A rezgés törvénye

Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgések manifesztációja. „A megnyilvánulásban semmi sem mozdulatlan”.

Ma már a modern tudomány is megerősíti az Ókori Egyiptom és kelet bölcseinek állítását, az egész Makrokozmoszban minden, rezgés, e rezgések pedig különböző, rezgésszám tartományokban nyilvánulnak meg.

A Rezgés törvénye azt tanítja nekünk, hogy minden mozog, semmi sem mozdulatlan. A matematikusok megerősítették, hogy minden, ami Világegyetemben létezik tulajdonképp az állóhullámok formájában megnyilvánuló energiák, által létezik. Így az anyag, az energia, a lélek az értelem és a spiritualitás különböző megnyilvánulásait létrehozó differenciálódás magyarázatot nyer, mindezek nem különböznek egymástól semmi másban, mint rezgéseik frekvenciájában, vagyis mindezek csak különböző rezgés szinten rezgő energiák.

Minél magasabb a rezgés frekvenciaszintje, annál magasabb az illető lény vagy állapot szellemi szintje is.

Bármi, ami a megnyilvánulásban létezik jól meghatározható frekvenciaszinten, rezeg, mozog.

Minden, ami a makrokozmoszban létezik, meghatározott ütem szerint rezeg. Még egy számunkra mozdulatlannak tűnő dolog, mint például egy darab kő is, valójában adott frekvenciaszinten rezeg.

Ezeket a fizikai világ megnyilvánulásaira vonatkozó elveket alkalmazhatjuk a lelki élet területén is, hiszen a gondolatok, a lelkiállapotok, az akarat tulajdonképp mind-mind energetikai állapotok, rezgések melyeket kisugárzunk magunkból, és amelyek kisebb-nagyobb hatást gyakorolnak a környezetünkre. A telepátia, a szuggesztió, a szubtilis hatások az intelligens ember számára szintén ennek az alapvető isteni törvénynek a megnyilvánulásait jelentik.

A rezgés törvényének mély, valódi megismerése és rendszeres alkalmazása lehetővé teszi számunkra, hogy beavatkozzunk a megnyilvánulás alacsonyabb szintjeibe, elsősorban a fizikai világba, hogy ez által saját akaratunk szerint formáljuk környezetünket. A rezgés elve lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, hogy a Mindenható Atya Birodalmából származó Legfelsőbb Isteni Energia rendkívül magas rezgésszámot képvisel és hogy ez az a Mindenható Isteni energia, amely az egész Megnyilvánulásban mindent lehetővé tesz.

Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk magunkban, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára - és áldássá az egész világ számára.

A tudósok energiának hívják azt, ami rezeg, a metafizikusok szellemnek, a hívők pedig Istennek. Voltaképpen mindegy, milyen néven nevezzük ezt a valóságot, amely létezik, és rezgésfrekvenciája határozza meg a manifesztáció formáját, amely végeredményben mindig az egyetlen erő kifejeződése.

Minden dallamnak, kimondott hangnak, leírt jelnek vagy szimbólumnak megvan a maga sajátságos rezgése. Ugyanígy eszközeinknek, ruházatunknak, butorainknak, házunknak és környezetünknak is saját, csak rá jellemző rezgése van. Ezek a rezgések sokkal erősebben befolyásolják az ember rezgéseit mint gondolnánk.A szellemi fejlődés egyik feltétele a megemelkedett rezgésszám, s ezt nagyban segíti a tudatosan kialakított harmónikus környezet.

Kineziológiai kisérltek, mérések és bekalibrálások alapján létrehoztak egy táblázatot amely 1-től 1000-ig tükrözi a tudat állapotát a rezgésszámának a függvényében, ahol az egyes az emberi lét legalacsonyabb fokát jelöli, az ezres pedig a Krisztusi tudat szintjét. Az alacsony szintű rezgéstartományban az ember nagyon kevés életenergiával rendelkezik ezért akaratlanul is elvonja környezetéből(energiavámpir), vagy jobbhián a Földanyától. A 200-as szinten éri el az energiakiegyenlítődés állapotát, már nem von el a környezetéből, de nem is ad. Ezután amint rezgésszintünk emelkedni kezd csodálatos dolgot tapasztalunk, az energiaszint exponenciális függvénye a rezgésszintnek. Olyanokká válunk mint egy-egy súgárzó antenna, amely jótékony életenergiával árasztja el környezetét. Ennek egyik jele a gyermekek ösztönös vonzódása és közeledése, csimpaszkodása.

Egy néhány példa az alacsony fokozatok szemléltetésére: 20-szégyen, 30-büntudat, 50-fásultság, 75-bánat, 100-félelem, 125-vágyakozás, 150-harag, 175-büszkeség, 200-bátorság. Itt kezdődik a felfedezés, az eredmények, az állhatatosság és az elszántság zónája. Az alacsonyabb energiaszintekről a világ reménytelen, szomorú, ijesztő vagy frusztrációkat okozó helynek tűnik, a bátorság szintjéről azonban az élet már izgalmas, kihívásokkal teli és serkentő jelenség. A bátorság az új dolgok kipróbálásának és az élet viszontagságaival való szembeszállásnak a hajlandóságát jelenti.

A magasabb szinteken: 250- pártatlanság (már nincs ítélet), 310- hajlandóság (a hajlandóság azt jelenti, hogy az illető leküzdötte az élettel szembeni ellenállását, és elkötelezetté vált a részvétel iránt), 350-elfogadás (ezen a tudati szinten jelentős átalakulás megy végbe, amint az egyén megérti: ő maga a forrása és egyben teremtője is élete létélményének), 400-ésszerűség (racionalitás)- az elvont fogalmak egyre fontosabbakká válnak - képes nagy mennyiségű és bonyolultságú adat kezelésére, gyors és helyes döntések meghozatalára, a kapcsolatok, a fokozatok és a finom különbségek részletekbe menő megértésére és a jelképek alkalmazására, 500-szeretet.

A szeretet létállapot: a világhoz való viszonyulás megbocsátó, gondoskodó és támogató módja. A szeretet nem intellektuális jellegű, nem az elméből fakad, hanem a szívből sugárzik. Indítékai tisztaságának köszönhetően képes arra, hogy másokat felemeljen, és nagy dolgokat vigyen véghez, 540-öröm. Ahogy a szeretet mindinkább feltétel nélkülivé válik, azt egyre inkább belső örömként élik meg, ami minden tevékenységben állandóan jelen van, a lét minden pillanatából folyamatosan fakad, s nem külső forrásból származik, 600-béke. Önmegvalósítás vagy az istentudat, rendkívül ritka: tízmillió emberből csak egy éri el. A 700 és 1000 közötti állapotok a megvilágosodás állapotai. Mivel az ERŐ skálája logaritmikusan növekszik, egyetlen 1000-es tudati szinten álló avatár is már tökéletesen ellensúlyozza az egész emberiség teljes negativitását.

A kineziológiai teszteléssel a következő eredmények születtek: Egy 700-as szinten álló egyén ellensúlyoz 70 millió 200-as alatti szinten állót Egy 600-as szinten álló egyén ellensúlyoz 10 millió 200-as alatti szinten állót. Egy 500-as szinten álló egyén ellensúlyoz 750 ezer 200-as alatti szinten állót. Egy 400-as szinten álló egyén ellensúlyoz 400 ezer 200-as alatti szinten állót. Egy 300-as szinten álló egyén ellensúlyoz 90 ezer 200-as alatti szinten állót. Tizenkét 700-as szinten álló egyén megfelel egy 1000-es szinten lévő avatárnak.

A szeretetnek nagyon magas a rezgési frekvenciája, míg a félelemé nagyon alacsony. Ha a tudat kevés fejlődésen megy keresztül, alacsony a rezgésszint, és az életet félelem és fájdalom uralja.

A fejlett tudat sokat tanult, fokozatosan növelte rezgési frekvenciáját, életerejét. Megtanulta tisztelni a többi embert, nem hibáztatni őket, békében és harmóniában élni velük. Mivel több igazolt tudás van a birtokában, nemcsak megérti a szeretet jelentését, hanem annak frekvenciáján is éli az életét, hisz már világossá vált számára, hogy csak a szeretet révén válhat szuperlénnyé az ember.

A szeretet semleges, nincsen polaritása, nagyon magas frekvencián rezeg, energiájának nincsen tömege, és olyan spirituális és mentális szinten van, ahol létezése a szemlélő akaratától függ.
(Forrás: users.atw.hu)

Az egyes érzelmekhez kapcsolódó rezgésszintek
Alacsony szintek
20	Az alacsonyabb energiaszintekről a világ reménytelen, szomorú, ijesztő vagy frusztrációkat okozó helynek tű­nik, a bátorság szintjéről azonban az élet már izgalmas, kihívásokkal teli és serkentő jelenség. A bátorság az új dolgok kipróbálásának és az élet viszontagságaival való szembeszállásnak a hajlandóságát jelenti.	szégyen
30		bűntudat
50		fásultság
75		bánat
100		félelem
125		vágyakozás
150		harag
175		büszkeség
200		bátorság
Magasabb szintek
250	Már nincs ítélet.	pártatlanság
310	Elkötelezettség az életben való részvétel iránt.	hajlandóság
350	Ezen a tudati szinten jelentős átalakulás megy végbe, amint az egyén megérti: ő maga a forrása és egyben teremtője is élete létélményének.	elfogadás
400	Az elvont fogalmak egyre fontosabbakká válnak - képes nagy mennyiségű és bonyolultságú adat kezelésére, gyors és helyes döntések meghozatalára, a kap­cso­latok, a fokozatok és a finom különbségek részletekbe menő megértésére és a jelképek alkalmazására.	ésszerűség
500	A szeretetnek nagyon magas a rezgési frekvenciája, míg a félelemé nagyon alacsony. Ha a tudat kevés fejlődésen megy keresztül, alacsony a rezgésszint, és az életet félelem és fájdalom uralja.	szeretet
A magas rezgésszintek hatása a kollektív tudatra:
Egy 700-as szinten álló egyén ellensúlyoz 70 millió 200-as alatti szinten állót.
Egy 600-as szinten álló egyén ellensúlyoz 10 millió 200-as alatti szinten állót.
Egy 500-as szinten álló egyén ellensúlyoz 750 ezer 200-as alatti szinten állót.
Egy 400-as szinten álló egyén ellensúlyoz 400 ezer 200-as alatti szinten állót.
Egy 300-as szinten álló egyén ellensúlyoz   90 ezer 200-as alatti szinten állót.
Tizenkét 700-as szinten álló egyén megfelel egy 1000-es szinten lévő avatárnak.

Az embernek alá kell szállnia...

A legtöbb ember egész életét úgy éli le, hogy soha

meg sem érinti a benne hordozott istenség lángja.

Ha nem indulunk el, nem jutunk sehova és így nem

találjuk meg az esetleg létező

bölcsek kövét; így a biztos halál vár ránk.

Ha elindulunk, de nem találunk semmit, akkor sem

történt semmi; ugyanúgy a halál vár

ránk. Ha azonban van bölcsek köve, amelyből

elő állítható az életelixír, az örök élet itala, akkor

a legnagyobb kincset nyerjük el: a halhatatlanságot.

Ehhez azonban el kell jutni ahhoz, ami rejtett,

okkult.  Hiszen az isteni lángot a létfeledésben élő

átlagember teljesen eltemette magában.

Az embernek alá kell szállnia önmaga természetének

legmélyebb pontjára, hogy ott megtalálja az isteni

magot, és felnevelve az élet fájává csíráztassa...

(TARR BENCE LÁSZLÓ)

Minden mindennel összefügg

A Mindenség nem értelmetlenül kattogó, öntudatlan gépezet, hanem minden ízében Tudatos világ, amelyet egy Tökéletes Intelligencia teremtett, sőt benne van!

Az atomoknak is van szerény értelmük, emlékük, érzékenységük, ők is követnek valamit. egy gondolatot, egy mintát, egy energia-törvényt, amelyből kristályok, hegyek, csillagok, növények és állatok lesznek...

Ami láthatatlan, az a felfoghatatlan Bölcsesség irányító mintája, ereje, szelleme, mely mindent áthat, minden benne van és mindennel szétválaszthatatlanul egy!

Az igazság nem az, amit gondolunk - hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút Intelligens világnak nem "lakói" hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg! Nem ok-okozati alapon, hanem eredendően és szétválaszthatatlanul. Nem tőlünk független díszletben élünk - hanem egyek vagyunk vele. Semmi sincs "külön".

(Müller Péter)

Tudomány és vallás

Ha vizsgálódsz, meditálsz, és elmélyedsz önmagadban, egy roppant valóságot fogsz felfedezni, ám Istent nem találod meg.

Felfedezed a tudatot a maga teljes virágzásában és örökkévalóságában, de nem találsz egy öregembert hosszú szakállal - és a szakállának mostanra már tényleg hosszúnak, mérföldesnek kell lennie, hiszen az öreg már évszázadok óta ücsörög odafenn! Istent nem fogod megtalálni. Minden vallás fél a vizsgálódástól – ezért következett be a különválás a tudománytól. És minden vallás tudományellenes, hiszen a tudomány előbb-utóbb be fogja bizonyítani - sőt már be is bizonyította, hogy az ő kételkedő módszere közelebb visz téged a valósághoz. Feltárja az élet titkait; valóban intelligenssé, éberré és az igazság tudójává tesz.

(Osho)

A hitnek van valóságalapja

Ha a világegyetemnek van Teremtője, nem számíthatunk arra, hogy távcsövek, mikroszkópok vagy más tudományos eszközök használatával meg fogjuk érteni őt vagy a szándékait.

Gondoljunk egy kézművesre, valamint a vázára, amelyet létrehoz. Bármilyen alaposan vizsgáljuk is a vázát, nem kapunk választ arra a kérdésre, hogy miért készítették. Ha ezt tudni szeretnénk, magát a mestert kell megkérdeznünk.

Francis Collins molekuláris biológus elmagyarázza, hogyan segít a hit és a szellemiség kitölteni azokat a hézagokat, melyek a tudományos vizsgálódás után maradnak: „Nem várhatjuk el, hogy a vallás meghatározza a genomsorrendet, és ugyanígy azt sem kívánhatjuk, hogy a tudomány megismerje a természetfölöttit. De az igazán érdekes, jelentősebb kérdésekre — mint például, hogy »miért vagyunk itt?«, vagy »miért van az embereknek szükségük szellemiségre?« — szerintem a tudomány nem tud kielégítő választ adni. Babonák jöttek és mentek, de a hit megmaradt, ami azt mutatja, hogy a hitnek van valóságalapja.”

(Forrás: wol.jw.org)

Időtlen Időkig

Amikor az életünket meghatározó energiákról beszélünk, jó lenne tudatában lennünk annak, hogy az idő valójában nem létezik, de ezt még Hollywood legnagyobb agyai sem tudták igazán érthetően elmagyarázni nekünk. Nem gondolom, hogy egy blogbejegyzéssel csodát tehetek, de azért egy kísérletet megér.

Azok az erők, amiket folyamatosan működésbe hozunk a gondolatainkkal, az egymással kölcsönhatásban álló energiák hihetetlenül szövevényes hálójának, a Mátrixnak a legfontosabb elemei. Ezt úgy képzeld el, hogy amikor valamire fókuszálsz, az kifejt egyfajta energiát, amitől ez a háló megrezdül, és mozgásba hoz egy rakás másfajta energiát (mint amikor kavicsot dobsz a tóba és a víz fodrozódni kezd), hogy megvalósuljon, amit akarsz.

Ha folyamatosan ugyanarra összpontosítasz, a háló mindig ugyanabba az irányba mozdul el, mindig ugyanazokat az energiákat mozgósítja, míg végül megtapasztalod, amit aktiváltál a figyelmeddel. Ha meggondolod magad (amit persze minden további nélkül megtehetsz), az Energiaháló más irányba mozdul el, a Világmindenség új irányt vesz, s kezdődik az újraszámlálás.

Onnan tudhatod, hogy mennyire csinálod jól vagy éppen rosszul a „teremtést”, hogy a vágyad és annak teljesülése között mennyi idő telik el. Mármint a mi számításaink szerinti időre gondolok.

A halálod pillanatában az első dolog, ami szembeötlik majd, hogy nem haltál meg. A másik pedig, hogy amire gondolsz, azonnal megvalósul. (Ha addig nem, akkor biztosan megtanulod, hogy a gondolatok teremtenek.) Megszűnik tehát a tér és az idő, ami valójában most sincs, csak egy illúzió, amit a születésünk óta olyan erősen ápolunk, hogy csak nagyon ritkán, leginkább álmunkban tudunk tőle elszakadni.

Biztosan neked is volt már olyan álmod, amikor érezted, hogy jelen vagy valahol, pedig nem volt ott a tested, vagy érezted valaki jelenlétét, pedig nem volt ott a teste. Vagy az egyik pillanatban még a Kilimandzsáró tetejéről nézted a tájat, a másikban pedig a bolygó legtávolabbi pontján tevékenykedtél valamit. Az egyik pillanatban valami futurisztikus jövőképet láttál, a másikban pedig világháborús katona voltál, hogy a dejá vu érzésekről ne is beszéljünk.

Sokszor sokféleképpen próbálták már szavakba önteni az idő nemlétezőségét azok, akik valamilyen módon megtapasztalták. Akár közvetítők, akár halál közeli élményt átélt emberek, de mivel ez majdhogynem ép ésszel felfoghatatlan, senki leírása nem bizonyult százszázalékosnak, illetve inkább azt mondom, hogy a többi ember számára érthetőnek. Nekem ez a megfogalmazás tetszik a leginkább Neale Donald Walsch-tól:

„Az idő nem valamiféle folyamatosság. A relativitás függőlegesen, nem pedig vízszintesen létező eleme. Ne úgy képzeld el, mint a balról jobbra haladó időfolyamatot, amely minden ember számára a születésétől a haláláig, a világegyetemben pedig egy meghatározott ponttól egy másik meghatározott pontig tart. Az idő, hogy úgy mondjam merőleges a térre. Felé és le, le és fel. Képzeld úgy, mintha egy orsó jelképezné a Jelen Örök Pillanatát. Fűzz papírlapokat erre az orsóra, egyiket a másik fölé. Ezek lesznek az idő elemei. Mindegyik elem különálló és egyedi, ugyanakkor mindegyik a másikkal egyidejűleg létezik. Minden papírlap egyszerre van ott az orsón. Ugyanannyi, mint amennyi mindig is lesz és mindig is volt… Nincsen Kezdet és nincsen Vég. Csak a Mindenség Teljessége van. Minden tapasztalatod, élményed és legmélyebb titkod ezen a VAN-on belül nyugszik.”

Amikor egy megvilágosodott ember a MOST-ról beszél, akkor erről beszél. Ez azt jelenti, hogy minden egyszerre jelen van, az idő nem mozdul, mi vagyunk azok, akik mászkálunk papírról papírra, azaz életről életre. Életednek (a korábbiaknak és későbbieknek is) mindenféle lehetséges variációja készen van már, nem te hozod létre. Amit te hozhatsz létre a gondolataiddal és az érzéseiddel, az az, hogy éppen melyik papírlap melyik pontján landoljál. Azon, amelyiken magányos és iszákos vagy, vagy azon, amelyiken sikeres üzletember? Csakis tőled függ.

Azt gondolom, hogy az időről szóló hasonló olvasmányok, még ha rendkívül érdekesek és következetesek is, nem segítik az ember jelenlegi, valósnak érzékelt életét. Szóval nem ajánlom senkinek, hogy túlságosan belemélyedjen, mert nem véletlen, hogy halálunk előtt nem tudhatunk mindent.

Mégis van valami, amit még megemlítenék. A tér és az idő valamennyi szintjén jelen van mindenki, amibe belegondolni ugyancsak nem egyszerű. Haladó olvasóimnak azt javaslom, próbálják meg, mert a sokat emlegetett lélekfejlődés lényegét érthetik meg általa: „Ha megváltoztatod azt, amit az előtted járó TE tapasztalt, a mögötted lévő TE már sohasem fogja megtapasztalni.” (Az előtted-mögötted természetesen abban a formában értendő, ahogyan egy kerékben ülhet valaki elöl vagy hátul.)

Ezen azt értsd, hogy ha ebben az életedben képes vagy sikerre vinni azt, ami megoldandó feladatként megjelenik előtted, későbbi életeidben ugyanezzel a problémával soha többé nem találkozol.

(Forrás: avonzastorvenye.hu)

Van-e sorsunk?

Van-e sorsunk? Az ilyen és ehhez hasonló "végső" kérdések megválaszolását mi, mai pszichológusok, szívesen utaljuk a filozófia, a művészet, az irodalom vagy akár a vallás illetékességi körébe. Ám az emberekben - különösen életük válságai idején - újra meg újra felötlik ez a kérdés. Aki pedig vállalta azt, hogy a "hétköznapok lélektana" körül ügyködik, az adott esetben mondjon erről is valamit, ha nem is a tudomány, de legalább a saját nevében.

Az ember, amikor éppen nyakig elmerülve evickél életének pergő eseményei között, hajlamos arra, hogy kiszámíthatatlan esetlegességek halmazának élje meg mindazt, ami vele történik. "Pechje", illetőleg "mázlija" van, elfantáziálgat arról, hogy "mi lett volna, ha...?". Ha akkor Józsi barátom Pesten van... Ha mégis Jucika kezét... Ha az a rosszindulatú főnököm nem köp bele a levesembe... Egyszóval úgy érzi, hogy minden másképp is lehetne. Később azonban, nagyobb időtávolságból visszatekintve az élet történéseire, sokan úgy érzik, mintha mégis észrevehető volna valamilyen határozott irány vagy vonulat az egyéni sors alakulásában, "csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a múlt szövőszéke" - írta József Attila.
Az irodalom nagy hőseinek története pontosan tükrözi, hogy miképp változott az európai gondolkodás ezekről a kérdésekről. Az antik görög tragédia lényege éppen az, hogy az emberi nagyság - Babits szavaival szólva - "megharcolta a harcot, s elhullt a végzet alatt!" Odüsszeusz, Ödipusz igazában nem önálló alakítói saját sorsuknak, hanem végzetek teljesednek be rajtuk, ami velük történik, az tulajdonképpen csak tükrözése mindannak, ami szellemi síkon az istenek birodalmában, küzdelmeik során lejátszódik. Az "Odüsszeusz-ember" tehát ebben az értelemben nem függetlenül cselekvő lény, hanem emberfölötti hatalmaknak bábfigurája. Évezredekkel később a Shakespeare-i alak, a "Hamlet-ember" már egészen más. Hamlet egyedül van, s vergődése közben hiába kiált az istenekhez, az ég üres, senki sem felel neki. S ha a mai ember a maga irodalmi mintáját Faustban látja megtestesülni, már megint onnét "túlról" felel neki valaki, de ez a felelet az elkárhozás rémével fenyeget.

Az egykori "vasvégzet" - az ananké - tehát olyan sorssá, "fátummá" szelídült, amelyben már helye van az ember választásainak, döntéseinek, egyszóval saját sorsa alakításának is. Az embernek a sorsát tulajdonképpen saját személyisége, a jelleme határozza meg.
Már a híres delfoi görög jóshelyen látható volt a figyelmeztetés: "Gnoti sze autón!", azaz: "Ismerd meg önmagadat!" Ha tudod, hogy ki vagy, ismerni fogod a sorsodat. Ez közös gondolat a mai lélektani irányzatokban is, legföljebb a hangsúly máshová helyeződik. Freud műveiben felhívja a figyelmet a kora gyermekkor élményvilágára és a biológiai meg a társadalmi elemeknek a személyiségben dúló örök harcára, amelyet az Én erői szabályoznak. Szondi "sorsanalitikus" elméletében utal a recesszív (elnyomott) génekre, amelyek eleve meghatározzák az ember választásait, rokonszenveit és ellenszenveit. A magatartás-lélektanban a megtanult magatartásformákra... és még sorolhatnám a különféle irányzatokat.

Nyilvánvaló, hogy az önálló sorsalakítás lehetősége nemcsak belső szabadságot ad az embernek, hanem terheket is ró reá. Ezek a választásoknak, a döntéseknek, az önmagáért való felelősségnek a terhei. Vállalásukhoz bizonyos lelki érettségre, lelki szilárdságra van szükség. Ezek híján az ember menekülni kezdhet e terhek elől: lelki eredetű betegségekbe, kábulatba (drog vagy alkohol segítésével), valamilyen kollektív fanatizmusba, ahol a külső irányítottság szabadítja meg gyötrelmeitől, netán az öngyilkosságba. Persze hiba volna azt állítani, hogy minden csak az ember belső történésein fordul meg. A társadalmi környezet - a gazdaság, a művelődés, a politika stb. - alkotják azt az erőteret, amelyben az ember egyéni sorsa formálódik. De rendkívüli társadalmi állapotok és sajátos helyzetek ritka kivételével az egyéni sors alakulásának környezeti meghatározottsága nem egyirányú. Általában az élet mindig felkínál alternatívákat, válaszutakat, többféle lehetőséget. Az egyén talán nem veszi észre ezeket, s a változó élethelyzetekre csak egyféleképpen tud reagálni - ez azonban már az ő belső problémája. Néha kínos ezzel szembenézni. Egyszerűbb minden kudarcért a környezetet vádolni, a sikertelenségekért kizárólag a külső, "objektív" körülményeket tenni felelőssé. Legtöbbször itt fordul vissza az ember belső vívódása a "mi lett volna, ha?" kérdéséhez. 

Mindazonáltal, ha az ember őszintén számot vet a választásaival és döntéseivel, könnyen rájöhet arra, hogy egy adott helyzetben végül is mindig azt tette, amire belső lehetősége volt. Thomas Mann figyelmeztet arra, hogy súlyos lélektani hibát követ el és rosszul gondolkozik az az ember, "aki összetéveszti a külsőleg megvalósíthatót a belsőleg lehetségessel"! Az ember énérzésének folyamatossága, belső biztonsága jórészt "a megtörténtek vállalásából" származik. Furcsa kettősség ez. Egy kissé leegyszerűsítve szinte azt mondhatnánk, hogy azok a helyzetek, amelyekben élete során az ember belső pszichés lehetőségeitől függ, hogy miképp viselkedik akkor és ott: talál-e megoldásokat, alternatívákat, avagy valamilyen kényszerpályán mozog.
Goethe szerint az ember harmincéves korán túl már felelős az arcáért. Talán felelős a sorsáért is.

(Prof. dr. Popper Péter)

Az intelligencia útja

Az intelligencia elevenség, spontaneitás. Nyitottság és sebezhetőség. Pártatlanság, az elhatározások nélküli élethez szükséges bátorság.   Miért nevezem ezt bátorságnak? Azért, mert ha elhatározások alapján cselekszel, akkor azok megvédenek, biztonságot, védelmet nyújtanak. Jól ismered őket, tudod, hogyan működnek, hatékonyan tudsz dolgozni a segítségükkel. Az elhatározások nélküli cselekvés: ártatlan cselekvés. Nincs garancia; tévedhetsz, tévútra futhatsz. Annak, aki készen áll nekivágni az igazságnak nevezett felfedező útnak, arra is fel kell készülnie, hogy számtalan hibát, ballépést követ majd el képesnek kell lennie kockáztatni. Talán mellékútra téved majd, de csak így érhet célba. Ha nagyon sokszor jár tévúton, akkor tanulja csak meg, miként maradhat a helyes ösvényen. Csak számtalan ballépés után érthetjük meg, mi a hiba, és hogyan kerülhetjük el. Aki megérti, mi a tévedés, egyre közelebb és közelebb kerül az igazság megérleléséhez. Ez egyéni felfedezőút, nem támaszkodhatsz mások következtetéseire. Elme nélkülinek születtél. Engedd, hogy ez a gondolat átjárja a szívedet, olyan mélyen, amilyen mélyen csak lehetséges, mert egy ajtó nyílik meg általa. Ha elme nélkülinek születtél, akkor az elme csak egyfajta társadalmi termék. Nincs benne semmi természetes mesterségesen fejlesztik ki és erőltetik rád. Mélyen belül még mindig szabad vagy, tehát meg tudsz szabadulni tőle. A saját természetedet sosem vetkőzheted le, de a mesterségesen rád erőltetett dolgokat akkor teszed félre, amikor elhatározod. A létezés megelőzi a gondolkodást. A létezés tehát nem elmeállapot, hanem olyasmi, ami azon túl van. Lenni, és nem gondolkodni - ez az alapok megismerésének az útja. A tudomány gondolkodás, a filozófia gondolkodás, a teológia gondolkodás. A vallásosság nem gondolkodás. A vallásos megközelítés egyfajta nem-gondolkodó hozzáállás. Sokkal bizalmasabb dolog, közelebb visz a valósághoz. Elsöpör az utadból minden akadályt, megszabadít a gátaktól; elkezdesz együtt áramlani az élettel. Nem gondolod többé, hogy elszigetelt, külső szemlélő vagy. Nem hiszed többé, hogy csak megfigyelő vagy, távoli idegen. Találkozol a valósággal, elvegyülsz benne, belemerülsz. Létezik a megismerésnek egy másik fajtája is. Nem lehet tudásnak nevezni. Inkább szeretet, mint tudás. Olyan intim dolog, hogy a tudás szó nem fejezi ki eléggé. A szeretet szó sokkal pontosabb, sokkal kifejezőbb. Az emberi tudatosság történetében az első dolog, ami kifejlődött, a mágia volt. A mágia tudomány és vallás ötvözete volt, rejlett benne valamennyi az elméből és az elmenélküliségből is. Később a mágiából kifejlődött a filozófia. A filozófiából pedig kialakultak a tudományok. A mágiában még egyszerre volt jelen az elme és az elmenélküliség. A filozófiában már csak az elme kapott szerepet, s azután az elme és a kísérletezés kettőse hozta létre a tudományt. A vallásosság az elmenélküliség állapota. A vallás és a tudomány a valóság kétfajta megközelítési módja. A tudomány másodlagos dolgokon keresztül közelít; a vallás szemléletmódja közvetlen. A tudomány indirekt megközelítés; a vallás direkt. A tudomány körbe-körbe jár; a vallás egyszerűen a valóság szívébe hatol. A gondolkodás kizárólag ismert dolgokra irányulhat: újra megrágja a már megrágottat. A gondolkodás sosem lehet eredeti. Miként lennél képes az ismeretlenről gondolkodni? Minden, amin gondolkodni tudsz, ismert dolgokon alapul. Csak azért tudsz gondolni rá, mert ismered. A legtöbb, amit a gondolkodás tehet, hogy új kombinációkat állít elő. Magad elé képzelhetsz egy lovat, amely az égen repül, és aranyból van, de ebben nincs semmi új. Ismered az égen repülő madarakat, láttál már aranyat, lovat; ezt a három dolgot kapcsolod össze. A legtöbb, amit a gondolkodás tehet, hogy új kombinációkat hoz létre, az ismeretlent azonban nem derítheti fel. Az ismeretlen túl van rajta. Ezért a gondolkodás körbe-körbe jár, az ismert részleteket kavarja össze újra és újra és újra. A már megrágottat rágja tovább. A gondolkodás sosem eredeti. Pedig a felszabadulást az hozza el, ha alapvetően eredeti szemszögből közelítesz a valósághoz, közvetítőeszközök nélkül - mintha te lennél az első ember a Földön. Ez a tökéletes újszerűség felszabadít. Az igazság élmény, nem pedig hiedelem. Az igazság soha nem úgy jelenik meg, hogy elmélkednek róla; az igazsággal össze kell találkozni, az igazsággal szembe kell nézni. Az az ember, aki a szeretetről elmélkedik, ugyanolyan, mint az, aki úgy próbálja megismerni a Himaláját, hogy a térképet tanulmányozza. A térkép nem azonos a heggyel! És ha elkezdesz hinni a térképben, szem elől téveszted a hegyet! Ha a térkép megszállottjává leszel, ott állhatna hegy közvetlenül előtted, képtelen leszel észrevenni. Pontosan ez történik. A hegy ott áll előtted, de a szemedben a térképek tükröződnek, a hegy térképei, különböző felfedezőknek ugyanarról a hegyről készített térképei. Van, aki az északi lejtőn kapaszkodott fel, más a keletin. Különböző térképek készültek: Korán, Biblia, Bhagavad-gitta ugyanannak az igazságnak a különféle másai. Annyira tele vagy térképekkel, olyan erősen húzza válladat a súlyuk, hogy egy lépést sem tudsz tenni tőlük. Nem látod a hegyet, amely közvetlenül előtted magasodik, szűz hóval borított csúcsa aranyként ragyog a reggeli nap fényében. Nincs szemed hozzá, hogy meglásd. Az előítéletekkel teli tekintet vak, az elhatározásokkal teli szív halott. Ha túl sok előzetes feltételezés terheli, az intelligencia veszíteni kezd éberségéből, szépségéből, erősségéből. Eltompul. A tompa intelligenciát nevezik értelemnek. Az úgynevezett értelmiség valójában nem intelligens, csak intellektuális. Az értelem egy tetem. Feldíszítheted, kicsinosíthatod csodálatos gyöngyökkel, gyémántokkal, smaragdokkal, de a hulla akkor is hulla marad. Életben lenni tökéletesen más dolog. A tudomány azt jelenti, hogy határozott, teljességgel meghatározott képünk van a tényekről. És ha nagyon határozottan kezeled a tényeket, akkor nem érezheted át a rejtélyeket - minél határozottabb vagy, annál több rejtély válik semmivé. A rejtélyek némi bizonytalanságot kívánnak; a rejtélyeknek határozatlanságra, körvonalazatlanságra van szükségük. A tudomány tényszerű; a rejtelem nem tényszerű, hanem egzisztenciális. Egy tény a létezésnek csupán egy része, egy nagyon apró része, a tudomány pedig apró részekkel foglalkozik, mert az mindig könnyebb. Parányiak, elemezheted őket; nem tornyosulnak föléd, birtokolhatod, a markodban tarthatod őket. Felboncolhatod, felcímkézheted, tökéletesen megbizonyosodhatsz a jellemzőik, a mennyiségük, a lehetőségeik felől - de ezzel az eljárással elpusztítod a titkokat. A tudomány a rejtély gyilkosa. Ha meg akarod tapasztalni a rejtelmeket, másik ajtón kell belépned, egészen más dimenzió felől. Az elme dimenziója a tudomány dimenziója, a meditációé azonban a csodák, a rejtélyek dimenziója. A meditáció mindent körvonalazatlanná tesz. A meditáció elvisz az ismeretlenbe, egy felfedezetlen világba. A meditáció lassacskán valamiféle feloldódáshoz vezet el, amikor a megfigyelő és a megfigyelt eggyé válik. Nos, ez a tudományban nem lehetséges. A megfigyelő az megfigyelő, a megfigyelt pedig megfigyelt, és ezt a jól látható határvonalat mindig fenn kell tartani. Egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezned magadról, egyetlen pillanatra sem érdekelhet a vizsgálódásod tárgya, nem szabad belemerülnöd, feloldódnod benne, nem engedheted, hogy lenyűgözzön, elvarázsoljon, szenvedélyt ébresszen benned. Távolról kell szemlélned, hűvösnek kell maradnod, hidegnek, tökéletesen közönyösnek. És a közöny elpusztítja a rejtélyt. Ha valóban meg akarod tapasztalni a rejtelmeket, akkor egy új ajtót kell kitárnod önmagadban. Nem azt mondom, hogy mostantól ne légy többé tudós; én csupán azt mondom, hogy a tudomány maradjon számodra felszíni tevékenység. Benn, a laboratóriumban légy tudós, de amikor kilépsz onnan, feledkezz meg a tudományról. Hallgasd inkább a madarakat - de ne tudományos szempontból! Nézegesd a virágokat - de ne tudományos szempontból, mert ha tudományos szemmel nézel a rózsára, akkor egy egészen más dolog jelenik meg a szemed előtt. Az nem ugyanaz a rózsa, mint amit a költő lát. A tapasztalat nem függ a tárgytól. A tapasztalat az azt átélő személytől függ, és a tapasztalás minőségétől. Ha ránézel egy virágra, válj eggyé vele, táncolj körülötte, énekelj egy dalt. A szél hűvös és friss, a nap meleg, és a virág a legteljesebb pompájában tündököl. Táncol a szélben, örvendezik, dalol, azt énekli: halleluja. Osztozz az örömében! Szabadulj meg a közönyösségedtől, a tárgyilagosságodtól, a távolságtartásodtól. Vetkőzd le tudományos szemlélet módodat. Légy egy kicsit képlékenyebb, oldódj fel, merülj alá. Engedd, hogy a virág a szívedhez szóljon, engedd, hogy behatoljon a lényedbe. Hívd meg, legyen a vendéged! És akkor ízelítőt kapsz a rejtélyből. Ez az első lépés a rejtelem felé, és ha részesévé tudsz válni akár csak egyetlen pillanatra is, megkapod a kulcsot, megismered a legvégső lépés titkát. Azután ugyanígy, egész lényeddel vegyél részt mindenben, amit teszel. Ha jársz, ne gépiesen tedd, ne csak kívülről figyeld, azonosulj vele. Ha táncolsz, ne a technikára ügyelj, a technika lényegtelen. Tökéletesen kivitelezheted a lépéseket, és közben mégis elszalasztod a valódi élvezetet. Oldódj fel a táncban, válj tánccá, felejtsd el a táncost. Amikor ez a mély egyesülés az életed egyre több területén megvalósul, amikor körülötted minden olyan hihetetlen élményeket rejt, mint a feloldódás, az egonélküliség, a nemlét... amikor a virág ott van, de te nem, a szivárvány ott van, de te nem... amikor a felhők vándorolnak az égen, de te nem ... amikor tökéletes csend honol benned és körülötted... amikor nincs benned semmi, csupán tiszta csend, szűz csend, zavartalan, logikától, gondolatoktól, érzelmektől, érzésektől mentes csend -, az a meditáció pillanata. Eltűnik az elme, és amikor az elme eltűnik, akkor jelennek meg a rejtelmek

(Osho)

Amin megsértődünk, ott van a gyengeségünk

Mindig a gyenge sérül meg benned, sohasem az erős. Ott, ahol erős vagy, nem tudnak megbántani.

Ha egy oroszlánnak azt mondják, hogy gyáva, csak akkor sértődik meg, ha tényleg az. Egyébként meg se hallja, vagy a mancsával lecsap, mint egy legyet.

Albert Einsteinnek sokszor mondták - nyilvánosan is -, hogy ostoba ember, sőt, őrült, és amit tanít, kolosszális tévedés. Nevetett rajta. Direkt beült a tudományos akadémiák üléseire, ahol az össze tudós nyilvánosan cikizte, és mulatott. Érdemes figyelned magad. Ahol szívós vagy, ott sérthetetlen is.
Ahol megsérthetnek, ott gyenge vagy. Jó kulcs ez az önismerethez. Ott kell erősödnöd, ahol valami sérelem ért.
Ahol nem bántódsz meg, ott már edzett vagy. Az érzéseid visszajelzik, hol kell fejlődnöd még.
Hol hiányzik az önismereted, az önbizalmad és az erőd. Mert ez a három összefügg.
Az ember - mondja az ősi hindu bölcselet - isteni és erős. Az egó gyengesége az, ami erőtlenség benne. A hamis érzés és a valódi önismeret hiánya. Az erősről lepereg a bántalom vagy nem is érinti meg. Csak akkor száll harcba, ha a sérelem nem őt érinti, hanem egy nagyobb igazságot is, amelyet képvisel. Légy erős, önbizalommal teli és legyőzhetetlen.
(Müller Péter)

Őszinte szeretet

Hogy mestere lehess a saját életednek, tanulnod kell. De nem csupán a könyvek, az írások bölcsességére szabad hagyatkoznod, hanem a megtapasztalások nyújtotta érzésekre.

Nem csak olvasnod kell a szeretetről, hanem éreznek kell a szíved közepén. Nem csak tudnod kell a rosszról, hanem ismerned is, hogy megértsd azt, aki bűnben él. Nem csak hallanod kell a zenét, hanem átengedned a testeden, hogy vele együtt rezegj. Nem csak látnod kell a Napot, hanem érezned a fényét, és engedned, hogy felmelegítsen. Nem csak sejtened kell a szenvedélyt, hanem megélned és átadnod magad az elragadtatásnak. Ha önmagadban össze tudod gyűjteni mindezeket, és elő tudod hívni magadból, akkor olyan tehetségre teszel szert, amely többet ér számtalan bölcsességnél. Mert amikor mással beszélsz, ráhangolódsz valakire, már nem a tudást használod a megértéshez. A megtapasztalás, az együttérzés és az elfogadás az, ami közelebb visz az őszinte szeretethez.

(Teremtés misztikája)

Felelősség

Ettől a pillanattól kezdj úgy gondolni magadra, hogy te magad vagy az életed és a világod oka. Ez a kereső lét jelentése: teljes felelősséget vállalni a saját létezésedért. A boldogtalanságnak nincs külső oka; az ok belső. Szüntelenül magadon kívülre hárítod a felelősséget, de ez csak mentegetőzés. Igen, a boldogtalanság ravaszát a külvilág húzza meg, de nem a külvilág hozza létre. Amikor valaki megsért, a sértés kívülről érkezik, de a harag benned van. A haragot nem a sértés teremti, nem a sértés hatása. Ha nem lenne benned haragenergia, a sértés hatástalan maradna. Egyszerűen elmenne melletted, és nem zavartatnád magadat miatta. Az okok nem az emberi tudatosságon kívül léteznek; az okok benned léteznek. Te vagy az életed oka, és ennek megértése az egyik legalapvetőbb igazság megértése. Ennek megértésével veszi kezdetét az átalakulás utazása. (Osho)