2012. szeptember 30., vasárnap

Öröktűz



„A szeretet kiolthatatlan öröktűz,
amely melegít, de nem éget,
érlel és alakít erőszak nélkül.
A szenvedélytől az különbözteti meg,
hogy nem köt csereüzletet,
és nem ragaszkodik.
Szétszórja önmagát,
mint a Nap.”
(Szepes Mária)





„Szent dolgokról ne beszélj tűz nélkül!”
(Szepes Mária) 




Tisztítás tűzzel

A négy elem közül a tűz az egyetlen, amely úgy képes megtisztítani mindent, hogy ő maga közben tiszta marad. Az imaginációnál használt tisztítótűzről már volt szó, most a kisebb, fizikai tüzek kerülnek sorra.
Zárt térben tűzzel való tisztításra gyertyát és mécsest használhatunk biztonságosan. A tűz energiáját elsősorban olyan helyen érdemes alkalmazni, ahol veszekedés vagy erős feszültségek voltak a térben. Ezen kívül nagyon hatásos olyankor is, ha beteg* van a háznál, és a levegő érezhetően sűrűbb lesz. Az imagináció megkezdése előtt gyújtsunk gyertyát, és tegyük arra a helyre, ahol a veszekedés történt, vagy a beteg ágya közelébe. Végezzük el a tértisztító imaginációt, és szükség esetén gyertyával a kezünkben járjunk körbe a szobában, vagy végezzünk tisztító mozdulatokat az adott helyen. Ahogy finom érzékelésünk fejlődik, úgy fogjuk tudni, hogy mikor elég a gyertya égetésből. A tértisztítás után szellőztessünk.
A tüzet felhasználhatjuk finom testeink tisztítására is. Ehhez elég, ha egy jó nagy tábortűz mellé telepedünk, és nézzük a lángokat. A hétköznapokban a szauna közvetíti a tűz tisztító erejét. Tapasztalataim szerint az infra szauna még jobban megtisztítja testünket-lelkünket, mint a hagyományos, és nem terheli meg annyira a szívet sem.
Végül pedig ne feledjük, hogy a napfénynél hatásosabb tértisztító és feltöltő elem aligha létezik. Ezért szerencsések azok a lakások/házak, amelyek sok napfényt kapnak, hiszen amellett, hogy az éltető fény folyamatosan átjárja őket, a legtermészetesebb tűzenergia tisztítja is őket.
(Szabó Judit)