ a tudat jelenlététől. Még ha nem is bizonyítható, a részvételen alapuló antropikus elv kiterjeszti a modern tudomány egyesítő szándékát, amely erőteljesen felidézi azt a kapcsolatot, amit Albert Einstein kozmikus vallásos érzésnek nevezett.
"Véleményem szerint a művészet és a tudomány legfontosabb feladata, hogy felébressze ezt az érzést, és életben tartsa azokban, akik fogékonyak rá," - írta Einstein a New York Times 1930-as szerkesztőségi cikkében. A Matloffhoz hasonló felfedezőket rendszeresen elutasították, mint kívülálló gondolkodókat, de nehéz elképzelni bármilyen nagyobb kifejeződését ennek az érzésnek, mint folytatni azt a küldetést, hogy kiderítsük, vajon az emberi elme egy sokkal nagyobb kozmikus agy apró alkotóeleme.
(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)
