2024. február 7., szerda

Müller Péter: Játék az életünk - Ludus Amoris


"Amíg kedvem van játszani, írok. Nem az olvasóimnak, hanem a játszótársaimnak. Csak együtt lehet." 
- Müller Péter -

Müller Péter

"Ha megkérdeznéd, melyik az a két szó, ami a legfontosabb az életemben, azt felelném: a játék és az öröm. A többi már ebből következik, sőt ez a kettő is egymásból, mert az öröm abból születik, hogy játéknak tartjuk az életet. Gondolkozni is örömmel kell, és szeretni is csak azzal lehet. Ahol a gondolkodás gond, és a szeretet szenvedés, az nem igazi gondolat, és nem igazi szeretet. Ludus amoris azt jelenti, hogy a teremtés nem más, mint a Teremtő örömteli játéka. A világ is, a szerelem is. Nem véletlen, hogy az "evangélium" szó azt jelenti: örömhír.
Volt már, hogy kijelentettem, valószínűleg nem írok több könyvet. De amíg kedvem van játszani, írok. Nem az olvasóimnak, hanem a játszótársaimnak. Játszani csak együtt lehet"


„Ludus amoris”, ez művének alcíme, mely a keresztény misztika szerint azt jelenti, hogy a világ nem más, mint Isten teremtő játéka. A földi élet nem bűnbeesés és bukás következménye, hanem egy játékos és szerető Teremtő műve. Ez az eredendő, örömteli játékkedv, kivétel nélkül, minden emberben benne van. Ezzel születtünk, és ezt nem szabadna soha elfelejtenünk.

Müller Péter egész életét a színházban töltötte. 1956 tavaszától a mai napig. Ott szerezte legmélyebb szellemi és lelki tapasztalatait, amelyekről ebben a könyvében mesél, és ezeket szeretné elmondani az olvasóinak. Arra biztat, hogy sorsunkat ne gondterhelten és szorongva éljük, hanem önfeledt örömmel játszva. Földi létünk nem egy komor és szigorú sorsfeladat. Nem nyomasztó nehézségek és fájdalmas emlékek sorozata, hanem játék. Ennek a módját kell megtalálni a hétköznapi sorshelyzetekben, a születéstől egészen a végső búcsúzásig. Ezt az őstitkot, hogy játék az életünk, gyermekkorunkban még tudjuk, csak a körülmények nyomására elfelejtjük.

A szerző reméli, hogy sikerül az olvasóinak átadni azt derűs, harmonikus és játékos életszemléletet, amivel az életét éli, és amiből ez a könyv is született.

- forrás:artnews.hu -

- - - - - 

JÁTÉK AZ ÉLETÜNK - videó
forrás: M5


Müller Péter: „derűvé kell oldani a bennünk lévő reménytelenséget.” - videó
forrás:LélekKözösség Peller Mariannal


A Lélekközösség a Sláger FM-en adásában Müller Péter íróval beszélgettünk legújabb könyve, a Játék az életünk kapcsán, többek között az eredendően bennünk lévő örömről, és arról, miért és hogyan nyomjuk el magunkban ezt a játékos derűt. Felelevenítjük azt az életét végérvényesen megváltoztató eseményt, amikor az 1956-os forradalom idején meglőtték, valamint mesél, édesanyjáról is, aki a legnagyobb szörnyűségek ellenére is tudott csodálatos derűvel élni.
- LélekKözösség Peller Mariannal -