Az idők változnak, és megkívánják tőlünk, hogy mi is változzunk. Mert minél kristályosabb és merevebb egy forma, egy gondolat, egy szokás, egy félelemérzet, annál fontosabb, hogy a sors segítsen nekünk áttörni ezeket a korlátokat, és elindítani a változást, hogy a mélyben rejlő képességek újra felszínre kerülhessenek és tovább növekedhessenek.
Sokáig mintha csak három fátylon keresztül érzékelnénk az életet, a fátylakon keresztül, melyek meghatározzák a gondolkodásmódunkat, érzéseinket és tetteinket. Mindegyik fátyolnak megvannak a maga egészen különleges – valószínűleg számtalan életen keresztül kialakított – mintái, amelyek mélyen beágyazódnak a reakcióinkba. Milyen mélyen gyökerezik bennünk néhány elképzelés, melynek köszönhetően olyan magától értetődően és gondolkodás nélkül alkalmazzuk a „jót” és a „rosszat”.
Kevesen élnek tudatosan a valóság
világában, a realitásban. Legtöbben az érzéseikkel, érzéki szükségleteikkel
vannak elfoglalva, és arra törekszenek, hogy a – vágyaikon alapuló – különböző
céljaikat elérjék. Ennek a tartós belső stresszállapotnak a következménye az
ingerlékenység, a szomorúság, az állandó félelemérzet és a depresszió.
Így nekünk mindig azt kell megtapasztalnunk, amit még nem sikerült egyensúlyba
hoznunk. Ezért újra és újra ugyanazokkal a sorstémákkal szembesülünk, egészen
addig, míg fel nem ismerjük a benne rejlő tanulnivalót, és ki nem javítjuk a
hibáinkat. Egyensúlyban lenni azt jelenti, hogy egy folyamatosan mozgó és
állandóan változó helyzetben sem veszítjük el a „talajt a lábunk alól”.
Az egyensúly csak tudatos belátás útján jöhet létre. Csak akkor, ha átadjuk magunkat az „adni és kapni”, „elengedni és elfogadni” ritmusának. Elengedéskor gyakran régóta dédelgetett, ápolgatott, kedvessé vált elképzeléseinket is el kell engednünk, mert már ideje, hogy hátra hagyjuk őket.
Viszont ahhoz, hogy a személyiségnek ezeket a mély és erős jegyeit lebonthassuk, és életünkben helyet tudjunk adni a lélek új értékeinek és a szellem új elképzeléseinek, egy nagy „lomtalanításra” van szükségünk, ami ennek megfelelően bátorságot, erőt és kitartást igényel.
De egyszer csak elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor elkezdődik az igazi elengedés. Mert ha a rangot, nevet, anyagi javakat magunk mögött is hagyjuk, ez még mindig csak a külső élet. Ám ha készek vagyunk megváltoztatni saját álláspontunkat arról, hogy kik vagyunk, mire van szükségünk, és mit kellene tennünk, akkor értünk el először igazán oda, ahol a nagy lépés, amelyet „elengedésnek” hívunk, elkezdődik.
Minden nap, minden gondolatunkkal és minden tettünkkel hozzáadunk a kisugárzásunkhoz. Így felelősek vagyunk a fényért éppúgy, ahogy az árnyékért is a körülöttünk lévő világban. És felismerjük, hogy ha ezekkel a gondolatokkal tudatosan és kreatívan foglalkozunk, akkor nemcsak saját magunkon, de egyben a világért is dolgozunk.
Hisz ragyogóan csillagos ég ível fölöttünk, az ég látható ölelése, ezen keresztül továbbítja nekünk Isten az útmutatásait és az ajándékait. A hatalmas bolygók – a ritmikus útjaikkal – azok, melyeken keresztül az „isteni akarat” energiákat küld a Földünkre, hogy ezzel segítse az átalakulásunkat és a megújulásunkat.
Elérkezett az idő, hogy megkérdőjelezzük a fennálló rendet, és feloldjuk a beragadt struktúrákat és formákat. És a minket újra és újra megérintő energiák képesek nemcsak a gazdasági és pénzügyi világban, de a politikában és a társadalomban is hatást és változást elérni.
A történelem azonban azt mutatja, hogy az új formákat és struktúrákat soha nem önként vesszük át, mert az átalakuláshoz, az új struktúrák létrehozásához először is a régi értékekről kell lemondanunk. De úgy tűnik, hogy az előttünk álló évek tartósan fognak megváltoztatni minket. A mostani időszak fontos eseményei és döntései a következő éveken messze túlmutatóan is hatással lesznek ránk.
Ám minden válság egy lehetőség is egyben, minden válság fontos felismeréseket hoz magával, és segíti a fejlődést. Így a jelenlegi helyzet felnyithatja a szemünket, és kiszélesítheti a szellemi látókörünket! Ez pedig a lehetőséget adhatna nekünk arra, hogy jobban megértsük a világot, az embereket és az életet.
Micsoda irónia rejlik abban a tényben, hogy az élet egyik legkisebb, alig kimutatható formája képes az egész, magasan fejlett emberi civilizációt globális válságba sodorni, amelynek hosszútávú következményei egyszerűen megjósolhatatlanok. Az Ég nagy tanítói mindig rámutatnak, ha az életünk nincs már többé egyensúlyban…
Ha egy probléma, egy vírus világszerte elterjed, ha a változásnak az egész világon meg kell történnie, akkor ez mindig egybeesik egy különleges energia-együttállással, amikor a naprendszerünk bolygóinak szellemei, akik egyek az univerzum ritmusával, közvetítik az evolúció következő lépését. A nagy bolygók szellemei a kozmosz leheletével érintik meg a földet, és mi újra és újra megéljük a változásokat hozó energiákat, az evolúció üzeneteit, hogy mi is megtanuljunk tudatosan lélegezni.
Ha egy kicsit visszatekintünk, 1850-ben ugyanolyan energia-sugárzás volt a földön, mint napjainkban, és megéltük az ipari forradalmat, amikor megindult a gazdasági és társadalmi viszonyok, a munka és életkörülmények mélyreható és tartós átalakulása.
1517-ben Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes volt az, aki téziseivel elindította a reformációt. Különösen a búcsúcédulák, a pénzért árusított bűnbocsánat ellen emelte fel a szavát. A reformáció éveiben is egy iszonyatos hullám söpört végig Európán, a vakon pusztító pestis- és a himlőjárvány.
1347-ben is egy pestisjárvány közeledett keletről Európa felé, ami megbénította a társadalmi és gazdasági életet. A fekete halál – 1347-től 1353-ig – a legszörnyűbb és legpusztítóbb járvány volt az összes közül. Amikor a járvány 1347-ben lesújtott Európára, az sűrűbben lakott volt, mint valaha. Akkoriban Szicília és az Északi-fok között, az Urál és Írország között több mint 70 millió ember élt. Hat évvel később egyharmaduk halott volt. 20-25 millió ember halt meg.
A mi korunkban, a mi életünkben is már rég elveszett az egyensúly az idő és a tér, a minőség és a mennyiség között. Uralni akarjuk az időt, mert az idő, ami kell nekünk ahhoz, hogy elérjük, amit szeretnénk, egyre rövidebb lesz. Ezért elképzeléseinket és elvárásainkat kivetítjük a jövőbe is. Ám az időciklusok anélkül vezetnek minket, hogy megkérdeznének. És amikor eljön az ideje, a szükségszerűség megköveteli önmagunk újragondolását.
Az erős hatások új minőséget adnak az időnek, és megváltoztatják a fennálló tudatot és életet. Azonban ez a láthatatlan, érthetetlen vírus okozta világjárvány, amely az egész világot válságmódba kényszeríti, enyhébb járványnak tűnik, ami az emberiség magasabb szintű fejlettségére is utalhat.
Mily nagy ajándék, hogy „itt” lehetünk ezekben az időkben, hiszen mi is lehetne jobb spirituális tanítás, mint egy válság céltudatos átélése?
forrás: Eva Gostoni spirituális tanító és írónő
