Élet a halál után 2.

Minden rezgésből áll

A huszadik században a nyugati tudomány megértette, hogy voltaképpen minden szilárd tárgyat láthatatlan rezgések alkotnak. Gyermekkoromban úgy láttam a szilárd tárgyakat, mint amelyek nagy hányada a föld elemből áll. 

Másképpen megfogalmazva azt mondták, hogy a szilárd dolgoknak sűrű a rezgésük, vagy hogy ezek alacsonyabb szinten rezegnek. A légies dolgok rezgését finomabbnak vagy magasabb szintűnek tekintették, ám ebben az esetben a „magasabb” vagy „alacsonyabb” nem értékítéletet jelent, mindössze a sűrűség mértékét jelöli.

Mint ahogyan az anyagi dolgoknak is különböző síkjai vannak, ugyanúgy különféle szellemi síkok is léteznek, ami megbotránkoztató gondolat a jámbor, többnyire ír katolikus atyáknak, akik iskolai tanáraim voltak. Számukra az egyetlen szellem a mennyekben lakozó Szentlélek volt. Mi, gyerekek elég okosak voltunk ahhoz, hogy ne hangoztassunk más nézetet, ám világegyetemünket csak úgy tudtuk felfogni, hogy ha a föld egy sűrű szellemi világ, akkor létezniük kell magasabb szellemi síkoknak, vagy ahogyan mi ismertük, lokáknak is, amelyek a nyugati misztikusok körében „asztrális síkokként” váltak ismertté. Csaknem végtelen számú asztrális sík létezik, amelyek alacsonyabb és magasabb szintű asztrális világokra oszlanak, és közülük még a legalacsonyabb szintű rezgésszáma is magasabb, mint az anyagi világé.

A Nyugat már régóta nem igyekszik meghallani a szférák zenéjét, Indiában viszont hisznek abban, hogy egy finoman hangolt tudatossággal rendelkező személy elindulhat befelé, és hallhatja a különféle magasabb síkok rezgését. A különböző érzékszerveken túli érzéknek (ESP) vagy tanmatrának köszönhetően láthat, hallhat, tapinthat és ízlelhet ezeken a síkokon, akárcsak mi az álmainkban. Ezek az érzékek rugalmasabbak az öt durva érzékszervünknél, amelyek a külvilág tárgyaira reagálnak; az öt tanmatra az elmére reagál. Az asztrális síkon például láthatjuk a fizikai testünket, de annak kora pillanatról pillanatra változhat.
Az alacsonyabb szintű asztrális síkokon érzékszerveken túli jelenségekkel, tisztánlátással, telepátiával és az öt durva érzék más jellegű finomodásával, illetve kísértetekkel, testetlen lelkek jelenéseivel és olyan szellemekkel találkozhatunk, amelyek ilyen vagy olyan okból „megrekedtek”.

Asztráltestek kivetülése

Az indiai hagyományban minden fizikai testhez asztráltest tartozik. Asztráltestünk a fizikai test tökéletes mása; van szíve, mája, karja, lába, arca stb., de mivel magasabb rezgésszinten működik, a legtöbben nincsenek tudatában ennek a testnek. Életünk során a fizikai test a lélek ruhájaként szolgál; úgy jeleníti meg, mintha az anyagi világban helyezkedne el. A halál beálltával, amikor a fizikai test bomlásnak indul, a lélek az anyagi síkon töltött létével, tehát korábbi élete rezgésével leginkább összhangban álló asztrális síkra lép.
A halott első állomása az asztrális síkok valamelyike. A test nélküli lélek, látván éppen véget ért életében helyes és helytelen, öröm és fájdalom egyensúlyát, ekkor kezdi feldolgozni karmikus tapasztalatait. Az önvizsgálat révén, amikor már nem nehezedik rá a fájdalom és a szenvedés terhe, mivel azok tapasztalatai utat engednek a megértés világosságának, fokozatosan felemelkedik a szellemibb asztrális síkok magasabb szintű rezgéseihez.

Az általános felfogás, miszerint oda megyünk, ahova tartozunk, régen könnyűszerrel megnyugtatta az elmémet. Úgy képzeltem, hogy a kutyák a kutyamennyországba mennek, és azok az emberek, akik szerették őket, csatlakoznak hozzájuk. A rossz emberek pedig többé nem bántanak senkit, csak saját magukat, mert egyfajta karmikus börtönben lesznek elszigetelve. Ez vigaszt nyújtott, és biztosítékot jelentett, hogy mindenki jó helyre került, aki egykor szeretett, de már eltávozott. Szemléletemnek azonban voltak korlátjai. Sohasem voltam biztos benne, hogy nagyapám az apjával találkozott-e a túlvilágon, aki megmutatta neki, hogyan tovább, vagy ezt a feladatot angyalok, megvilágosodott szellemek végezték-e el. Sokkal később, amikor tanulmányozni kezdtem a karmát, felfedeztem, hogy halálunk után ösztönzéseink megmaradnak. A lélek vágyaitól hajtva megy egyik asztrális síkról a másikra, és a saját fejlődéséhez szükséges képeket, embereket, vezetőket és asztrális lényeket vetít ki, akár egy álomban.

Ezek a síkok egytől egyig a Szellem képzeletében születtek meg, mint ahogyan az anyagi sík is. A Szellem indiai megfelelője Brahman, amely maga a Minden, a létezés összes síkját betöltő egyetlen tudat. Ám egy igen régi kultúrához illően az indiaiak nem veszik olyan szigorúan a szóhasználatot. Istennek, Rámának, Sivának vagy Mahésvarának is neveztük.

(Deepak Chopra: Élet a halál után)

Élet a halál után 1.

Mit jelent számomra a halál?

Egy rövid kitérővel elmondanám, mit jelentett számomra akkoriban a halál és az, ami utána következik. Ez nagyon ezoterikus területnek tűnhet a ma embere számára. Ha így is van, a könyv elolvasása után mindenki közelebb kerülhet hozzá. S legyen bár misztikus és egzotikus, én innen indultam.

Gyermekkoromban az átalakulást tekintettem a legvarázslatosabb dolognak. A halált ideiglenes állomásnak láttam a lélek soha véget nem érő utazásán, amely egy földművest királlyá vagy egy királyt földművessé tehet. Az előttünk álló és mögöttünk sorakozó végtelenül sok élet lehetősége azt jelentette, hogy a lélek száz és száz mennyet és poklot tapasztalhat meg. A halál semminek sem vet véget; végtelen kalandok előtt nyit utat. Ám egy mélyebb szinten jellegzetesen indiai vonás nem vágyni az állandóságra. A vízcsepp párává válik, amelyet nem látunk, a párából viszont gomolygó felhők keletkeznek, a felhőkből pedig visszahullik az eső a földre, hömpölygő folyamok alakulnak ki belőle, és végül összeolvadnak a tengerrel. Meghalt-e a vízcsepp mindezek során? Nem, minden alkalommal másként fejeződött ki. Ugyanilyen káprázat az, hogy térben és időben rögzített testem van. Egy vízcsepp a testemben az előző nap még óceán, felhő, folyó vagy forrás is lehetett. Erre emlékeztetem magam, amikor a mindennapi élet kötöttségei túlságosan megbéklyóznak.

A gyermekek és a halál

A hagyományos nyugati vallások a másvilágot az anyagi világhoz hasonlónak tekintették. A mennyország, a pokol, a purgatórium vagy a túlvilág más birodalmai valamely távoli térségben, az égbolt felett vagy a föld alatt helyezkedtek el. Gyermekkorom Indiájában a túlvilág egyáltalán nem valamiféle hely volt, hanem egyfajta tudatállapot, a létezés sokmillió síkjának egyike, amelyben a mindenség a létét ünnepli.

Ha megkérdeztem a nagymamámtól, hogy hol van a mennyország, mindig a házra mutatott, ahol éltünk, és nemcsak azért, mert tele volt szeretettel, hanem mert tudta, hogy minden további nélkül egyszerre sok világ is elfoglalhatja ugyanazt a teret. Ezt ahhoz hasonlíthatnánk, mint amikor egy nagyzenekart hallgatunk, amelyben vagy száz hangszeren játszanak, és mindegyik hangszer hangja ugyanabban a térben és időben van jelen. Ha úgy kívánjuk, a maga egységében hallgathatjuk a zenét, de figyelmünket egy adott hangszerre is irányíthatjuk, sőt még az egyes hangokat is elkülöníthetjük, amelyeket ezen a hangszeren játszanak. Egyik hangrezgés sem szorítja ki a másikat. Ha fülünk csak egyetlen hangot volna képes hallani, nem észlelnénk a zenemű többi részét. Ha hallása több, ám azonos hangtartományban lévő hangra – mondjuk a hegedűére, a fuvoláéra és a kisfuvoláéra – terjedne ki, a valóság nagy részétől el lennénk zárva, mert csupán egy szűk hangsávra volnánk ráhangolódva.

A természetben minden rezgés egyidejűleg létezik, de csak azt tapasztaljuk meg, amit látunk. Természetszerűleg tartunk attól, amit nem látunk, és mivel a halál elragadja a szemünk elől az embereket, félünk tőle. Ezzel szemben csakugyan védtelen voltam én is. Egy kedves háziállat halála nyugtalanná tett és elszomorított; nagyapám halála, amely váratlanul, az éjszaka közepén következett be, teljesen kétségbe ejtett. Öcsém fel-alá rohangált a házban, miközben azt kiáltozta, hogy „Hova lett? Hol van?”. Csak évekkel később jöttem rá, hogy erre az „itt és mindenütt” a helyes válasz.

A különféle létsíkok a tudat különböző rezgéstartományait jelenítik meg. A fizikai anyag világa csupán egy bizonyos rezgésszám kifejeződési formája. (Évtizedekkel később lenyűgözve olvastam, hogy a fizikusok szerint a világegyetemnek van egy háttérzaja, amelynek jellegzetes hangja a zenei B-hez hasonlít, habár rezgésszáma milliószor kisebb, mint az ember által hallható hangoké.)

(Deepak Chopra: Élet a halál után)

A gondolkodás hatása életkörülményeinkre

Ha megvizsgáljuk cselekedeteink rugóját, konfliktusaink, gátlásaink, külsõ és belsõ bonyodalmaink viharos idegéletünk eredetét, minden esetben rátalálunk a démoni elemek zsarnoki uralmára.

E démonok sokszor õszintén magasrendû szándékaink és jobb belátásunk ellenére alig elviselhetõ belsõ válságokba sodornak bennünket. A mélypszichológia szellemünk elõtt láthatóvá teszi, tudatosítja ezeket a démonokat. Kinyomozza nevüket. Elárulja legkarmosabb dühvel védett titkukat ; azt ugyanis, hogy sebezhetõségük függõségükben van. Létük pusztán sóvárgás és indulat. E határtalan, õrjöngõ éhséghez eszközöket, testet az ember ad nekik. Az ember karjával ölelnek, kezével ütnek, ölnek, marcangolnak. Az ember érzékein, idegein át ízlelik a kéj és kín, az öngyilkos félelem extrém ízeit. Amilyen mértékben alávetjük magunkat befolyásuknak olyan mértékben uralkodik el bennünk e démoniság alapjellege, az anarchia, amilyen mértékben erõtlenedik a szellemi kontroll s a fizikum egészséges egyensúlytörekvése, olyan mértékben nyer hatalmat a szervezetben különféle betegségek tömege szervi bajoktól a szorongásos neurózisig és idegösszeomlásig.

Most lássuk e folyamatot gyakorlattá fordítva! Hogyan nyer a démon fokozatosan hatalmat fölöttünk? Milyen módon engedünk át neki egyre több területet? Miképpen tesszük lehetségessé számára a besurranást intellektusunk klauzúrájába, ahol azután énünket megbénítja, detronizálja, s ezzel létrehozza a kaotikus érzelmek, indulatok és szenvedélyek pusztító diktatúráját.

Mindenekelõtt tudnunk kell, hogy a démon láthatatlan, s minden cselekvése álcázott. Célja felé nem hirtelen tör, hanem fokról fokra, mégpedig az ösztönök hüllõravaszságával.

A szervezet központja az agy. Mindenfajta életmûködés az agyból indul ki, és minden benyomás oda érkezik be. A látható organizmus mögött álló magasabb impulzusok is e precíziós közvetítõ állomáson keresztül hatolnak a fizikumba, tehát az érvényesülést keresõ mélységi erõknek sincs módjukban megkerülni.

Az akaratnak, amely uralomra tör, legelõször az ember gondolkodását kell befolyásolnia. A gondolattartalom, az agyat átható szellemi atmoszféra az az absztrakt esszencia, amely a tudattalan mûködési parancsokkal együtt szétárad, szétsugárzik a szervezetben, és determinálja egész magatartását. Kóros irányú megváltozása katasztrófát jelenthet nemcsak idegéletében, hanem fizikai szervezetében is.

Ha egy impulzus e gondolatközpontba hatol, megrögzõdik, és atmoszférát teremt, azt a homályban tevékenykedõ démoni elemek már megvalósíthatják az organizmusban. Legális módon polgárjogot nyertek rá. Mûködésük tehát kettõs. Különféle szubjektív, érzelmi hatásokon keresztül megadják az impulzust, vagy egyszerûen a külvilágból érkezõ negatív benyomásokat mélyítik el névtelen indulatokká, szorongássá, azután a gondolattá született romboló szándékot véghezviszik.

Vegyünk példaképpen egy olyan embert, aki a világgal és önmagával diszharmonikus viszonyban lévén, minden benyomást, amely éri, keserû, sötét, baljóslatú szentenciákká ültet át. Furcsa kielégülést talál abban, hogy sérelmeit, véleményét a legmérgesebb, legmaróbb fogalmakba öltöztesse. Ezek a fogalmak gonosz, csüggesztõ, életkedvõrlõ tartalomtól gõzölögnek, s olyan légkört árasztanak, mint egy hullakamra. S ott rögzõdnek az agyban, ahonnan az összes mozgató- és érzõidegek fõvezetékei, csatornái nyílnak. Ennek következtében mi történik? Az egész pszichikai és fizikai szervezet kezd fokozatosan hozzáalakulni a szerencsétlen vezérideához. Az olyan ember magatartása, viselkedése, külsõ és belsõ légköre olyan, hogy kedélyélete, depressziója állandósul. Átmeneti kellemetlenségekbõl tartós nehézségek válnak. A körülmények mintegy varázslatra halmozni kezdik a "pesszimisztikus" világnézet igazolását. Ez azonban nem elég. Emésztési zavarok esetleg cukorbaj lép fel nála. A sok ráhalmozódó baj levertté, elkeseredetté teszi. Lefogy. Rosszul alszik. Ólmosan fáradt. Nincs munkakedve. Nincs ötlete. Ingerült. Tartása esett, görnyedt. E görnyedt, rejtõzõ, védekezõ tartás következtében nem lélegzik rendesen, s szervezete oxigénegyensúlya felborul. Az oxigénszegénység valóságos vérszegénységhez vezet, és ez további kórságok egész lavináját zúdítja rá. Ráadásul minden barátja elfordul tõle. Nincs senkinek türelme hozzá. Panaszait elhárítják, láthatólag unják. Állása is veszélybe kerül. Családjával összevész. Egyedül van "az aljas, önzõ, könyörtelen világ közepette, testi-lelki nyavalyáknak kiszolgáltatva". Íme, az ábra.

Micsoda dühödt tiltakozást váltanánk ki vele, ha ezen a ponton rámutatnánk, hogy zuhanó, szétbomló szervezete, rossz sorsa meglódítója maga az áldozat volt. Hogy belõle vetült drámájának minden mozzanata. Ítéletét õ szövegezte meg, õ adta át a végrehajtó szerveknek: ösztönei, indulatai, szubjektív, zûrzavaros érzésvilága démoniak. A többi esemény már ebbõl következett. Kedvetlensége kedvetlenséget szült iránta. Bizalmatlansága bizalmatlanságot eredményezett, ez pedig visszahatott önbizalmára, és megmérgezte. Ügyetlenné, félszeggé vált. Minden feléje irányuló mozdulatból támadást lekicsinylést vélt kiolvasni, tehát "elhárított", õ provokált elõször. Nyugtalan, elégedetlen, szorongó áramoktól túlfeszült idegrendszerébõl harapós szikrák pattantak minden irányba, de környezete ennek következtében való elhúzódását, menekülését látva, õ érezte magát megvetettnek, üldözöttnek. Hibát hibára halmozott. Görcsös, idõszerûtlen, kétségbeesett kísérleteket tett a belõle folyó akciók reakcióinak erõszakos leküzdésére. Pózokat öltött, ágált, nevetséges túlzásokba esett vagy siránkozott, indulatkitörésekkel zsarolt, mire hóbortos, árnyakkal hadakozó futóbolondnak nézték. Még olyan jóakarói is megrendültek benne, akik addig sajnálták, és próbálták megérteni állapotát.

A végtelenségig lehetne sorolni, elemezni az egyetlen végzetes mentális expozícióból eredõ és minden irányban kiterjedõ láncreakciókat, amelyek az ember testi és lelki erõit felmorzsolhatják. A fenti példa szinte kibogozhatatlan bonyodalmakká szövõdött csõdtömegének magjában mindössze néhány, szokássá lett, mágikus erõvel beidegzõdött gondolat sötét formulája izzott, s e formula hatott ragályhordozó baktériumoknál gyilkosabb kórokozóként. A példát persze szándékosan rajzoltuk fel ilyen éles vonásokkal és drasztikus színekkel, hogy tudatosítsuk lazára engedett, felelõtlen gondolkodásmódunk veszélyeit.

Át kell értenünk végre teljes súlyában, hogy minden testet öltött dolgunk nemzõje a gondolat, nemzõje betegségeinknek, kudarcainknak, balsorsunknak is. Egészséges, konstruktív, harmonikus gondolatok egyensúlyt hoznak létre szervezetünkben éppúgy, mint körülményeinkben.

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Az 5-ik Dimenzióról

                                           Szeretnék az 5-ik dimenzióról írni pár sort.
Az 5-ik dimenzió nem egy hely ahová el fogunk jutni, az 5-ik dimenzió egy rezgés, egy létállapot, amit el kell, hogy érjünk és ezt a tudatosságunk átalakításával érjük el. Mit jelent a tudatosságot átalakítani?

Azt, hogy kifejlesztjük magunkba a pozitív minőségeket, mint a hála, a bizalom, hit, megbocsátás, megértés, könyörület, szeretet magas frekvenciáját… ezek a minőségek, nem intellektuális fogalmak, hanem érzékelhető energia, egy olyan energia, amely egész fizikai testünket is áthatja, minden belégzéssel, minden kilégzéssel. Ezt az isteni energiát szívjuk magunkba és ez érzékelhető. És ezt csakis úgy lehet elérni, ha minél hamarabb felelősséget vállalunk önmagunkért, és nem hárítunk. Amikor tökéletesen tisztában vagyunk, hogy senki sem felelős azért, ami velünk történik, hanem mi vagyunk azok, akik döntenek a saját sorsunk felett. Amikor rájöttünk, hogy az olyan alacsonyrezgésű energiamintákat kiiktatjuk a tudatunkból, a szívcsakra kezd megnyílni, amikor rájövünk, hogy mi vagyunk a Teremtők, akkor emelkedni kezdünk, akkor közeledünk az 5-ik dimenzió felé…és csakis akkor integrálhatodik globálisan ez a rezgés, amikor mindenki személyesen, egyénileg, átesett ezen a változáson. Ezt senki nem tudja valaki más helyett elvégezni…

Ma nagy lehetőségünk van, és pedig az, hogy az egész Teremtés támogatásával dolgozhatunk, most a fátyol túlsó oldaláról nagyon sok olyan fénytestben élő entitás húzódik közel a Föld szférához, hogy segítséget nyújtson azoknak akik készen állnak rá.

Semmit nem kell tennünk, csak engedni, hogy emlékezzünk, hiszen mindent már tudunk, csak elfelejtettük…

Mesterem azt mondja:

„Tedd fel magadnak a kérdést a szíved szentélyéből, és várd a választ. A szíved szentélye egy szakrális tér, ahol minden kérdésedre érkezik a válasz, feltéve ha azt kellően lecsendesítetted. Az első kérdés, amit fel kell tenned, és ez teljesen a szíved mélyéről kell hogy érkezzen az, hogy „ ki vagyok Én?”. Ez a legfontosabb kérdés! Természetesen, ha csak az ego, a személyes én, kíváncsiságából teszed fel a kérdést, az Univerzum, a Magasabb Akarat csupán az ego fantáziájának fogja minősíteni. A kérdés a szíved mélyéről érkezzen, azzal a határozott tudással, hogy tudni akarod ki is vagy Te valójában. Amikor ráébredsz isteni Éned esszenciájára, akkor kezdődik a felemelkedés, akkor kezd megnyilvánulni, egy olyan erő, amiről addig fogalmad sem volt, hogy létezik.

Amikor harmóniában vagy a Forrással, akkor a szeretet magas rezgését fejezed ki, ami nem más, mint az egész Univerzum mozgatórugója”.

Amikor azon dolgozunk, hogy gondolatvilágunkat átalakítsuk, akkor le kell mondani arról, hogy „saját+ gondolatokat” fejlesszünk ki.

Amikor sikerül, vagy képessé válunk kilépni saját érzelmi, (asztrális) késztetéseinkből, amihez sokkal, de sokkal nagyobb mentális erő szükségeltetik - mint ahhoz, hogy a Taro vagy Asztrológia, vagy hasonló szimbólumok által megfejtsük önmagunkat, ami nem más mint hárítás, vagy netán a karmát felhasználni mint kibúvót, hogy mentesítsük magunkat a felelősség vállalásától - akkor az éteri testben felébrednek az új erők.

Az emberiség megkapta azt az óriási kegyelmet, hogy a Sors- karma (berögzült program amit leszületéskor magunkkal hoztunk), eltöröltetik, maradt az Élet-karma, már nem mutathat kifelé, kénytelen vállalni a felelősséget önmagáért, már nem kifelé, hanem ellenkező irányba kell haladnia, befelé, és ott megtalálni a Tudást. Ez a Vízöntő korszaknak a csodálatos hozadéka.

Amikor felismerjük, és tisztán látjuk a sötét oldalunk megnyilvánulását, megnevezzük és tudatosan ráirányítjuk tudatosságunk fényét, akkor ezt a sötétséget, a kozmikus szabadság egy magasabb rezgéstartományba helyezzük, így vissza tudjuk állítani a fényoldalunk magas rezgését, és így a kozmikus törvényekkel, illetve princípiumokkal, harmóniában működünk. És ezt minden más alacsonyrezgésű megnyilvánulással megtudjuk tenni, úgy mint a düh, irigység, bosszú, féltékenység, félelem, stb.

Amikor szívünk csendjét, az elme szolgálja és olyan frekvencián, olyan magas rezgést tart fenn, akkor befogadóbbá vállunk és kezdjük megérteni az Egységhez való tartózást. Ha ismerni akarjuk azokat a titkokat, amik a fátyol másik oldalán vannak, a szív rezgésén keresztül kell tapasztalnunk.

Vannak olyan módszerek, amik segítenek, hogy megtaláljuk szívünk szentélyét, amik megkönnyítik az utazást, feltéve, hogy felismerjük: szükséges a változás. Minden ember, megkapja azt a kegyelmet, megkapja a lehetőséget, hogy átalakítsa önmagát, hogy lépjen, hogy spirituálisan fejlődjön. Csak nem mindenki él vele, vagy nem veszi észre, vagy ha észre is veszi, a 3-ik dimenziós visszahúzó erői, nagymértékben hatnak rá, és képtelen kimászni a mélységből. Nem ismeri fel, hogy csupán egy aprócska dolgon kellene változtatni, éspedig a gondolat energia áramlásán, és engedni, hogy az elvégezze a munkát helyette.

Ma, még az emberiség nagytöbbsége azonosul a fizikai testével, és fogalma sincs arról, hogy létezik egy másik világ. Ez egy nagyfokú feszültséget kreál a társadalmunkban. Hiszen minden a félelmen alapszik. A kórházak kiürülnének, a gyógyszertárak bezárnának, ha az emberiség felébredne, és igazából tudná azt, hogy ki is Ő valójában. Csak valahogy, senkinek sem érdeke, hogy ez megtörténjen. A vallás, a hagyományos értelemben, már nem nyújt segítséget, a tanítások oly mértékben torzultak, hogy nyoma sincs a világos beszédnek. Egy anekdotát olvastam, hogy réges-régen, élt egy megvilágosodott Mester, akinek sok tanítványa volt, és volt egy macskája is. Mivel a macska zavarta a meditációkat, megkötözték.
Ezt rendszeresen tették, amikor meditálni akartak. Már szokássá vált, és a Mester halála után is, rendszeresen megkötözték. Egy fajta szertartássá alakult! Amikor kimúlt a macska, akkor beszereztek egyet, és kikötötték. Évszázadok után az elöljárók, az elit, egy csomó tanulmányt írtak, és vita indult, a macska színéről, a macska kikötési módjáról. Egyszóval megfeledkeztek a lényegről, és ez történik még ma is. Azt látom, hogy a vallási vezetők, az elit, ma is, csak a macskával foglalkoznak és minden vallás bizonygatja igazát, miszerint az ő macskájuk a legszebb, a legjobb és a legigazibb.

Az embereknek tiszta, világos beszéd kell, mindenkiben ott lapul a Bölcsesség Mestere, és mindenki tudja azt előhozni önmagából, csupán egy aprócska kis segítség kellene: a világos beszéd, tiszta szó, és elfelejteni a macskát… Megismertetni talán az embereknek az igaz valójukat, felkészíteni őket a felnőttkorra, arra hogy vállaljanak önmagukért felelősséget, hogy tudják azt, hogy minden, ami egy ember világában történik, semmi más, mint visszatükröződés. Hiszen az Univerzum törvényei szerint, minden, ami velem szembe jön, azt én magam teremtettem. Ha nem tetszik, akkor változtassam meg! Erre a hogyanjára kellene tanítani az embereket, és mellőzni a macska szerepét. Ez annyira egyszerű, és éppen ezért, kreálunk egy filozofikus ideológiát, oly mértékű mellébeszéléssel, hogy ha lehetséges, csak nagyon kevesen értsék meg, vagy egyáltalán, ne is ébredjenek fel a mély álomból, mert alvó állapotban, az embereket sokkal jobban lehet manipulálni.

Ember! Ébredj fel! Ne engedd, hogy bábú légy! Vedd kezedbe életed irányítását! A Delphoi jósda falára ez állt: Ismerd meg magad, és megismered a világegyetemet! Hermes Trisgemistos is ugyanezt mondja: amint fent úgy lent, amint lent úgy fent. Nagyon egyszerű analógiákkal akartak rávezetni arra, hogy vegyük kezünkbe az életünk irányítását, ismerjük meg magunkat, vállaljunk felelősséget magunkért, és mindenért, amit teremtünk a világunkba, a mi kicsiny világunkba. Amikor itt rend van, akkor a nagy világban is rend lesz, mert az igazodik hozzánk. Az emberiségnek fel kell nőnie, itt az ideje, és a Vízöntő korszak, ebben nagymértékben segítségünkre van.

Azt is elismerem, hogy módszerekből van bőven mostanában, éppen ezért, ha megszületik a vágy a tökéletesedésre, akkor megérkezik a megfelelő vezető, éppen az, aki abban a „fejlődési stádiumba” tud segíteni, akár egy baráti beszélgetés közben, akár egy könyv elolvasása közben.

Egyik pillanatról a másikra senkinek sem sikerül. Mint mindent, itt is fokozatosan leszünk mesterei, ennek a tudománynak. Atlantiszban, az emberek spirituális képességekkel születtek, nekünk fel kell ébreszteni ezeket az alvó, elcsökevényesedett képességeinket, kitartó gyakorlással.

Ha azonban elkezdünk rendszeresen gyakorolni, akkor nagyon hamar revitalizálhatjuk testeinket, úgy a fizikait, asztrálist mint a mentális testünket egyaránt.

Amikor megtanuljuk helyesen használni elménket, felfedezzük valódi énünket, és elkezdünk különbséget tenni önmagunk és a bennünket rabságban tartó körülmények között.

Amikor gondolat-vágy elementálokat alkotunk, akkor, isteni szubsztanciával dolgozunk, nem anyaggal és ez nagy felelősséggel jár. Az anyag, mint mester gonosz, de mint szolga áldás, ezért kell törekedni, megérteni és uralni az anyagot, hogy szolgáljon minket és ne uralkodjon felettünk.

Az anyag lehetővé teszi a Én-tudatunk fejlődését, tapasztalatokat szerzünk általa. Ha valamit szilárdnak képzelünk, az, azért van, mert az adott tárgyal, azonos frekvencián rezgünk.

Pl. egy házat nem tudunk csak úgy felépíteni, ha nincs ott az elme kreativitása. A magasabb síkokon vannak –az ideák világába, olyan megváltoztathatatlan törvények és okok, az archetípusok, ősképek, ezek alkotják a jelenségek valódi okait. Nincs olyan titok, amit a karma egy napon, fényre nem hozna, mivel mi, mint életjenségek, nem a holt anyagban létezünk, hiszen nézzünk körül: minden FÉNY.

A tudatlanságban élő ember „Vagyok, Aki Vagyok” része, semmiben nem különbőzik a nagy misztikusokétól. Semmiben. Ez nem az Én felfedezésének kérdése, hanem kifejezésének kérdése. Amikor rájövünk arra, hogy ki vagyok Én, akkor ennek megfelelően fogom magam kifejezni, ettől senki sem válik, sem kisebbé, sem nagyobbá. Csupán annyi történik, hogy szélesebb körből érkeznek benyomások, de az ember ugyanaz marad.

És most a megvilágosodás utáni hajszáról írnék pár mondatot.

Megvilágosodás - ez az, amit nagyon sok ember keres! keresi az „igazi gurut”, az „igazi” könyvet, az „igazi”gyakorlatot, az „ igazi” tanfolyamot, stb. és alig akad olyan, aki ráakadna a rengeteg szeminárium, tanító és út keresése közben, arra, amire oly mélyen vágyakozik. Nem azzal van baj, hogy a tanítok, könyvek, a mostanában divattá vált channellingek, nem közvetítenek értékes tanításokat. A probléma (és itt a kulcs!), azzal van, hogy a közvetítőt általában fontosabbnak tartják, mint magát az üzenetet!!

Ha valakinek energiatapasztalata volt valamelyik tanító mellett, spontán meggyógyult, vagy csupán emelkedett állapotba került, vagy megtapasztalták Isten jelenlétét, akkor továbbra is e tapasztalat közvetítőjével keresi a kapcsolatot, ahelyett hogy magát a tapasztalatot keresné. És így máris felemeltük a közvetítőt egy magasabb piedesztálra, kiválasztottat, vagy gurut kreálunk belőle, és így már nem a közvetítés lényegével foglalkozunk, hanem a közvetítővel. Ha netalán az imádott „gurunk”, illetve tanítónk, túlzottan emberivé válik számunkra, máris kialszik, vagy elutasításra vált az érdeklődés, hiszen nem tartotta be az ígéretét, vagy becsapott ez a rossz ember, mégsem volt mindenható, így tehát keresni kell egy másik „gurut”.

Az ezoterikusak a megvilágosodást keresik, legtöbben azonban a gazdagságot, a bűnőzök is azt remélik, hogyha pénzhez jutnak a lopás által az életük megváltozik. Végül is mindenki az abszolút biztonságot, boldogságot, a sikert keresi. És lám, így szemlélve, nincs is különbség, az ego bekúszott, és bármilyen spirituálisnak is képzeljük magunkat, mégsem különbözünk semmivel sem másoktól, csupán a fennhéjázó ego, csúfot űzött belőlünk.

Így hát, légy résen kedves kereső, és légy magadhoz nagyon szigorú, ha valóban az Igazságot keresed.

Akinek a tegnapon, a tegnapelőttön, vagy a holnapon, holnaputánon vannak a gondolatai, nem veszi észre azt a lehetőséget, amit a MOST kínál neki. Egy zen-bölcsesség azt mondja, hogy” A tudatosság, ti szerzetesek, minden”, és ez, nemcsak a megvilágosodáshoz vezető úton érvényes, hanem mindennapjainkra. Csak aki ismeri saját magát, az ismerheti fel Istent!!
Az ilyen emberek élő példájával, a feldolgozott tapasztalataiból, tanulhatnak a tanítványok, és csupán ehhez igazodva maradhatnak a fényhez vezető úton, de ne feledd kedves Kereső, hogy az úton mindig egyedül kell menned. Mindig!
Ha ezt valóban megértetted, elfogadtad, akkor közelében vagy a gazdagságnak, a megvilágosodásnak. Aszerint, hogy mit akarsz.

Ha van bátorságod befelé figyelni, akkor észreveszed, hogy sokan, akik csak önmaguk megtalálásával, és spirituális útjukkal foglalkoznak, szentnek és fontosnak tartják magukat, folyamatosan szellemi tanítókról, chennellingről, reinkarnációról, a pozitív gondolkodás, és egyéb divatos témákról beszélnek, „hát ez karmikus”, „ olyan közel érezlek magamhoz, az előző életünkben szoros kapcsolatban álltunk”,stb. ezek az elhangzott frázisok, és ehhez hasonló variációk a „magas spiritualitás” jeleinek bizonyulnak azok szemében akik tudatlanok, valójában a felületesség győzelme ez, hiszen alig akad valaki, az ilyen körökben mesélt dolgoknak, aki alaposan utána gondolna, vagy kicsit is befelé figyelne. Az ilyen körökben a mágia gyakorlatilag tilos, hiszen olyan sötét, rossz csengése van, és az ilyen helyeken a szeretet és a fénnyel akarunk élni. De ez valójában a felszín, hiszen történelmileg bizonyított tény, hogy a mágusok ősidők óta, olyan témákkal foglalkoztak, mint a hallhatatlanság, a szellemi lényekkel való kommunikáció, a gazdagság stb. És ugyanúgy, ők is, a tudatlanokat manipulálták, manipulálják az alvókat. Mert aki a szellemi dolgokat megérti, játszik az olyan emberrel aki ezt nem tudja, hatalma van a másik ember felett, mert a szellemi energiát nem fekteti bele a félelembe, a gyűlöletbe, haragba, megszabadult a sorompóktól a korlátoktól, nem szennyezi be magát, mert ezekre az energiákra szüksége van...

Nagyon fontos, kedves Útkereső, hogy figyeld a hasonló címkéket, és nem csak a címkéket, hanem ami mögötte van. Mert, ahogy a többi árucikkre is érvényes, a címke, nem feltétlen írja le, a tényleges tartalmat. Ahol szeretet, Isten és fény áll a címkén, ott valószínűleg csak néhány olcsó mázt találsz, egy átfestett festményt, csupán.

Valahol olvastam, hogy tanuljunk a gyengeségeinkből, hogy tovább formálhassuk az erősségeinket. Tanuljunk meg együtt élni gyenge pontjainkkal, tanuljunk meg nevetni magunkon, és tapasztaljuk meg, hogy milyen gazdaggá és tapasztalttá tesz, ha nem vesszük olyan komolyan a gazdagságot és a megvilágosodást. Csak akkor kapod meg, amire vágysz, ha először elengeded. Paradox ugyan, de így igaz! Mert amíg valamit akarunk, addig megfeszítjük magunkat, erősen akarjuk, nagyon koncentráltak vagyunk.
A megvilágosodás, az isteni, csak akkor áll be, ha már nem az akaratunkat állítjuk előtérben, hanem mindent eltudunk engedni, és ehhez kell a bátorság.

Kívánom kedves Útkereső legyen hozzá bátorságod az ÉBREDÉSHEZ!

(forrás:sites.google.com/site/balazsrozalia)

Multidimenzionális Tudat

A teremtés egésze mozgó, hullámzó, vibráló energia. A Szellem, a Forrás energiája gyorsabb ütemben vibrál az anyagnál és a kettő között több különböző szintű rezgés van. A frekvenciák közti különbség által alakulnak ki a különböző dimenziók, vagy valóságok.

Minden örökké változik, minden része az Egy Tudatnak. Minden dimenzióban, vagy szinten azonos egységtudat van, minden alkalommal más formában, a rezgésszinttől függően. Minél közelebb kerülünk a Forráshoz, annál magasabb a rezgésszintünk, és annál kevésbé válunk sűrűvé. Minél jobban eltávolodunk a Forrástól, annál alacsonyabb a rezgésünk és veszünk fel sűrűbb, anyagibb formát.

Definiciók:

A dimenziók különböző létsíkok szerveződése rezgésszintjük alapján. Minden egyes dimenzióra bizonyos törvények és elvek vonatkoznak, amelyek kizárólag annak a dimenziónak a frekvenciájája határoz meg.

A tudat fejezi ki a tudatosságot. Minden dimenzió lakója egyértelműen, könnyen, és az adott síkra minimális ellenállással funkcionál, mert a tudatuk rezonanciában van, együtt vibrál a dimenzió frekvenciájával.

A multidimenzionális tudat a tudatosság képessége több mint egy dimenzióban. Ahhoz, hogy multidimenzionális a tudattal rendelkezzünk, tudomásul kell vennünk, hogy bennünk rejlik a lehetőség, hogy kiterjesszük perceptuális tudatosságunk a fizikai síkon a felsőbb és alsóbb dimenziókra is.

A tudattalan azt jelenti, hogy az egyén nem ismeri, és nem képes reagálni a saját, vagy egyéb dimenziója belső és / vagy külső ingereire. A harmadik dimenziós emberek általában nem ismerik az első dimenziós, második dimenziós, és a negyedik dimenziós önmagukat. Az emberi tudattalan leginkább a fizikai test üzenetein keresztül érhető el, mint az önelemzés, álmok, és a meditáció.

A tudatos azt jelenti, hogy az egyén tudatában van, és választ tud adni saját dimenziójának ingereire. A harmadik dimenziós Én tudatában van annak, hogy mit képes érzékelni az öt fizikai érzékelés, a látás, hallás, tapintás, ízlelés, és szaglás által.

A Szupertudatosság az az ötödik dimenzió és felette lévő magasabb rendű tudat, ahol az egyének nemcsak saját dimenziójukban tudatosak, hanem az összes alacsonyabb és magasabb dimenzióban. A szupertudatosság öröklötten multidimenziós. A harmadik dimenziós Én a szupertudatosságot meditáción keresztül, imádsággal érhetjük el, ha teljességgel átadjuk magunkat a magasabb rendű tudatosság befogadására.

(forrás: Dr.Susan Caroll multidimensions.com
- galaktikusportal.hu)

Gyökeres változások lehetõsége

A "peches", negatív, csillagoktól leigázott ember szerencséjére a világon semmi nem olyan biztos, mint a változás. Változik az emberi szervezet, változnak a körülmények és az idõk.

Egyetlen sejt nem marad a fizikumban, amely azonos lenne a hét év elõttivel. Nos, e változás folyamatát a magunk által választott mederbe terelhetjük.

Ha fejlõdésünk menetének irányítását lomhán átengedjük az õrlõ, kényszerítõ körülményeknek, akkor a változás a sziklát kivájó víz munkájához hasonló lassúsággal megy végbe. Ha azonban lényünket határozott kézzel magunk irányítjuk, akkor az, ami lehetetlennek tûnt, egyszerre lehetségessé válik. Merev, nehézkes szellemünkben valóságos ideavénák fakadnak fel. S ebben semmi természetellenes nincsen. Mert a körülmények igen gyakran tennék velünk ugyanezt, ha felismernénk természetüket.

Nyilvánvaló, hogy az intelligens, különféle tehetségek és adottságok hatalmát magába rejtõ embernek nem kell szükségképpen megvárni a külsõ segítséget. Keresheti, elõidézheti a változást. Elébe mehet. Menetét hatalmas mértékben meggyorsíthatja.

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Fel kell fedezned, mi nem vagy

Maharaj: Valószínűtlen, hogy meg tudod mondani, hogy minek gondolod magad. Önmagadról alkotott elképzeléseid napról napra, pillanatról pillanatra változnak.

Ön-képed a legváltozékonyabb dolog, amivel bírsz.
A legteljesebb mértékig sebezhető, minden jöttment kénye-kedvének kiszolgáltatott. Haláleset a családban, a munkahely elvesztése, egy inzultus, és az önmagadról alkotott kép, amelyet személyiségednek nevezel, mélyen megváltozik.

Hogy megtudd mi vagy, előbb fel kell fedezned, mi nem vagy. És, hogy megtudd mi nem vagy, előbb gondosan figyelned kell magad, visszautasítva mindent, ami nem jár szükségszerűen együtt azzal az alapvető ténnyel, hogy: ’vagyok’.

Az ilyen gondolatok, hogy adott helyen, adott időben, a szüleimtől születtem, most ez meg ez vagyok, itt meg itt élek, házas vagyok, apa vagyok, alkalmazott vagyok stb., nem velejárói a ’vagyok’-nak. Az ’én ez vagyok’ szokásunkká vált attitűdje.

Következetesen és kitartóan különítsd el a ’vagyok’-ot az ’ez’ vagy ’az’-tól, és törekedj érezni, mit jelent lenni, csupán lenni, anélkül, hogy ’ez’ vagy ’az’ lennél.

Minden szokásunk ez ellen szól, és a velük való megharcolás feladata hosszú, és időnként nehéz, de a tiszta megértés sokat segít. Minél világosabban megérted, hogy az elme szintjén csak tagadó kifejezésekkel írhatod le magad, annál gyorsabban érsz a keresés végére és ismered fel, hogy lényed korlátok nélküli.

(Sri Nisargadatta Maharaj)

Néhány gondolat Popper Pétertől

Első gondolat

Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának.

Második gondolat

A dolgoknak legtöbbször nem annyira végzetesek a következményei, mint ahogy fantáziánk felnagyítja azokat. Az emberek respektálják a bátorságot. Csak gyávaságunk bátorítja fel őket arra, hogy visszaéljenek helyzetünkkel. Megváltozott viselkedésünk megváltoztatja az ő magatartásukat is. Lehet, hogy így jobban megbecsülve fogadnak el minket.

Harmadik gondolat

Az életben vannak olyan helyzetek, amelyeket csak bizonyos keménységgel, néha kíméletlenséggel lehet elintézni. Sokszor attól való féltünkben, hogy kicsit kemények leszünk, fájdalmat okozunk, elodázzuk a döntést, és ezzel olyan súlyosabb helyzetet növelünk fel, amelyet már csak valóban kegyetlenül lehet megoldani. Elhalasztjuk a kisebb feszültségek vállalását, addig, amíg elkerülhetetlen lesz egy sokkal nagyobb feszültség kényszerű átélése.

Negyedik gondolat

Önmagunk féltése, túlságos kímélése már hányszor döntött nagyobb bajba minket! A cselekvésünket gátló aggályok sokszor csak ürügyek indokolatlan gyávaságunk, önféltésünk leplezésére. Talán sokszor nem is vagyunk annyira jók és kíméletesek, csak önzők.

Ötödik gondolat

Jövőnk, körülményeink alakulása nem teljesen kiszámítható, annyi bonyolult összetevő határozza meg. Ha nem vállaljuk a döntést - kiengedjük kezünkből az eseményeket, amelyeknek csak passzív elszenvedői leszünk. Ha döntünk - akkor sem tudjuk kiszámítani döntésünk minden következményét - de a döntés vállalásának ténye pszichésen megtart bennünket, erősít, fokozza biztonságunkat.

Hatodik gondolat

Ha valaki öt évvel ezelőtt megmutatja nekünk mai helyzetünket, életünk jelenlegi alakulását, sok vonatkozásban lehetetlennek minősítettük volna. Így lennénk ma is, ha öt évvel későbbi önmagunkat látnánk. Ezért ne becsüljük túl annak valóságértékét, amit a jövőről elképzelünk. A pillanatnyi kínos helyzetek nem tartanak örökké, lehet, hogy egy későbbi pozitívum csíráit hordozzák.

"A fontos dolgokat nem lehet "kicsit" csinálni.
Az ember nem lehet
egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott"

A modern kor emberének a 100 %-kal van a legtöbb baja. Az élethelyzetek, emberi kapcsolatok, feladatok, meggyőződések teljes vállalásával. Az igények és a vágyak ellentmondásos dzsungeljével való kristálytiszta szembenézést, saját belső törvényeinek elfogadását. Szeretünk mindenütt "kiskapukat" hagyni. Szívesen kiegyezünk félúton. Ám kikerekedhet-e ebből maradéktalanul hiteles élet? Leggyakrabban az önféltés teszi tönkre boldogságunkat. Fittyet hányjunk a veszélyeknek? Dehogy, okosan kerüljük ki őket.
Csak éppen tudomásul kellene vennünk, hogy
az életnek az a sajátossága, hogy életveszélyes. A gyáva ebbe belegebed, a bátor erőket kap, amelyek átlendítik a nehéz helyzeteken.

"Minden út - jó út,
ami elvezet valahova."

A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. Ezért, hát légy türelmes önmagaddal szemben. Találd meg a neked legmegfelelőbb utat. De légy türelmes másokkal szemben is, akik másik ösvényt választottak. Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Fel kell állni, ne maradj fekve. Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon.

(Popper Péter: A belső utak könyve)

Popper Péter - videó

Rudolf Steiner: Hogyan jutunk a magasabb világok megismeréséhez?

Feltételek

Minden emberben vannak szendergő állapotban olyan képességek, amik által Magasabb Világokra vonatkozó megismerésekhez juthat. A misztikus, a gnosztikus, a teozófus mindig beszéltek egy Lélek- és egy Szellemvilágról, amik számukra éppúgy léteznek, mint ahogy létezik fizikai szemmel látható, fizikai kezekkel tapintható világ.

Hallgatójuk minden pillanatban így szólhat: amiről ez beszél, én is tapasztalhatom, ha bizonyos – bennem ma még szendergő – erőket fejlesztek ki. Csak arról lehet szó, hogy az ilyen képességek kifejlesztéséhez mi módon kezdjünk hozzá. Útmutatást ehhez csak olyanok adhatnak, akikben már megvannak ezek az erők. Amióta csak létezik emberi nem, volt mindig egy olyan iskolázás, amin keresztül olyanok, kik magasabb képességekkel rendelkeztek, azoknak adtak útmutatást, akik éppen ilyen képességeket kerestek. Ilyen iskolázást rejtett iskolázásnak neveznek; és az oktatást, amit benne nyernek, szellemtudományi, vagy rejtett oktatásnak. Ilyen elnevezés természetszerűen félreértést keltő. Aki hallja, abban könnyen felmerül a csábító gondolat, hogy azok, akik ilyen iskolázásban tevékenykednek, különleges előnyt élvező embercsoportot akarnak alkotni, amely tudását önkényesen titkolja el embertársai elől. Sőt – gondolható -, lehet, hogy ilyen tudás mögött esetleg semmi érdemleges nincsen. Ugyanis, ha igazi tudás lenne – ezt gondolni nagy a kísértés –, nem kellene titkot csinálni belőle: nyilvánosan közölhető lenne, előnyeit minden ember számára hozzáférhetővé téve.

Akik a rejtett tudás természetébe beavatást kaptak, a legkisebb mértékben sem csodálkoznak rajta, hogy a nem beavatottak így gondolkodnak. Amiben a beavatás titka áll, csak az értheti meg, aki ezt a lét magasabb titkaiba történő beavatást bizonyos fokig tapasztalta. Felvethető a kérdés: ilyen körülmények között a be nem avatott egyáltalán hogyan érleljen emberi érdeklődést az úgynevezett rejtett tudás irányában? De már egy ilyen kérdés alapját a rejtett tudás lényegéről való teljesen téves képzet alkotja. Ténylegesen ugyanis a rejtett tudással sem állunk másként, mint az ember minden egyéb tudásával és képességével. Az átlagember számára, ez a rejtett tudás semmilyen más vonatkozásban nem titok, mint amiért titok az írás annak, aki nem tanulta. És amint mindenki, aki a helyes utakat hozzá megválasztja, megtanulhat írni, úgy mindenki válhat nem csak tanítvánnyá, de a rejtett tudás tanítójává, aki hozzá a megfelelő utakat megkeresi. Egyetlen vonatkozásban eltérők még a körülmények a külső tudástól és képességektől. Szegénység, kultúrkörnyezet miatt, amikbe született, hiányozhat valaki számára a lehetőség, hogy az írásművészetet elsajátítsa; a magasabb világokbeli tudás és képesség elérésére nem létezik akadály annak a számára, ki ezeket komolyan keresi.

Sokan hiszik, hogy a magasabb tudás mestereit itt, vagy amott fel kell keresni, hogy felvilágosításokat kapjunk tőlük. Itt két dolog helytálló. Először is, az, aki magasabb tudásra törekszik, semmilyen fáradozást, semmilyen akadályt nem sajnál, hogy egy beavatottat felkeressen, aki a világ magasabb titkaihoz vezetheti. Másrészt azonban tisztában lehet avval is mindenki, hogy a beavatás minden körülmények között meg fogja találni őt, ha a megismerés utáni komoly és méltó törekvés áll fenn. Mert van egy valamennyi beavatott számára természetes törvény, ami arra indítja őket, hogy az őt megillető tudást egyetlen kereső embertől se vonják meg. Van azonban egy éppolyan természetes törvény, aminek értelmében senkinek sem adható ki bármi is a rejtett tudásból, amire nem hivatott. És a beavatott annál tökéletesebb, mennél szigorúbban vallja e két törvényt. A valamennyi beavatottat átfogó szellemi kötelék nem külső, azonban a két nevezett törvény szilárd kapcsokat képez, amik a kötelék alkotórészeit összetartják. Benső barátságban is lehetsz egy beavatottal: lényétől el vagy választva addig, míg magad is beavatottá nem válsz. A beavatott szívét, szeretetét legteljesebb értelemben magadénak tudhatod: titkát azonban majd akkor bízza csak rád, ha éretté váltál rá. Hízeleghetsz, gyötörheted: mi sem bírhatja arra, hogy valamit is eláruljon, amiről tudja, nem árulható el, mert fejlődésed fokán a titok számára a megfelelő fogadást lelkedben nem vagy képes még biztosítani.

Azok az utak, amik az embert egy titok fogadására éretté teszik, pontosan meghatározottak. Irányukat a Szellemvilágokban, hol a beavatottak a magasabb titkokat őrzik, eltörölhetetlen örök betűk jelölik. Régi, „történelmünk” előtti időkben a Szellem Templomai külsőleg is láthatók voltak, ma, amikor életünk annyira szellemtelenné vált, a külső szem számára látható világban nem találni őket. Szellemileg azonban mindenütt megvannak; és mindenki, aki keres, megtalálhatja azokat.

Az ember csak a maga lelkében találhatja meg azokat az eszközöket, amik a beavatottak ajkát felnyitják számára. Bizonyos tulajdonságokat meghatározott magas szintre kell kifejlesztenie, akkor a legmagasabb szellemi kincsek juthatnak osztályrészéül.

A kezdetet a lélek bizonyos alapdiszpozíciója kell képezze. Ezt az alapdiszpozíciót a szellemi kutató az igazság és megismerés iránti tisztelet, devóció ösvényének hívja. Csak aki az ezzel az alapdiszpozícióval rendelkezik, lehet szellemi tanítvány. Aki ezen a területen tapasztalatokkal rendelkezik, tudja, milyen hajlamok mutatkoznak már gyermekkorukban azoknál, kik később szellemi tanítványokká lesznek. Vannak gyerekek, kik szent félénkséggel tekintenek fel egyes általuk tisztelt személyekre. Olyan tisztelet ébred bennük irányukban, mely szívük legbensőbb alapjában tiltja meg a kritika, ellenvetés bármilyen gondolatának keletkezését. Ezek a gyerekek olyan ifjakká és hajadonokká serdülnek, kiknek jólesik, ha bármi tiszteletreméltóra tekinthetnek fel. Az emberek e sorából sok szellemi tanítvány kerül ki. Ha álltál már egy tisztelt férfiú ajtaja előtt és első látogatásodkor érezted a szent tiszteletet a kilincset megnyomva, hogy a szobába lépj, ami „szentély” a számodra, úgy olyan érzés nyilatkozott meg benned, ami kezdemény lehet későbbi szellemi iskolázásod számára. Minden felnövekvő ember részére szerencse, ha hajlamként hord magában ilyen érzéseket. Csak ne képzeljük, hogy ezek a hajlamok az alázatosság és szolgaság csírái. Az emberek iránti előbb gyermeki tisztelet az igazság és megismerés iránti tiszteletté lesz. A tapasztalat tanítja, hogy a szabad fejhordozás azoknak sajátja, kik tiszteletet tanultak meg adni ott, ahol a tisztelet helyénvaló. S mindenütt, ahol az a szív mélységeiből fakad, helyénvaló.

Ha nem fejlesztjük magunkban azt az alapvető érzést, hogy létezik valami magasabb annál, amik vagyunk, úgy nem találjuk meg magunkban az erőt sem, hogy a magasabbhoz fejlődjünk tovább. A beavatott csak azáltal küzdötte ki az erőt, hogy fejét a megismerés magasságaiba emelje, hogy a szívét a tisztelet, a devóció mélységeibe vezette. Csak az alázat kapuján áthaladva hódítható meg a Szellem magaslata. Igazi tudást csak úgy érhetsz el, ha megtanultad becsülni ezt a tudást. Biztos, az embernek megvan a joga rá, hogy szemét a fény felé fordítsa, ezt a jogát azonban meg kell szereznie. A szellemi életben törvények épp úgy léteznek, mint a materiálisban. Dörzsölj megfelelő anyaggal üvegrudat és elektromossá válik, azaz: erőt nyer ahhoz, hogy kis testeket vonzzon magához. Ez egy természeti törvénynek felel meg. Ha kevés fizikát tanult, megérti ezt az ember. És éppen úgy tudja, ha a szellemtudomány alapelemeit ismeri, hogy a lélekben kifejlesztett valódi devóció minden érzése olyan erőt fejleszt, mely a megismerésben előbb, vagy utóbb továbbvihet.

Aki hajlamaiban hordozza a tiszteletadó érzéseket, vagy az a szerencséje, hogy megfelelő neveléssel ültették benne el azokat, sokat hoz magával, ha későbbi életében a magasabb megismeréshez vezető utat keresi. Aki ezt az előkészítést nem hozza magával, már a megismerési ösvény első lépcsőjén nehézségekre talál, ha nem vállalja el, hogy a devóció diszpozícióját önneveléssel energikusan hozza létre magában. Korunkban különlegesen fontos, hogy ennek a pontnak teljes figyelmet szenteljünk. Civilizációnk inkább a kritikára, az ítéletre, az elítélésre hajlik, csak kevéssé a devócióra, az odaadó tiszteletre. Gyermekeink már jóval többet kritizálnak, mint odaadással tisztelnek. Azonban minden kritika, minden bíráló ítélet épp annyira űzik el a lélek magasabb megismeréshez szolgáló erőit, mint ahogyan minden odaadó tisztelet fejleszti azokat. Semmit se akarunk ezzel civilizációnk ellen beszélni. Nem arról van itt szó, semmiképp, hogy civilizációnk felett kritikát gyakoroljunk. Éppen a kritikának, az öntudatos emberi ítéletnek, a „vizsgáljatok meg mindent, s a legjobbat tartsátok meg” – magatartásnak köszönhetjük kultúránk nagyságát. Az ember sohase érte volna el korunk tudományát, iparát, közlekedését, jogviszonyait, ha nem gyakorolt volna mindenütt kritikát, ha nem mindenütt ítéletének mércéjét alkalmazta volna. Amit azonban így külső kultúrában nyertünk, a magasabb megismerésbeli, a szellemi életbeli megfelelő veszteséggel kellett megfizetnünk. Hangsúlyozni kell, hogy a magasabb tudás vonatkozásában nem az emberek, hanem az igazság és megismerés iránti tiszteletről van szó.

Azt az egyet azonban mindenkinek tisztán kell látnia, hogy aki teljesen napjaink külsőségessé vált civilizációjában ragad meg, igen nehéz a dolga, ha a magasabb világok megismeréséhez akar hatolni. Akkor képes csak rá, ha energikusan dolgozik önmagán. Olyan időben, amikor a materiális lét viszonyai egyszerűbbek voltak, könnyebben juthatott szellemi felemelkedéshez az ember. A tiszteletreméltó, a szentnek-tartást igénylő jobban elkülönült az egyéb világbeli viszonylatoktól. Egy kritikus korban az ideálokat alábecsülik. A tisztelet, az alázat, az imádat és csodálat helyébe más érzések lépnek. Korszakunk ezeket az érzéseket egyre jobban szorítja háttérbe, úgyhogy a köznapi élet az embernek csak igen kismértékben nyújtja őket. Aki magasabb megismerést keres, önmagában kell létrehoznia, ő maga kell, hogy lelkébe töltse azt. Ez stúdiummal nem megy, csak az élet által történhet. Aki szellemi tanítvánnyá akar válni, annak energikusan kell devócióra nevelnie magát. Környezetében, élményeiben mindig azt kell felkeresnie, ami csodálatra, a tisztelet felkeltésére képes indítani. Ha egy emberrel találkozva gyengéit ócsárolom, magasabb megismerőerőtől fosztom meg magam, ha kiválóságaiba szeretetteljesen merülök el, úgy gyűjtöm az ilyen erőt. A szellemi tanítvány ügyeljen állandóan rá, hogy ezt az útmutatást kövesse. Tapasztalt szellemi kutatók tudják, mekkora erőt köszönhetnek annak a körülménynek, hogy mindig, minden dolgot illetően, ismételten csak a jót tekintik és a bíráló ítélettől tartózkodnak. Ez azonban nem maradhat külsődleges életszabály, hanem lelkünk legbensejét kell birtokba vennie. Az ember kezében van, hogy tökéletesedjék, hogy idővel teljesen megváltozzék. Ezt az átváltozást azonban legbensőbbjében, gondolatéletében kell végrehajtania. Nem elég, ha egy lény irányában külsőségesen tanúsítok magatartásommal tiszteletet. Ezt a tiszteletet gondolataimban kell hordoznom. A szellemi tanítványnak azzal kell kezdeni, hogy a devóciót gondolatéletébe veszi fel. A tiszteletlenség, az elutasító kritika gondolataira kell tudatában ügyelnie. És egyenesen törekednie, hogy a devóció gondolatait ápolja magában.

Minden pillanat, amelyben nekilátunk felfedezni, hogy tudatunkban mi minden rekedt meg a világ és élet irányában tanúsított elutasító, bíráló, kritikus ítéletek vonatkozásában: minden ilyen pillanat közelebb visz a magasabb megismeréshez. És felemelkedésünk gyors lesz, ha az ilyen pillanatban tudatunkat csak a világ és élet felé irányuló csodálattal, tisztelettel, alázattal eltöltő gondolatokkal telítjük. Akinek ilyen dolgokban van tapasztalata, tudja, hogy minden ilyen pillanatban az emberben olyan erők ébrednek, amik egyébként szendergő állapotban maradnának. Ezáltal az ember szellemi szemei nyílnak meg, aminek révén az ember olyan dolgokat kezd maga körül látni, amiket előzőleg nem láthatott. Kezdi felfogni, hogy előzőleg az őt körülvevő világnak csak egy részét látta. Az ember, aki elébe lép, most teljesen más alakban mutatkozik meg, mint előbb. Habár ezzel az életszabállyal még nem lesz képessé pl. látni azt, amit emberi aurának írnak le. Ehhez ugyanis még magasabb iskolázás szükséges. Azonban ehhez a magasabb iskolázáshoz csak azáltal juthat el, ha előzőleg energikus devóció-iskolázáson haladt át.

A szellemi tanítvány „megismerési útra” lépése a külső világ számára zajtalanul és észrevétlenül történik. Senkinek sem kell változást venni észre rajta, kötelességeit, mint annakelőtte, elvégzi, foglalatosságait, mint előbb, ellátja. A változás egyes-egyedül a lélek külső szem előtt rejtett belső oldalával megy végbe. Mindenekelőtt a minden igazán tiszteletreméltó felé való devóció-diszpozíció sugározza be az ember egész lelkivilágát. Ebben az egy alapérzésben találja meg középpontját egész lelki élete. Amint a nap sugaraival minden elevent életben tart, a tisztelet úgy élteti a szellemi tanítványnál a lélek valamennyi érzését.

Nem könnyen hinné el kezdetben az ember, hogy olyan érzéseknek, mint a tiszteltnek, hódolatnak és így tovább, valami köze lehet megismeréséhez. Ez onnét van, hogy az ember hajlik rá, hogy a megismerést valami önmagában megálló képességnek tekintse, ami semmi kapcsolatot sem tart azzal, ami egyébként zajlik a lélekben. Nem veszi azonban tekintetbe ekkor, hogy a lélek az, aki megismer. S a lélek számára az érzések az, ami a testnek a táplálékát alkotó anyagok. Ha a testnek kenyér helyett követ adunk, tevékenysége elhal. Hasonlóan van a lélekkel. Számára tisztelet, hódolat, devóció, tápláló szubsztanciák, amik egészségessé, erőssé tesznek; mindenekelőtt a megismerés tevékenységére erőssé. Lebecsülés, antipátia, megvetés az elismerésre-méltó irányában – a megismerő-tevékenység megbénulását és elhalását okozzák. – A szellemi kutató számára ez a tény az aurán mutatkozik meg. Olyan lélek, aki tisztelő, devóciós érzéseket sajátít el, aurájában változást idéz elő. Bizonyos sárgásvörösnek, barnásvörösnek jellemezhető szellemi színárnyalatok tűnnek el és helyükbe kékesvörösek lépnek. Ezáltal azonban felnyílik a megismerőképesség. Olyan környezetebeli tényekről szerez tudomást, amikről sejtelme sem volt. A tisztelet a lélekben szimpatikus erőt ébreszt és ennek révén a körülöttünk lévő lények tulajdonságai, amik másként rejtve maradnának, közel kerülnek hozzánk.

Még hatékonyabbá lesz az, amire a devóció révén törekszünk, ha ehhez más érzésforma is szegődik. S ez abban áll, hogy az ember elsajátítja, hogy egyre kevésbé adja oda magát a külvilág benyomásainak, viszont eleven belső életet fejlesszen ki. Valaki, ha a külvilág egyik benyomásától a másikhoz vágtat, s mindig „szórakozást” keres, nem talál utat a szellemtudományhoz. A szellemi tanítvány ne tompuljon el a külvilág felé; azonban gazdag belső élete szabjon irányt, ahogyan benyomásainak odaadja ínagát. Ha érzelmekben gazdag és elmélyült lelkű ember halad szép hegyvidéken, mást él át, mint egy érzelmekben szegény valaki. Csak amit bensőnkben élünk át, nyújtja a kulcsot a külvilág szépségeihez. Az egyik tengeren utazik s csak kevés belső élmény járja át lelkét; a másik ugyanekkor a Világszellem örök beszédét hallja; a teremtés titkos rejtélyei tárulnak fel számára. Meg kell tanulnunk bánni saját érzéseinkkel, képzeteinkkel, ha a külvilággal tapasztalatban gazdag viszonyt akarunk kialakítani. A külvilág minden jelenségében isteni nagyszerűséggel teljes; az Istenit azonban először saját lelkünkben kell tapasztalnunk, ha a környezetben akarjuk megtalálni. – A szellemi tanítvány számára lényeges, hogy teremtsen életében olyan pillanatokat, amikben csendben és magányosan merül önmagába. Azonban ne a maga Én-je dolgainak adja magát oda e pillanatokban. Ez az ellentétéhez vezetne annak, ami szándékában áll. E pillanatokban inkább teljes csendben engedje utánhangzani azt, amit átélt, amit a külső világ mondott neki. Minden virág, minden állat, minden cselekedet e csendes pillanatokban még nem sejtett titkokat fog elárulni. És ezáltal arra készül elő, hogy a külvilág új benyomásait egészen más szemmel lássa; mint annakelőtte. Aki csak benyomást benyomásra akar élvezni, megismerőképességét tompítja el. Aki azonban az élvezetet követően, az élvezetből megnyilvánulni enged valamit a maga számára, ápolja és neveli megismerőképességét. Arra kell csak szoktatni magát, hogy ne csak az élvezetet engedje utánhangzani, hanem a további élvezetről történő lemondással, az élvezettet benső tevékenységgel dolgozza fel. Az akadály veszélye itt igen nagy. Ahelyett, hogy magában dolgozna, könnyen ennek ellentétjébe eshet, hogy u.i. az élvezetet még tejesen ki akarja meríteni. Nem szabad alábecsülni, hogy a tanítvány számára itt a tévedés beláthatatlan forrásai nyílnak. Ugyanis lelke csábítóinak egész seregén kell áthaladnia. Mindegyik „Én”-jét akarja megkeményíteni, saját magába zárni, neki azonban fel kell azt a világ számára nyitnia. Keresnie kell az élvezetet; mert csak az által közelít feléje a külvilág. Ha az élvezet iránt elfakul, olyanná lesz, mint az a növény, mely környezetéből semmi tápanyagot nem képes magába szívni. Ha azonban megáll az élvezetnél, önmagába zárul be. Csak a maga számára valamit – a világ számára semmit se – jelentővé válik. Akármennyire is szándékszik aztán magában élni, akármennyire akarhatja ápolni „Én”-jét: a világ kiküszöböli. Annak a számára: halott. A szellemi tanítvány az élvezetet csak a világ számára való nemesedés eszközének tekinti. Az élvezet tudósító a számára, aki a világról tájékoztatja; azonban az élvezet tájékoztatása után a munkához fordul. Nem azért tanul, hogy a megtanultat saját tudáskincseként halmozza fel, hanem, hogy a megtanultat a világ szolgálatába állítsa.

Minden szellemtudományban van egy olyan alapelv, amit nem szabad megszegni, ha valamilyen célt akarunk elérni. Minden szellemi iskolázásnak be kell ezt a tanítványba vésnie. S így szól: minden megismerés, amit csak tudásod gazdagításáért keresel, hogy csak kincseket halmozz fel magadban, eltérít utadról; minden megismerés azonban, amit azért keresel, hogy az emberi nemesedés és a világfejlődés útján érettebbé válj, egy lépéssel előre visz. Ez a törvény kérlelhetetlenül megköveteli, hogy szem előtt tartsák. És nem válunk előbb szellemi tanítványokká, amíg ezt a törvényt életünk zsinórmértékévé nem tettük. A szellemi iskolázásnak ez az igazsága ebbe a rövid mondatba foglalható: Minden idea, ami nem válik ideállá számodra, lelkedben kiöl egy erőt; minden idea azonban, ami ideáloddá válik, benned életerőket teremt.

-  Rudolf Steiner -

Miért nehéz egyszerre spirituális úton járni és világi életet élni?

Mert se a spirituálisnak gondolt, se a világinak gondolt élet nem elválasztható egymástól.

Kérdés: Miért nehéz egyszerre spirituális úton járni és világi életet élni?

Válasz: Mert a legtöbb spirituális embernél a spiritualitás arról szól, hogy szeretne egy kicsivel kényelmesebb és kevesebb szenvedéssel járó életet. „Egyre jobban” szeretne lenni, mert a programozottság azt mondja: soha nem lehetsz tökéletesen hosszan rendben, mert mindig jön valami probléma, amit meg kell oldanod, amit nem szeretnél, és ezeket kezelned kell. Majd akkor leszel tökéletesen boldog, ha pont pont pont. Ide, a pontok helyére be lehet tenni a megvilágosodást, a Mennyországot, vagy bármi mást. A spiritualitástól az ember azt várja, hogy minden problémára megoldást nyújt majd valami láthatatlan erő vagy a vak hit.

A legtöbb esetben erről van szó. Van, aki új számítógépes kütyükért rajong, és van, aki az autókért van oda, és vannak spirituálisnak hívott emberek, akik valamiféle ezoterikus dolgokban élik ki magukat, majd ezeket a dolgokat egyfajta szebb és rózsaszínűbb köntösbe bújtatják, mintha különb és jobb lenne ez a nem-spirituális dolgoknál. Természetesen ez az esetek legnagyobb részében van így, de nagyon sok spirituális irányzatnál (is) megjelenik, hogy a „miénk a jobb”, „mibennünk több a szeretet, mint a hétköznapi emberekben”, „mi milyen fennköltek vagyunk, hogy ilyen magasztos dolgokkal foglalkozunk”. Ezek persze erős sarkítások, de a bölcs olvasó meg tudja találni önmagában is ezeknek a nyomait.

Vegyünk egy „hétköznapi” esetet, aki nagyon szereti az új telefonját, és évről évre újabb telefont vesz magának, a legújabb bigyót, hogy még többet tudjon, még többre képes legyen. Ez őt örömmel tölti el, ennek számára értéke van, holott lehet, hogy más ezt értéktelennek látja. Ugyanakkor a telefon önmagában egy roppant hasznos dolog, nincs vele semmi baj, csak ebben az esetben túl van értékelve.

Ugyanígy van ez a legtöbb spirituális embernél: találkozik valamilyen szellemi vagy new age-es dologgal, és ezt túlértékeli. Mindenét odaadja, mondjuk egy eszméért, amivel jobb embernek érezheti magát – mint a telefonos emberünk, aki jobb embernek hiszi magát, mert jobb telefonja van. Persze mind a kettő egyfajta hazugságon alapul.

Ebből a szempontból a legtöbb spirituális ember – természetesen a kedves olvasó nem tartozik ide – egyfajta menekülésre használja a spiritualitást. Egy kicsit jobb lehet a világ, ha elhiszem, hogy ha naponta mantrázok, akkor szebb lesz. S igazából ugyanaz a személyiség marad továbbra is, de elhiszi, hogy ő jobb és tesz valamit a világért – ez roppant spirituális. Ismétlem, nem magával a telefonnal vagy az adott tanítással van a baj, hanem annak túlértékelésével. Természetesen, mert az ember általánosságban keresi azt a törvényt és igazságot, ami minden válaszra megadja a választ, és vigaszt nyújt.

És akkor jön egy életesemény, ami előhívja a VALÓDI ént a túlértékelt felszín mögött, és megmutatkozik az ember valódi arca… és kiderül, hogy ezek a spiri dolgok mégsem működnek úgy, ahogyan elvárjuk őket. Legtöbbször csalódás követi mindezt, ami általában azt mondatja: nem vagyok elég jó, még jobban kell csinálnom, még többet kell szeretnem, még jobb gyógyítónak vagy bárminek kell lennem.

Nos, – és egyben utalnék az írás elején feltett kérdésre – ezért nehéz spirituális úton járni és világi életet élni: mert se a spirinek gondolt, se a világinak gondolt élet nem elválasztható egymástól. Ez a spirituális világ nagy illúziója. Hogy el lehet menekülni ebből a valóságból. Hogy majd egy másik dimenzióban jobb lesz, és megoldódnak a problémák.

A lélek hatalmas erőket fektet abba, hogy ide jöhessen – majd történik egy kis szerelmi csalódás, üres pénztárca vagy más KIHÍVÁS, és azt mondja: nem meditáltam elég erősen, nem elég erős a spiritualitásom. A következő dimenzió pedig – és ezzel lehet, hogy elkeserítelek – de tartalmazza ezt a dimenziót. Ennek alátámasztása egy könyvben vagy egy hosszabb kurzuson lehetséges, sajnos kinövi ennek a cikknek a kereteit. De a lényeg az, hogyha ahogyan a harmadik dimenzió is tartalmazza a második dimenziót, ugyanúgy az a nézőpontváltás (dimenzióváltás) amit sokan várnak valójában nem ennek a dimenziónak az elhagyása, hanem egy kitágítása. Ami tartalmazza a harmadik dimenziós kihívásait. Tehát, nincs kiút ebből a dimenzióból, nem tudsz elmenekülni a problémáid elől…

S azt gondolom, hogy a legtöbb ember (akármilyen világnézete is legyen) egyszerűen csak el akar menekülni a kihívások elől, nem szeretne kihívást, negatív életeseményt, és erre keres megoldást. Ugyanakkor ezen bizony keresztül kell mennie annak, aki keresi magát ebben a hatalmas spiri-ezo útvesztőben. A veszélyt az rejti magában, hogy nagyon beragad az ember egy-egy eszmébe. De ez a beragadás sokszor egész ÉLETIDŐKET emészt fel. Amivel nincs baj, csak az a kérdés: szabaddá tesz téged az adott spiri dolog, vagy elvesz tőled (vagy másoktól) valamit?

Tehát, összegezve: ha azt érzed, hogy nehéz egyszerre spirituális és valódi életet élned, akkor valószínűleg szeretnél elmenekülni önmagad vagy a világ dolgai elől. Csak te nem mondjuk a füves cigihez nyúltál, hanem más – magasztosabbnak tartott – eszméhez. Természetesen nem magával az adott hitrendszereddel van a gond, hanem azzal, hogy mire és hogyan használod. De szeretnélek megnyugtatni, hogy ezen szerintem mindenkinek keresztül kell mennie, ami a felébredéshez vezet. De a felébredés nem az, hogy elhagytad a világi életedet, hanem az, hogy meglátod hogyan TELJES a világ mindennel egyetemben, és minden a legnagyobb rendben van az egészben.

(Kiss Balázs Kunó)

"Az Univerzumot a szeretet is összeköti" Orvos szerzett bizonyosságot más dimenziók létezéséről

"Az a világegyetem, amelyet a kómában töltött napjaimban megtapasztaltam, ugyanaz, amelyről Einstein, illetve Jézus beszél a maga nagyon különböző módján" – írja dr. Eben Alexander idegsebész.

A Newsweek címlapon hozta, de más külföldi lapok és az elektronikus média is kiemelten foglalkozott dr. Eben Alexander történetével, aki azt állítja, hogy egy agyhártyagyulladás során bizonyosságot szerzett a túlvilág létezéséről. Tapasztalatairól, illetve az orvostudomány halálközeli élményekről vallott nézeteiről könyvet írt.

"Mint idegsebész korábban nem hittem a halálközeli élményekben. A tudomány világában nőttem fel, az apám is idegsebész volt. Követtem a pályán, és kutatóorvos lettem, oktattam többek között a Harvard Orvosi Intézetében és számos más egyetemen is. Értem, hogy mi történik a halál közelében lévők agyában, és eddig úgy gondoltam, hogy a tudomány kielégítő magyarázatot ad a klinikai halál állapotába kerülők testen kívüli, túlvilági utazására, idézi őt az Origo

"Nem én vagyok az első ember, aki megtapasztalta, hogy a testen kívül is létezik tudatosság. De úgy tudom, senki nem utazott még e dimenziókba oly módon, hogy egyrészt az agykérge igazoltan teljesen leállt, másrészt az utazás teljes ideje alatt a teste folyamatos orvosi megfigyelés alatt állt." Az előbbi ténynek azért van jelentősége, mert a legtöbb magyarázat szerint a halálközeli élményeket az agy csökkent oxigénellátottsága idézi elő. Alexander azonban azt állítja, hogy esetében dokumentálhatóan nem az alulműködő agy furcsa kisüléseinek eredménye volt az élmény, az ő agykérge a CT-felvételek és a neurológiai vizsgálatok során egyáltalán nem jelzett aktivitást.

"Az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszűkült tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül kalandos, és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem", olvasható a Newsweek  cikkében.

Az idegsebész hangsúlyozza: tisztában vele, hogy története természetfeletti, hihetetlen, és hogy orvosként korábban ő is hallucinációnak tartotta volna. De tudja, hogy nem érzékcsalódásról van szó, az élmény valóságosabb volt, mint bármi az életében, beleértve az esküvőjét és két fia születését is.

"A modern fizika szerint a világegyetem egy egység. Bár a világban, amelyben élünk, látszólag a tárgyak, az élőlények, az események elkülönültek, de a fizika szerint a felszín alatt minden tárgy, az univerzum minden eseménye összeköttetésben áll. Valójában nincs elkülönülés. Ez előtt a tapasztalásom előtt, számomra mindez csak absztrakció volt, ma már azonban valóság. És az univerzumot nem csak az egység tartja össze, hanem most már tudom, hogy a szeretet is összeköti. Az a világegyetem, amelyet a kómában töltött napjaimban megtapasztaltam, ugyanaz, amelyről Einstein, illetve Jézus beszél a maga nagyon különböző módján", írja Alexander, aki hátra lévő életét az elme, a tudat valódi természetének kutatásával kívánja tölteni, valamint annak bizonyításával, hogy az ember sokkal több, mint a fizikai agya, és létezik agytól független tudatosság is.

(forrás: medicalonline.hu)