2024. február 10., szombat

Dr. Bistey Zsuzsa: Arkangyali parafrázisok a XXI.században


Dr. Bistey Zsuzsa klinikai szakpszichológus előadásából a modern ember szellemi fejlődéséről.


Az előadó emellett az emberiség egyetemes sorskérdéseiről, Európa jövőjéről és az egyén ebben játszott szerepéről is beszélt.

Az Őrségben, Ispánkon élő és dolgozó szerző e gondolatokhoz kapcsolódóan mutatta be Arkangyali parafrázisok a XX., XXI. században című kötetét, melyről elmondta: a tudomány fejlődésével párhuzamosan a mai kor asztrofizikusai is hajlanak arra, hogy az univerzum sokkal inkább isteni teremtés műve, mint véletlenszerűen kialakult mechanizmus.

– Bujkál az emberi történelem mélyén egy makacs ritmus, ami 350 évet jelent, ezzel a ritmussal váltja egymást a hét arkangyal – magyarázta dr. Bistey Zsuzsa. 
– A hét arkangyal példamutató kooperációban működik együtt, közösen teljesítik a teremtési tervet, figyelmük középpontjában az ember áll. Az arkangyalok különböző tulajdonságokkal bírnak, és megvan a szerepük a történelemben. A 16. században ritkán készítettek olyan térképet, ahol a földgolyó fölé nem rajzolták oda a szellemi hierarchiát: angyalok, arkangyalok, archék. Majd a felvilágosodással mindezt az ember elfelejtette. Jelenünkben Mikael (Mihály) arkangyal – a szellemi hierarchia feje, aki annak idején kiengedte a kozmikus intelligenciát a világba – átvette a hatalmat elődjétől, és saját periódusában az emberiség felemelése a feladata, ami most Közép-Európára koncentrálódik – hangsúlyozta a spirituális tanító.

Dr. Bistey Zsuzsa a lenti városi könyvtárban tartott előadásán 
Fotó: A szerző

E folyamatban az ember szerepe, hogy megtanuljon gondolkodni, vallja az író, hogy ne mások véleményével fedje le életét, ám ehhez komplett ébredésre van szükség.

– A jövő emberéről ma úgy gondolkodunk, hogy benne a fizikai, lelki, szellemi lét harmóniában találkozik, úgy tekinti magát, mint a világsors aktív részesét, és felelősséget vállal a további fejlődésért – foglalta össze dr. Bistey Zsuzsa, a Filantroposz Műhely alapítója annak gondolatiságát. 
– Az érdeklődés, a figyelem, a fegyelem, az odaadás és a türelem mind olyan képesség, amit vissza kell hozni az emberi lélekbe. Ez az elképzelés nem utópisztikus, hiszen a képesség mindenkiben ott van, csak építettünk egy, a homályt erősítő civilizációt, amiből ki kell lépni. Mikor, ha nem most? Szemünk előtt tűnik el egy több ezer éves civilizáció, és rajtunk múlik, hogy valóban így lesz, esetleg egy teljesen új kultúrcsíra nő ki Európa közepéről. A helyzet kockázatos, ugyanakkor izgalmas, tele van lehetőségekkel. Mindenkiben van félelem, mert már rég elszakadtunk a szellemi tudástól, felelősségtől, de nincs más út. A modern emberi értelem képes a szellemet befogadni, megérteni, és ha megértette, akkor tudja életében aktualizálni. Félő persze, hogy elnyomja a kényelem, a félelem az önismerettől, de ha erőt tudunk venni önmagunkon, csodálatos dolgok történhetnek az emberi lelkekben.

Arról is beszélt az író, hogy Európa ma nem veszélyben, hanem ébredőben van. A XXI. század emberisége a tudatfejlődés új korszakába lépett, a materializmus 200 éven át uralkodó ideológiája visszavonulóban van. A jelenkor emberében szükségszerűen ébredt az igény, hogy a világ valóságának fizikai és a szellemi felét összeillessze, hogy megjelenhessen a kornak megfelelő szellemi kultúra. Ez Európa népeinek közös feladata. Európa épp most teszi meg az első lépéseket fontos történelmi, szellemi feladatának beteljesítéséhez, tette hozzá dr. Bistey Zsuzsa.

forrás: KOROSA TITANILLA - zaol.hu

- - - - - 

Bistey Zsuzsa - Arkangyali parafrázisok a XXI. században 
Szent Mihály impulzusa - videó
forrás:lentitv